DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselõtársaim! Egyetlenegy nagyon rövid megjegyzést Tóth Pál képviselõtársam által elmondottakhoz. Ha helytálló lenne, hogy a kormány letudottnak tekinti ennek a kérdésnek a rendezését ezen törvényjavaslatnak a beterjesztésével, akkor a törvényjavaslatnak a címe nem jó. Mert jelenleg a törvényjavaslat azt mondja, hogy '96. évi törvény, ami '97. lesz nyilvánvalóan, a párizsi békeszerzõdésrõl szóló 47. évi XVIII. törvény 27. cikke 2. pontjában foglaltak végrehajtásáról. Részbeni végrehajtásáról, teszem én hozzá, igen tisztelt képviselõtársam, mert hogyha a mûtárgyak tekintetében, az ingatlanok tekintetében nincs szükség jogalkotásra, akkor csak részben fogja végrehajtani a párizsi békeszerzõdés hivatkozott pontját ez a törvény, egyébként a kormány saját hatáskörben fog majd intézkedni.
Hogy a jelenlegi jogszabályok az ingatlanok átadását miként teszik lehetõvé, az ingyenes átadását törvény felhatalmazása nélkül, ez egy más kérdés. Lehet, hogy azért ide fog hozni a kormány még egy-két törvényt, és akkor lesz mód és lehetõség elmondani, hogy nem ok nélkül javasoltam én ezelõtt másfél hónappal, hogy egy törvényjavaslatot hozzon ide a kormány, mert azzal megoldható a kérdésnek az összes problémája, egyszerre. Az érintettek számára ugyanis az a tiszta, világos és kedvezõ, hogyha az Országgyûlés egyszer foglalkozik a kérdéssel, hoz egy törvényt, és azt a törvényt végre kell hajtani.
Ha viszont ilyen szakaszokban történik, mint amire Isépy képviselõtársam is utalt, hogy a kormány elõször hoz egy országgyûlési határozati javaslatot, amiben semmi mást nem kér, csak azt, hogy idehozhasson majd egy törvényt, vagy törvényeket hozhasson ide, nem is az általa elõre elvállalt idõpontban, hanem egy hónappal késõbb, és ez a törvényjavaslat még mindig csak azt tartalmazza, hogy majd lesz egy közalapítvány, akkor abban a kérdésben, abban az ügyben elõrehaladás, mióta a határozati javaslatot tárgyaltuk, és mióta rámutattunk arra, hogy ez a kormány semmittevése, való igaz, nem történt semmi érdemi ebben az ügyben. (Közbeszólás a bal oldalon.) Hát dehogynem. Itt van már a közalapítvány? Hát nincs itt a közalapítvány.
Ha nincs a közalapítvány, akkor pedig a kormány miért kért az Országgyûléstõl egy jóváhagyást, hogy hozzon létre egy közalapítványt? Már akkor is létrehozhatta volna, és ez volt a tartózkodásunk egyik érve, létrehozhatta volna az eltelt idõszakban, és most is létrehozhatta volna. Nem hozta létre. Mit tett a kormány? Behozott megint egy törvényjavaslatot, amirõl tudja, hogy a parlamenti szünet miatt ebben az évben már nem kerülhet elfogadásra, de viszont mondhatja, a maga részérõl megtette. Hát csak az Országgyûlés, hát ugye, a képviselõk inkább téli szünetet tartanak, nem pedig ezzel foglalkoznak. Hát ezt tartom, igen tisztelt képviselõtársam, felháborítónak.
És a másik felháborító a kárpótlással összefüggésben, hisz ez a kárpótlásnak egy része.
Az is felháborító, igen tisztelt képviselõtársak, hogy ez a kormány azt ígérte, hogy a kárpótlást be fogja fejezni. Mondtuk, és én személy szerint megmondtam, hogy a kárpótlás nem akkor fejezõdik be, amikor a kormány kijelenti. Mert ez egy naivitás. A kárpótlás akkor fejezõdik be, amikor a jogszabályokat megalkotja az Országgyûlés, a hiányzó jogszabályokat is, és majd a kárpótlási jegyeket föl fogják használni az állampolgárok. Ekkor fejezõdik be a kárpótlás. Mindaddig csak politikai ízû kijelentéseket lehet tenni, amelyben kormánypárti képviselõtársaim igencsak jeleskednek. De annak érdekében, hogy a kárpótlás valóban befejezõdjék, nem sok minden történik. És hozzá kell tennem: kormánypárti képviselõtársaim aktív támogatásával. Hisz éppen tegnap a kormánypárti képviselõk nem tartották tárgysorozatba-vételre alkalmasnak, hogy a politikai üldözöttek, akik már '93-ban, '94-ben, '95-ben, '96-ban kaptak kárpótlási jegyet, és nem életjáradékot kértek, mert azt hitték, hogy föl tudják használni a kárpótlási jegyüket, most visszaadják, és életjáradékot kérjenek helyette.
