DR. BAJA FERENC környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter, a napirendi pont elõadója: Elnök úr, köszönöm a szót. És köszönöm azt is elnök úrtól, illetve a tisztelt Háztól, hogy a két expozét együtt mondhatom el. Természetesnek tartom azt, hogy a bizottsági vélemények külön hangoznak el. Én azért szerettem volna erre a lehetõséget megkapni, és azért szerettem volna erre súlyt fektetni, mert úgy gondolom, úgy hiszem, hogy az épített környezet alakításáról és fejlesztésérõl, valamint a mûemlékvédelemrõl szóló törvények egyugyanazon társadalmi célt szolgálják, egy rendezett Magyarország épített képének kialakítását. Olyan rendezett Magyarország épített képének kialakítását, amelyben azonban azok az építészeti emlékek, kertek és mûemlékek, amelyek jelképei Magyarország épített kulturális történetének, megvédésre kerülnek, azok szerves részévé válnak az elkövetkezendõ idõszak épített kultúrájának, jelképeként annak, ahogyan ennek az országnak épülnie kell rendezett módon.
Tisztelt Ház! Régi adósságot rendez a kormányzat, és reményeim szerint régi adósságot rendez a Ház e törvény vitájának, illetve két törvény vitájának a megkerülésével. Régi adósságot, hiszen a mûemlékekrõl utoljára 1881-ben rendelkeztek törvényi szinten, és az építésügyrõl is több mint 30 éves ma már a szabályozás. Nem nehéz belátni, hogy ez idõ alatt a magyar társadalom gyökeresen átalakult, olyan változások mentek végbe a magyar átalakulásban, amelyek feltétlenül indokoltnak fejezik ki, illetve indokolttá teszik azt, hogy törvényi szabályozásra sor kerüljön.
Tulajdonképpen az építésre vonatkozó hatályos szakmai elõírások jelentõs része ma már valóban nem korszerû, gátját képezi a fejlõdésnek, nincs összhangban a nemzetközi szabályozás trendjével, s nem szolgálja a jogbiztonságot. Ebben az értelemben tehát feltétlen megújításra vár.
(10.00)
Lényegében az elmúlt idõszakban a kormányzati szerepvállalás tartalma egyébként minden szakterületen alapvetõen megváltozott, a közvetlen irányítási funkciókat a gazdasági, szakmai és ellenõrzési feltételek megteremtése, az országos szabályozási tevékenység ellátása, a koordináció erõsítése vette át.
Így van ez az építésügy területén, ahol az egységes szakirányítás igénye azért is jelentkezik különös hangsúllyal, mert az építés ügye egyszerre gazdasági, szociálpolitikai, környezeti és kulturális kérdés is. Az egységes, áttekinthetõ építésügyi szabályozórendszer megteremtése és hatékony, mûködõképes jog- és intézményrendszerének kialakítása központi, állami feladat, és azért is különösen fontos, mert ezek a szabályozók szinte valamennyi állampolgárt érintenek közvetve vagy közvetlenül, valamennyiünk hétköznapi mindennapi életét befolyásolják.
Ezek a törvényjavaslatok, amelyek a Ház elõtt fekszenek, olyan szakmai alaptörvények a megítélésünk szerint, amelyek áttörést jelenthetnek az épített környezet alakításának, fejlesztésének és védelmének egész kérdéskörében. Áttörést és áttekintést azért, mert új szemléletet fogalmaznak meg ezeken a területeken.
Tisztelt Országgyûlés! Az épített környezet alakításáról és védelmérõl szóló törvényjavaslat, valamint a mûemlékvédelemrõl szóló törvényjavaslat nem valamilyen elszigetelt szabályozási kezdeményezés, hanem annak a törvénykezési csomagnak a része, amely a környezet egészével, illetve a környezet egyes elemeivel komplex módon foglalkozik.
Az Országgyûlés tavaly fogadta el a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvényt, amely egyértelmûen utalt már arra, hogy a környezet épített és természeti elemei összefüggõ egységes egészt alkotnak, s eszerint kell a szabályozásnak is egységesnek lenni.
Ugyancsak az említett törvénykezési csomag része volt az idén tavasszal elfogadott területfejlesztésrõl és területrendezésrõl szóló törvény, valamint a tervezõ- és szakértõ mérnökök és építészek szakmai kamaráiról, illetve a természetvédelemrõl szóló törvény is. Ezúton is szeretném kifejezni a tisztelt Háznak köszönetemet, a minisztérium köszönetét azért, hogy a parlament által elfogadott parlamenti határozatban rögzítette a környezetvédelmi törvény elfogadása után azt a jogi menetrendet, amely alapja volt annak, hogy tulajdonképpen e tárgykörben a környezet, az épített környezet, a területfejlesztés és területrendezés, a természetvédelem tárgykörében a tisztelt Ház történelmi léptékû jogalkotási csomagot fogadhasson el, és ezen történelmi léptékû jogalkotási csomagtervnek ezen két alappillére immáron az épített környezetet is beemeli ebbe a csomagtervbe.
