IVANICS ISTVÁN (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselõtársaim! Nem vitás, hogy a csõd- és felszámolási eljárások tapasztalatai alapján indokolt a csõdtörvény módosítása. A módosításnak azonban átgondoltnak, koncepciózusnak kell lennie. Indokolt, hogy az elkészült tervezetet vitára, elsõsorban szakmai vitára bocsássák, s érdemi lehetõséget kapjanak a felszámolással foglalkozó bírák, a felszámolók az anyag megvitatására.
Ez a tervezet átgondolatlan. Feleslegesen bonyolítja az eljárásokat, és hiányzik belõle az a koncepció, ami egy európai szintû szabályozásnál nélkülözhetetlen. Nem vitás, hogy a javaslat egyes elemei jók és felhasználhatók egy késõbbi módosítás során. De jelen formájában nem javasoljuk elfogadását.
És mindjárt egy hiánnyal kezdeném a jelenlegi tervezettel kapcsolatban. A módosítás lényegében nem érinti a csõddel kapcsolatos szabályokat. Pedig az 1993. évi LXXXI. törvény hatálybalépése óta egyértelmû, hogy a csõdeljárás hatályos szabályozása nem tölti be a feladatát. A csõdeljárás megindítását oly nagy mértékben megnehezítik, hogy alig tudnak a gazdálkodószervezetek ezzel a lehetõséggel élni. A csõdeljárás megindításának ugyanis többek között olyan káros következménye van, hogy a bankok azonnal megpróbálják a követeléseiket behajtani, nem nyújtanak kölcsönt, és a hitelezõk sem igen érdekeltek a csõdeljárás sikerében.
Ez a hiányérzet azért hangsúlyozandó, mert a jelenlegi tervezet gyorsítani kívánja a felszámolás lefolytatását, a vagyon értékesítését, és a nehéz helyzetbe került gazdálkodószervezetek számára egyre kisebb a lehetõség a megmenekülésre, a reorganizációra. Alapkoncepció kérdése, hogy a cél minél elõbb megszabadulni a nehéz helyzetbe került gazdálkodószervezettõl, vagy teret adni - adott esetben a felszámoló segítségével - a további mûködésre és kilábalásra. Az ismert európai felszámolási jogszabályok az utóbbi koncepció mellett vannak. Ennek célként való elfogadtatása azért is fontos, mert nemcsak a csõd intézménye nem mûködik, hanem a felszámolás alatti egyezség intézménye sem vált be jelenlegi formájában. Ennek továbbgondolása még csak csírájában sem található meg a tervezetben.
Szeretnék a régebbi történésekre visszautalni. Az 1991. évi, teljesen liberális csõdtörvény, melyet még a Németh-kormány szakértõi készítettek elõ, az ismert öncsõd és nem fizetések áradata lényeges eleme volt a kialakult mély gazdasági válságnak. Ha figyelembe vesszük az akkori felszámolási hullám hatását a nemzetgazdaságra, megállapíthatjuk, hogy egyik fõ forrása volt az állami vagyonvesztésnek és az olcsó meggazdagodásnak. És kétségkívül a hitelezõk érdekeinek is, de az állami tulajdon esetén az államnak mint tulajdonosnak az érdekei érvényesíthetetlenségének is.
Az 1993. évi módosítás sokat korrigált, de még a jelenlegi módosítás sem az optimális célt tûzi ki. Értelemszerûen nem arról szól, hogy hogy lehet elkerülni a csõdöket, pedig a legfontosabb feladat makrogazdaságilag is az lenne.
Itt külön kérdés a végelszámolás lefolytatása és az állami tulajdonú cégeknek a végelszámolása, felszámolása során az állami érdek érvényesíthetõsége. Különös tekintettel itt utalnék még jelen pillanatban is az ÁPV Rt. portfoliójában lévõ cégek végelszámolására, felszámolására. És itt egy olyan makrogazdasági kérdés is képbe kerül, hogy van-e olyan nemzetgazdasági koncepciónk, olyan iparpolitikánk, olyan szándékunk, hogy valójában valamilyen rendezõelv szerint bánnánk ezen vállalati körrel. Hiszen jelenleg is legalább 10 ezer ilyen eljárás van folyamatban, amely sok esetben érint olyan nemzetgazdasági projekteket, amelyeknek a felszámolása, illetve az ipar területérõl való eltûnése hosszú távú érdekeket sért. Ezeknek a kérdéseknek a törvényben való kezelhetõsége nem biztosított.
