DR. BRÚSZEL LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Képviselõtársaim! A csõdeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvényt hatálybalépése, 1992. január 1-je óta tizenhat esetben módosították, és az elõttünk fekvõ törvényjavaslat immáron tizenhetedik e sorban. Volt olyan év - 1993 -, amikor hatszor, tavaly pedig három ízben módosította a Ház a csõdtörvényt.
Ilyen elõzmények után nehezen értelmezhetõ az elõterjesztés ltalános indokolásának azon kitétele, miszerint: "a Cstv..." - azaz a csõdtörvény - "... gyakori módosítása sértheti a piacgazdaság szereplõinek az alapvetõ gazdasági szabályozók stabilitásához fûzõdõ érdekeit", illetve nehezen értelmezhetõ erre való hivatkozással egy újabb törvénymódosító javaslat elõterjesztése. Még akkor sem érthetõ, ha az általános indokolásnál azt írja tovább: "Ezért csak azokon a pontokon került sor módosításra, amelyek esetében ezt a törvény gyakorlati alkalmazása során szerzett tapasztalatok feltétlen indokolják." Ilyenkor a jóhiszemû állampolgár s vele együtt a talán gyanakvóbb országgyûlési képviselõ azt gondolja: na jó, ha már egy fontos törvényt tizenhetedszer kell módosítani, mert az elmúlt évek gyakorlati alkalmazása során néhány tapasztalat összejött, nem lett volna-e jobb egy új és a rendszerváltás óta eltelt évek gazdasági változásait is jobban figyelembe vevõ törvényt alkotni.
Az én válaszom e kérdésre az, hogy igen. Igen, jobb lett volna egy új törvényt alkotni, kiváltképpen ha végiggondoljuk az elénk tett módosítás egyes rendelkezéseit, s azt látjuk, miközben a régi problémák megnyugtató megoldását nem éri el, aközben újabb ellentmondásokat teremt. Nem világos számomra - s talán nem vagyok egyedül tájékozatlanságommal -, hogy vajon melyek azok a legfontosabb gazdaságpolitikai célok, amelyeket e törvényjavaslat elérni kíván. Mert hiszen azt senki sem gondolja, hogy egy törvénymódosításnak csak szépítészeti céljai lennének.
Mert mi is mostanság a helyzet a felszámolások és a csõdeljárások területén? A csõdtörvény hatálybalépését követõ iszonyatos felszámolási és csõdhullám, amely némiképp kiprovokált volt, több ezer eljárás megindítását jelentette. Az utóbbi három évben valamelyest alább hagyott ugyan, de az nem teljesen tisztázott, hogy ez jelenti-e a gazdálkodó szervezetek megerõsödését is vagy sem.
A mindennapi gazdálkodási tapasztalatok azt sejtetik, hogy a vállalkozások egymásnak tartozása, ahogy a szakemberek mondják, körbetartozása, továbbra is magas, mintegy 60 százalékos arányú. Jelentõs továbbra is a hivatalos bírói úton kívüli végrehajtás, vagy ahogy mondják, a behajtás, de ugyanakkor az is tapasztalható, hogy a követelések érvényesítése iránt egybõl felszámolást kérnek az adott cégek ellen.
Mind a bíróságok, mind a felszámolók tapasztalata az, hogy az évekkel ezelõtt megindult felszámolások többnyire vagyonnal rendelkezõ adósok ellen indultak, de ezek az eljárások mára kifutófélben vannak.
Az utóbbi években teljesen ellentétes tendencia indult el, mivel egyes számítások szerint a felszámolás alá kerülõ cégek mintegy 85-90 százaléka úgynevezett üres vagy fantom cég. Ezek a cégek többnyire egyszerûsített felszámolás alapján szûnnek meg. Rendkívül magasak az állam valamely szerve felé fennálló tartozások - lásd APEH, tb -, a felszámolási eljárások nagyobbik hányadát ezen szervezetek indítják meg.
(20.20)
Gyakorlati tapasztalat az is, hogy nincs megoldva az úgynevezett vagyonhiányos cégek esetében a felszámolók díjazása. A Cstv. 1993. évi módosítása során bevezetett díjfedezeti alap - merthogy még a mûködésére vonatkozó rendelkezéseket sem hozták meg az illetékesek - az elmúlt évek során egyetlen kifizetést sem teljesített, gyakorlatilag csõdött mondott, a felszámolók döntõ hányadának jelentõs mértékû követelése áll fenn az alappal szemben. Továbbra is fel- fellobbanó gyanú lengi körül a felszámoló kijelölésének gyakorlatát, minden szabályozás ellenére, és ez nem jó sem a bíróknak, sem a felszámolónak, de még a hitelezõnek és az adósnak sem.
Tisztelt Országgyûlés! A következõkben a törvényjavaslat néhány részletéhez kívánok szólni. Jelentõs újításnak szánja az elõterjesztõ, hogy a hitelezõ fogalmi körét, azaz státuszát az eddigiekhez képest szûkíti, illetve külön feltételekhez köti. Ugyanis felszámolási eljárást ezután csak az kezdeményezhetne, akinek az adós által elismert lejárt pénzkövetelése van, a felszámolás kezdõ idõpontja után pedig az, akit a felszámoló még nyilvántartásba is vett. Ennek pedig az a feltétele, hogy a követelés egy százalékát a hitelezõ befizesse a bíróságnál kezelt külön számlára.