Amint utaltam rá, az épített és a természeti környezet együtt adja az ember környezetét. Ezt a megállapítást azzal egészíthetjük ki, hogy a környezet megfelelõ alakítása, tudatos fejlesztése, értékeink megõrzése és ésszerû hasznosítása mind a közösség, mind az egyén érdeke, és sokkal több, mint szakminisztériumi vagy kormányzati erõfeszítés.
Az, amirõl a tisztelt Ház a két törvény kapcsán vitázni fog, mondhatom, valóban össztársadalmi probléma, s ebben az értelemben az állampolgárok közfigyelmére tarthat igényt. A környezetrõl szóló átfogó törvénycsomag záróelemét képezi az épített környezet alakításáról és védelmérõl szóló, valamint a mûemlékvédelemrõl szóló törvénytervezet tehát, s ebben az értelemben lezárja ennek a törvényalkotó csomagnak egy meghatározó elemét.
Természetesen, mikor épített környezetrõl beszélünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az azt létrehozó, továbbfejlesztõ építõ tevékenységet sem. Épített környezet és építés együtt jelenti az építésügy sokszor félreértett és félremagyarázott fogalmát. Ezt ugyanis a közvélemény még ma is az építésügyi igazgatással, esetleg a lakásépítéssel vagy építõanyag-ellátással azonosítja.
Az épített környezet a környezet szerves, egyre változó, alakuló része, az építésügyi igazgatás pedig eszköz. Az épített környezet alakításának, fejlesztésének és védelmének hatósági eszköze.
Az építésügyi igazgatás elsõdleges feladata a közérdek és az egyéni érdek összhangjának biztosítása. Ide tartozik egyebek mellett az építés feltételeinek tisztázása, az építtetõi jogbiztonság garantálása, az országosan egységes mûszaki biztonsági követelmények érvényesítési, a környezeti minõség érdekében hozott helyi szabályozás betartatása, a szomszédjogok képviselete, az építészeti és települési értékek védelme.
Tisztelt Képviselõtársaim! Többször is hangsúlyoztam azon meggyõzõdésemet, hogy az emberi környezet egységes egész, amelyben az épített és természeti elemek kölcsönösen alakítják és befolyásolják egymást. A környezet alakításának egyik legerõteljesebb eleme maga az építés. Ennek minõsége, szabályozottsága, ellenõrizhetõsége alapvetõ kérdés a környezet értékeinek megóvása, hosszú távon is megfelelõ hasznosítása és használata szempontjából.
Az épített környezet alakításáról és védelmérõl szóló törvényjavaslat szemléleti áttörést kísérel meg a mostani alkalommal azzal, hogy elõször köti össze a környezet ügyét az építés ügyével. Hallottunk természetesen ezzel kapcsolatosan is ellenvéleményeket, de meggyõzõdésem, hogy hosszú távon ez a szabályozás egyetlen járható útja, és az eurokonform szabályozás ezáltal valósul meg majd Magyarországon.
Tisztelt Országgyûlés! Az építésügy, azaz az épített környezet és az építés ügye - összehasonlítva más közigazgatási szakterületekkel - igen nagy terjedelmû és mélységû, valamint a leglényegesebb pontokon: tulajdon, egyéni és közösségi érdek korlátozása és fejlesztése és ezekbe való beavatkozás, foglalja magába mind az állampolgárok, mind a különféle állami, önkormányzati és társadalmi szervek és intézmények viszonyában.
Rendkívüli bonyolultságú a terület, amelyet szabályoznunk kell, épp ezért rendkívüli gondossággal kell eljárnunk a parlamenti döntéshozatal során, és rendkívüli gondosságot igényel a szabályozás, hiszen állampolgárok százainak és ezreinek élet- és vagyonhasználatát fogja meghatározni a szabályozás.
Ez a törvény a közigazgatás teljes átalakulására is figyelemmel kell hogy legyen, nem lehetet attól független, és nem lehet független az építésügy kormányzati és önkormányzati struktúrájától sem. Nagyon sok olyan törvényt fogadott már el a tisztelt Ház, nagyon sok olyan akár kétharmados törvényes szabályozás van, amelyet a parlament elé való terjesztés során, a kormányzati elõkészítés során figyelembe kellett vennünk, amelyet adottságként kellett kezeljünk, mert bár az építésügy és a mûemlékvédelmi ügy - még egyszer szeretném hangsúlyozni - nagyon sok állampolgárt érint, nagyon sokrétû a szabályozás, ez a szabályozás mégsem lóghat a levegõben, mégis azokat az elfogadott törvényeket, amelyeket nem kérdõjelezett meg senki, ezeket adottságként kell kezelnünk.
Ilyen az önkormányzatiság Magyarországon, ilyen a tulajdon védelmének és a tulajdon semlegességére vonatkozó szabályozás, és más egyéb olyan, törvényes, alkotmányos alapelvek, amelyeket az elmúlt rendszerváltoztatás óta fogadtak el a parlamentek és a kormányzatok.
