Sarkadiné Dr. Lukovics Éva Tartalom Elõzõ Következõ

DR. SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Kedves Képviselõtársaim! Nemcsak nemzetközi jogi kötelezettségeink teszik szükségessé, hogy az Országgyûlés végre foglalkozzék gyermekjogi kérdésekkel. Minden önmagára adó országban törvények rögzítik, hogy a társadalmat, az államot és a szülõket milyen jogok illetik és milyen kötelezettségek terhelik, de megközelíthetjük a kérdést akár úgy is, milyenfajta felelõsséggel viseltetnek a gyermekek iránt. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy eddig nem voltak ilyen törvények, amelyek e témában születtek. Tehát gondoljunk csak az egészségügyi törvényre vagy a közoktatási törvényre, de a teljesség igényével megalkotott jogszabály nincs, és nem is volt mind a mai napig. Mától tehát többéves vajúdás után néhány héten keresztül azon fogunk fáradozni, hogy legyen. De hogy ezt meglátásom szerint csak egy kissé szkeptikusan tehetjük, bízom abban, hogy mondandóm során majd kiderül, hogy miért.

Nemesek és az alapvetõ emberi értékeknek megfelelõek azok a tételes jogok, amelyeket a javaslat csokorba gyûjt. Így például csak kiragadva: minden gyermeknek joga van a jólétet biztosító saját családi környezetben való nevelkedéshez, vagy joga van az emberi méltósága tiszteletben tartásához. Ugyanakkor helyesen rendelkezik a törvényjavaslat a gyermekek kötelezettségeirõl is. Így mûködjön együtt szülõjével vagy gondozójával, illetve teljesítse tanulmányi kötelezettségeit.

Tudjuk, nincs is mindaddig baj, ha egy gyerek akár teljes családban, akár valamelyik szülõjénél, akár valamelyik áldozatkész családtagjánál nevelkedik. A baj akkor kezdõdik, ha csorbát szenved az élet rendes menete, és az államnak vagy a külvilágnak kell valamilyen formában beavatkoznia abba a körbe, ahol igazán nincs helye. Olyan feladatot kell ilyenkor teljesítenie, amelyet jól ellátnia majdnem egyenlõ a képtelenséggel, amelyet sérelmek és feszültségek kísérnek; ahol a gyerek elkerülhetetlenül ügyiratszám is lesz, munkafeladat is lesz, és sok más is lesz, ami egyébként nem õmaga.

Mindezekbõl számomra az következik, hogy ha a gyermekvédelem állami, önkormányzati feladatait és eszközrendszerét kívánja a törvényhozás meghatározni, azt a létezõ, lehetõ legnagyobb gondossággal kell tegye. Ugyanis a hibás megoldások hallatlanul kártékonyak lehetnek.

Egyetértek a javaslatban világosan megfogalmazott alaptétellel, hogy a gyerek mindaddig maradjon a saját családjában, ameddig csak lehet, és pusztán anyagi okokból egyetlenegy családot se lehessen szétszakítani. Nagy kérdés viszont, hogy hol ez a határ, és mikor veszélyeztetett egy gyerek a valóságban. Erre korrekt válasz a törvényszövegben nincs, de talán nem is adható. Annak eldöntése - nem csekély felelõsséggel - mindig annak az adott konkrét üggyel foglalkozó szakembernek a kezében van, aki a családdal találkozik.

A való élet szomorú bizonyosságaival azonban mindannyian találkoztunk. Tudjuk, hogy mindig voltak, és valószínûleg lesznek is olyan helyzetek, amikor egy gyerek, sajnos, jobb helyen van egy számára idegen környezetben, mint vér szerinti felmenõinél -

szándékosan fogalmaztam így. S ezekre a helyzetekre fel kell készülni. Aligha van közöttünk olyan valaki, aki ne hallott volna szörnyû eseteket apákról, akik megerõszakolják saját gyermeküket, vagy szülõkrõl, akik más egyéb módon kínozzák saját gyermeküket. De akár kevésbé elrettentõ példa is elég lehet ahhoz, hogy közbe kelljen avatkozni egy felelõs közösségnek, például akkor, ha egy anya vagy apa gyermekét veszélyeztetõ módon nem gondozza.

Az erkölcs és a jog találkozása, amivel jelenleg foglalkozunk, és ez bizony, mint annyiszor, nem kevés problémát vet fel. Mert az erkölcs igen sokféle megítélés alá eshet, igen sokféle lehet.

Maga a törvényjavaslat a téma súlyához illõen meglehetõsen hosszú. Mi, képviselõk 90 oldalon 181 szakaszban vehettük kézhez. A javaslatszöveg kiterjed - a már elõzõekben felemlített alapvetõ gyermeki és szülõi jogokon és kötelezettségeken túl - az állami és az önkormányzati feladat- és eszközrendszerre, a gondoskodás formáira és a szervezetére. Sorra górcsõ alá venni mindezeket - úgy vélem - egy ilyen alapos miniszteri expozé után teljesen értelmetlen lenne, azonban elsõsorban az újdonságokra koncentrálva szükséges néhány dolgot kiemeljünk.

