DR. CSIHA JUDIT tárca nélküli miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselõtársaim! Valóban Torgyán József frakcióvezetõ úr felszólalása után jelentkeztem, de nagyon örülök, hogy meghallgathattam Raskó úr fölszólalását is. Így most mind a kettejükre reagálnék röviden.
A Torgyán frakcióvezetõ úr fölszólalásában egy komoly ellentmondást éreztem, amikor azt kifogásolta, hogy ebben a kormányzati ciklusban lényegében be fogja fejezni a privatizációt a kormány és azért furcsállom, mert éppen a most távozó frakcióvezetõ-helyettes úr mondogatta több alkalommal is, hogy hát nem érti, hogy mit foglalkozunk mi privatizációval egyáltalán, hiszen már csak a resztli van hátra. El kellene dönteni, hogy most akkor ez resztli vagy komoly érték. Én inkább ez utóbbi felé hajlok, hiszen itt mind a stratégiai vállalatok jelentõs része, mind a különféle termelõ szférában lévõ vállalatoknak egy jó része privatizációra vár, ez több mint 500 vállalatot jelent, így resztlinek elég nehéz lenne nevezni.
Kifogásolta a frakcióvezetõ úr, hogy a nemzeti leltár a mai napig nem készült el. Én csak arra tudok emlékeztetni, hogy ezt a nemzeti leltárt 1990-ben kellett volna elkészíteni annak a koalíciónak, amelyik a privatizációt az útjára bocsátotta, amelyik koalíciónak akkor igen hasznos tagja volt a Független Kisgazdapárt, talán akkor kellene reklamálni. Én arra tudok vállalkozni - és erre vállalkoztam is -, hogy a privatizáció döntõ részének lezárása után egy közgazdasági és politikai társadalmi elszámolást teszünk az ország asztalára, az eddig eltelt 6 év eredményeit és kudarcait bemutatva.
Úgy gondolom, hogy a privatizáció egésze, annak a gazdasági rendszerváltásnak a technikai lebonyolítása, amire 1990-ben az ország népe szavazott. Tehát én nem tartom a privatizáció folyamatát egy olyan nemzeti bûnnek, amit itt a politikusok - legyenek kormánypártiak vagy ellenzékiek - az évek alatt a nemzetellenes tudatukból csinálnak, hanem ez egy technikai megoldás. Amint azt a nagyságrendet is nehezen tudom kezelni, amikor itt a luxusautókban megtestesülõ privatizációról beszélünk akkor, amikor azt is tudván tudjuk, hogy csak a mûködõ tõke, ami külföldrõl jött be ennek a gazdaságnak a modernizációjára, az 15 milliárd dollár. Ezzel nehezen állítható szembe néhány 10 milliót érõ akármilyen gyönyörû, szép autó is. Tehát ezeket azért tartom szükségesnek újra és újra elmondani, mert az ország közvéleményének a megtévesztésére alkalmasak az ilyen jól hangzó, ámde minden valóságalapot nélkülözõ kijelentések.
Aminthogy nagyon örültem Raskó képviselõ úr felszólalásának, különösen az utolsó részének, amiben azt hiányolja, hogy a vagyonkezelésrõl miért nem nyújtottunk be módosító indítványokat? Jó lenne, ha már lennénk olyan állapotban, hogy errõl törvénymódosító javaslatot tudunk az asztalra tenni. Amiért ezt nem tudjuk az, az az elõkészítõ munka, amit az igényes jogalkotás mindenképpen megkövetel. Ez azt jelenti, hogy amikor már látszik, hogy mi az a vagyoni kör, ami tartósan állami tulajdonban marad, amikor lefolytattuk azokat a szakmai, társadalmi, politikai vitákat, hogy ennek a vagyonnak a kezelése milyen keretek, milyen jogi környezet és milyen szervezeti struktúra keretében történjen meg, akkor szabad kodifikálni és akkor szabad a parlament elé tenni ezt a javaslatot. Lehet, hogy erre már elõ lehetett volna készülni - én ezt nem vitatom - egész biztos, hogy erre már vannak szakmai, tudományos mûhelyek, ahol ebben már álláspontok fogalmazódtak meg. Mégis azt gondolom, hogy késésben nem vagyunk, néhány hónapot még ennek a szakmai, tudományos megalapozására rá kell szánnunk azért, hogy a megvalósítás az mindenki számára elfogadható legyen. Köszönöm.