DR. BARÁTH ETELE (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tudós kollégáim itt már nagyon sok szépet elmondtak, és részletekbe is mentek az építési törvény fontosságát illetõen. Én a bevezetõben szeretnék egy-két általánosabb hangsúlyt, általánosabb következtetést is levonni ennek szükségességérõl.
Bevezetõül hadd mondjam el - amire azért már némi kis utalás volt -, ez az elmúlt két és fél év bebizonyította, hogy a kormány a legszükségesebb gazdasági stabilizációs intézkedéseken túl igen nagy gondot fordított arra, hogy az emberi életkörülményekkel összefüggõ alapvetõ törvényeket is megalkossa a Ház. A környezetvédelmi bizottság - áttekintvén az elmúlt idõszakot - mintegy ötven olyan törvénnyel foglalkozott eddig, amely törvények közvetlenül vagy közvetve, de érintették az emberi életminõség legkülönbözõbb oldalait.
Azt hiszem, az építési törvény ebben a sorban kiemelkedõ szerepet tölt be, és bevezetõben is hadd mondjam, a szocialista frakció nagy örömmel támogatja, hogy ez a törvény vitára kerül, még akkor is, ha természetszerûleg egyes elemeivel pillanatnyilag nem százszázalékosan ért még egyet.
Amit szeretnék elöljáróban kiemelni - ez talán egy picit szubjektív, de erre hivatkozva szeretném a lényeget elmondani -, hogy számomra, aki építészmérnöki diplomával rendelkezem, minden nap egy csoda bejönni ebbe a Házba, minden nap egy alapvetõ élmény, hogy itt dolgozhatom ez alatt a rövid idõszak alatt. Azt hiszem, mindannyiunk számára hasonló élményt jelent ez az épület, és tudnunk kell, hogy minden, ami az embert körülveszi, az valamilyen módon az ember keze által átalakítottnak tekinthetõ, hiszen gyakorlatilag a hétköznapi életünk valamennyi feltételét valamilyen beavatkozás, a közösségi és az egyéni lét közötti kompromisszum hozza létre.
Nem hiszem, hogy van olyan képviselõtársam, aki ne ütközött volna már valamilyen módon az építési hatóság illetékességével, hogy ne kellett volna létrehozni bármit környezetében maga, gyermeke vagy családja számára. Tehát azt hiszem, egy olyan ügyrõl van szó, ami valóban össztársadalmi ügynek tekinthetõ, ha ezt újra és újra akarjuk szabályozni. Magyarul: itt ennek a törvénynek az alapvetõ célja az emberrel való foglalkozás, az ember tevékenységével közvetlenül szabályozást hozni létre, méghozzá úgy, hogy lehetõség szerint - és ez a legnehezebb dolog ebben a törvényben - se az egyéni, se a közösségi érdek ne szenvedjen csorbát.
Azt kell mondani, hogy elõdeink nagyon bölcsek voltak a törvényhozás tekintetében, hiszen ennek a törvénynek az elõélete 1836- ra, majd '870-re, majd '939-re és '64-re nyúlik vissza, amikor is érdekes módon egy-egy objektum megépítésétõl jutott el tulajdonképpen a törvényhozás az általánosításig; nevezetesen egy Lánchíd megépítésétõl jutott el gyakorlatilag a városrendezés és a városfejlesztés teljes keretének szabályozásáig. De gondoljunk bele, hogy ezen törvények alapján, a 800-as évek végén, a 900-as évek elején meghozott törvények alapján, a létrehozott közmunkatanács alapján még most is, ma is utakat építünk, és azokat a szabályozásokat vesszük figyelembe, amelyeket akkor azok a rendezési tervek írtak elõ számunkra kötelezõ jelleggel.
