DR. SALAMON LÁSZLÓ (független): Elnézést kérek csak azért, mert megszólíttattam, és kérdést kaptam, nagyon röviden. Elõször is: Kedves Molnár képviselõtársam figyelte a felszólalásomat. Nekem az egész törvénnyel problémám volt. Hogyha ellenzem az egész törvényt, akkor nehéz lenne az egyházak finanszírozása mellett lándzsát törnöm. A másik dolog az az, hogy - de ettõl függetlenül is - úgy gondolom, hogyha az egyházak egyrésze, amirõl kiderült, hogy a hívõk több mint 90 százalékát képviselik, nem akarnak valamit, akkor egy szabályozásnál abból - azt is elfogadva, hogy valamennyi egyházat meg kell kérdezni - mégiscsak azt tekintem tipikus akaratnak, és egy törvényalkotás szempontjából mindig a tipikusból kell - úgy gondolom - kiindulni. Például hogyha valamiféle megoldást egy más területen meg akarunk valósítani, a Magyar Köztársaság állampolgáraiból csupán néhány százezer ember akar, akkor nem fogunk olyan megoldást csinálni, hogy törvénybe iktatjuk, és 9 millió ember, aki nem akarja, azt mondjuk, hogy jelentse ki, hogy nem akarja, vagy 9,5 millió és néhány százezernek meg azt mondjuk, hogy akarja. Sajnos a törvények olyan természetû szabályozást igényelnek, hogy egy tipikus helyzet kiindulásával kell eldönteni a szabályozás fõ irányát.
Végül elvi kérdésrõl is van szó. Itt Semjén Zsolt világosan ráutalt arra a problémára, amit én morálisan is egy elfogadhatatlan választási kényszernek tartok, amikor valakinek afelett kell döntenie, hogy a nagyothallókat, a mozgássérülteket támogassa-e vagy az egyházát. Most arról a külön problémáról, amirõl Pokorni Zoltán beszélt, nem beszélek, de hasonló természetû a különféle területeknek az összecsúsztatása. Tehát ilyen értelemben elvi kifogások is vannak, és ezt egyszerûen azzal a technikával, hogy aki akar, az részt vesz benne, aki nem, az nem, nem lehet megoldani.