Nem tagadható, hogy az elmúlt évtizedekben komoly mûszaki és infrastrukturális eredmények voltak az országban, mégis amikor a törvény elfogadása kapcsán szembenézünk az ország épített képével, akkor el kell mondjuk azt is, hogy sok elemében a gazdasági adottságokat több szempontból is figyelmen kívül hagyó épített környezetet, néhol leromlott lakásállományt, sok helyütt elhanyagolt külterületeket, elsorvasztott tanyás térségeket és elmaradott infrastruktúrát találunk ebben az országban.
A kép persze nem ennyire fekete, sokkal árnyaltabb, mégis elmondható, hogy ennek a szabályozásnak, amelyik önmagában nem fogja ezt a helyzetet megváltoztatni, mégis egy korszerû szabályozás keretében a továbblépés alapfeltételeként definiálható, és ebben az értelemben a Ház a törvények elfogadásával hozzájárulhat ahhoz, hogy ez a rendezetlenség és azok a negatív jelenségek, amelyek ma Magyarországon az építés ügye kapcsán megfogalmazódnak, ezek változzanak, átalakuljanak.
Az említett környezeti problémák mellett persze más fontos okok is vannak az új törvényi szabályozás mielõbbi megszületésének és elfogadtatásának tárgyában. Mindenképpen fontos az, hogy módosultak - mégpedig alapvetõen módosultak - a tulajdonviszonyok, a tulajdonformák egyenrangúsága, mint említettem, alkotmányban deklarált alapelvek, ez a tulajdonviszonyokra különösen érzékeny építés területén megfelelõ jogi garanciákkal szükséges követnünk, hiszen nyilvánvaló, hogy a tulajdonhoz kötõdés ma Magyarországon, különösen az épített tulajdonhoz való kötõdés fontossá vált, hiszen az építés, a magánlakás-építés, de egyéb építések is a vagyonszerzés, a vagyonalapításnak az eszköze volt hosszú ideig, akkor, amikor vállalkozói vagyonhoz egyébként az állampolgárok Magyarországon nem juthattak.
(10.10)
Elõtérbe került az európai integrációnak megfelelõ mûszaki-jogi szabályozás igénye is, világossá vált, hogy csak a fejlett európai piacgazdaságokkal konform szabályozási és követelményrendszer teszi lehetõvé azt a nemzetközi együttmûködést, ami a fejlõdés elengedhetetlen feltétele nemcsak a magyar állampolgárok, hanem a magyar építõipar versenyképessége szempontjából is.
Átalakultak az elmúlt idõszakban a közigazgatás szervezetei, a tanácsok szerepét az önálló felelõsséggel és döntési jogosultsággal rendelkezõ önkormányzatok vették át. Az építésügy szempontjából alapvetõ fontosságú mûszaki, személyi és infrastrukturális feltételek jórészt hiányoznak, azonban korszerûtlenek, megszakadt a természetes és a szükségszerû kapcsolat a központi jogalkotói tevékenység és a helyi jogalkalmazás között. Indokolt ennek a harmóniáját megteremteni, újraalkotni.
A jogszabályok hatályosulása sajnos rossz, a hatósági döntések szakmai elõkészítése sok esetben igen gyenge színvonalú, az építési fegyelem nagyon alacsony szinten áll, az érdemi ellenõrzés hiányzik, sok esetben ténylegesen is csorbát szenved az eljáró hatóság döntéshozatali függetlensége. Mindezen kérdésekre választ kíván megfogalmazni a beterjesztett törvényjavaslat, átfogva az épített környezet problémáit, az építés egész folyamatát.
Tisztelt Képviselõtársaim! Nincs a beterjesztõnek olyan illúziója, hogy a törvények elfogadásával automatikusan és azonnal Magyarországon az építészeti hatósági hatáskörök és az építészeti fegyelem betartása megváltozik, mégis úgy hiszem, úgy gondolom, és azt remélem, hogy a törvények elfogadása után az intézkedési tervek, a kormányzati fellépés és egyáltalán maga a társadalmi vita, amelyik a parlamenti vitát kísérni fogja, ráirányítja a figyelmet az építészhatósági tevékenység és egyáltalán az építésügy fontosságára.
És megadja annak az elhatározásnak a szilárdságát és keménységét, amely világossá teszi immáron majd a törvény szabályai és betûje szerint, hogy Magyarországon elfogadhatatlan az az építészeti gyakorlat, amelyben engedély nélküli építkezésekkel élnek vissza egyesek a közbizalommal, visszaélve ezzel olyan területhasználatok és olyan közösség ellen elkövetett építészeti átalakításokkal, amelyeket ma Magyarországon sajnos tolerálunk.