Mi ennek a törvénynek egy nagyon fontos lényege? A hosszú távú, nagy távlatú gondolkodás, a generációkra elõre történõ meghatározása a cselekménynek. Ugyanakkor mi következik egy-egy ilyen törvénybõl? Valószínûnek tartom, hogy szellemi szubsztanciánk, általában a kulturális meghatározottságunkon túlmenõen igazából véve a nemzet vagyonát a létrehozott, épített környezet adja. És jó ezzel szembenézni, jó tudni azt, hogy mi az, ami szabályozza azt, hogy a jövõ generációja számára ezt a vagyont megõrizhessük, majd tovább is fejleszthessük.
Ez a törvény ugyanakkor rendkívül kemény abból a szempontból, hogy különbözõ lényeges viszonyokba lép be, viszonyokat határoz meg. Nevezetesen, az elõbb említettem már az egyén és a közösség viszonyát. Bármelyik telekalakítás, bármelyik ház egy kisebb közösségre vonatkozóan már kötelezettségeket is jelenthet, és minden egyes szabályozási terv, rendezési terv és szerkezetalakítási terv viszont meghatározza az egyén által már szerzett jogokat, arra valamilyen módon visszahat. Tehát a törvénynek az ide kiható gondolkodása mindenféleképpen nagyon komolyan veendõ.
Komoly viszony a megrendelõ, a vállalkozó között alakul ki abban, hogy valaki valamit csinálni akar, és azt valakiknek végre kell hajtani és üzembe kell helyezni. Ez hihetetlen sok konfliktus forrása, amelyre szintén ennek a törvénynek és az azt követõ szabályzatnak iránymutatást kell adni. De alapvetõen itt az érdekek és az értékek közötti viszonyról is szó van, nevezetesen arról, hogy sajnos különösen piacgazdasági körülmények között természetes az, hogy az építés folyamatában is gazdasági érdekek dominálnak, hatnak, miközben alapvetõen értékekrõl, emberi értékekrõl, kultúráról van szó, s e kettõ viszonyát is megfelelõ módon tudni kell szabályozni.
Ennek általánosítottabb formája tulajdonképpen a négy fõ kategóriában történõ gondolkodás, hiszen a törvénynek mind a négy, az életünket körülvevõ alapvetõ viszonyra ki kell terjednie. Ez tehát a természeti környezet és az épített környezet viszonya. A másik természetesen az a társadalmi környezet, amelyre valamilyen módon visszahat, amelyik létrehozza ezt; természetesen a kultúra, amelynek ez szerves lenyomata évezredekre visszamenõleg, valamint a gazdaság, amely egy különlegesen fontos eleme ennek a törvénynek, és az azzal kapcsolatos viszony.
Szeretném felhívni a figyelmet arra, amirõl sokszor beszéltünk már itt a parlamentben, de igazából véve annak a meghatározása most következik elõttünk, nevezetesen az, hogy az építõipar mint olyan az építésügy egyik fontos szegmense, a nemzetgazdaság húzóágazata. Az egész világon is mindig bebizonyított tény, hogy mint egy barométer jelzi a gazdaság erejét és hat vissza a gazdaság fejlõdésére. Tehát megint csak fontos ebbõl a szempontból a megfelelõ gazdasági szabályozás, ennek követõ jellege is.
Képviselõtársam, Balsay úr már foglalkozott az állam és az önkormányzat viszonyával, mint egy nagyon jelentõs viszonnyal, amire a törvénynek hatni kell. Én itt megint csak a kompromisszum pártján vagyok, elfogadván azt, hogy természetesen minden helyi közösségnek joga, egyúttal kötelessége is saját magának a környezeti feltételeirõl gondoskodni, de ezt csak egy általános szabályrendszer, csak egy törvény keretei között teheti, amely viszont állami, ágazatközi együttmûködésen alapulhat. Ezeknek a törvényeknek a végrehajtása, példának okáért, mint egy jól mûködõ fõépítészi rendszer vagy akár egy építési felügyeleti rendszer, mindenféleképpen az állam közbeavatkozását, adott esetben lehet, hogy gondoskodását igényli.
