FEKETE GYÖRGY (MSZP): Tisztelt Ház! Elnök Asszony! Tisztelt Akadémiai Elnök Úr! Képviselõtársaim! A kereszténydemokraták üdvözlik a tudomány helyzetérõl szóló beszámolásnak az alkalmát, és azt a tényt, hogy egy olyan kormányzási idõszakban, amikor enyhén szólva is nem vagyunk elkényeztetve a törvényesség következetes betartása dolgában, az Akadémia eleget tesz a '94-ben hozott és rá vonatkozó elõírásoknak. Mi ezért ma a jelentéssel kívánunk foglalkozni.
Ezúton is köszönjük az Akadémia elnökének és munkatársainak a frakcióbéli látogatást, az ott kialakult kezdeti párbeszéd hasznossága iránt azóta sincsenek kétségeink. A kereszténydemokratáknak a tudományhoz való viszonyát és a nemzet életében játszott szerepét Széchenyi István Hitel-beli megállapítása fedi legpontosabban, mely szerint: "A tudományos emberfõ mennyisége a nemzet igazi hatalma. Nem termékeny lapály, hegyek, ásványok, éghajlat teszik a közerõt, hanem az ész, amely azokat józanon használni tudja. Igazibb súly s erõ az emberi agynál nincs. Ennek több vagy kevesebb léte a nemzetnek több vagy kevesebb szerencséje."
Lelkiismeretesen áttanulmányoztuk az írásos beszámolót, és annak tartalmára vázlatosan ugyan, de kellõ tárgyilagossággal kívánunk reagálni a következõkben. Elsõ örömünk megszületésének tényében van, a kísérlet komolyságát tiszteljük tehát, a majd 50 éve hiányzó objektív helyzetelemzés szûkszavú bátorságát különösen, amely sok tekintetben elõzi is a hivatalos politikát. Oldalaiban különösen a nemzetközi tudománypolitikai tendenciák fejezete nyújt számunkra eligazító információkat, néhány igazi újdonságot is.
Hasznos tudnivalókat rejtenek a közölt statisztikák, mátrixok és grafikonok - a rejtenek szót nem véletlenül mondom -, azért használom, mert legnagyobb részük csak 1994-ig tartalmaz feldolgozásokat, holott a beszámolót elõíró törvény kétévenkénti kötelezettséget irányoz elõ, s éppen az utolsó két év adataival nyújthatna a beszámoló az idõszak megítéléséhez magának a Képviselõháznak és a képviselõknek egyenként is használható eligazításokat.
Mi ugyan ismerjük elég jól a két évnek a nagy visszaesést bizonyító számait, különösen az említett K+F esetében. Ám éppen a tudományos objektivitás okán hiányoljuk, hogy ez nem íródott le. A sorokban és a sorok mögött is érezzük azt a hatalmas küzdelmet, amelyet az átalakulás nehéz évtizedében a tudomány is megél, a pénztelenség, az aránytalan szervezeti struktúra, az egyetemekkel való rendezetlen viszony, az agyelszívás, a nagyszabású állami és vállalati kutatási megrendelések hiánya és az elmúlt évek személyi kontraszelekcióinak tekintetében is, mert hiszen ilyen is van.
Tiszteletre méltónak ítéljük a szándékot a szellemi és szervezeti természetû adósságok törlesztésének megkezdésére. Elfogadjuk a Magyar Tudományos Akadémiáról írt beszámolórészeket is azzal az elõlegezett bizalommal, hogy két év múlva már konkrétabban is lesz mihez viszonyítani a még hézagosan is alig-alig jelzett terveket és koncepciókat, illetve azok megvalósulásának mértékeit és határidõit.
Az anyag ugyanis rendkívül szûkszavú a szándékokat illetõen. Az óvatosságot természetesen értjük, osztjuk, a helyzet labilitása okán lehet, hogy ez így tudományos, de így eléggé megfoghatatlan, és késõbb nehezen lehet bármit is hozzá viszonyítani. Persze tudjuk, és a történelemben meg is találjuk a magyarázatot, hogy meglehetõsen messze vagyunk még azoktól az idõktõl, amikor a magyar tudomány például a nemzeti jövõkép tartalmi és stratégiai változataira választható ajánlatokkal szolgálhat.
Azt is becsülettel be kell vallanunk - nekünk politikusoknak -, hogy a politika készenléti állapota is ugyancsak kezdetleges, saját ilyen irányú fogadókészségének és választóképességének kimunkálásában még nagyon messze van az ideálistól. Mégis szívesen olvastunk volna olyan prognózisokat, amelyek a törvényalkotói munkát segítenék, néhány fontosabb nemzetközi összehasonlítást például a fiatalok beépülési lehetõségeirõl a magyar tudományos struktúrába, a szervezeti és mûködésbeli analógiák dolgában, a tudományos könyvkiadás és általában a felhasználható, társadalom irányába ható tudományos közlések területérõl.
Kíváncsiságból olvastuk a tudomány kiemelt teljesítményeirõl írt hosszú fejezetet, és azt vártuk tõle, hogy eloszlatja tájékozatlanságunkat és rendbe rakja hézagos ismereteinket. Helyette jórészt lexikoncímszavakat kaptunk, intézményi címlistákat, munkaközi leírásokat szervezetekrõl, adatokat a mûködésrõl.