A gyakorlatban rendkívül egyenlõtlen helyzeteket hozhat az, ha megkövetelnénk, hogy az adós kifejezetten ismerje el a követelést, azaz, hogy nem elég a nem vitatott követelés megléte. Ha ezt a módosítást elfogadnánk, a kishitelezõk hátrányosabb helyzetbe kerülnének a nagyokkal szemben, hiszen helyzetüknél fogva valószínûleg képtelenek volnának minden esetben elismerõ nyilatkozatot kicsikarni az adóstól.
Számukra tehát reálisan csak a - tegyük hozzá - hosszú és bizonytalan sorsú peres út marad. Amennyiben a hitelezõi igények nyilvántartásba vételének a nyilvántartásidíj-befizetés a feltétele, akkor könnyen lehet, hogy újabb trükköknek vetjük meg az alapját. Ez a díj ugyanis arra ösztönözné az adóst, hogy még az utolsó pillanatban se féljen kimenteni a vagyont a cégbõl, mert ha nincs vagyon, a felszámolás kezdete után nemigen lesz hitelezõ, aki külön költségekbe verné magát, ha bizton tudja, hogy úgysem juthat kielégítéshez. A felszámolónak pedig nem lesz érdeke utánamenni a különbözõ vagyonkimentési trükköknek, ha nincs olyan hitelezõ, aki kontrollálhatná tevékenységét. A felszámoló pedig egyszerûsített eljárással mihamarabb szabadulni kíván az ügytõl.
Itt kell megemlíteni azt is, hogy ha a fenti esetet szem elõtt tartva, az Apeh, a tb például befizeti a nyilvántartási díjat - és miért ne -, s lesz tényleges felszámolás, úgy végsõ soron az állam, illetõleg a tb-önkormányzat finanszírozza majd a felszámolói díjakat. Jó lesz-e ez így? Nem volna-e egyszerûbb - csak kérdezem -, ha az állam valamilyen értékhatárig vállalná a háttér-felelõsséget vagy saját maga finanszírozná - mondjuk illetékkel ellentételezve - a felszámolási eljárást?
Átgondolva ezen rendelkezéseket, az emberben felmerül a kérdés, hogy az elõterjesztõ számolt-e azzal, hogy az elkülönített számlák, a nyilvántartások vezetése, kezelése, a kiutalás stb. mennyibe is kerül az egyes bíróságoknál és különösen a Fõvárosi Bíróságnál. Van-e elõirányzat a bíróságoknál létszámra, számítógépes kapacitásokra és így tovább?
Egyetértek a javaslat azon elgondolásával, hogy a nyilvános értékesítésekre vonatkozó szabályokat rögzíteni kell a törvényben. Ugyanakkor ennek a szabályozásrésznek fokozottabban figyelembe kell vennie a gyakorlati tapasztalatokat is. Indokolatlan például árverés esetén a vételár 60 napon belül történõ megfizetésének szigorú törvényi kikötése, hiszen nem egyszer a vásárlók a hirdetmény ismeretében fordulnak kérelemmel hitelfolyósítók felé, és egyébként is: miért ne lehetne mód részletfizetés biztosítására, ha a felek érdekei egybeesnek?
Nehezíti a helyszíni készpénzfizetést a most hatályba lépett adótörvényi szabályozás a készpénzfizetés korlátozására. Jelentõs problémákat vetnek fel a törvényjavaslat hatálybaléptetõ rendelkezései. Minden bonyolultságukkal együtt, ezek között akad olyan, amely ténylegesen visszaható hatályú, s így alkotmányossági szempontból kifogásolható. Kifejezetten ilyennek tartom például a 10. §-ban a beszámításra, valamint a 24. §-ban a kielégítési sorrendre vonatkozó rendelkezések visszaható hatályát.
A törvényjavaslat 33. § (2) bekezdése értelmében pedig a törvénynek más törvényekkel korábban módosított rendelkezései is visszaható hatályúakká válnak. Ilyen például az egyes köztartozások behajtásával összefüggõ törvények módosításáról szóló 1996. évi LX. törvény 2. § (1) bekezdése, amely a csõdtörvény 57. § (1) bekezdés b) pontját módosította. Míg az elõbbi rendelkezéseit csak a jövõben induló ügyekben lehet alkalmazni, addig ezen törvényjavaslat szabályait a 33. § (2) bekezdése a folyamatban lévõ ügyekre is alkalmazni rendeli.
Tisztelt Ház! Jól tudom azt, hogy egy ilyen bonyolult gazdasági viszonyokat szabályozó törvényt, mint a csõdtörvényt, nehéz úgy módosítani, hogy egyaránt megfeleljen az adós, a hitelezõ, a felszámoló és a bíróság érdekeinek, és közben pontosan érje el nemzetgazdasági céljait is. De az biztos, hogy amennyiben egy ilyen bonyolult - valóban bonyolult - viszonyrendszert kellõ átgondoltság és érdekegyeztetés nélkül szabályozunk, úgy elõre garantált a sikertelenség, a diszfunkció. Ne szaporítsuk tehát a rosszul sikerült, életidegen gazdasági törvények számát!
Nem mondom azt, tisztelt Országgyûlés, hogy az elõttünk fekvõ törvényjavaslatot az elõterjesztõ kérje vissza átdolgozásra - mondta helyettem más -, de nagyon nagy munka kell ahhoz, hogy ebbõl a javaslatból valamennyire is alkalmazható, gyakorlati hasznot hozó törvény szülessék. A magam részérõl ezt csak jó pár módosító javaslat beépítésével tudom elképzelni. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps.)