DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök asszony. Szeretettel üdvözlöm az Akadémia elnökét, a jelen lévõ képviselõket és kormánytagokat, és azzal a latin közmondással kell kezdenem, hogy ars longa, vita brevis - a tudomány végtelen, az élet rövid -, és ennél még rövidebb a rendelkezésemre álló idõ ebben a vitában. Úgyhogy engedjék meg, hogy a tudományok közül én elsõsorban az élettudományok helyzetével foglalkozzam. A Magyar Demokrata Fórum többi képviselõje a többi tudományterületet is érinteni fogja.
Az élettudományok kedvezõbb helyzetben vannak az átlagtudományoknál az Akadémián belül, a közmegítélésen belül is, hiszen viszonylag objektívebben mérhetõ eredményeket tudnak produkálni, mint a társadalomtudományok. Ennek köszönhetõ talán, hogy míg vezetõ, nemzetközileg elismert intézményeink 22 százaléka foglalkozik biológiai vagy orvostudományi kutatásokkal, ezen belül a publikációk száma és a hivatkozások száma mint mérõszám, 40 százalékát teszi ki az összes hasonló elismertségnek.
Én korántsem kívánom most a természettudományok versus társadalomtudományok vitáját idehozni, ez az akadémiai elnökválasztáskor már lezajlott, úgyhogy én nem támadom a társadalomtudományokat, csupán az élettudományokat szeretném védeni.
Magyarországon minden ötödik orvos jelentkezik tudományos fokozattal. A külföldi egyetemeken - például az Egyesült Államok vezetõi egyetemein - az élettanprofesszorok túlnyomó száma magyar származású. Ez egyúttal arra is utal, hogy bizony a magyar tudomány jeles képviselõi, kinõvén a hazai lehetõségeket, külföldre távoznak, és nem mindannyian térnek vissza, hiszen - és ez a hátránya a természettudományoknak, ezen belül az élettudományoknak - ezek mûvelése igen költséges. Sokkal költségesebb, tehát sokkal nagyobb ráfordítást igényel a természettudományoknál.
Ezen belül, amikor hallottuk elõbb, hogy az OTKA - az Országos Tudományos Kutatási Alap - összege sajnálatos módon zsugorodott, még sajnálatosabb, hogy a nagyon költségigényes természettudományosok részesedése ebbõl az összegbõl az átlagnál is nagyobb mértékben zsugorodott, és ezen nem nagyon tud segíteni a Népjóléti Minisztériumnál erre a célra - hála Istennek még meglévõ - támogatási alap.
Miközben a magyar tudomány olyan jeles iskolákat hozott létre az élettudományok területén, mint néhai képviselõtársunk, Szentágothai professzor úr iskolája vagy a Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézetben atyai barátom, Kovács Arisztid professzor után most Vizi Elek Szilveszter úr akadémikus tényleg nagy nemzetközi elismertséget kiváltó munkája, azonközben, hogyha 0,4 százalékra csökken egy szegény országban a tudományra fordítható összeg a nemzeti össztermékbõl, szemben a fejlett országok nemzeti jövedelmébõl jutó sokkal nagyobb, másfél százalékos támogatásával, akkor bizony gondot jelent, hogy a nemzetek versenyében, amely most már nem fegyverekkel zajlik - és remélem, a jövõ a mi generációnk és az utódaink életében sem úgy zajlik -, hanem elsõsorban a tudomány eredményei, a mûvészet eredményei adnak súlyt és jelentõséget egy országnak még a közös piaci csatlakozás során is, akkor ez megengedhetõ-e, folytatható-e így.
Tehát veszélyek, komoly veszélyek leselkednek a magyar tudományra. Akkor, amikor politikusként itt a Ház beszél errõl, akkor azért látniuk kell a tudomány képviselõinek, hogy a politikus a közvélekedést szolgálja. Tehát alapvetõen a társadalmi megítélés határozza meg, hogy egy politikai párt vagy egy képviselõ mily mértékben képes képviselni a tudomány érdekeit.