(10.40)

Elsõ helyre kívánkozik a gyermekvédelmi szakszolgálat vagy a gyermekvédelmi szolgálat kiemelése. Ha igaz, ez valami teljesen új ellátási forma lesz. Hangsúlyozni érdemes, hogy az elképzelések szerint ez nem hatóság, hanem szolgáltatás lesz, annak klasszikus értelmében. Azért érdemes és kell vele ilyen sokat foglalkoznunk, mert szerintem nem túlzás az állítás: ennek az intézménynek a sikeres mûködésén fog múlni a jövõ megfelelõ és eredményes gyermekvédelmi rendszere.

Az alapellátás pillérérõl van szó, amelyet majd az önkormányzat, a helyi önkormányzat hoz létre. Teheti ezt akár önálló intézményként, vagy saját meglévõ vagy megszervezendõ családsegítõ szolgálatainak keretében, vagy mondjuk, kisebb településeken egy szakképzett, elhivatott személy foglalkoztatásával. Feladatai igen sokrétûek lesznek, hiszen a családsegítéstõl a veszélyeztetettség megelõzésén át, a veszélyeztetettség megszûnésén keresztül egészen az utógondozásig; ebbe a tevékenységbe beletartozik, akár a pszichológiai vagy egészségügyi jellegû tanácsadáson túl, mondjuk, a szabadidõs programok megszervezése, de még sok más egyéb is.

Nagy kérdés azonban számomra, hogy mi lesz ebbõl, mikorra és mibõl. Ma Magyarországon 130 családsegítõ szolgálat mûködik, és a szakemberek tájékoztatása szerint ahhoz, hogy ez a törvény mûködni tudjon - amúgy rendesen -, ahhoz 410 családsegítõ szolgálatra lenne szükség. Kérdés ugye, hogy hol van ez még. És ahol van is családsegítõ szolgálat, tudjuk, hogy ez a szervezeti rendszer nem erre a feladatra készült fel, az ott lévõ szakemberek igazán nem ilyen területre készültek.

A következõ régi-új ellátási forma, amelyet kiemelek, az a rendszeres gyermekvédelmi támogatás, amelynek deklarált célja, hogy megelõzze a gyermekek kiemelését a családból; majd a helyi képviselõ- testületek döntenek az odaítélése felõl. Ez fontos, hogy alanyi jogú ellátás lesz, ami annyit jelent, hogy a törvényben meghatározott feltételek megléte esetén az járni fog, nem pedig adható lesz. Öröm, hogy ez a "-ható", "-hetõ" jellegû szociálpolitikai szemlélet ebben a törvényjavaslatban itt, ennél a fontos ellátásnál nem jelenik meg. Mindazok a családok kaphatják majd, ahol az egy fõre jutó jövedelem nem haladja meg a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj 80 százalékát, és összege nem lehet kevesebb - mondja a javaslat -, mint a legkisebb öregségi nyugdíj 20 százaléka. Azonban itt is - ha õszinték akarunk lenni önmagunkhoz - fel kell tegyük azt a kérdést, hogy képes-e igazi családi anyagi krízist kezelni, mondjuk, közel vagy körülbelül 2000 forint 1997-ben Magyarországon. A válasz nyilvánvalóan a "nem".

Vagy nézzük az otthonteremtési támogatás ellátását, amit a gyámhatóságok fognak majd adni nevelõintézménybõl kikerült fiatalok lakáshoz jutásához! Mértéke változó lesz aszerint, hogy hány évig volt nevelésben a gyerek, összege a legkisebb öregségi nyugdíj húszszorosától akár ötvenszereséig is terjedhet. Itt is meg kell fogalmaznunk egy kérdést, hogy lehet-e lakáshoz jutni 1997-ben Magyarországon 200 ezer vagy akár 500 ezer forint támogatással. A válasz megadása sajnos itt sem követel az embertõl túl nagy teljesítményt, a válasz itt is az, hogy "nem".

Mindezek ellenére az embernek mégis meg kell alkudnia, és meg kell próbálni elfogadnia ezt a keveset is, mert a kevés több, mint a semmi. Ilyenkor - legalábbis nekem, amikor a törvényt olvastam és tanulmányoztam - az egyik szemem sírt, a másik nevetett, de ez nem egy újdonság a mai törvényhozás során.

Fontos még szót említenünk a hatósági feladatokról is. A pénztelenség mellett a törvényjavaslatnak ezzel a részével vagyok a magam részérõl a legkevésbé elégedett, legalábbis annak a szervezetátalakítási irányaival, amelyeket a javaslat felvázol. Kik fognak ugyanis ebben a kérdéskörben hatósági eljárást folytatni? A jegyzõ, a városi gyámhivatal és a megyei gyámhivatal. A jegyzõ és a városi gyámhivatal egymás közötti szervezeti és kapcsolatrendszere nem igazán világos, hiszen a gyámhivatal független ugyan, de a jegyzõ az igazi fõnöke az egységes polgármesteri hivatalnak, amelynek a gyámhatóság is része. Idõnként a városi gyámhivatal feladatot is adhat a jegyzõnek, ami úgy gondolom, nem kis megdicsõülés egy köztisztviselõnek, amikor a saját fõnökének feladatot adhat, ugyanakkor úgy gondolom, ez mégsincs így rendjén.