Nem tartotta idõszerûnek ezt a kormánypárti többség. Idõszerûnek azt tartja, hogy foglalkozunk egy olyan törvénnyel, amit úgyse tudunk ebben az évben elfogadni, tehát nincsen jogi kihatása. Annak a javaslatnak ebben az évben az lett volna a kihatása, hogy az a néhány ezer politikai üldözött végre a kárpótlási jegyét, amit otthon õriz, visszaadja a magyar államnak, és helyette január 1-jétõl életjáradékot kapott volna. A tisztelt kormánypárti képviselõtársaim - és köztük az emberi jogi bizottság többsége - azt mondta, hogy erre nincs szükség. Majd jövõre, márciusban, áprilisban, májusban! Ráérnek ezek az idõs politikai üldözöttek! Akkor is meg tudják tenni, hogy életjáradékra váltják - hozzáteszem, ha még élnek. És ugyanez a logika vonatkozik erre a törvényjavaslatra, igen tisztelt képviselõtársaim, hogy ezt is már el kellett volna fogadni, nem pedig el kellene kezdeni csak a tárgyalását.
(14.30)
Úgy látszik, hogy vannak olyanok, akik számára a kárpótlás nem egységes idõszak, '39-tõl '89-ig terjedõ idõszak, hanem szakaszolnak benne. S vannak kedvezõbbek, és vannak kedvezõtlenebbek. Pedig akik idáig már megkapták a kárpótlást, azok '45 elõtti kárpótlásra jogosultak.
Isépy képviselõtársam igen szuggesztíven szólt arról, hogy ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalása teljesen értelmetlen anélkül, hogy itt lenne a közalapítványnak az alapító okirata.
Hiába rázza a fejét Tóth képviselõtársam, ez így van. És számos esetben ez a törvényjavaslat visszautal, hogy majd a közalapítvány bizonyos feladatokat végre fog hajtani. Csak nem tudjuk, hogy kikbõl áll az alapítvány, nem tudjuk, hogy egyébként annak a kuratóriumnak milyen a hatásköre, és ez nemcsak bennem, hanem az érintettekben is bizonyos félelmeket kelt. Elsõ pontként azért hadd tegyem hozzá, hogyha képviselõtársaim tanulmányozzák a párizsi békeszerzõdést, nevezetesen a 27. cikknek a 2. szakaszát, abban nem találnak egy olyan szót, hogy "zsidó". A párizsi békeszerzõdés azt az összetételt tartalmazza, hogy a faji, vallási, vagy más fasiszta szellemû zaklató rendszabályoknak a tárgyai voltak a személyek és a szervezetek. Én azért mondom ezt, tudniillik a II. világháború során cigány magyar állampolgárokat is elhurcoltak megsemmisítõ táborokba. Ehhez képest tehát - és a zsidónak minõsülõ... (Gellért Kis Gábor: Vagyonuk is lehetett.) Vagyonuk is lehetett, igen tisztelt Gellért Gábor képviselõtársam. Ön nagyon jól tudja, hogy nincs. Mert kijelenti. Mert akkor élt, biztos történelmi kutatásokat is végzett, mindenre kiterjedõen, és nyugodt lélekkel ki meri állítani, hogy nem volt olyan cigány származású, akinek nem volt vagyona és nem volt örököse. De nyilvánvaló, hogy ez nem felel meg a történelmi tényeknek. Tehát ebben a részében ezt a törvényjavaslatot kár zsidó kárpótlásnak nevezni.
