DR. DARÓCZY ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! A Magyar Tudományos Akadémia elnökének beszámolója a magyar tudomány helyzetérõl politikai szempontból újdonság, más szempontból az Országgyûlés felé kihívás. A beszámoló sûrített tartalma, a beszámolóban megfogalmazott állítások és problémák gazdag adathalmazt tartalmazó mellékletei arra kényszerítik az Országgyûlés tagjait, hogy szembenézzenek egy politikai problémával, nevezetesen azzal, hogy helyesen foglalkoztunk-e mi - mint Országgyûlés - általában a tudománnyal és különösen a magyar tudománnyal.
A kérdés ugyanis az, hogy Magyarország modernizációs, polgárosulást megcélzó törekvései és politikai jövõképe, amely az Európai Közösség egyenrangú tagságával nyer egyelõre meghatározást, elképzelhetõ-e a magyar tudományosság színvonalának megtartása és a mai követelményeknek megfelelõ fejlesztése nélkül. A Magyar Szocialista Párt egyértelmû válasza az, hogy nem. Azaz nemzeti érdek és - merem remélni - politikailag semleges közérdek, hogy a magyar tudomány létezésének, fejlõdésének feltételeit az ország minden körülmények között biztosítsa. Ez egyértelmûen az Országgyûlés politikai felelõssége; senki másra át nem ruházható feladat.
Az 1989-90-es években kezdõdõ rendszerváltás folyamatában a magyar Országgyûlés - megítélésünk szerint - lényegében teljesítette az ide vonatkozó követelményeket. Nevezetesen, azt teljesítette, hogy ez az Országgyûlés meghozta azokat a legfontosabb törvényeket, amelyek keretet adtak - és véleményünk szerint elfogadható kereteket adtak - a magyar tudományosság számára, és a magyar tudomány mûvelõi törvényesen védett keretek között végezhetik autonóm és szabad módon tudományos tevékenységüket. Ilyen törvények voltak. Csak felsorolni szeretném röviden az Országos Tudományos Kutatási Alapról szóló, a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló és a felsõoktatásról szóló törvényt, illetve annak ma már módosítását.
Miért fontos az, hogy ezek a törvények megszülettek? Elsõsorban azért, mert a rendszerváltás szemléletváltást is jelentett a tudományos közéletben, nem a tudomány mûvelését illetõen, mint ahogy a jelentés is tartalmazza, hanem inkább az a környezet változott meg, amiben korábban éltek tudósaink és végezték munkájukat. A gazdasági átalakulás és az ezzel együtt járó gazdasági visszaesés súlyos következményekkel járt és jár még ma is a korábban más célokra kialakított tudományos közösségek életére is - ezekrõl a problémákról a Magyar Tudományos Akadémia elnökének beszámolója megértõen és mértéktartóan ír. Azt is mondhatnám, hogy néhol kegyetlenül õszintén, amelyben meg-megcsillan a kívánatos jövõkép is. Meggyõzõdésem, hogy a magyar politikai kultúra színvonalának emelésére kiváló példa lehet ennek a beszámolónak elemzése, abból a célból, hogy most és itt, Magyarországon, az adott körülmények között mit és hogyan lehet megtenni a magyar tudomány érdekében anélkül, hogy pártpolitikai csatározások mocsarába süllyesztenénk az ügyet.
Két példát szeretnék a tisztelt Országgyûlés figyelmébe ajánlani a beszámolóval kapcsolatban. Az elsõ érdekes és megválaszolandó kérdés a beszámolókból idézve így hangzik: "Mindmáig nem vált kellõen világossá, hogy milyen méretû és szerkezetû kutatási intézményrendszer felel meg az ország helyzetének, adottságainak és reális szükségleteinek."
A második kérdés pedig arra irányul, amit Glatz elnök úr expozéjában különös hangsúllyal vetett fel, hogy az ország lakossága elfogadja-e a kutatás-fejlesztés állami támogatásának szükségességét, sõt esetenként felhatalmazza-e a politika vezetõit, képviselõit arra, hogy azok fõbb kutatási irányokat és tudományetikai megszorításokat közvetítsenek a tudományos tevékenységet végzõ intézmények és személyek felé.
Mindkét kérdésre elõbb vagy utóbb válaszolni kell, és jó lenne, ha a választ - gondos elõkészítés után - a magyar Országgyûlés fogalmazná meg.
(10.00)
Ezért az általam most elõadott válaszkísérletet nem egy merev, a Magyar Szocialista Párt által elfogadott hivatalos álláspontnak kérem tekinteni, hanem annak, hogy a szocialisták körében is vitatott problémák egyik megközelítésérõl van szó csupán.
