DR. GYÕRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyûlés! Az elmúlt években sok ígéretet hallottunk, amelyekbõl végül is nem lett semmi. 1996. október 1-jei kérdésemre Szabó György, akkori népjóléti miniszter úr megígérte, hogy a gyermeki jogokról, a gyámügyrõl szóló törvényjavaslat rövid idõn belül az Országgyûlés elé kerül, és ígéretét némi késéssel be is tartotta. Külön örömömre szolgál, hogy ebben az egész társadalom számára fontos kérdéskörben annyi elnagyolt és elrontott törvényjavaslat után végre egy alaposabban kidolgozott törvényjavaslat is a kezünkbe került.
A törvényjavaslat a felölelt jelentõs területen az összefüggések bonyolultságánál fogva természetszerûen tartalmaz hibákat, de mégis ki kell jelenteni, hogy e törvény megalkotásával fontos kötelezettségének tesz eleget az Országgyûlés. Fontos ez a törvény azért is, mivel a gyermek jogairól szóló egyezményhez való csatlakozást már 1991-ben kihirdette az Országgyûlés, és a határozatnak megfelelõen 1993 végéig ki kellett volna dolgozni az egyezmény követelményeinek megfelelõen a jogszabályokat. Így hát most, a század végén megszületik ez a jogszabály, amely az átfogó, 1901-es családvédelmi törvényre - erre utalt pozitívan a miniszter úr - emlékeztetve mondja ki a megváltozott körülményeknek megfelelõ szentenciákat, természetesen a szegényesebb körülményeket - erre is többen utaltak - figyelembe véve, tekintettel voltak erre is.
A törvényjavaslat formai részét tekintve talán célszerûbb lett volna az egész javaslatot az 1952. évi IV. törvénybe illeszteni, így alapozva meg egy egységes családjogi törvény modernebb megalkotását. Ez annál is inkább indokolt lett volna, hiszen a gyermeki jogok vagy az ehhez kapcsolódó jogi és közigazgatási tevékenységek alapvetõen mégiscsak a családon belül zajlanak le, illetve azt érintik. Hogy ennek ellenére mégis önálló törvényjavaslat született, feltételezhetõen abból ered, hogy megalkotói egyben a gyámügyi közigazgatás korszerûsítését is meg akarták oldani, nem várva meg a területi államigazgatási szervek általános reformját, illetve átalakítását.
Gyakorlatilag talán ez az eljárás érthetõ, bár aggályos, mivel az elképzelések szerint létrejövõ, úgynevezett "integrált közigazgatási hivatal" - idézõjelben, tekintettel arra, hogy ez elég furcsa elnevezés egy hivatal nevére vonatkozóan - és az önkormányzatok, polgármesteri hivatalok kapcsolatrendszere még sok vonatkozásban nem tisztázódott, illetve a késõbbiek során alakul ki. Véleményem szerint többek között azért is tolták ki a jogszabály hatálybalépésének idõpontját.
A törvényjavaslat tartalmi értékelésénél meg kell állapítanunk, hogy más, az Országgyûlés elé kerülõ javaslatokkal ellentétben ez a javaslat jól tagolt, áttekinthetõ, így ellenzése is lényegesen könnyebb, mint más esetben, ahol elõször ki kell találni, hogy valójában mit is akar a jogalkotó.
A törvényjavaslat második fejezete egyértelmûen rögzíti a gyermeki jogokat és a szülõi felelõsség kérdéseit, az alkotmánnyal, illetve a nemzetközi egyezménnyel összhangban. Ugyanakkor az is megállapítható, hogy jogrendünk még ma is nehezen tud alkalmazkodni ezekhez a kérdésekhez. A jogok törvényben rögzítése értelemszerûen megteremt bizonyos garanciális alapokat, de a jogok védelme már jóval kevésbé meghatározott. A jogvédelmet egyedül az állampolgári jogok országgyûlési biztosára ruházza, ez rendkívül kevés. Közismert, hogy a gyermekekkel kapcsolatos bûncselekmények és visszaélések döntõ hányada, rejtve marad a családokon belül, így csekély az esélye annak, hogy a legbotrányosabb eseteket kivéve ilyenek eljussanak az országgyûlési biztoshoz. Nem véletlenül hangsúlyozom, hogy a jogvédelem körül problémák láthatók, ugyanis késõbb, a gyámügy feladatkörének vázolásakor, már szinte szó sem esik a gyermeki jogokról.
A törvényjavaslat elfogadása esetén feltétlenül folytatni kell annak vizsgálatát, hogy milyen módon lehet szervezetten érvényesíteni ezeket a jogokat. Hasonló módon zavaró, hogy amikor a felnõttek kötelezettségeirõl esik szó, nyoma sincs olyan utalásnak, hogy milyen szankciókkal jár a gyermeki jogok megsértése. Abban az esetben ugyanis, amikor a gyermeki jogok megsértése nem kifejezetten bûncselekmény jellegû, semmi sem történik. A gyermekvédelem ugyanis csak azokkal az esetekkel foglalkozik, amelyek messze túlnyúlnak az alapvetõ gyermeki jogokon.
Ezzel kapcsolatban még azt szeretném kiemelni, hogy a 8. § rögzíti a gyermek jogát a szabad véleménynyilvánításhoz, és ezen belül azt is, hogy az õt érintõ ügyekben panasszal éljen. Ezt a jogot a törvényjavaslat indoklása is rendkívül fontosnak tekinti. Azonban teljesen figyelmen kívül marad, hogy ezt a jogot hogyan lehet gyakorolni. Nyilvánvaló, hogy egy felnõtt számára nem okoz gondot, vagy legalábbis lényegesen könnyebb megtalálni azt a fórumot, ahol sérelmével kapcsolatban panasszal élhet, bár néha ez még a felnõttnek sem sikerül.