Hadd utaljak arra, hogy a XVIII-XIX. században, éppen azért, mert akkor összeállni látszott egy világkép, egy koherens rendszert alkotott az akkori tudományos világkép, hirtelen és hihetetlen módon megnõtt az érdeklõdés és a társadalmi támogatottság. Az angol királyi tudós társaság ülésein, amikor Faraday a "Mirõl beszél a gyertya lángja?" címû sorozatát tartotta, oda jegyet szerezni nehezebb volt, mint az epsomi derbire a királyi páholyba. A kísérleteket elõkészítõ segéd népszerûbb volt az arisztokrácia hölgyei körében, mint a walesi herceg.
Tehát egyszerûen a tudomány képes volt az emberek kérdéseire elhihetõ, elfogadható válaszokat ígérni, és ezért a társadalom megfelelõen honorálta ezt érdeklõdésével és anyagi támogatásával.
A tudomány természetes fejlõdése következtében ez az egységes világkép darabjaira hullott, és ez az oka a paratudományos jelenségek elszaporodásának, hogy nincs és nem lehet egy új tudományos szintézis elõtt - amire nem tudom meddig kell várni - mindenki számára értelmezhetõ, érthetõ válaszokat adni. Ezért ha a társadalom ilyeneket nem kap, szükségszerûen azokhoz fordul, akik ilyen válaszokat - még ha hamis válaszokat is - ígérnek.
De azért ahhoz, hogy a társadalom elfogadja a tudományt, ahhoz egy Faraday szintû tudományismertetõre lenne szükség. Ugye, a szellemességérõl csak annyit, hogy amikor egy képviselõ megkérdezte, hogy izé, tessék mondani, miért tetszik vacakolni ezzel a valamiféle elektromossággal, mi haszna lesz ennek, akkor azt tudta válaszolni, hogy például az, hogy meg lehet majd adóztatni.
Na most ilyen szinten népszerûsíteni a tudományt és elfogadhatóvá tenni egyre nehezebb, mert egyre ezoterikusabb, egyre absztraktabb. A józan paraszti ésszel, az átlagos logikai megközelítéssel meg nem magyarázható felismerésekre jutunk, és jutunk egyre inkább ilyen síkokra, mennél inkább a semmit fogjuk egyre tökéletesebben megismerni. De hát a semmi végén valaminek lenni kell, és tulajdonképpen a modern tudomány ezt keresi, és nem várhatjuk el tõle, hogy meg tudja magyarázni, hogy mit fog ott találni, hogyha még nem tudja.
Tehát a társadalmi elismertség, elfogadottság egy döntõ, lényeges eleme lenne a tudomány nagyobb támogatottságának.
A másik, ami az élettudományokra, a társadalomtudományokra leselkedõ veszély szerintem, az az instrumentalizálódásnak nevezhetõ valami, ami azt jelenti, hogy kutatási eszközök, mûszerek, vizsgálati módszerek nélkül nem lehet igazán átütõ új felismerésekre jutni.
(11.10)
Akkor, amikor a parlament például a pozitronemissziós tomográfot Debrecennek megszavazta, és azóta is támogatta, senki nem tudta ebben a Házban, hogy mi az a PET, hogy az nem a petting egy rövidített formája! Elhittük, hogy ez jó és hasznos, de aki ezzel dolgozik, az olyan ismeretek birtokába juthat, amihez a hozzá nem jutók soha.
Tehát az esélyegyenlõség a tudományos életben, ahol egyre élesebb a verseny, azt jelenti, hogy a megfelelõ eszközökhöz való hozzájutás lehetõsége biztosítva legyen. Ez nem új dolog, szintén nem új dolog. Koch Róbert, ha a feleségétõl nem kap a születésnapjára egy mikroszkópot, akkor a Koch-bacilus felfedezése, a tuberkulózis felfedezése még bizonyára húzódott volna.