A másik az, hogy a zsidónak minõsülõ állampolgárok között is voltak olyanok, akik egyébként magukat nem zsidónak nevezték, hanem kereszténynek. Nyilvánvaló, hogy akkor, amikor ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalása folyik, minden szónak jelentõsége van. Határozati javaslatnál nem akarok visszautalni arra a vitára, amelyik ebben a Házban lezajlott, hogy kirekesztõ felfogások érvényesülnek vagy sem. Én nagyon igyekszem pontosan fogalmazni, és szeretném elkerülni, hogy bárki bármilyen hátsó szándékot tulajdonítson bármilyen megfogalmazásnak. Mert a legjobb dolog bizonyos kérdéseket olyan színben tüntetni föl, mint hogyha valaki kirekesztõ akarna lenni, vagy nem ért egyet bizonyos törekvésekkel. Ebben a kérdésben tehát, hogy kik az érintettek, nem lehet azt mondani, hogy csak egyfajta érintetti kör lehet. És a sajtóból eddig megjelent értesülés szerint úgy tûnik, hogy a közalapítványnak az összetétele igenis csak egyfajta kört fog át. Az egyéb személyek vagy egyéb közösségeknek a részvétele pedig meglehetõsen bizonytalan. Ezért feszegette azt a kérdést Isépy képviselõtársam, hogy ugyan már, milyen alapon fognak az érintettek juttatást kapni a 4 milliárd forintos életjáradékból. Melyek azok a kritériumok, ami alapján el lehet dönteni, hogy az illetõ jogosult vagy nem jogosult, vagy milyen összegre jogosult?
Én csak szeretném fölhívni az igen tisztelt képviselõtársaim figyelmét, hogy 1947-ben - elég közel az üldözésekhez -, amikor a magyar Országgyûlés elfogadta az 1946. évi XXV. törvénycikket, ennek a végrehajtására megjelent a 3200/1947. ME rendelet, és ennek a 7. §-a kimondta - idézném a 2. mondatát a §-nak -: "Egyébként figyelemmel kell lenni arra, hogy a zsidó származásuk címén üldözött keresztény vallású személyek, valamint az ily személyek javára szolgáló intézmények az évenként kiosztásra kerülõ segélyekben legalább 1/5 rész erejéig részesüljenek." Biztos volt oka annak, hogy 1947-ben ezt kimondták. Egyébként az 1946-os törvény alapján létrehozandó Helyreállítási Alap 36 kinevezett tagjából 12-t a Magyar Szent Kereszt Egyesület, illetõleg a Magyar Evangéliumi Egyházak Jó Pásztor Misszió Alapítványa javasolt. Tehát a jogalkotó azért gondolt arra, hogy az összetétel tekintetében ne lehessen egyoldalúsággal az akkori kormányzatot okolni.
Végeredményben tehát megállapítható: bizonyos kérdésekben a közalapítványnak a létrejötte nélkül még szerencsésebb lenne - de ezt képviselõtársaim, ugye, elutasították -, hogy a közalapítvány alapító okiratának a tervezetének a csatolása nélkül ezekben a kérdésekben felelõsségteljesen állást foglalni nem lehet.
Az egész törvényjavaslaton keresztülvonul egy korábban általam már nem szerencsésnek minõsített szándék, nevezetesen, hogy azt sugallja Magyarország lakosságának, és ezen keresztül a nemzetközi közvéleménynek is, hogy Magyarország 1947 óta az égadta világon semmit nem tett a nácizmus által okozott károknak az enyhítésére, illetõleg az üldözötteknek a megsegítésére. A határozati vitában én nagyon keményen kikeltem ez ellen. És megtehettem, hisz 1945-ben még nem éltem. 1944- ben az ideiglenes országgyûlés számtalan olyan rendszabályt hozott, jogszabályt hozott, amellyel a hatályon kívül helyezett fasiszta jellegû jogszabályokat, és intézkedett a károknak a reparációjáról. 1946-ban, még a békeszerzõdés elõtt alkottuk meg azt a törvényt, amely lehet, hogy a békeszerzõdés szövegének alapjául is szolgált.
Ezen idõszak alatt és ezt követõen is véleményem szerint a magyar állam megpróbált gondoskodni az érintettekrõl különféle juttatások formájában. 1991-ben, 1992-ben az akkori Országgyûlés számos olyan kárpótlási törvényt hozott, nemzetgondozási díjról szóló törvényt hozott, hadigondozási díjról szóló törvényt hozott '94-ben, amely mind az üldözöttek, a rászorultaknak a segítésére szolgált. A köztes idõszakban is a nyugdíjak kiszámításánál ezt az idõszakot figyelembe kellett venni. Emelt összegû nyugdíjakat is lehetett kapni ennek figyelembevételével. Bizonyos szociális ellátásoknál az üldözöttség mint olyan figyelembe veendõ volt.