A változtatási szándékokat röviden abban lehet összefoglalni, hogy a felszámoló mûködését kívánják nagyobb hitelezõi kontroll alá venni, és az eljárások rövidítését kívánják elérni.
Még mindig az általánosság szintjén maradva, abból a féligazságból indul ki a tervezet, hogy vannak felszámolók, akik nem jól végzik a munkájukat, húzzák az eljárást, és a hitelezõket károsítják az adós mûködtetésével elért felszámolói díjjal.
Hiányolom azt a statisztikai és közgazdasági hátteret, ami kimutatná, hogy a jelenleg folyó, elõbb utaltam rá, körülbelül 10 ezer felszámolás esetén hány esetben mûködteti a felszámoló az adós céget.
Alapvetõen hiányolom, hogy a módosítás nem tér ki arra, hogy ki lehet felszámoló. Ez egy olyan súlyú kérdés, amit nem egy PM- rendeletben, hanem magában a törvényben kellene szabályozni. A szabályozás irányának pedig egyértelmûen arra kell irányulni, hogy felszámolási tevékenységet csak tõkeerõs, megfelelõ létszámú és szakmai bázissal rendelkezõ szervezet végezhessen. Az egyéni ügyvédeket, ügyvédi irodákat és a kis, egymillió forintos törzstõkéjû kft.-ket ebbõl a körbõl legfõbb ideje lenne kizárni. A felszámolás profi és tisztességes módon való elvégzésének ez az alfája és az omegája.
A másik koncepcionális kérdés, hogy a felszámolót ki ellenõrizze. A felszámolási eljárások eddigi tapasztalata az, hogy a hitelezõk passzívak, igazán egy dolog érdekli õket, az, hogy a felszámolótól minél elõbb írást kapjanak arról, hogy a követelés behajthatatlan. A felszámolás így a felszámoló és a pár fontos hitelezõ, fõleg bank és esetleg az APEH, eü-pénztár belügyévé válik. Nem vitatva a hitelezõi jogosítványok kiterjesztésének szükségességét, el kellene gondolkodni, hogy a bíróság kapjon olyan segítséget, hogy a felszámolót jobban és hatékonyabban tudja kontrollálni. Ez lehet könyvszakértõ, csõdbiztos vagy bármilyen elnevezésû szervezet, vagy személy. Lényeg, hogy független legyen a felszámolásban szereplõ személyektõl.
(10.30)
Ezek után néhány részletkérdésre is szeretnék rávilágítani, amely a törvénytervezet megítélését - véleményem szerint - nagyban segíti. A második szakaszban tárgyalt a hitelezõi választmány kérdése. Célszerû lenne pontosan és részletesen szabályozni ezt, beleértve azt, hogy ki fedezi a hitelezõi választmány összehívásának költségét, ez felszámolási költség vagy sem. A törvény például részletesen szabályozza a vagyonfelügyelõ jogkörét és egyéb kérdéseket, ezt a választmánnyal kapcsolatban is megtehetné.
Itt át lehetne gondolni, hogy a létszámban és bejelentett követelésben egyharmadra tervezett megoldás jó vagy sem. A csõdtörvény 6. § (4) bekezdése ismét koncepcionális kérdést érint. Ki tekintendõ félnek a felszámolási eljárásban? A felszámolófélnek a minõsítésével egyetértek, de egyszerûen nem értem, hogy lehet félnek tekinteni a felszámolási eljárásban azt a személyt, aki mondjuk árverésen vásárol valamit.
Nagyon jó a felszámolóbiztos intézményének a bevezetése, a 27/A § (7) bekezdése viszont aggályos. Mindhárom slendrián megfogalmazás, hogy leváltható a felszámoló, ha nem a jogszabályoknak megfelelõen látja el a feladatát. Ha a bíróság egyetlen kifogásnak helyt ad, már mondható, hogy nem a jogszabályoknak megfelelõen látja el a feladatát a felszámoló, ilyen jogszabály mellett a bíróság mással nem fog foglalkozni, mint az egyes hitelezõknek nem tetszõ felszámoló leváltására irányuló kérelmekkel. Ha már menet közben leváltható a felszámoló, azt is szabályozni kell, hogy mi lesz a díjával. Kell-e zárómérleget, leltárt átadni az új felszámolónak, vagy csak ömlesztve átadhatja az iratokat.
