KOLTAI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselõtársak! Hát, ahányan vagyunk... Az utóbbi hetekben többször esett szó a magyar cementipar helyzetérõl, illetõleg privatizációjáról. Csak kiragadok ebbõl néhányat. Torgyán József frakcióvezetõ úr október 29-én napirend elõtt foglalkozott a témával, Mészáros Gyula képviselõtársunk kétszer kérdezett, illetve egyszer interpellált egy ilyen témában. De mások is elõhozták ezt az ügyet.
Ezek kapcsán, sõt, a válaszok kapcsán is elhangzott néhány olyan dolog, amelyre úgy gondolom, hogy reagálnom kell, tekintettel arra, hogy 35 éve dolgozom ebben az iparágban, életem elsõ és minden valószínûség szerint utolsó munkahelye ez. Erõsen hozzátartozik ehhez az is, hogy a napirend elõtt én szót nem kaphatok, illetõleg a kérdésre és interpellációra én nem adhatok természetesen választ. Úgyhogy ezt az alkalmat kell megragadnom - és itt is elsõsorban nyilvánvaló a jegyzõkönyvet, mert hiszen kevesen vagyunk jelen.
Rögtön szeretném leszögezni, hogy nem kívánok döntõbíró lenni abban a témában egyébként, amelyet minden valószínûség szerint jogosan Mészáros képviselõtársam kétszer kérdésként, illetõleg egyszer interpellációként felvetett, amely a Hejõcsabai Cement- és Mészipari Rt. tulajdonosai közötti vitáról szól. Ez a téma egyébként bírói szakban van, úgy gondolom, hogy nem is ildomos errõl a témáról itt beszélni. Januárban ki van tûzve a következõ forduló, nyilvánvaló, itt döntés születik vagy más módon az ügyészség esetleg foglalkozik vele, ha úgy gondolja, hogy itt törvénysértés történt. Tehát én ezzel nem kívánok foglalkozni.
Ugyanakkor a magyar cementipar privatizációjával kapcsolatban jó néhány olyan dolog elhangzott, amely egyszerûen nem fedi a valóságot. A magyar cementipar privatizációja 1988-ban kezdõdött meg, egy minimális külfölditõke-bevonással, majd késõbb fokozatosan ez a részarány nõtt, volt, ahol elérte az egyharmadot, volt, ahol elérte a 49 százalékot. Mindenesetre nem kívántuk az akkori elképzelés szerint többségi külföldi, netántán 100 százalékos külföldi tulajdonba adni a magyar cementipari társaságokat. Hogy ez egy helyes magatartás volt-e, avagy nem, az ma egy másik kérdés.
1991 áprilisában született meg az ÁVÜ-döntés arról egyébként, hogy errõl az útról le lehet térni vagy le kell térni, a többségi, esetleg a 100 százalékos külföldi tulajdonba adás is lehetséges. Ezután a döntés után felgyorsultak az események, és ennek eredményeként 1994-re befejezõdött a magyar cementipar privatizációja. Egyetlen adásvételi szerzõdés volt egyébként, amelyet a választások után írtak alá, azt is '94 augusztusában, ez éppen az inkriminált Hejõcsabai Cement- és Mészipari Rt. ügye.
Tehát amikor Torgyán frakció vezetõ úr azt veti fel, hogy a szociálliberális kormány külföldi kézre juttatta a magyar cementipart, akkor erre azt kell mondanom, hogy ez nem felel meg a valóságnak. Sõt, ha most nagyon cinikus akarnék lenni, ugyancsak a hejõcsabai esetre célozva, akkor azt kellene mondanom, hogy ez volt az egyetlen rt. a privatizáció után, amelyben többségi magyar tulajdonlás jött létre az elsõ lépésben. Az most megint egy másik kérdés, hogy ez az ügy késõbb aztán hová fejlõdött. Úgy gondolom, hogy ez egy lényeges dolog, hogy egymást ebben az ügyben ne vezessük félre, ne csak egymást, hanem a közvéleményt se.
A másik: ugyancsak ezen beszélgetések vagy felvetések kapcsán merült fel az, olyan nemzetközileg ismert, a cementipar élvonalába tartozó cégekkel kapcsolatban és egymástól egyébként szervezetileg és tulajdoni oldalról is független cégekkel kapcsolatban, hogy a Holderbank AG a németországi vállalataival együtt ezt és ezt tette. Én úgy gondolom, hogy hozzánk méltatlan egy ilyen megjegyzés, annál is inkább, mert könnyû azt egyébként ugyanúgy, ahogy nálunk, ott kinn is megnézni és megtudni, hogy mely cégnek milyen a tulajdonosi struktúrája. Szó sincs errõl. Õk független cégek egymástól. Nem jó az nekünk, ha egyébként a parlament elõtt ilyen szöveget hall valaki.
A másik dolog, amit szeretnék mondani: többször elõhozott és a tulajdonosok közötti vita és annak minõsítése mellett nem esett szó - pedig szerintem legalább olyan fontos -, hogy 1996. május 31. és október 30. között ennek az rt.-nek a dolgozói teljesen bizonytalanságban érezték magukat, hiszen a végelszámolás lebegett felettük. Hogy érzik õk magukat most? Kevésbé érdekli õket természetesen a tulajdonosok közötti vita, õket az érdekli, hogy a munkahelyük biztos legyen. Október 30-a után a társaságnak van grémiuma, megválasztott grémiuma, ma nyugodalom van ebben a társaságban.
Nem véletlen egyébként, hogy ebben a társaságban azért más is van még mint tulajdonos, például az MRP. Hogy az MRP-nek mi lenne a véleménye errõl az egész ügyrõl? A következõ - amit azért, el kell mondjam, hogy a dolgok lényegéhez az is hozzátartozik, hogy ez a részvénytársaság egyébként, azt lehet mondani, hogy a magyar cementipar egyik legfejlettebb termelõegysége. Az utóbbi három évben a mûszaki, technikai színvonal, a gyártás- és termékfejlesztés, az energiaracionalizálás és a környezetvédelem területén is, a többi társasággal együtt európai színvonalat ért el. Ezt egyébként az ISO minõsítések egyértelmûen bizonyítják.
(18.10)
Még egy rövid megjegyzés, hiszen ez más vonatkozásban is sokszor elhangzik. Torgyán képviselõtársam véleményével ellentétben én úgy gondolom és úgy is tartom, hogy a magyar cementipar a tulajdonosi struktúrától teljesen független, magyar alapanyagból, magyar munkaerõvel, magyar menedzsmenttel, magyar piacra és egy viszonylag kevesebb exportra magyar cementet termel, amely termék jellegénél fogva sajnos kétségtelenül szürke.
Semmiféle félelem nem indokolt a hazai piac esetleges ellátatlanságával kapcsolatban, hiszen a kapacitások kihasználása ma alig éri el a 60 százalékot. Bárcsak olyan beruházási, lakásépítési felfutás elõtt állnánk, hogy lényegesen több cementre lenne szükség. Köszönöm a türelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)