Ma Magyarországon sajnos egyrészt a törvény hiánya miatt, másrészt a meglehetõsen szétesett szabályozás és igazgatás hiánya miatt azok járnak jól, akik nem tartják be az építészeti hatóság intézkedéseit. Szomorú ez a helyzet, azt várom a törvény elfogadásától, és arra teszek ígéretet, hogy a törvény elfogadása után jóval határozottabb lesz az igazgatási fellépés ezen eljárásokkal szemben.
Építés és környezet viszonyában a leglényegesebb kérdések nyilvánvalóan ott jelentkeznek, ahol mind az építészeti tevékenység, mind a környezeti problémák is leginkább sûrûsödnek, azaz a településeken. A település egyidõs az emberi civilizációval, az urbanizálódottság mai fokán már egyértelmûen a települési környezet minõsége a leginkább meghatározó elem az emberi tevékenység feltételeinek biztosításában, ide értve az élet egészségügyi értelemben vett feltételeit éppúgy, mint a környezet gazdasági és kulturális tényezõit is.
Éppen ezért a törvényjavaslat hangsúlyozott szerepet szán a területrendezésnek, amelyet a település egész közigazgatási területére kiterjedõ, komplex tervezõ, szabályozó és koordinatív tevékenységnek tekint, s amelyben a településsel kapcsolatos közösségi érdekek is megfogalmazódnak. A településrendezés a környezeti prevenció eszköze, egyben az építésügyi igazgatás alapja is, ezért az építésügy és a mûemlékvédelem egészétõl történõ elválasztása nemcsak indokolatlan, hanem szakmailag is tarthatatlan.
Kérem képviselõtársaimat, lépjenek fel ezen véleményekkel szemben, a területrendezés adja meg ugyanis ennek a törvénynek a mûszaki alapját, ez adja meg azt a lehetõséget, hogy a szabályozásunk ne a levegõben lógjon, hanem valóban preventív eszközzel már az építés alaphálójában is szabályozottságot mutasson, és szerves egységet alkosson a területrendezés, a területhasználat és az épített környezet és a mûemlékileg védett épület és a mûemlék által védett terület szerves fejlesztésében és fejlõdésében.
A törvényjavaslat az építés folyamatát összefüggõ egésznek tekinti. Meghatározza az épületek, építmények, építési termékek legfontosabb közérdekû követelményeit, az építészeti mûszaki tervezés és a kivitelezés legáltalánosabb szakmagyakorlásait, elõírásait, az építésügyi hatósági rendszer mûködõképes eljárási és intézményrendszerét.
Az építmények elhelyezése és kialakítása során a törvényjavaslat olyan új követelményrendszert fogalmaz meg, amelyik összhangban van a hazai gyakorlattal, a környezet- és természetvédelem érdekeivel, az építészeti értékek védelmének újszerû követelményeivel, és harmonizál az európai szabályozással.
Ez utóbbi különösen fontos akkor, amikor az európai integráció Magyarország számára elsõrendû jelentõségû feladat. A törvényjavaslatban megfogalmazott általános követelmények átveszik az Európai Unió 89/106. számú direktívájában meghatározott, úgynevezett lényeges követelményeket. Az így vett általános szabályok alapját képezik az építési mûszaki szabályozás egész kialakuló hazai rendszerének és ezáltal eurokonform mivoltának.
Az építészeti mûszaki tervezés és kivitelezés területén nagy jelentõsége van az elmúlt évben elfogadott kamarai törvényeknek, amelyek a szakterület közjogi feladatokkal felruházott önkormányzati szerveire, a kamarára rónak fontos szakmai, etikai és ellenõrzési feladatokat.
A törvényjavaslat már számol ezen kamarák jövõbeni hatékony mûködésével, remélem, hogy a kamarák megalakulása és mûködése, hatékonysága beváltja majd a hozzá fûzött reményeket, és ezáltal választ ad arra vonatkozóan is, hogy a szakma önszabályozó eszközrendszere és intézményrendszere hogyan képes valóban nemcsak a szûk szakmai értékeket, hanem magyar állampolgárok és magyar építõk érdekeit is szolgálni.
Az építésügyi hatósági eljárások célja elsõsorban az, hogy az épített környezet alakításával és védelmével kapcsolatos tevékenységek jog- és szakszerûségét biztosítsa. Az építésügyi hatósági munka az egyik legösszetettebb, komoly szakmai ismereteket megkövetelõ, nagy felelõsséget hordozó közigazgatási eljárás. Ebbõl is következik, hogy az építésügyi hatóságok magas szintû szakmai felkészültségének biztosításához és befolyásmentes döntési pozíciójának garantálásához fontos közérdek fûzõdik.
Azt is hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy az építésügyi hatóságoknak - függetlenül jogi vagy intézményi beilleszkedésüktõl - az államigazgatási struktúrába csakis a hatalmi szervek által hozott döntések, vagyis a jogszabályok alapján a szakmai értékviszonyok érvényesítésével és egyedi hatósági ügyekben adható hatáskör. Mindezekkel együtt az építésügyi hatósági munka szakmai és döntési függetlenségét törvénynek kell garantálnia az összeférhetetlenség és a lokális érdekek kizárásának érvényesítésével.
