NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ezen a héten, december 13-án lesz a 15. évfordulója annak, hogy a Wojciech Jaruzelski tábornok vezette kormány bevezette Lengyelországban a szükségállapotot.
A 10 millió tagot számláló, de az akkor 35 milliós lengyel társadalom döntõ többségének támogatását élvezetõ Szolidaritás Független Szakszervezet, élén Lech Wasával a kommunizmus politikai, gazdasági és erkölcsi megbuktatását tûzte ki céljául.
Térségünk társadalmai '56-ban, '68-ban, majd '81-ben alapvetõen azonos indítékokból és azonos célok érdekében léptek fel, s mindannyiszor véresen végzõdõ tragédiák árán sikerült csak a szovjet totalitarizmusnak eltiporni Közép-Európa népeinek szabadságküzdelmeit.
A szovjet világbirodalom olyan véres kezû helytartói és lakájai, mint Kádár vagy Jaruzelski mindannyiszor a nemzet megmentésének hamis köntösébe öltöztették árulásukat.
Tisztelegnünk kell a Szolidaritás, a lengyelek mozgalma elõtt, amely elvetette és megvetette a képmutatás világát, és kimondta végre a sejtett igazságokat. Sok minden más mellett éppen a Szolidaritás által kimondott igazságok alapozták meg késõbb a példamutató lengyel-német kiegyezést is.
Visszaigazolja ezt a lengyel és német püspöki kar közös pásztorlevele, amelyet a szükségállapot kihirdetésének 14. évfordulóján, 1995 decemberében bocsátottak ki. Eszerint a Szolidaritás mozgalma olyan értékeket támasztott fel a társadalomban, mint az emberi méltóság tisztelete, az emberi élet megbecsülése, a szabadság, az igazságosság, azaz az európai kereszténység lelkülete és értékei.
Jól emlékszünk, hogy Magyarország helytartói kitörõ lelkesedéssel fogadták annak idején a szükségállapot bevezetését és nagy megkönnyebbüléssel a rendteremtõket.
A Fidesz nemzedéke és mai vezetõi 1981. december 13-án, majd az olyan brutális tettekbõl - mint Popielusko atya aljas meggyilkolása - tanulta meg, hogy a kommunisták bármire képesek.
A mi nemzedékünk 1981-bõl értette meg a magyar 1956-ot is. Annak minden dicsõségével és gerincet roppantó következményével. És akkor vált nyilvánvalóvá a maga egyértelmûségében, hogy régiónk országainak a szabad és demokratikus jövõje az összefogásban rejlik. A valódi, elvi alapokon nyugvó összefogásban.
Nem lennék hû ehhez, a regionális szolidaritáshoz, ha nem tenném szóvá az elmúlt napok, hetek azon kihívásait, amelyek a magyar kormány mintegy tendenciaszerûen negligál, figyelmen kívül hagy. Szégyen, hogy a belorusz elnököt elítélõ észt, lengyel, litván és ukrán közös nyilatkozathoz a magyar külügy nem csatlakozott. A magyar külpolitika nem veszi továbbá figyelembe Ukrajna geopolitikai súlyát, elhanyagolja a Kijevvel való kapcsolattartást.
Belgrádban, napjainkban hasonló dolgok zajlanak, mint térségünk országaiban az említett forradalmak vagy az 1989-es változások idején. A magyar külügyi vezetés hallgat, nem foglal állást - Milosevics mellett. Már ez is eredmény annak tükrében, hogy õ is biztosan szívesen kötne Magyarországgal egy gyors alapszerzõdést. De ugyanakkor Milosevics felesége a magyar köztársasági elnök személyes vendége volt nem is olyan régen.
Szlovákiában pedig - egyesek szerint december 4-én - új idõszámítás kezdõdött. Eddig csak a parlamenti demokráciát sértették meg, ettõl a naptól sárba tiporják a saját házszabályukat és alapvetõ törvényeiket.
Frantisek Gaulider képviselõt akarata ellenére egyszerûen Szlovákiában megfosztották a mandátumától, majd megfélemlítése céljából bomba robbant lakóháza tövében. Hasonlóan a Miklosko és Bugár Béla képviselõk elleni merényletekhez a tõszomszédságunkban.
Tisztelt Ház! Emlékezzünk úgy a lengyelek szabadságmozgalmának tragikus napjaira, hogy térségünk szabadságvajúdásait a mainál fokozottabb érzékenységgel követjük nyomon. És követeljük ezt meg a magyar kormánytól is, mert a hallgatás néha szégyenteljes. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)