Ha elfogadjuk az Alkotmánybíróságnak azt az álláspontját, hogy a vagyoni sérelmek esetében az állam novációval megújíthatta az eredeti kötelezettségvállalást, és teljesíthette a további kötelmeket másfajta jogcímen, akkor én azt hiszem, hogy végül is a nemzetnek a becsülete érdekében ki kellene mondanunk azt, hogy a '44-45-ös idõszak, illetõleg az '39-ig visszatekintõ idõszaknak a mélyen elítélendõ sérelmeinek az orvoslására nem most kerül sor elõször ebben az országban, hanem ez folyamatosan megtörtént, idõnként ellanyhult - ugye, a '48-as fordulatot követõen -, de azért nem lehet oly mértékben föltüntetni Magyarországot, hogy egyszerûen a békeszerzõdésnek ezt a rendelkezését semmibe vette. Én utaltam rá korábban, hogy nyilvánvalóan ez nem felel meg a történelmi tényeknek, és jó lenne, hogyha az elkövetkezõ idõszakban azért ennek hangot is adnánk. Én nem akarom a Külügyminisztériumnak a jogi elõkészítõ osztályát bírálni, de azért nem ártott volna, hogyha nagyobb mértékben támaszkodik az Igazságügyi Minisztériumnak a kodifikációs szakértelmére, mert akkor talán kevésbé kritizálható törvény született volna.
Én említettem, hogy itt a preambulumnak bizonyos megfogalmazásaival lehet vitatkozni. Lehet vitatkozni azzal a szándékkal is, mintha a preambulum úgy tüntetné fel, hogy egy országgyûlési határozat alapján kell a kormánynak a közalapítványt létrehozni.
(14.40)
Aki elolvasta a határozat szövegét, az megállapíthatja, hogy az Országgyûlés csak tudomásul vette azt a szándékát a kormánynak, hogy közalapítványt hoz létre, nem pedig kötelezte a kormányt, hogy közalapítványt hozzon létre. A kettõ között jogilag van némi különbség. Ha az Országgyûlés kötelezi, akkor ennek a felelõssége is az Országgyûlést terheli.
Véleményünk szerint nem szerencsés megoldás volt az az országgyûlési határozati javaslat.
Összességében törvényjavaslat egyetlenegy elemét ragadja ki ennek a jóvátételnek, méghozzá a túlélõk számára életjáradékot kíván biztosítani. Csak nem egy jó jogi megoldással. Hozzá kell tennem, hogy itt többször elhangzott, hogy 4 milliárd forint értékû jegy kerül átadásra. Miután a kárpótlási jegy a törvény alapján kamatozik, valójában ez a 4 milliárd forint azért 6,8 milliárd forintnak felel meg. Ezt azért tudjuk, és csak azért mondom, mert vannak, akik azt mondják, hogy ez nagyon kevés összeg, vannak, akik azt mondják, hogy nagyon sok összeg. Az összeget nem lehet minõsíteni, majd késõbb kitérek rá, hogy miért. Mert nem tudjuk, hogy hány olyan túlélõ van, akit ebbõl az életjáradékból részesíteni kell. A szám nélkül ugyanis egyszerûen megfoghatatlan a nagyságnak minõsítése. Mert ha van százezer, kétszázezer túlélõ, akkor a négymilliárd forint, valóban azt lehet mondani, hogy kevésnek tûnik Ha kevesebb túlélõ van, és ha a törvényt a párizsi békeszerzõdésnek a szövege alapján a rászorultaknak a kritériumát vesszük figyelembe, akkor lehet, hogy jóval kevesebb a rászorult.
Óriási problémával nézünk szembe azért, hogy nem 1947-ben történtek meg ezek a jogszabályi megoldások, mert akkor egészen más megoldásokat lehetett volna alkalmazni, és 50 évvel az események után a rászorultság fogalmának - mert ebben a párizsi békeszerzõdésben az értelmezésre, azok számára, akik majd az életjáradék odaítélésérõl fognak dönteni, igen nehéz feladat lesz, õszintén megmondom. És ha valaki tanulmányozta ezt a kérdést, akkor az tudja jól, hogy korábban a Németország által adott jóvátétel kapcsán is meglehetõsen éles viták zajlottak le az egyes csoportoknak a kijelölésérõl, az összegek odaítélésérõl. Ki kapott belõle, kik nem kaptak belõle, hogyan és miként. Azért ezt is figyelembe kellene venni. Én felhívnám a kormánynak a figyelmét az 1. § (2) bekezdésében: nem elég, hogyha az 1994. évi XXV. törvény bizonyos rendelkezéseit hatálytalanítják e tekintetben, tehát a kárpótlási jegyet sorozatokban kell kibocsátani, és mindegyik sorozatnak azonos értékûnek kell lenni. Ez nem fog megtörténni, mert itt egy 4 milliárdos zárt sorozat kerül kibocsátásra, tehát adott esetben annak a hatálya alól is ki kell venni ezt a jegyet, ami valójában egyetlenegy darab lesz. Nagyobb probléma viszont az, hogy a kárpótlási jegy egyébként nemcsak életjáradékra váltható, hanem föld több árverésen fölhasználható, privatizációban fölhasználható, tehát ezeket a felhasználási lehetõségeket is ki kell zárni abban az esetben, hogyha csak az életjáradékra váltást akarom engedélyezni.