A szabályozandó kérdések közül külön is indokolt kitérni az építésügyi hatóságok jövõbeni tervezetrendszerére. Nem lehet ugyanis egyetérteni azzal a - sajtóban is szerepet kapott - véleménnyel, amelyik az építésügyi hatóságok mûködõképességének javítására irányuló kormányzati törekvést egy városi szintre telepített, szakszerûbben és jogszerûbben tevékenykedõ hatósági rendszert a kormányzat és az önkormányzatok közötti erõpróbaként kívánja beállítani, s ennek a tipikusan szakmai kérdésnek politikai felhangot kíván adni.
Jogi értelemben szó sincs és nem is lehet és a kormányzatnak nem is szándéka semmiféle önkormányzati hatáskör csorbítása. Az építésügyi hatósági feladatkör ellátása egyébként sem szûken vett önkormányzati feladat, hanem a jegyzõre átruházott államigazgatási hatáskör. De ettõl függetlenül is a kormányzat az önkormányzatokban partnert kíván találni a hatósági ügyintézésben, ezért is terjesztette be ezt a javaslatot olyan kompromisszummal, amelyben nem az állami építésügyi hatóság megerõsítését célozza, hanem olyan önkormányzati oldalon keresi a garanciát, ahol együtt van a települési közérdek, együtt van az önkormányzatiság intézményesítése, de ugyanakkor megjelenik benne az a szakértelem, amelyik nélkülözhetetlen ma már az építésügy továbbfejlesztéséhez és továbblendítéséhez.
A törvényjavaslat nagyobb szerepet szán a jogszabályi elõírások törvényes kikényszerítésének és jobb hatályosulásának. Újra kívánja szabályozni a hatósági ellenõrzések egész rendszerét, erõteljesebb építésfelügyelet kialakításával számol. Vissza kívánja állítani korszerûbb formában az építésügyi bírság 1994-ben hatálytalanított rendelkezéseit. Akkor azt mondtuk, hogy ne legyen bírság, hanem a szabálytalanul felépített épületek bontassék le.
(10.20)
Sajnos, ma bírság sincs és az épületeket sem bontják le, ezért is döntött a beterjesztõ úgy, hogy vissza kívánja állítani - még egyszer mondom, egy hatékonyabb és jobb formában - az építészeti bírság intézményét, illetve szakaszosan óhajtja az építészeti engedélyezést megállapítani azért, hogy - még egyszer mondom - ne járjanak jobban azok, akik nem tartják be a szabályozást azoknál, akik tisztességesen betartják a jogalkalmazás elveit.
Számolunk azzal, hogy a törvényjavaslatban is megfogalmazott korszerûsítési munka komoly finanszírozást is igényel. Mindezek érdekében javaslatot teszünk a Központi Környezetvédelmi Alapon belül az épített környezet alakításának és védelmének, valamint a mûemlékvédelemnek is a pénzügyi eszközökkel történõ támogatására. Sok vita lesz ehhez kötõdõen, mégis úgy gondolom, hogy az alapban megfogalmazott célok és a mellérendelt finanszírozás, ha nem is azonnal, de közép- és hosszabb távon alapja, pénzügyi szerkezete lehet annak, hogy az építésügynek és a mûemlékvédelemnek önálló, ha tetszik, a költségvetéstõl nem független, de mindenképpen egy tervezhetõbb pénzügyi alapot tudjunk szolgáltatni.
Ezzel együtt is természetesen mi örömmel veszünk minden olyan javaslatot, amelyik az építésügy és a mûemlékvédelem anyagi megerõsítését is szolgálja. Az építészeti örökség megóvására, korszerû fenntartására és használatára vonatkozó szabályok egészében új elemnek tekinthetõk, de összhangban állnak a vonatkozó nemzetközi szerzõdések elõírásaival, amelyben kiemelt szerepet kapnak a helyi értékvédelem lehetõségei is. E fejezetrészben kerülnek szabályozásra a világörökség- jegyzékben szereplõ területek és objektumok komplett védelmével kapcsolatos legfontosabb elõírások.
Itt szeretnék hangot adni annak az örömünknek, amely már nyilvánosságot kapott, nevezetesen, hogy Pannonhalma, amely ezeréves ünnepét, fennállásának ezeréves ünnepét üli, fölkerült a világörökség- listára, és szeretném tájékoztatni arról a tisztelt Házat, hogy a magyar építészeti szakma elismerése az, hogy a Világörökség Kormányzó Tanácsa a Pannonhalmához beadott pályázatot az összes többi pályázó részére szakmai referenciaként ajánlotta, ami azt jelenti, hogy nemcsak azzal értünk el sikert, hogy Pannonhalma fölkerült ezzel a listára - jelképeként egyébként Magyarország ezeréves kultúrájának -, hanem arra is büszkék lehetünk, hogy ennek a két törvénynek a képviseletében, végrehajtásában valóban olyan szakmai bázisra, olyan szakmai háttérre számíthatnak a törvényalkotók, amelyekre nyugodtan rábízhatják a végrehajtást, hiszen az európai és nemzetközi térben is megfelelõ referenciákkal rendelkeznek.
