DR. RASKÓ GYÖRGY (MDNP): Tisztelt Képviselõtársaim! Simon József hozzászólására két mondattal szeretnék reagálni. Azzal értenénk egyet, és az lenne a logikus, hogy mondjuk például a Ringa esetében az az ezer termelõ megcsinálná azt a szövetkezetet, és utána õk alakítanának egy gazdasági társaságot, amely a Ringa - mondjuk - akár legyen ingyenes vagyonátadással megszerezhetõ, de akkor mint részvénytársaság már értelmezhetõ más befektetõk számára. Én csupán errõl beszéltem. Tehát kell egy közbeesõ pont, direktbe, oszthatatlan vagyonba tenni be egy ekkora értéket, szövetkezeti oszthatatlanba, abban a pillanatban leblokkol, és nem lehet vele többé mit csinálni.
Csiha Judit miniszter asszonynak a következõt szeretném megjegyezni. A nemzeti leltárral kapcsolatban nagy reményei ne legyenek, mert 1990. elõtt nem volt piacilag értékelt vállalkozói vagyon Magyarországon. Hasra ütve lehetett mondani, hogy ennyi milliárd, meg annyi milliárd, senki meg nem mérte, mert tranzakciók olyan kevés számban voltak, hogy abból nem lehetett következtetést erre a vagyonra, mint piaci vagyonra meghozni. Ráadásul mechanikus átalakulások történtek eszköz alapon, könyv szerinti értéken. Kérdezem én, mi köze van annak ahhoz, hogy az a vállalat mennyit ér?
Ebbõl adódóan a vagyonvesztés is megkérdõjelezhetõ, mert kérdés, hogy egy papíron kimutatott vagyonhoz viszonyítom a vesztést vagy pedig egy piaci értékhez. Márpedig akkor piaci értéket egy kormány nem tudhatott volna meghatározni, mert ahhoz kellett volna kellõ számú tranzakció, hogy utána lehessen többé-kevésbé számszerûsíteni, hogy valójában ez az állami vállalkozói vagyon 1990-ben mennyit ért.
Harmadik megjegyzésem pedig az, hogy a vagyonkezelõ részvénytársaságot azért tartjuk szükségesnek, és lehet, hogy persze most egy nagyon jó kodifikációs munka folyik ezen a területen, mert jelen pillanatban összefolyik a vagyonkezelés, az ügynöki tevékenység és a kincstári típusú vagyonkezelés - gondoljunk az erdõtársaságokra -, ez így nem mehet tovább.