DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselõtársaim! Hamar munka ritkán jó - mondja a közmondás, ennek fényében ennek a törvénytervezetnek valóban nagyon jónak kell lennie, hiszen egyes megfogalmazásai több mint ötévesek. A tizenharmadik változat került a Ház elé, de lényeges elemei a változások során - úgy látszik - elég tartósak maradtak. Többen idézték az elõzõ szónokok közül a 7. § (1) bekezdését. A mai változat ezt mondja: "A gyermek szüleitõl vagy más hozzátartozóitól csak saját érdekében, törvényben meghatározott esetekben és módon választható el, a gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani." Azt hiszem, mindannyian helyeseljük ezt a mondatot.
1992 októberében a tervezetben ez állt, 7. § (1) bekezdés: "A gyermek a vér szerinti szüleitõl csak saját érdekében, a törvényben meghatározott esetekben és módon választható el. A gyermeket kizárólag anyagi ok miatt nem lehet családjából kiemelni." A két megfogalmazás között egyetlen tartalmi eltérés van, az új szöveg a szülõk mellett a többi hozzátartozót is megemlíti, a fogalmazás gördülékenyebb lett, a szöveg talán világosabb, az öt év nem múlt el nyomtalanul, de a lényeg nem változott.
Ezzel az összehasonlítással az volt a célom, hogy rámutassak: a szakma évek óta várja ezt a törvényt, lényegében megszabta annak szemléletét, a beterjesztõ minisztériumnak nem annyira velük, mint a pénzszûkével és bizonyos államigazgatási elvek képviselõivel kellett csatázniuk. A ma kezünkben lévõ javaslat is poros egy kicsit, hiszen októberben még egy elõzõ miniszter terjesztette be, decemberben sajnos nem tárgyaltuk meg, ezért a hatályba léptetést - azt hiszem - egy kicsit át kell alakítani. Sok sajtócikk foglalkozott már ezzel a törvénytervezettel, nagy figyelem kíséri most munkánkat. Volt kétkedõ újságíró, aki tudni vélte, hogy azért nem ment át decemberben, mert a pénzügy nem ad rá pénzt. Ezzel kapcsolatban engem zavar az, hogy a törvénytervezet végül is nem tartalmazza azt, hogy mibe kerül. Ez pedig házszabályi kötelezettség lenne. Sajnos nem elõször sérül itt a Házszabály.
Voltak olyan újságcikkek, amelyek a sokéves csúszás ellenére azt hangoztatták, hogy most már várhatnánk egy kicsit, amíg az alkotmány nem rögzíti a gyermekek jogait, illetve amíg nem lesz nonprofittörvény - az utóbbira még visszatérek. Az elõzetes sajtónyilatkozatok között számomra az volt a legveszedelmesebb, amely 3-400 módosító indítványt helyezett kilátásba, és a törvény átírását vetítette elõ. Ma is elhangzott, de ma a szónokok ügyesen fogalmazták, azt mondták, hogy itt meg itt konkrét pontosító, javító változásokat terveznek. Ezt lehet, de ezt a törvényt át lehetne írni és tönkre lehetne tenni. Nagyon kérem, hogy ne tegyük, érvényesüljön az, ami eddig elhangzott, hogy a törvény alapszemlélete - amely most már tényleg lassan évtizedes tervezés után áll - ne változzon. Maradjon meg családcentrikusnak, maradjon meg megelõzéscentrikusnak, és próbáljon racionális és embercentrikus lenni egyszerre.
