BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Magunk is úgy gondoljuk, hogy a magyar társadalom egyik legsúlyosabb problémája a szegénység problémája. Ma is és 50 évvel ezelõtt is és 100 évvel ezelõtt is, akkor is, amikor az ateizmus még nem volt hivatalos ideológia Magyarországon és hárommillió koldus országának nevezték Magyarországot és kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk és szó sem volt még semmiféle ateizmusról mint hivatalos ideológiáról Magyarországon.
De ami az érdemi kérdés, az természetesen az, hogy abban az idõszakban, amikor Magyarország mint a térség összes országa, elveszítette nemzeti termékének 20 százalékát, amikor elvesztette a nemzeti termelõ vagyon jelentõs részét, amikor ennek következtében esett vissza Magyarországon - ugyanúgy, mint a volt szocialista országok közül mindenütt - a lakosság életszínvonala, az átlagos életszínvonala és jelentõs rétegek életszínvonala, akkor, amikor a Világbank adatai szerint a jövedelmi olló Magyarországon nyílt szét a legkevésbé a térség országai közül - talán ezt se felejtsük el, tisztelt képviselõtársaim -, akkor azzal a mindamellett nagyon jelentõs szegénységgel mit kell kezdenünk.
Mindenekelõtt nekünk mit kell kezdenünk. Mert míg másoknak csak arra van módjuk, hogy fölhívják erre a figyelmet és követeljék a jövedelmek olyan szabályozását, ami enyhíti a szegénységet, nekünk a magunk intézkedésével módunk is van arra, hogy azokat a szûkös költségvetési forrásokat, amelyek jövedelem-átcsoportosítással igénybe vehetõk, elsõsorban oda csoportosítsuk át, ahol arra a leginkább szükség van. Ez a kormánytöbbség ezt tette akkor, amikor a családi támogatásokban mindenekelõtt arra ügyelt, hogy olyan támogatási formát, nevezetesen a családi pótlékot növeljük, amelyik eljut minden rászoruló gyerekes családhoz Ez a tett annak érdekében, hogy a szegénység súlyosbodását mindenekelõtt ott, ahol ellenzéki képviselõtársaink is föl szokták rá hívni a figyelmünket, a gyerekeknél, a legveszedelmesebb. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok soraiban)