Erre a törvényre azért is van nagyon nagy szükség, mert hiszen egy újjáépítést kell tudni megkezdeni. Utaltam rá, hogy az elõzõ években alapvetõen gazdasági törvénykezés folyt, most kezdtünk áttérni tulajdonképpen a környezettel kapcsolatos, a kulturális, a társadalmi élettel kapcsolatos alapvetõ törvények megfogalmazására. Itt végül is a rendszerváltást követõ nagyon-nagyon fontos periódushoz érkeztünk, amikor bízunk abban, hogy a stabilizáció hatására a fejlesztések, a beruházások volumene meg fog változni, ebbõl adódóan tehát ennek az újjáépítésnek is egyfajta keretté kell válni.
Mit jelent az újjáépítés mai nagyon szép fogalmunkkal, az úgynevezett modernizációval? Ez megint csak összefüggésben van azzal az emberi szubsztanciával, amire utaltam a legelején. A törvény tulajdonképpen - igazából lehet, hogy sok részletére érdemes volna kitérni, de ez nem az általános vita feladata - két nagyon lényeges kérdéskörben is különbözõ viszonyt fejez ki, és ez az egyedi építés és a városrendezés, a településrendezés, a településtervezés kérdésköre.
Azt is tudnunk kell, hogy ezen utóbbi az, ami nagyon sok további kategóriával leírható volna, a területgazdálkodástól a környezetgazdálkodásig, hiszen mindaz a szabályozás, ami a törvény hatására végbemegy, ilyen módon a felhasználásra keríthetõ területekkel történõ erõforrás jellegû gazdálkodásnak meghatározó elemévé válik, és akkor, amikor fenntartható fejlõdésrõl van szó, ennek egyik legkomolyabb eleme az a véges rendelkezésre álló erõforrás, amit adott esetben földnek, bõvebben környezetnek fogadhatunk el.
Ugyanakkor ennek a törvénynek van még azért egy-két nagyon jelentõs feladata. Meghatároz további olyan viszonyokat, amelynek a gondolat megszületésétõl a tervezõn, a beruházón, a kivitelezõn keresztül a használatba vevõig egy nagyon kemény folyamatban kell tudni megtestesülni, és ennek a folyamatnak az egymást követõ lépcsõit kellene tudni oly módon szabályozni, hogy itt lehetõség szerint a legmagasabb értékek jöhessenek létre.
Amirõl a törvényben igazán kevés szó van, az pontosan ezeknek a fogalmaknak és ezeknek a társadalmi irányultságú kategóriáknak a meghatározása, ennek a célrendszernek a törvényben történõ leképezése.
(18.20)
Ilyen szempontból tehát - ha szubjektív kritikával szabad élnem és nem kizárólag a szocialista frakció véleményét tolmácsolnom - azt gondolom, hogy miközben egy rendkívül korrekt és jól szerkesztett törvénnyel van dolgunk a maga technikai, technicista felfogásával, természetesen megnyílva a környezeti, az európai uniós és másfajta igények irányába, aközben azt hiszem, mindennek a célrendszernek - tehát a társadalmi célrendszernek - a törvényben történõ leképezése szûkebb maradt a szükségesnél vagy a kívánatosnál.
Magam is szólni szerettem volna arról - ami tulajdonképpen ehhez a gondolathoz tartozik, és amire Balsay úr ismét felhívta a figyelmet -, Balsay úrral teljes egyetértésben, hogy meg kell alkotni a településfejlesztésrõl szóló törvényt, tehát végre be kell zárni azt a közeget, amely pillanatnyilag nyitott egy nagyon fontos elemében, amit csak az önkormányzati törvény és a területfejlesztési törvény többé- kevésbé fed le, pontosan ennek a bizonyos társadalmi térnek a pontos meghatározásának az idõbeniségét, a hozzá tartozó eszközrendszert és alapvetõen ezeknek a végrehajtásáról szóló felelõsséget, hiszen ez az, ami ebbõl az elembõl kifejezetten hiányzik.