Kedves Képviselõtársaim! Igen, ennek a törvénynek nagyon sok értéke van, a családközpontúságról már esett szó - nem akarom az idõt húzni, de elsõ helyre ezt veszem. A második - talán kell hangsúlyozni még -: megteremti a gyermekvédelmi alapellátást. Ez a fogalom mint ilyen, most sokkal világosabban jelenik meg, mint eddig, és kilóg ez a törvény a kormány korábbi szociális törvénykezéseibõl, mert nem elvesz, hanem ad, mert új intézményeket is hoz létre, olyanokat, amelyek nélkül a gyermekvédelem hatékonyan nem mûködhet. Mint hozzám közel állót, hadd említsem meg a 39. § 1/c. pontját: a szociális válsághelyzetben lévõ várandós anya támogatása, segítése, tanácsokkal való ellátása, ez a jóléti szolgáltatás egyik kiemelt feladata. Ez Tsszhangban van a magzatvédelmi törvénnyel - bárcsak a várandóssági pótlékot is vissza lehetne hozzá rendelni, akkor üzemképes is lenne.
Értékének tartom - szintén elhangzott már -, hogy elválasztja az ellátásokat a hatósági intézkedésektõl. Ez nagyon lényeges, mert új szemléletrõl van szó; egy olyan szemléletrõl, amelyben a családnak együtt kell mûködnie, és hatósággal nagyon nehéz együttmûködni. Mellé kell állni a bajba jutott családnak, és ezt parancsra nem lehet megtenni. Ezért ez az elválasztás kulcsfontosságú. Ugyanakkor ez a megelõzés pénzbe kerül. De ez a pénz befektetés. Evvel a megelõzéssel kiadásokat is lehet megelõzni, nemcsak a bûnözést - a bûnözést is persze, ami újabb kiadás-megelõzést jelent.
Nagyon fontosnak tartom, hogy a törvényjavaslat megszünteti a GYIVI gyámi monopóliumát. Ezt már a régi tervezet is megtette, nemcsak a GYIVI igazgatója vagy az általa megbízott személy léphet elõ gyámmá, hanem igen, a nevelõszülõ, aki gondoskodik mindennapjaiban a gyermekrõl, betöltheti ezt a feladatot. Például ez is egy olyan sarkalatos pont, amit nem lenne szabad megváltoztatni a módosító indítványok közepette. Természetesen egy ekkora törvénytervezetnek - márcsak éppen a hosszú munka miatt is - hibái is lehetnek. Sokan bábáskodtak a szöveg fölött, és ennek következtében érthetõ módon vannak hibái. Az ellenzéknek pedig az a kötelessége, hogy ezeket a hibákat elõhozza. Sok kritikai megjegyzést lehet tenni, ezt részben frakciótársaim további hozzászólásaikban, módosító indítványaikban is ki fogják fejteni. Én néhányat azért megemlítek.
Magát a címet - nem éppen hibának tartom, de szerencsésebb lett volna a szövegben amúgy szereplõ gyermekjóléti kifejezésnek a címben is való szerepeltetése. Tükrözte volna azt, hogy itt valóban egy reformról van szó. Nem is tudom, hogy a témával nem foglalkozó képviselõtársaim értik-e, érzik-e, hogy gyökeresen változik meg a magyar gyermekvédelem. Szép lett volna ezt a címben is kifejezni. Számos lényeges szakterület szabályozása rövidre sikerült, vagy ki is került a most benyújtott tervezetbõl. Ezekre lehet, hogy új jogszabályokat kell majd írni, a gyermekbûnözéssel többet kellene foglalkozni, a fogyatékos gyermek védelmét is jobban ki kell dolgozni, és nagyon fontos a közoktatás és a gyermekvédelem kapcsolatának elmélyítése. Vegyük észre, hogy még régen, Csehák Judit minisztersége alatt került át ez a terület az oktatásügytõl a népjólétibe. Szerintem helyes, hogy itt van, helyes, hogy itt marad, bár az átkerülésnek személyi okai is voltak annak idején.
(11.30)
De nem helyes, ha az oktatás, a nevelés kimarad ebbõl a rendszerbõl. Nem marad ki, de a törvény nem foglalkozik vele kellõ mélységben.