Érzésünk szerint a szerencsére még felsorolásaiban is reménytelen témabõség és a szerkesztõk elmaradt érték szerinti sorolása éppen a nagy teljesítmények fontosságát és nagyságrendjét szûkítette sajnálatosan le. A sûrítés sematizmusa azonban mégis kisebb bajnak tekinthetõ, mint esetleg a semmi felnövelése. Csak kár érte.
Kerestük az utalásokat arra, miként tud kényes helyzetében a tudomány helyesen viselkedni a politikai kormánymegrendelések, a lelkiismereti vagyis társadalmi megrendelések, valamint a pragmatikus, üzleti kívánságok ma még nem arányos hármasában. Ismét Széchenyit hívnám segítségül egy 1843-as cikkében írtak által, most ezt idézve: "A politika fõ feladata lehetõ legnagyobb és legkiterjedtebb szabadságot teremteni anarchia nélkül, s viszont mindenben a legszigorúbb rendet hozni anélkül, hogy abbul zsarnokság váljék."
Ennek ürügyén engedtessék meg nekem egy kis kitérõ. Véleményünk szerint az emberi élet a szükséges és a lehetséges közötti természetes küzdelem színtere. Ebben a küzdelemben minden fejlett polgári demokráciában a szükséges alternatíváinak kimunkálásában a különféle tudományágaknak döntõ, meghatározó szerepe van. Szinte erre rendeltettek, és elsõsorban nem állami megrendelésekre, nem jövõ és távozó kormányok szolgálóiként, hanem autonóm módon, belsõ indíttatásból, a tudás jogán és a tudás kényszerébõl és természetesen tisztességes üzleti megfontolásokból is.
A tudomány tehát valószínûleg a szükséges megfogalmazásának a letéteményese. Ezzel szemben vagy éppen emiatt a politika lehetséges határainak a keresését és szabályozását vállalhatja törvényalkotásában. Irányzatai, pártjai ezekbõl a szükségesnek tudottakból válogathatnak alapértékeik szerint, hogy a politikai küzdõtereken - így a parlamentekben is - elgondolásaikat érvényre juttathassák. Ez a tény a tudomány és a politika természetes távolságtartását vélelmezi. Ebben a viszonyban az államnak és az azt megjelenítõ mindenkori kormánynak nem a feltételek megszabása, hanem a feltételek biztosítása a kötelezõ, és semmi más.
Az a tény, hogy a 2184/1996-os kormányhatározat kimaradt az akadémiai beszámolóból, és csak kerülõ úton jutott el a képviselõkhöz, e tekintetben nem biztató jelenség. Ez a határozat ugyanis olyan együttmûködésrõl szól, amely túlnõ a pénzzel megváltott szolgáltatáson, ez már meghatározott politikai szándékok szolgálataként is felfogható, és a kormányzás idõlegessége és a tudományos elképzelés állandósága között mintha most nem maradna egészen középen. Az elmúlt majd 50 esztendõ katasztrofális szerepcseréi e tekintetben is figyelmeztetõek lehetnek, s ezzel nem akarok bántani senkit.
Ugyanúgy nem tudjuk meg, hogy a parlamenti határozatba foglalt törvénymódosításoknak mi az oka, mi az iránya, és mi lesz a mértéke, melyeket hogy érinti. Tehát tulajdonképpen mit is szavazunk itt meg ma. Zárójelben jegyzem meg, hogyha az akadémiai törvény módosításra kerül majd, akkor az új törvénynek az akadémiákról kell szólni, mert amikor a most hatályos, '94-ben megszületett, már de facto mûködött egy másik is, a Magyar Mûvészeti Akadémia, e tény elõtt a törvénybenyújtó akkori Mûvelõdési Minisztérium is kényelmesen behunyta a szemét, a hiba ellen minisztériumi tisztviselõként akkor is erélyesen tiltakoztam, látható eredmény nélkül.
A parlament kulturális bizottságában a mai országgyûlési határozattal kapcsolatban két héten keresztül folyt vita, ott véleményünket részletesen kifejtettük. Ezek jórészt egyetértõk voltak, kis részben érvényesültek kifogásaink, és maradtak fenntartásaink, ezek azonban nem olyan mértékûek, hogy különösen szót érdemeljenek.
A határozatot elfogadjuk természetesen, mert ez lesz a mértékegysége minden további mérési szakasznak. Ezen túl jó szándékú várakozásunk jeleinek is szánjuk, és õszinte várakozással tekintünk a készülõ tudománypolitikai irányelvek elé is, mert ettõl kezdve lehet a költségvetésen kívül a parlament is igazi segítõtársa a tudósvilágnak.
(10.50)
Végezetül a kereszténydemokraták ezúton köszöntik a magyar tudomány minden rendû-rangú munkását, tisztségviselõjét, Akadémián belüli és kívüli intézményét és dolgozóját. A kereszténydemokraták büszkék a magyar tudomány mûvelõire és eredményeire, és erõsen hiszik, hogy Istentõl kapott talentumaikat a nemzet szolgálatára bõséggel kamatoztatják, legalább úgy, mint eddig. Köszönöm a szót. (Taps.)