Ennek a törvénynek a végrehajtásakor azonban - túl azon, hogy ténylegesen a magyar társadalomban van a jogkövetésnek bizonyos hiányossága és problémája - nézzünk szembe azzal is, hogy rendkívüli módon lezüllött, pontosan azért, mert az elmúlt idõszakban, már a rendszerváltást megelõzõ idõszakban is kemény kritika érte azokat, akik a környezetet alakították - tisztelet igazából a kivételnek -, a rendszerváltás idõszakában pedig kifejezetten politikai erõvé vált a mûszaki beavatkozásokkal való szembenállás, ebbõl adódóan további hitelét vesztette egy olyan mérnöktársadalom, amelyik viszont ennek a törvénynek a végrehajtását kell hogy magára vállalja. Azt hiszem, hihetetlen komoly gondot jelent a jövõben ennek a személyi állománynak, ennek a felkészültségnek a fejlesztése. Ehhez hozzátartozik a teljes mértékben szétesett magyar építésügy - ebbe beleértem a magyar építésügy valamennyi részét - kutatási-fejlesztési háttere, az erre fordítható állami gondoskodás, eszközök - netalántán önkormányzati és vállalati eszközök -, nagyon nagy mértékben meggyengült az oktatási háttér és ennek az applikációja. S nem az a probléma, hogy nem képez eleget, hanem az, hogy mindaz a célrendszer, amely alapján mi ezt a törvényt európainak kívánjuk, mindaz, amirõl az elmúlt két és fél, öt vagy hat évben ebben a parlamentben beszéltek, tehát tulajdonképpen az átalakulás gazdasági-társadalmi feltételrendszere az ez iránti érzékenyítésében sajnos a mûszaki értelmiség háttérben van, nem biztos, hogy érti pontosan ezeket a folyamatokat, és nem biztos, hogy megfelelõen fel tud zárkózni.
Ezért én a bizottsági ülésen is nagyon keményen és határozottan kértem az illetékes tárcát, és áttételesen kérem tulajdonképpen a kamarát, de leginkább a Magyar Építõmûvészek Szövetségét, hogy még az általános vita szakaszában, ha lezáródik, a részletes vita szakaszában, de még az elfogadást megelõzõen a magyar építésügy, a magyar építészeti kultúra helyzetérõl, magyarul azokról az igényekrõl, amelyek felmerülnek, hogy teljesíthetõ legyen az, amit egy törvény absztrakciója tartalmában elõír, valamilyen ismertetést, valamilyen tájékoztatást kapjunk, és tûzzük ki ugyanúgy, mint a vízgazdálkodással kapcsolatban a koncepciót - vagy ahogy a környezetvédelemrõl bejön a program, vagy a területfejlesztésrõl a koncepció -, hogy értsük meg, igazán mi van mögötte, milyen célok érdekében, milyen eszközökkel lehet a következõ idõszakban elmozdulni. Azt hiszem, igazán annak az építési nyílt napnak, amit szerveztünk is, az egyik fõ mondanivalója az, hogy ezzel mindenképpen foglalkozni kell.
Nem kívánok a törvény fõ fejezeteinek a részleteibe menni, de egy- két dolgot mindenképpen szeretnék konkrétabban is hangsúlyozni.