Mindezekkel összhangban van egyébként a mûemlékvédelemrõl szóló törvényjavaslat, amely a különleges védelemben részesített védett építmények sajátos követelményeit kívánja megfogalmazni, teljes hangsúlyban egyébként az építészeti törvénnyel. Én azért tartom nagyon fontosnak ezt az összhangot, mert úgy érzem, hogy a két törvény összetartozik. Nagyon jó dolog, hogy a mûemlékvédelemrõl szóló törvényjavaslat együtt kerül beterjesztésre, azzal tehát, amelyik az épített környezet alakításáról és fejlesztésérõl szól.
A kettõ azért alkot szerves egységet, mert ugyanazt a területet fogja össze, de mégis elmondhatjuk, hogy új irányultsága más. A mûemlékvédelem, mint arra címe is utal, a mûemléki törvény a ma és a holnap embere számára a múlt érdekeit óvja, tárgya a megõrzés és a védelem. Múlt nélkül nincs jövõ - hirdette az Európa Tanács 1975-ben kiadott jelszava, s hirdeti paragrafusai által most az Országgyûlés elé kerülõ törvényjavaslat is.
Felvázolható természetesen egy másfajta összefüggés is. Kétségtelen, a mûemlékvédelem ügye sok országban a kulturális irányításhoz tartozik. Hiszen a mûemlék nemcsak épület, hanem jelképe ennek az országnak, és nemcsak ennek az országnak, hanem az emberiség múltjának olyan típusú megjelenítõje, amely része a kulturális örökségnek, a kultúra egészéhez kapcsolódik és kötõdik nemcsak egy-egy épület, nemcsak kõ vagy tégla, hanem szellemi, kulturális érték is egyben. Mégis, az igazgatás szervezetében elfoglalt helyét a mûemlékvédelemnek, amelyben a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumhoz a kulturális tárca egyenértékû partnerségével szabályozza a mûemlékvédelem ügyét, jónak tartom és ezért beterjesztendõként támogatom.
Támogatom azért, mert ez egy elõre mutató szabályozás, összhangban áll az Európai Unió konvenciójával, sõt, bizonyos területeken, mint mondtam, különös módon megelõzi az európai gyakorlatot. Ebben az értelemben tehát átlépünk egy lépcsõt, amelyet az európai országokban még ez után fognak megtenni.
Szeretném azonban elmondani azt, hogy a két tárca között e tekintetben teljes az egyezség, nem fog létrejönni olyan helyzet, amelyben a két terület civakodásaként a mûemlékvédelem, a tárgyi kultúra kerülhet hátrányba. A beterjesztésben egyetértünk, és úgy gondolom, az adhat a mûemlékvédelemnek egy nagyobb támogatást, hogy a két tárca a kormányzatban együtt képviseli ezt az érdeket és itt a Házban is együtt jelenítjük meg a mûemlékvédelmi szabályozás fontosságát.
Tisztelt Országgyûlés! A mûemlékek, az építészeti örökség védelme bonyolult és összetett dolog. Nemcsak azért, mert egyszerre mûszaki, tudományos, közigazgatási, jogi, szociológiai kérdés, hanem azért is, mert a mûemlék sérelmére elkövetett hiba rendszerint kiküszöbölhetetlen. Kiküszöbölhetetlen, mert a mûemléket, ha elpusztítjuk gondatlanságból, nemtörõdömségbõl vagy akár pénzhiányból, akkor ez a folyamat nem visszafordítható, nem helyreállítható. Megszûnik a múltunk egy darabja, mert a helyreállítás után az már nem mûemlék, nem a múlt tanúságának egy darabja.
Az, hogy egy nemzet miként biztosítja kulturális örökségének fennmaradását, nagymértékben befolyásolhatja egyébként nemzetközi megítélését is. Hiszen a nemzeti örökség, és ezen belül is a mûemlékként védett, kiemelkedõ érték részét képezi az egyetemes emberi kulturális örökségnek.
A magyarországi mûemlékvédelem éppen 125 éves. Indokolt kitekintenünk, mit is jelent ez ma Magyarországon. A mûemlékvédelem tradicionális építészeti örökségmegõrzés és korszerû tartalmakon keresztül ennek megélése. A hazai mûemlékjegyzék közel 11 ezer védett emléket tartalmaz, és ez a nemzetközi összehasonlításban - Csehországban és Szlovákiában 40 ezer, Ausztriában 100 ezer - alacsony szám is megmutatja, hogy a Duna-medence viharos történelme során számtalan építészeti értékünk pusztult el.
(A jegyzõi széket Boros László helyett Szili Sándor foglalja el.)