Sokkal nagyobb, gyakorlati alkalmazási probléma lesz annak a kérdésnek az eldöntése, amit Isépy Tamás képviselõtársam is említett. És ez a 2. szakasszal van összefüggésben. Kinek adható, milyen alapon adható és milyen összeg adható? Igen tisztelt Képviselõtársaim! Itt két megoldás lehetséges. Vagy azt mondjuk, hogy ebben a tekintetben a közalapítvány fog majd dönteni minden további feltétel nélkül. Ez egy megoldás, de nem biztos, hogy ez felelõsségteljes megoldás. Ebben a kérdésben ugyanis ha nincsen valamiféle iránymutatás, énszerintem elképesztõ problémákat fog okozni az Országgyûlés.
Az elsõ az, hogy a (2) bekezdés szerint ezt az életjáradékot az kaphatja, aki 1997. január 1-jével, illetõleg majd azt követõen betölti a 60. életévét. Ez elképzelhetõ, hogy azt jelenti - lehet, hogy rosszul értelmezem -, hogy az 1948-49-ben született gyerek, amikor be fogja tölteni a 60. életévét, bizonyos feltételeket ha tud bizonyítani, akkor kérhet majd életjáradékot. Nekem az a véleményem, hogy nem azt kellene rögzíteni, hogy a 60. életév betöltésérõl kérhet életjáradékot, hanem mondjuk meg, hogy milyen év elõtt születettek kérhetnek életjáradékot, és ehhez a jogalkotó, mindenfajta korhatár meghatározása nélkül - hisz' 1945-ben fejezõdött be a II. világháború, azóta azért meglehetõsen hosszú idõszak eltelt -, mindenkire engedjük meg azonnal az életjáradékra váltásnak a lehetõségét.
Én tudom, hogy a vagyoni jegyek átváltásáról szóló törvény 60. életévet szabályoz, na de azt egy egészen más kör számára, és egészen más feltételek mellett. Hogyha a specifikus jellemzõit akarjuk ennek a körnek figyelembe venni, akkor nem lehet azt mondani, hogy itt a 60. életév lenne a meghatározó elem. Itt azt kell kimondani, hogy üldözött volt. Érintve volt a jogszabályok által, tehát függetlenül attól, hogy hány éves, legyen jogosult arra, hogy életjáradékot kérhessen.
Ha ki kell egészíteni a vagyoni táblázatnak a szabályait - a 60. életévtõl van a számítás elkészítve -, egészítsük ki. Én úgy érzem, hogy ez egy indokolatlan diszkriminatív elemet visz be, fõleg, ha figyelembe vesszük, hogy a vagyoni kárpótlás esetében az életkor az egyik, de viszont ha valaki rokkant, akkor életkortól függetlenül van lehetõség - ha 67 százalékos munkaképesség-csökkenésben szenved -, életkortól függetlenül van lehetõsége életjáradékot váltani.
Nem teljesen világos ezen törvényjavaslat alkalmazása során, hogy az összegszerûség meghatározásán egy személy milyen összegû életjáradékot válthat át kárpótlási jegyre, mi lesz az irányadó. Most nem akarom én fokozni a lehetetlenségeket, mert akkor elképzelhetõ, hogy valaki fog kapni egymillió forint értékû kárpótlási jegyet, a másik meg fog kapni 50 ezer forint értékû kárpótlási jegyet.