Említettem volt, azt gondolom, hogy a fogalommeghatározásnak bizonyos általánosabb társadalmi igényû kategóriákra is jó volna kiterjedni. Lehet, hogy naiv vagyok, de bizony a településtõl a házig számtalan olyan kérdés van, amely igazából szól az emberhez, szól az alkalmazóhoz is, és igazán nincs benne tulajdonképpen a törvény fogalommeghatározásában. Azt hiszem, hogy a településrendezési fejezet - a legfontosabb fejezet, amire Balsay úr is utalt - ennek a folyamatos végigvitelével, mûködtetésével kapcsolatos általános szabályok nagyon fontosak, és ezeknek a részletes megvitatása kiemelt szintet kellene hogy jelentsen. Itt rendkívül sok olyan, közvetlenül az egyén kisközösségeit érintõ anyagi beavatkozás és anyagi háttér megteremtése is szükséges, amely elengedhetetlen feltétele annak a szabályozásnak, amelyet nagy távra kell tudni meghozni.
Kiemelkedõen fontosnak és jónak tartom a sajátos jogintézmények felsorolását és azoknak az alkalmazását. Felhívom a figyelmet olyan apró kérdésekre, mint például az önkormányzati elõvásárlási jog problémája, amivel a részletes vitában és a bizottsági munkákban mindenképpen érdemes tovább foglalkozni. Nagyon jó az a része, amely összhangba hozza a környezetvédelmi törvénnyel, tényleg lényeges új elemnek is tekinthetõ, és azoknak a lényeges követelményeknek a "törvényi definíciója", amelyek az európai mûszaki szabályozásnak történõ megfeleltetést jelentik. Ez lehet az alapja annak, hogy végre az eléggé elmaradott szabványosítási, szabályozási tevékenység is elõre haladjon.
Azt hiszem, hogy a kamarai törvény elfogadásával - amiben a parlament igazán jeles munkát végzett - a tervezés vállalkozási jellege több támaszt kapott, ezért igen komolyan érdekel, hogy a kamarának és a különbözõ építésügyi szervezeteknek ezzel kapcsolatban mi a véleménye.
A legfontosabbnak és talán a leglényegesebbnek - elõttem már ez is elhangzott - az építésfelügyeleti rendszernek a visszaállítását érzem. Tudomásul kell venni, hogy akkor, amikor mi rendezési tervrõl beszélünk, akkor emögött a rend megteremtésérõl van szó. A rendet minden formájában - tehát az egyedi építések kivitelezése formájában is -, miközben jogokat adunk, kötelességként kell elõírni, tehát ennek a felügyelete, ellenõrzése nem csupán anyagi vagy erkölcsi érdek, hanem nagyon sok esetben az egyén életvédelmi érdekeit is biztosítja. 1989-ben még államtitkárként volt szerencsém szembenézni egy olyan kimutatással, amibõl az tûnt ki, hogy 1988-ban több mint 15 ezer olyan építmény született, amelyben legalábbis megkérdõjelezhetõ volt, közelíthetõ volt még az életveszélyre való ráutalás is. Tehát nem lehet elfogadni azt, hogy felügyelet nélkül maradjon, ezért ez ennek a törvénynek egy nagyon komoly eleme.
A magam részérõl kissé kételkedem abban, hogy a Környezetvédelmi Alapba kizárólag a bírságokat kellene mint eszközöket bevezényelni, hiszen egy önkormányzat nagyon sokfajta más eszközt is megteremthet annak érdekében, hogy ne az általános, hanem a saját helyi megyei környezetvédelmi alapjait ilyen értelemben feltölthesse.
Azt hiszem, csak egyetérteni lehet azzal a szándékkal, amely hosszú vita után elsõ fokon az önkormányzatok kezébe adta az építésügyi hatósági eljárást, azt a jegyzõhöz rendeli, de ugyanakkor azt hiszem, hogy más okokból és azt követõen mindenképpen el kell fogadni a törvénynek a jelölt alapállását.
A magam részérõl tehát - összefoglalólag - a törvényt egyértelmûen tárgyalásra és elfogadásra alkalmasnak tartom, a szükséges apróbb módosítások javaslatát meg fogjuk tenni, és majd engedelmet fogok kérni, hogy a mûemlékekkel kapcsolatos törvénytervezetrõl egy más alkalommal szóljak. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)