Mûemlékekben szegény ország vagyunk tehát, és ebbõl a ténybõl óhatatlanul következik, hogy a megmaradt állomány a nemzeti identitás szempontjából a különlegesen fontos értékek közé sorolódik. Ugyanakkor ha abból a száraz adatból indulok ki, hogy a védett emlékek 60 százaléka jó vagy elfogadható állapotú tulajdon, illetve kezelõi viszonyai rendezettek, az építészeti értékvédelem helyzete nem nevezhetõ katasztrofálisnak. Ehhez hozzászámítva a szûkös, ám stabilnak mondható éves költségvetési támogatásokat, összesen hozzávetõlegesen körülbelül 2 milliárd forintot évente, a mûködõképes intézményrendszer egyes kiemelt mûemléki vonzatú projektek, Pannonhalma, amit az elõbb említettem vagy Gödöllõ sikereit, a nemzetközi megítélés - például Europa Nostra-díjak eredményeit -, valamint az e vonatkozásban is lassan erõsödõ européer gondolkodásmód látható jeleit, a mûemlékvédelem állapota inkább ambivalensnek és egyenetlennek tûnik, mintsem olyan területnek, ahol egyértelmûen negatív trendek dominálnának.
Indokolt tehát ezen a területen is törvényi szabályozással a pozitív értékeket és a pozitív tendenciákat megerõsíteni, a negatívumoknak, a negatív tendenciáknak pedig útját állni.
Amint a miniszter feladatkörébõl adódik, nyilvánvaló, hogy a terület ellentmondásosságára koncepciót kell kialakítanunk. Ennek a koncepciónak a lényege az értékõrzõ szakmai szemlélet és a valóságos társadalmi folyamatok összecsiszolása, harmonizálása. Ez lehet az elkövetkezendõ idõszak legfontosabb reform értékû feladata. Vége van annak az idõszaknak, amikor a mûemléket a magyar társadalomtól, kormányzattól vagy önkormányzattól kellett megvédeni. Volt ilyen idõ, és tisztelet érte azoknak, akik annak idején fölemelték szavukat az épített környezet értékének védelmében. Mára egy szabad országban élünk, ahol borzasztóan fontos az, hogy a mûemlékeket is közösségi felügyelettel, de szabadon hasznosíthassuk és elsõsorban hasznosítsuk.
(10.30)
Azt várom a mûemlékvédelmi törvénytõl, hogy megerõsíti ennek a közösségi szempontokat figyelembe vevõ, immár polgári hasznosításnak a lehetõségét és eredményeit. Azt várom, hogy a mûemlékvédelmi törvény biztonsága olyan típusú használókat is biztatni fog arra, hogy lépjenek és használjanak mûemléket, akik eddig nem tették meg valamilyen oknál fogva.
Egyrészt a mûemlékek felhasználásának társadalmi kontrollját növelni fogja a törvény, másrészt azt gondolom, hogy egy oldottabb lehetõséget mutat abban az értelemben - egy korlátozott piaci hasznosításnak -, hogy ne csak a közösségi forrásokat, hanem a magánforrásokat is be tudjuk vonni a mûemlékvédelem hasznosításába.
A mûemlékvédelem javasolt törvényi szabályozása logikusan épül fel a védendõ értékek kiválasztása, a védetté nyilvánítás és nyilvántartás, valamint a védelmük, fennmaradásuk, méltó hasznosításuk és széles körben ismertté tételük egymásra támaszkodó rendszerében. Változatlanul megtartja azt az alapelvet, hogy a védett mûemléki érték fenntartásáért elsõsorban a mindenkori tulajdonos tartozik felelõsséggel. Az elõterjesztett törvénytervezet legfontosabb elemeiként a következõket emelném ki. Az egyedi és a területi védelem egységesített és ilyen értelemben új kategóriakénti bevezetésével a törvény a korábbinál tisztább és egyértelmûbb helyzetet teremt, növelve ezáltal is az értékek fennmaradását is szolgáló jogbiztonságot.
A mûemlékek használatának szabályai körében eddig ismeretlen hangsúllyal szerepel az eredeti, illetve hagyományos szellemi tartalom, mint fontos védendõ és közkinccsé teendõ érték. A mûemlékek védelmét a szabályozás nagymértékben a környezetük, az adott településrész egészének alakítása és fejlesztése keretébe integrált módon kívánja biztosítani. A helyi értékek védelme tekintetében kapcsolódik nyilvánvalóan az épített környzetrõl szóló törvényhez.
A tartósan állami tulajdonban tartandó mûemlékekre vonatkozó szabályozás a valamilyen okból megkülönböztetett helyzetben lévõ, illetve kiemelkedõ értékû mûemlékek fenntartásának különleges, a megváltozott társadalmi berendezkedéshez illeszkedõ eszköze a törvényjavaslat mellékletét képezõ lista.
Elõször szabályozza néhány sajátos mûemléki értékfajta védelmét a törvény. Jelesül a történeti kertek, a felszín alatti épületmaradványok, valamint a temetõk vonatkozásában. Ezekkel a passzusokkal könnyebbé válik ezen értékek védelme a társadalom elõtt.