A Magyar Tudományos Akadémia elnökének beszámolójából kiderül, hogy a tudóstársadalom mindkét kérdésben megosztott. Szerény véleményem szerint nem is várható el, hogy az egzisztenciálisan is érintett tudósok találják meg a társadalompolitikai kihívásra a megfelelõ, helyes választ.
Az elsõ problémára röviden a következõt szeretném mondani: az 1993- as felsõoktatási törvény és annak '96-os módosítása is egyértelmûen a fõiskolai, egyetemi hálózat integrációját, erõsítését, tudományos aktivitásának növelését, a fejlett európai országok hagyományaihoz, gyakorlatához és önmagunk hagyományaihoz való hasonulást célozta meg.
Úgy vélem, hogy a nem felsõoktatási kutatóintézeti hálózat hasonló hasonulási folyamataira is szükség lesz, és ez komoly vitákat eredményezhet a fenntartók körében. Ezért osztom a beszámoló ide vonatkozó kritikai szemléletét, és erõsíteném a tudományos utánpótlás nevelésének érdekében is a felsõoktatási intézmények és a kutatóintézeteket fenntartók erõteljesebb együttmûködését.
A másik kérdésre nehezebb még a megközelítõ válasz is. Az ország lakossága természetesen elvárja, hogy a fejlett országok színvonalához közelítsünk az élet minden területén. Ez azzal is jár, hogy nem vonja kétségbe a látható termékekben megtestesülõ tudást, az azt megalapozó tudományok szükségességét. Talán azt is elfogadja, hogy mindig keresni kell az újat, még akkor is, ha az azonnal közvetlen haszonnal nem kecsegtet.
Abban viszont magam is elbizonytalanodom, hogy bizonyos rossz emlékû állami prioritások újra eluralják a tudományos kutatást, és gátolják a tudományos kutatás szabadságát. Ezért a kialakult, nem túl nagy összeget jelentõ pályázati rendszert mindenképpen fenntartandónak tartom. Ugyanakkor nem tartom lehetetlennek, hogy az Országgyûlés - felismerve bizonyos kutatások fontosságát az ország modernizációjának érdekében - olyan irányelveket fogalmazzon meg, amelyek adott idõre kutatási irányokat elõnyben részesítenek, és az adott idõ letelte után számon kéri a tudóstársadalomtól az elvégzett eredményt.
A tudományetikai kérdések ügyét egyszerûbbnek tartom, például az emberi szervek tudományos célú kereskedelmének problémáját, vagy a tudományos kísérletek következtében beálló környezetszennyezések elleni fellépést társadalmilag elfogadottnak tartjuk, és bizonyára törvényesen is szabályozni kell néhány területen ezeket a kérdéseket.
A beszámoló felépítése és gazdagsága olyan, hogy további területeket is ki lehetne ragadni és elemezni, de ebben a rövid felszólalásban lehetetlen ez a feladat, ezért egyetlenegy területre szeretnék még kitérni, nevezetesen a tudományos utánpótlás kérdésére.
A napokban olvastam, hogy a Pro Scientia kitüntetéssel rendelkezõ fiataloknak ma már több mint a fele nem dolgozik Magyarországon. Úgy vélem, hogy a Magyar Országgyûlésnek külön kellene foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy milyen módon segíthetnénk az agyelszívás következtében fennálló problémákon, és milyen módon tudnánk valamilyen megoldást találni erre a világméretû kérdésre.
Szeretném hangsúlyozni, hogy szó sincs arról, hogy bármiféle adminisztrációs intézkedéseket kellene megfogalmazni. Nem. Itt egészen másképpen kellene megközelíteni a kérdéseket, s én bízom benne, hogy a magyar tudóstársadalom felismeri, és a magyar felsõoktatás is felismeri ennek szükségességét.
Egyetlenegy mondatot szeretnék ezzel kapcsolatban mint saját véleményt megfogalmazni: mindenképpen fel kell oldanunk azokat a feudális viszonyokat, amelyek az elmúlt négy évtizedben tovább éltek a magyar tudományos életben is, és mind a mai napig lényegében nem tudtunk megszabadulni ezeknek a jellegétõl. (Szórványos taps.) Ebben biztos, hogy lesz partner a magyar felsõoktatási hálózatban és a magyar tudományos közéletben is, és bízom abban is, hogy valamilyen módon sikerül enyhítenünk ezeken a problémákon.
Befejezésül, elérkezvén ahhoz, hogy az általam is felvetett problémákat, továbbá az itt elhangzott igen szívet melengetõ véleményeket jól tükrözi az országgyûlési határozati javaslat, nyilvánvaló, az nem old meg semmit, csak ad feladatot számunkra, hogy a kormánnyal, a magyar tudóstársadalommal és az Országgyûlés minden tagjával együtt sikereket érjünk el a tekintetben, hogy a magyar tudomány ne legyen szégyenfolt, amikor az európai közösség egyenjogú tagjai leszünk. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)