Tehát mindig így volt. A tudományszervezõk feladata az, hogyha zseniális intuícióval, kreativitással rendelkezõ "bárki" olyan lehetõséget találjon, általában határterületeken, amelyekkel áttörés érhetõ el, azok számára biztosítani tudjuk megfelelõ szervezeti formákban az esélyhez való hozzájutást. Hiszen mikroszkóp nélkül, ugye - hogy Koch Róbertre utaljak -, semmi nem lett volna az õ tudományos pályájából, maradt volna egy kis német város körzeti orvosa. Tehát a tudományra fordított összegen belül a hozzájutás szervezése az, ami az Akadémia feladata lenne, és ebben a mi mindenféle támogatásunkat megígérhetem a saját lehetõségeinken belül, hiszen csak egy kis ellenzéki párt vagyunk.
A következõ, hogy a társadalmi átalakulás döntõen megváltoztatta a finanszírozási rendszert itt is, hallottuk ennek az összes hátrányát, hallottuk, hogy az ipar, illetve a tõke, illetve az üzleti szféra még nem eléggé - különösen a multinacionális vállalatok Magyarországon -, még nem eléggé vesznek ebben részt, ugyanakkor szükség van - mert a világon mindenütt szegény az állam, és gazdag a profitorientált szféra -, tehát szükség van ilyen támogatásokra.
Ez sem új, mint semmi a nap alatt. A másik nagy mikrobiológus, Pasteur például, úgy indult a pályáján, hogy a Francia Bortermelõk Szövetsége felkérte, vizsgálja meg, mitõl savanyodik meg a bor egyes hordókban. Most ezzel az erjesztõ- és egyéb baktériumok kutatásától eljutott az alapértékeinket és az életünket is befolyásoló felfedezéseiig. Tehát ezeknek a jelentkezése az természetes és szükséges és elfogadható, csak mindig rövid távú érdeket szolgál.
Itt az állam más idõsíkban kell hogy gondolkozzék, a rövid távú, azonnal hasznosuló üzleti érdekekkel szemben elsõsorban az alapkutatások, illetve a hosszú távon megtérülõ kutatások támogatását kell megcéloznia. Feltételezi, hogy ezek elosztása ugyancsak az eddiginél objektívebb módon történhet.
Már nem tudom, kitõl hallottam itt az elõbb, hogy a két százalékot a kádári idõkben nem megfelelõen osztották el. Azért ebben változás történt, elnök úr. A rendszerváltás azért a természettudományokban is okozott olyan változást, amit jobban érzékeltethetett volna a beszámoló. Például az egzakt természettudományok területén a genetikát én még úgy tanultam, hogy az "az imperializmus bûzhödt mocsarából kivirágzó áltudomány".
Na, ehhez képest itt már hivatkozott az Akadémia az eredmények között a biotechnológiai eredményekre. Képzeljék el, hogy hogyan lehet egy bûzhödt mocsárból kivirágzott áltudománynak eredménye? Tehát az, hogy az ideológiai kötöttségektõl megszabadult a természettudomány - nyilván a társadalomtudományok még inkább -, ez azért nagyon-nagyon jelentõs változás a rendszerváltás következtében.
Hogyha tehát össze kell foglalnom az idõ végén, hogy én mit látok egy ilyen közvélekedés mellett, amikor a tudománytól nem vár választ, nem vár igazán választ a közvélekedés, akkor mit látok a politikus feladatának; egyszerûen azt, hogy a közvélekedés elõtt járjon. Õ képviselje ezt az idõsíkot, amit a rövid távú és a hosszú távú gondolkozás között áthidalásként meg kell oldani, õ fogadtassa el a társadalommal a tudomány fontosságát, és ezáltal fogadtassa el magát a társadalomban.
Persze, azt is tudom, hogy politikus kevés van, és azok között még kevesebb van, aki képes hosszú távú gondolkozásra. Hogy de Gaulle-t idézzem: "Az államférfi abban különbözik a politikustól, hogy nem egy ciklusban, nem egy generációban gondolkozik." Na de azért de Gaulle tábornok is kevés volt a történelemben; próbáljunk felnõni az õ elveihez és nagyságához, és akkor azt hiszem, hogy a mai vitának lesz valami haszna. Köszönöm szépen. (Taps az ülésteremben.)