Ezek olyan súlyos kérdések, amelyeket nem lehet egy közös megfogalmazással elintézni. A 12., 15. §-ban azzal, hogy a passzív perekben megengedi a beszámítást, ezzel egyetértünk. Még jobb lenne, ha ahhoz a feltételhez is kötné, hogy a hitelezõ a követelését a felszámolónak bejelentse. Így a felszámolót meglepetés érheti, még ha a bejelentési kötelezettséget a törvény elõírja, jobban tud kalkulálni.
A zálogjoggal kapcsolatos szabályokat összhangba kellene a Ptk. jelenlegi, 1997-ben hatályba lépõ szabályaival hozni. A javaslat nem tudja feloldani azt az ellentétet, ami a felszámoló érdeke és a hitelezõ érdeke között húzódik. A felszámoló érdeke, hogy minél jobban, minél jobb áron tudja a vagyont értékesíteni, márpedig egy mûködõ, esetleg feljavított céget könnyebb eladni. A hitelezõ hosszú távú érdeke is ez, de rövid távon minél elõbb pénzhez akar jutni. Egy fontos követeléssel rendelkezõ bankot adott esetben jobban érdekel, hogy kell- e hosszabb ideig tartalékot képezni a kétes kinnlévõsége után, vagy gyorsan leírhatja a veszteséget.
A hitelezõk befizetési kötelezettségének elõírásával abszolút nem értek egyet. Ennek az lesz a következménye, hogy nem fogják bejelenteni a követeléseket. A tervezet szerint az APEH és az eü-pénztár is kénytelen lesz befizetni ezeket az összegeket? Nem tudom, felmérte-e valaki, hogy ez az eljárás milyen terhet jelent a gazdasági hivatalokra.
A 18. § megint nem egyértelmû szabályozás, egyetlen dolgozó bérének emelésére kell a választmány egyetértése. Mondjuk felemelik a portás fizetését, akkor ezt a kört mind le kell futni. Nem lehetne itt is konkrétabban, ha már ilyen nüanszokkal foglalkozik a törvény?
A 19. §-ban általában helyeselhetõ a részletesebb szabályozás. A probléma ott van, hogy nincs értékhatár megadva a vagyontárgy mellett. Eszerint egypár ezer forintos roncs értékesítéséhez is ilyen eljárásra van szükség.
Az ilyen részletes szabályozást csak a jelentõsebb értékû vagyontárgyak értékesítésére tartanánk fenn. A felszámolóval szembeni bizalmatlanságnak ugyanis nem itt kell megjelenni. Magát a szabályozást indokoltnak tartom; itt is az a probléma, hogy értékhatár nélkül lehet perelni, továbbá egy csomó egyéb kérdés merül fel.
Nem tartom indokoltnak, hogy a törvény részletesen szabályozza az elõlegfizetési határidõt és egyéb kérdéseket ebben, nem ezen múlik ugyanis a gyors értékesítés.
A 20. §-ban szabályozott, a közbensõ mérleggel kapcsolatos javaslat jó, ha a (6) bekezdés azon szabálya, hogy a fellebbezésnek nincs halasztó hatálya, számomra egy kicsit furcsa. Mi lesz, ha a felszámoló szétosztja a pénzt, és fellebbezés folytán új helyzet áll elõ? Visszakövetelheti a hitelezõktõl a pénzt?
A 21. § érinti a kifogás intézményét. Ezzel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy az egész kifogás intézményét át kell gondolni az ezzel kapcsolatos bírósági teendõkkel együtt. A kisebb módosítások semmit nem jelentenek.
Aggályosnak tartom a 33. §-ban elõvezetett kérdést, hogy a folyamatban lévõ ügyekben általában alkalmazni kell a módosított szabályokat. Nem biztos, hogy kiállna egy alkotmányossági kontrollt. A javaslat szerkesztõi is érezték a problémát, ezért több átmeneti szabályt iktattak be. Ezek figyelemmel kísérése nem kíván kisebb erõfeszítést a jogalkalmazóktól, mint a hagyományos megoldás.
Végül még egy alapvetõ hiányosság. Mégpedig az, hogy továbbra sem foglalkozik a törvénytervezet az egyéni vállalkozók vállalatainak felszámolási kérdéseivel.
Összegzésként azt rögzítem, hogy a módosítás szellemével és több, lényeges rendelkezésével nem értünk egyet. Ezért a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakciója a törvényjavaslat elfogadása esetén úgy ítéli meg, hogy a gyakorlatban több lesz a probléma, mint eddig, ezért jelenlegi formájában - ismételten hangsúlyozom - nem támogatjuk a tervezetet. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)