Nincsenek garanciák a törvényben foglaltak megvalósítására. A javaslat sok olyan kötelezettséget ír le, amely lényeges, de jelen pillanatban semmi nem mutatja, hogy mi lesz, ha sérülnek az elõírások. Például a törvény elõírja, hogy a gyerek köteles tartózkodni az egészségét károsító szerek használatától. Mit jelent ez? A dohányzás tilalmát? Mi lesz azzal a fiatallal, aki megszegi ezt és az iskolai WC- ben dohányzik? Büntetik? Mivel? Szüleinek kell felelniük, avagy megint csak jól hangzó légvárakat építünk? Hogyan érvényesül a gyakorlatban például az, hogy a szülõnek a gyermeket érintõ kérdésekrõl tájékoztatnia kell a gyermeket, és véleményét figyelembe kell venni. Hány válás maradna el, ha a gyermek véleményét figyelembe vennék a szülõk?! És mi lesz, ha most ezek után nem marad el? Majd az állampolgári jogok biztosa beavatkozik, vagy ez nem alkotmányos joga a gyereknek? Nem viccelõdni akarok, képviselõtársaim! Nagyon fontos kérdések ezek! A szankciókra bizonyos értelemben szükség van, és csak olyan dolgokat írjunk elõ, amelyeket végre is tudunk hajtani.
Problémáim vannak a finanszírozással, részint azért, mert nincs kellõen bemutatva, másrészt azért, mert a kiadások forrása az átalakuló szociális normatíva. Ez nem lesz tervezhetõ: minden évben új szabályok a költségvetési törvényben, minden évben új összeg, amit a költségvetési törvény kialkuszik. Nagyon fontosnak tartanám, hogy a gyermekvédelemre fordított összegeket legalább 50 százalékban a költségvetés utólag tételesen térítse meg. Ha ezt most soknak tartják a Pénzügyminisztérium illetékesei, fontoljuk meg azt, hogy legalább a megelõzés költségeinél lépjen be ez az 50 százalék, hiszen az a cél, hogy rávegyük a döntéshozó önkormányzatokat, hogy a megelõzésre költsék el a normatívából egyébként szabadon költhetõ pénzeket.
Ezt nagyon lényegesnek tartom, és sajnálom, hogy a reform nem ment végig. Volt egy korábbi változat, amely igazán államháztartási reform értékû tervezet volt, amely azt mondta, hogy ki lehet dolgozni egy olyan normatívát, amely az igények szerint a tényleges gyermekvédelmi költségeket letelepíti az önkormányzathoz, ha a gyerek bekerül az ellátó rendszerbe, akkor az önkormányzat fizeti ennek a költségeit - és ebben a pillanatban észveszejtõ módon érdekeltté válik az önkormányzat a megelõzésben! Ebben az esetben viszont nem lehet az önkormányzat hatáskörében az a szerv, amely dönt arról, hogy bekerül-e a gyerek az ellátórendszerbe vagy sem. Ez szintén egyik hibája a törvénytervezetnek, bár sokkal jobb, mint a ma hatályos, hogy létrehozza ezeket a gyámhivatalokat, de odatelepíti az önkormányzatokba.
Két jobb megoldás is létezik: az erre a célra szakosodott bíróságok rendszere, illetve a régen árvaszéknek nevezett független gyámhivataloknak a rendszere, amelyik tehát nem az önkormányzati rendszerbe épül be. Itt a szakmaiság és az önálló döntés jobban érvényesíthetõ, és az elõbb említett reformlépés jogilag és erkölcsileg csak így lehetne végigvezethetõ.
Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy a családközpontú gyermekvédelem, amit most itt örömmel üdvözlünk mindannyian, és a családokat ért szociális csapások rendszere az elmúlt egy-két évben, ezek bizony súlyos ellentmondások. Nem akarom az idõt húzni, nagyon sokat beszéltünk a parlamentben ezekrõl a problémákról, meg az ünnepi hangulatot sem kell elrontani, hiszen most úgy tûnik, hogy az eddig megszólaló két ellenzéki párt és megszólaló két kormánypárt valójában egy hangon beszél, legfeljebb más-más hangsúlyeltolódást hoz létre. De azért azzal számolni kell, hogy ha a szociálpolitika elnyomorítja a családokat, akkor a gyermekvédelem nem tudja ellátni a feladatot, és ezt a különféle csomagokból következõ felelõsséget az ellenzék nem vállalja magára.