Ha akkor, amikor az Országgyûlés egy ilyen vagyontömegrõl rendelkezik - jelenlegi viszonyok közepette azért 6,8 milliárd forint nem nevezhetõ kis összegû vagyontömegnek -, még egyszer hangsúlyozom: okvetlenül szükséges bizonyos alapvetõ korlátoknak a kitûzése. Ezeken belül a kuratórium, közalapítványnak a szerve, vagy bárki, aki majd fog dönteni ezekben az ügyekben, szabadon mozoghat. De hogyha mi teljes egészében lehetõvé tesszük a korlátlan döntést, akkor nehézségeket fog ez okozni az érintettek körében, bizalmatlanságot fog szülni. Én azt hiszem, mindenki, aki itt van ebben a teremben, érintve van, mert információi vannak. Voltak olyan jelzések, hogy jobb lenne, ha ezekben az ügyekben az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal döntene. Ez nem a hivatalnak a továbbélését jelentené, de úgy tûnik, hogy az érintettek bizonyos csoportjai nagyobb bizalommal viseltetnek egy közigazgatási szervezet iránt, semmint egy másik, az érintettek képviselõibõl összeállított szervezet iránt.
Érdemes azért ezt is megfontolni, mert ha az Országgyûlés egyszer szabad utat enged ezeknek a törekvéseknek, akkor nem biztos, hogy utólag könnyû lesz korrigálni majd az elkövetett hibákat. Tekintettel arra, hogy a közalapítvány országgyûlési kontrolljának semmilyen lehetõsége nincsen, én még egyszer fölhívnám az Országgyûlés figyelmét, hogy itt egy elkövetett hiba utólag igencsak végzetessé válhat.
Képviselõtársam, Isépy Tamás már szólt arról, hogy szintén jogilag nem helytálló, hogyha a határozatban meg akarják állapítani az átváltott kárpótlási jegy címletértéke mellett az életjáradék összegét. Ez teljesen irreleváns dolog, a törvény eldönti, hogy a címletértékhez - az életkor figyelembevételével, hozzá kell tennem - milyen összegû életjáradék tartozik.
(14.50)
Ami viszont még számomra azért eléggé érthetetlen - a korábbi kárpótlási életjáradéki számítások alapján -, hogy jutott a kormány arra a következtetésre, hogy ennek a 4 milliárdos címletértékû vagyontömegnek az életjáradékra váltása során az elsõ évben 1,2 milliárd forintos kiadás keletkezik. Ennyi van beállítva a költségvetési törvénybe. Akármennyire is idõs korú egyénekrõl van szó, átlagban 5-10 éves átfutási idõ az, ami a befizetett összeghez képest a megtérülést jelenti.
Ha a kormány számításai helytállóak, akkor itt valójában négy év alatt, öt év alatt az életjáradék vagyontömegének megfelelõ készpénz kifizetése megtörténne. A matematika szabályai szerint énszerintem a kormány itt talán nem jól számolt, elképzelhetõ, hogy az elsõ évben azért ennél kisebb összegû kifizetésre sor kerül, hisz az eljárások lebonyolítása hosszabb ideig fog tartani.
Mindenképpen szabályozni kellene törvényben az igénybejelentésnek a módját és az igénybejelentésnek a határidejét. Tudniillik gondoljuk el, legyen a közalapítvány ennek az intézõ szerve. A közalapítvány mi alapján fogja eldönteni, hogy a rendelkezésre álló vagyontömeg hány ember számára elegendõ, hogyha nem egy határidõn belül kell a bejelentéseket megtenni, és a bejelentett kör figyelembevételével döntöm el, hogy ki, milyen összegû életjáradékra tarthat igényt.
Ha nincs jogvesztõ határidõ, ha nincs egy olyan intervallum, amelyen belül lehet csak jelentkezni, akkor elképzelhetõ, hogy az elsõ idõszakban egy kicsit nagyvonalúbb lesz a döntéshozóknak a kedve, és ezt követõen rájönnek, hogy igencsak lecsökkent a rendelkezésre álló vagyontömeg, és azok számára, akik késõbb jelentkeztek, de azért a sérelmük súlyosabb, vagy a rászorultságuk nagyobb, igazából már nem jut vagyon.
Igen tisztelt Képviselõtársaim! Én tényleg nem akarom mondani az összes aggályt, ami ezzel kapcsolatban felmerül, de a kérdésnek azért a valóban társadalmi érintettsége miatt az elszenvedett sérelmek szégyellnivaló volta miatt, hogy ilyen megtörténhetett Magyarországon, ennek a kérdésnek nagyon fontos az aggálytalan rendezése énszerintem, ha 50 évvel az események után is, ez ennek az Országgyûlésnek a feladata és kötelessége is. Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm szépen, képviselõtársaim.