De hova fordulhat egy gyermek? Arra aligha van módja, hogy felkeresse az állampolgári jogok országgyûlési biztosát. A gyermekek védelmének rendszere többnyire jól kialakított. Meglátszik, hogy nem elkapkodva - és meghívott szakemberek - dolgozták ki. Más kérdés, hogy a problémák a részletekben rejlenek. Ezek a problémák már a pénzbeli ellátásoknál kezdõdnek. A rendszeres és rendkívüli gyermekvédelmi támogatás bevezetése, különösen azt a szempontot is figyelembe véve, hogy ezek a támogatások kifejezetten gyermekcentrikusak, szociális szempontból mindenképpen elõrelépést jelentenek, illetve az lenne, ha a törvényjavaslat nem kötné azt a települési önkormányzat rendeletéhez.
A két támogatási formára ugyanis az állandó lakosok után járó differenciált szociális és gyermekjóléti normatív állami hozzájárulás -
magyarán az a kalap, amelybõl az önkormányzat a legkülönbözõbb támogatásokat és ellátásokat fedezi - ad biztosítékot.
(11.00)
Sajnos közismert, hogy ez az önkormányzatok döntõ többségénél túlságosan is leterhelt, és már az eddig megállapított támogatásokat is sok esetben korlátozniuk kellett. Egyáltalán nem megnyugtató, hogy a helyett, hogy külön kötött felhasználású normatív állami hozzájárulásként került volna a pénzügyi forrás meghatározásra, egy olyan általános normatívába lett belegyömöszölve, ahol fennáll a veszélye, hogy az önkormányzatok a támogatást nem az elképzelések szerint szabályozzák.
A törvényjavaslat által a VI. fejezetben rögzített alapellátások számos, jelenleg fennálló problémát megoldanak megvalósításuk esetén, illetve végre elõször megpróbálják rendszerbe foglalni a különbözõ ellátásokat és azok szervezeti kereteit. A jól megfogalmazott rendszerben azonban vannak logikai és gyakorlati lyukak. Logikai problémának kell tekinteni, hogy amíg a törvényjavaslat különválasztja és gondosan definiálja a gyámügyi igazgatási szervezet kérdéseit, addig a gyermekvédelem igazgatási, illetve szervezeti kereteit elnagyolja. Különösen vonatkozik ez, a társadalomban legközvetlenebb kapcsolatot tartó gyermekjóléti szolgálatra, illetve a területi gyermekvédelmi szakszolgálatokra. A gyermekvédelmi és gyermekjóléti szolgálat feladatköreiben alapvetõ problémákat oldhat meg, ha rendelkezik megfelelõ eszközökkel és a problémák megoldásához a megfelelõen rögzített hivatali kapcsolatokkal. A 40. §-ban leírt keretek azonban szervezetileg túl cseppfolyósak, és szinte semmire sem kötelezik az önkormányzatokat.
A gyermekjóléti szolgálat jelzései ugyancsak semmire sem kötelezik a családvédelmi szolgálatokat, amelyek azonban - ki kell jelenteni - igen kevés rögzített feladat- és hatáskörükkel sok és értékes munkát végeznek. Itt is célszerû lett volna pontosan definiálni, hogy a szakszolgálat szervezetileg milyen követelményeket támaszt, ugyanis rendkívül bizonytalan, hogy mit kell érteni például a szakszolgáltatást nyújtó intézmény alatt. Itt valamivel jobb a kapcsolatrendszer, hiszen a 61-64. §-ok legalább tartalmazzák a hivatalos kapcsolatokat a gyámhivatallal, az országos szociálpolitikai és családvédelmi intézettel, bár ködbe vész a kapcsolat a mûködõ megyei, illetve fõvárosi önkormányzattal.
Az elõzõekben említett, az akkori népjóléti miniszter úrhoz intézett kérdésemben felvetettem azt is, hogy az örökbefogadás eljárása a jelenlegi gyakorlat szerint elbürokratizált, nem szolgálja sem a gyermekek, sem a leendõ szülõk, sem az ország érdekeit. A kapott válasz értelmében a gyámhatósági eljárás új alapokra kerül majd, ami az örökbefogadás minden mozzanatát érinti és érinteni fogja. Valóban, a törvényjavaslat alaposan megváltoztatja az örökbefogadás eljárásait, számos új szemponttal egészíti ki azt. Le kell szögezni azonban, hogy az örökbefogadással kapcsolatos bürokratikus tortúra korábban sem a törvény szövegébõl adódott, hanem abból, hogy a törvény nem védte ki a folyamat elbürokratizálódását.
A javaslat összegezése azonban gondokat fog jelenteni továbbra is. Oka pedig véleményem szerint az, hogy a gyermekvédelmi intézménynek a korábban vázolt elnagyolt szervezése még nem kiforrott.
Befejezésül azt szeretném leszögezni: a törvényjavaslat megszületését a Független Kisgazdapárt a jogalkotás fontos lépésének tartja, de azt szeretné jobbá tenni, így pártunk számos módosító javaslatot nyújtott be. A kritikai észrevételeket, amelyeket tettem, még hosszan sorolhatnám, de az idõ miatt nem tudom folytatni. Éppen ezért azt remélem, hogy ezek a módosító javaslatok megfelelnek majd az elvárásoknak, és ennek következtében pártunk is képes lesz... (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõ leteltét.) ...elfogadni a törvényt.
Köszönöm szépen. (Taps.)