Szeretnék konkrét javaslatokat is tenni még a hátralévõ néhány percben. Az egyik, hogy tiltsa meg a törvény a gyermekek veszélyeztetését. Ilyen általános tilalom nincs, és például a nem szülõk által elkövetett veszélyeztetettségnek csak a kirívó esetei foghatók meg. Ha már úgyis egy gyermekvédelmi kódexben gondolkodunk, egy ilyen törvényi hely késõbbi jogalkotási folyamatok kiinduló pontja lehetne. Szabályozni kell a nem állami szereplõk tevékenységét, mert úgy ítélem meg, hogy ez nagyon felületesen van érintve. Ugyanakkor már említettem a nonprofittörvény hiányát; nem engedhetõ meg, hogy ezen a téren az állam rendelkezésre álló kevés pénzét profitorientált módon használják fel, tehát a nonprofittörvénynek érvényesülnie kell ezen a területen.
Tisztázni kell az egyházi intézmények helyzetét, és gondoskodni kell az állami gondoskodás alatt álló gyermekek vallásgyakorlásának biztosításáról is. Akárki is a tulajdonosa az otthont adó intézménynek, biztosítania kell a gyermek vallásgyakorláshoz való jogát, az intézeten kívül megkezdett vallásgyakorlatnak az intézeti elhelyezés nem lehet akadálya.
Garanciák szükségesek arra, hogy a gyermekjóléti szolgálat a településtõl függetlenül minden állampolgár számára rendelkezésre áll. Ez elvileg benne van a törvényben, de a kiépítés üteme nem látszik, és ahhoz, hogy ne legyen területi egyenetlenség, valóban központi akaratra van szükség, hiszen egy meglévõ családsegítõ szolgálatot átalakítani viszonylag könnyû, egy nem létezõ szolgálatot létrehozni kisebb településen sokkal nehezebb. Ne folytatódjék Magyarországon a lakóhely szerinti megkülönböztetések sora!
Már említettem a családi bíróságok vagy az önálló gyámhivatal fontosságát.
Át kell gondolni végül az otthonteremtõ támogatás rendszerét, azt, hogy elõ van írva egy bizonyos idõ, ez a két év, amíg valaki jogosulttá válik. Ez helyes, de utána a benntartózkodás függvényében megállapítani az összegeket, ez egyszerûen szociológiailag nem fogható meg; semmivel sincs jobb helyzetben az, aki csak három évet töltött, mint az, aki mondjuk, öt évet töltött gondozás alatt.
Végeredményben, kedves képviselõtársaim, ennek a törvénynek a hibái nem a beterjesztett szövegben, hanem inkább a kimaradt részekben vannak. Törvényerõre emelése messzemenõen kevesebb hátránnyal jár, mint a törvény meghozatala. Mihamarabb meg kell hozni; a gyermekjóléti rendszer további átalakítása viszont ezen törvény meghozatalával nem állhat meg, az alkotmányban is meg kell tenni valóban a megfelelõ lépéseket és a garanciarendszert is tovább kell építeni.
A Kereszténydemokrata Néppárt annak a függvényében fog dönteni a szavazásról - remélhetõleg "igen" szavazásról -, hogy a benyújtott módosító indítványok során megmarad-e vagy tovább erõsödik a törvény jelenlegi jellege és szelleme, avagy elromlanak az általunk fontosnak tartott értékek. Az 1 százalékos adóbotrány kapcsán bizony vannak kételyeink, hogy mi mindent képes a parlament elkövetni, még saját kormányával szemben is. Reméljük, hogy ezen a téren ez nem így fog bekövetkezni.
Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.)