A gyámhivatal tehát - mint mondottam - önálló, afféle anyakönyvvezetõ-szerû státuszú, törvény hozza létre, de azt kell mondjam, hogy a legfontosabb jogi meghatározása az, hogy csak úgy van. Rendet tenni tehát feladat- és hatásköri kérdésekben talán még nem késõ.

144 város fog mûködni városi gyámhivatalként, amelyhez hat-nyolc kistelepülés fog tartozni. Ez a megoldás lehet akár jó is, lehet rossz is, ezt majd a való élet fogja eldönteni. Az ez irányú változtatás indoka mindenképpen a szakszerûség igényének megkövetelése, amely kívánalom helyes. Az már megint csak pénzkérdés, hogy lesz-e majd elegendõ szakember gyámosként, ezekben a hivatalokban.

A törvényjavaslat - nagyon helyesen - kijelöli a végrehajtás finanszírozási irányait és kereteit. Rögzíti, hogy a források egyrészt az állami költségvetésben keresendõk, másrészt önkormányzati hozzájárulások. Az állami pénzek egyrészt különféle és differenciált normatívák formájában jelennek meg, másrészt szakmai pályázati rendszerekben, programokban. Évente az állami költségvetésben kell majd õket meghatározni, gondolom, nem kevés feszültség és harc árán. Teljes állami fedezet azonban csak az otthonteremtési támogatásra és a gyermektartásdíj megelõlegezésére van. Nem nehéz tehát kitalálni, hogy az összes többi kérdésben kõkemény önkormányzati szerepvállalás is szükséges, sõt elkerülhetetlen.

Végezetül, ahogyan az idõmet nézem, már csak két kérdés tisztázására van mód, és ezek fontosak. Egyrészt: miért mûködtek eddig rosszul; helyesebben és szebben kifejezve: miért voltunk elégedetlenek a gyermekvédelem jelenlegi rendszerével? És a másik fontos kérdés, hogy miben számíthatunk változásra, avagy másként: jól fog-e mûködni ezután a gyermekvédelem Magyarországon?

Látszólag nehéznek és bonyolultnak tûnhet ennek a kérdésnek a megválaszolása, azonban szerintem mégsem az. Egyszerûen azért voltunk és vagyunk elégedetlenek ezzel a területtel, mert ide egész egyszerûen sohasem jutott annyi pénz, hogy a feladatot tisztességesen el lehessen látni. Pont ebbõl következõen voltak ugyan jogszabályok, amelyek elõírták a képesítési követelményeket, hogy kik foglalkozhatnak ilyen kérdésekkel, azonban mégsem olyan képzettségûek dolgoztak és dolgoznak mind a mai napig ezen a területen, amilyeneket a jogszabályok elvárnak.

Az anyagi és - ki kell mondjam - az erkölcsi megbecsülés hiánya is okozza azt, hogy szerintem jó ideig nem lesz vonzó ez a terület, sem a jogászok számára, sem pedig a szakképzett felsõfokúak számára. És akkor mégis miben várhatunk változást?

Amiben a törvényjavaslat mindenképpen változtatást kell hogy hozzon, az a gyermekvédelem szelleme, szellemisége és szemlélete. Átfogó törvény lesz arról, hogy a gyermekvédelem nemcsak hatósági kérdés, sõt elsõsorban nem az. A hatósági eljárást mindig meg kell hogy elõzze egy szolgáltató, személyre szabott családi segítség, és ha ez nem megy, csak akkor jöhet a hatósági eljárás. A pénzügyi csapda azonban - ismétlem - benne van a javaslatban, hiszen a jövõbeli gyermekvédelmi rendszer egy koherens egészet képez, és ha pénzhiány miatt csak egyetlen eleme is kimarad, akkor az egész mûködésképtelen lesz.

Veszély tehát van bõven - ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy vállalni kell. Az SZDSZ-frakció részérõl természetesen lesznek módosító javaslataink, amelyek illeszkedni fognak a javaslat egészébe, és fõleg pontosító jellegûek lesznek.

Az SZDSZ képviselõcsoportjának elvárása a gyermekvédelmi törvénnyel szemben - sok egyéb más mellett - elsõsorban az, hogy emberközpontú, gyermekközpontú legyen és biztosítsa az esélyegyenlõséget. A beterjesztett törvényjavaslat többé-kevésbé megfelel ezeknek a kívánalmaknak, ezért képviselõcsoportom nevében támogatásra ajánlom képviselõtársaimnak. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

(10.50)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage