FARKAS IMRE, a gazdasági bizottság elõadója: Tisztelt Országgyûlés! Képviselõtársaim! A gazdasági bizottság november 27-én megtárgyalta az érintett tervezetet, és azt szokatlanul hosszú vitában, végül is elfogadásra ajánlja, megtárgyalásra ajánlja az Országgyûlésnek.
Mi volt annak a vitának az oka, ami miatt ilyen sokat beszéltünk errõl a törvénytervezetrõl? Néhány csomópontját szeretném kiemelni és az Országgyûlésnek a tudomására hozni.
Elsõként azt vitattuk meg, hogy a törvényben érintett téma milyen fontosságú és horderejû, egyáltalán, szükségessé teszi-e a tárgyalást. Megállapítottuk, hogy rendkívül fontos témáról van szó. Ez nemcsak azt jelzi, hogy napjainkig közel 3500 csõdeljárásra és 11 ezer felszámolási eljárásra került sor, hanem az is, hogy ennek a folyamatnak a során cégek ezrei szûntek meg és munkahelyek százezrei.
(9.20)
A meghozott törvények ellenére a csõd- és felszámolási eljárás során általában nem minden tekintetben az következett be, hogy tönkrementek, akiket ez érintett, hanem elõfordultak olyan gyarapodások is, amik bizonyára nem felelnek meg a törvényalkotó szándékának.
Másrészt keletkeztek olyan behajthatatlan követelések, amelyek nagymértékben terhelik a hitelezõket és legfõbb hitelezõként az államot. Többféle számítás van erre vonatkozóan, az egészen biztos, hogy az államot ért eddig behajthatatlan és várhatóan késõbb is részben behajthatatlan követeléseknek az állománya a 300 milliárd forintot meghaladja.
Megfelel-e a törvénytervezet a vele kapcsolatos rendkívüli várakozásoknak? El kell hogy mondjuk, hogy a tervezet meg kíván ennek felelni, más kérdés, hogy valójában eleget tesz-e ennek. A bizottságban az elõterjesztõ képviselõje és most az államtitkár úr is korrekten értékelte, hogy milyen új elemeket tartalmaz ez a tervezet. Ezeket csak érinteném.
Nagyon fontos a hitelezõi érdekekre tekintettel a hitelezõi választmány jogosítványának a kiterjesztése. Másrészt több javaslat gyorsítani kívánja a felszámolási eljárás lezárását azzal, hogy korlátozza a felülvizsgálati kérelem lehetõségét, és az olyan perek esetében, ahol a hitelezõ anyagi igényének kielégítésére nincs esély, nem akadályozza meg a zárómérleg elkészítését.
A vagyonkimentések és más szabálytalanságok megakadályozása vagy legalább is tisztázása érdekében a szerzõdések megtámadhatóságát, a felszámolási eljárás megindítását megelõzõ 180 napon belül kötött szerzõdésekre is kiterjeszti. Új alapokra helyezi a felszámolók díjazását, amelynek a legfõbb eleme, hogy a bírósági végrehajtáshoz hasonlóan a követelés bejelentésekor a felszámolónak követelése egy százalékát be kell majd fizetnie. Nagyobb nyilvánosságot biztosít a felszámolási vagyon értékesítésének, és ennek keretében rendezi a pályázat és az árverés szabályait.
Végül - bár hangsúlyozom, sokkal több javaslatról van itt még szó - egységesíti az eljárási szabályokat. Bizottságunk ezen túlmenõen is vizsgálta, hogy a tervezet rendezi-e a témával kapcsolatban felmerülõ legfontosabb kérdéseket? Ad-e új koncepciót? Komplexnek tekinthetõ-e? Sarkall-e a csõdeljárások eredményes lefolytatására, arra, hogy legyen- e egyezség? Megakadályozza-e a vagyonkimentést? Garantálja-e a felszámolók korrekt díjazását?
Sajnos, ezekre a kérdésekre nem nagyon tudtunk megnyugtató választ adni, azt mondtuk, hogy részben igen, több tekintetben pedig ez a tervezet ezzel nem foglalkozik. Rendkívül sok a tervezetben az új elem, de új koncepcióról mégsem beszélhetünk.
A törvénytervezetben persze az is megjelenik, hogy egy törvény módosítása során nem kell feltétlenül új koncepciót alkotni. De mégis úgy látjuk, hogy a törvény rendkívüli terjedelemben és szinte kizárólag csak a felszámolással foglalkozik a törvénytervezet. Igaz ez persze a törvényre is, amelynek a módosítását tervezi, hiszen az 1991. évi IL. törvényben is a 85 §-ból 15 érinti a csõdeljárást, a többi döntõen a felszámolási eljárást. A mostani tervezetben pedig a 36 § közül - a címével ellentétben - egyetlenegy sem foglalkozik a csõdeljárással.
Nagy vita volt a bizottságban arról, hogy a csõd problémája, annak elkerülése, az eredményes lefolytatása rendezhetõ-e a törvénnyel egyáltalán. A gyakorlat ennek részben ellentmond. Részben a csõdeljárás megkezdése elõtt az adós és hitelezõk többsége zárt körben egyeztet, és így megkerüli a csõdeljárást.
Részben pedig - a rossz gyakorlatból kiindulva - a csõdeljárást a hitelezõk többsége csak egy állomásnak tekinti, igyekszik azon minél hamarabb túljutni, hogy a felszámolási eljárás keretében hozzájusson a vagyonnak egy részéhez.
Megállapítottuk, hogy ezeknek a kérdéseknek a többsége 1-2 beiktatott paragrafussal bizonyára nem lenne rendezhetõ. Ugyanakkor azt tartottuk volna fontosnak, hogy a csõdeljárás lehetõségeinek kiszélesítésével, feltételeinek részbeli enyhítésével el kellett volna mozdulni ebbe az irányba. Meg kell állapítanunk, hogy a tervezet tartalmából adódóan erre most nincs lehetõségünk, de errõl lemondani nem célszerû.
Megállapította a bizottságunk, hogy rendkívül nehéz a csõdfelszámolás és végelszámolás tartalmát korrekten szabályozni, hiszen rendkívüli sok érdek jelenik meg. Megjelenik a hitelezõk érdeke, a felszámolóké, a bíróságé, az adósé, az adós cég dolgozóié, és ebben szinte mindenütt ott van az állam. Sok esetben az állam tekinthetõ a fõ adósnak, de egyben hitelezõnek is, az állam feladata a munkahelyek megszûnése után bizonyos ellátásoknak a biztosítása és új munkahelyek teremtése is.
Az elõterjesztõ ebben a helyzetben azt hangsúlyozta, hogy igyekezett figyelembe venni a különbözõ érdekeket. Minden érintett felet megkérdezett. Sajnálattal állapítottuk meg a bizottság ülésén, hogy ettõl eltérõen például kimaradt a gazdasági kamarák megkérdezése. Pedig ez nem egy önként vállalt lépése lenne a kormánynak, illetve az elõterjesztõ Pénzügyminisztériumnak, hanem törvényben megszabott kötelezettsége.
A vélemények az érdekek mentén rendkívül eltérõek és többirányúak. A több megkeresés - tehát az érintettek megkeresése -, véleményük figyelembevételével az elõterjesztõ próbálta oldani ezt a feszültséget. Sajnos idõközben rendkívül sok észrevételt kaptunk, amibõl arra lehet következtetni, hogy a javaslatok egy részét nem vették figyelembe, a kelleténél talán kevesebb kompromisszumot kötöttek meg.
A törvény teljeskörûsége is kifogásolható, nem akarok ezekbe a részekbe belemenni, de néhány hete fogadtuk el az áfatörvény módosítását, és most is vannak a tervezetben olyan gondolatok, amelyek annak ellentmondanak vagy konkrétan, vagy pedig a szellemét tekintve.
Végül a bizottság részben eltérve feladatától - hiszen a napirendre tûzés volt az egyetlen feladatunk - belement néhány részkérdésbe is. Ezeket csak érinteném a maga ellentmondásosságukat tekintve. A hitelezõi választmányt létrehozásához a hitelezõk egyharmadára van szükség, és a követelés egyharmadát minimum reprezentálniuk kell.
Nos, az új törvénytervezet - az új jogosítványokra tekintettel -, az új törvénytervezet a hitelezõi választmány jogosítványait kiterjeszti, ezért meggondolandó, hogy elégnek tekinthetõ-e a követelések figyelembevételével ez az egyharmad? Nem fordulhat-e elõ, hogy egyes hitelezõk például kizárják akár a legnagyobb hitelezõt is, például az államot.
A másik. A hitelezõi választmány dönthet arról, hogy tovább mûködjön- e az adós cég. Nem tudjuk, hogy ésszerû kompromisszumnak tekinthetõ-e. Tény, hogy eddig a hitelezõk gyakorlatilag nem tudtak ebbe érdemben beleszólni. Most viszont kizárólag az õ kompetenciájuk lesz ez. Így aztán elõfordulhat az is, hogy egy egyébként mûködõképesnek tekintett céget - persze az is nagy kérdés, hogy mi a mûködõképesség - arra fognak ítélni, hogy felszámolással minél hamarabb szétszedjenek.
(9.30)
Ehhez kapcsolódik, hiszen a hitelezõi választmánynak több új jogosítványa lépett be, és a felszámolónak komoly tájékoztatási kötelezettsége keletkezik. Kérdés, hogy eleget tud-e tenni ezeknek a követelményeknek.
És végül nagy kérdésként fogalmazódik meg az egyszázalékos letéti garanciának a kérdése. A felszámolásban részt vevõ hitelezõknek elvileg nem kötelezõ ezt befizetni, mérlegelhetnek, de tény, hogyha ebbe nem száll be az a hitelezõ, aki már kicsit elvesztette a bizalmát, akkor nem fogja élvezni az ebbõl adódó esetleges elõnyöket. Ha nem fog beszállni, akkor bekövetkezik az a helyzet, hogy a törvénytervezet hiába várja el a felszámolók anyagi gyarapodását ettõl, hiszen ugyanúgy nem történik meg ez a befizetés, mint ahogy eddig sem.
Végül ezzel kapcsolatban megjegyezzük még, hogy az 1000 forintos minimumösszeg és a 100 ezer forintos korlát is vitára adhat majd okot. A kishitelezõket ez kedvezõtlenül érintheti, végül az államot is, hiszen a 100 ezer forint önmagában nem sok, de amennyi eset van, ahol az állam az egyik hitelezõ, bizony tetemes összegre, tetemes kiadásra kell majd számítani. A vitában végül az az álláspont gyõzedelmeskedett, hogy a téma pontosságára tekintettel - és arra, hogy a törvénytervezet több kérdést korrekt módon igyekszik rendezni -, a bizottság a kormánypárti képviselõk igen szavazatával, az ellenzéki képviselõk hét tartózkodásával általános vitára alkalmasnak tartotta a tervezetet.
Rajtunk múlik, képviselõtársaim, hogy az itt számon tartott eltérõ érdekeket, a törvénytervezet fogyatékosságait az általános és részletes vitában igyekezzünk kijavítani. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)