(Az elnöki széket G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, az Országgyûlés alelnöke
foglalja el.)
Kiemelkedõ fontosságú a mûemlékekkel és a védelmükkel kapcsolatos közmûvelõdési és közoktatási feladatok megfogalmazása. A mûemlékvédelmi hatósági eljárásról szólva a sajátosságokat az általánostól eltérõ, például a tulajdonváltással kapcsolatos hatáskört és eljárási módot, a védelmet kikényszerítõ eszköztár egészen a kisajátításig terjedõen nyert szabályozást a törvényben. Új elem, hogy bizonyos körülmények között maga a tulajdonos is kérheti a kisajátítást. Az államigazgatás általános szabályaitól az ügyintézési határidõk terén történõ eltérés rendkívüli jelentõségû. A kellõképpen megalapozott intézkedés és döntés meghozatala a korábbi szabályozásban nem volt biztosított. Így a lelkiismeretes, de késedelmes határozathozatal a védelmet szolgálta ugyan, de az ügyfelek számára sérelmes, néha törvénysértõ volt.
Változtatunk ezen. Úgy hiszem, azon a 30 napon semmi nem múlik akkor, ha megalapozott határozatot hozhat a hivatal, és ez egyben mind a hivatal számára, mind az állampolgár számára lehetõvé teszi a jogkövetõ magatartásmódot.
A mûemlékvédelmi bírság jogintézmények indokolt létrehozásától elsõsorban a rongálástól, a pusztítástól, hanyagságtól visszatartó hatását várjuk. Remélem, nem eredménytelenül.
Régi adósságot törleszt a mûemlékek rendkívüli események esetén történõ védelmével foglalkozó, nemzetközi egyezmények alapján kötelezõ, de eddig még szabályozatlan területet érintõ fejezet. A közvélemény, sokszor a sajtó is, hajlamos a mûemlékvédelem kérdését a finanszírozás szûkösségére és korlátaira leegyszerûsíteni.
Valóban, nem mondhatjuk, hogy a mûemlékvédelem területére elegendõ forrás állna rendelkezésre a mai gazdasági körülmények között. Mégis szükségesnek látom hangsúlyozni, hogy a törvény nemcsak a mûemlékvédelem jogi szabályozásában jelent áttörést, hanem megveti az alapjait a mûemlékügy idõszerû reformjának is. E reform egyik fontos eleme az építészeti értékvédelem forrásoldalának stabilizálása. A törvénnyel a jogalkotás azt is szolgálja, hogy rögzõdjék a védelem pénzügyi alapja, a közvetlen és közvetett támogatások, források és ezek eszközei.
Tisztelt Ház! A törvényjavaslatban foglaltak érvényesítésére a magyar mûemlékvédelem hagyományai jó alapot biztosítanak. A mûemlékvédelmi szakma régóta várja ezt a törvényt, és régóta várják azok a potenciális hasznosítók is, akik értékes mûemléket szeretnének hasznosítani. Mind a két törvény esetében elmondható az, hogy olyan területeket szabályoz, olyan értékeket véd vagy igyekszik védeni, amelyek nem kötõdnek egy-egy kormányhoz vagy kormányzati szerepkörhöz, amelyek össztársadalmi értékvédelemre vagy össztársadalmi szabályozásra tarthatnak igényt. Éppen ezért annak ellenére, hogy a két törvényjavaslatot rendkívül széles szakmai vita elõzte meg, szeretném a tisztelt Ház elõtt is megerõsíteni, hogy minden tekintetben, még az átlagoshoz képest is jobban nyitottak leszünk minden képviselõi javaslat megfogalmazására. Lehet olyan részletszabály, amelynek anomáliáit nem vettük észre, és amely a törvényjavaslatok vitája során az egyéni képviselõi körzetbõl, az építtetõ környezetébõl érkezik. Lehet olyan általános szerkezeti változtatás, amelyben a kormányzat másként képzelte, és az ellenzéki pártok egy alternatívát kívánnak bemutatni.
Minden tekintetben azon leszünk, hogy egy olyan törvénycsomagot, olyan két törvényt fogadhasson el a tisztelt Ház, amelynek legitimitása minél többpárti, elsõsorban azért, mert hosszú távú szabályozásról van szó, és azért, mert az állampolgárok alapvetõ érdekeit érintõ szabályozások. A kormányzatnak és személy szerint a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszternek is egyértelmû érdeke tehát, hogy a szakmailag megalapozott, jóindulatú alternatív javaslatokra nyitott legyen, és ígérem önöknek, hogy nyitottak is leszünk.
Elnézést kérek azért, hogy picit hosszabban beszéltem, de úgy gondolom, hogy rendkívüli fontosságú a szabályozás. És még egyszer az iránt is szeretnék elnézést kérni, hogy 11 órakor az Országos Területfejlesztési Tanács ülésére el kell mennem. Addig azonban remélem, a véleményüket is meghallgathatom. Még egyszer köszönöm kiemelt türelmüket, és köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)