DR. DOBOS KRISZTINA (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy a most elõttünk álló törvény valóban fontos törvény, hiszen miniszter úr a beterjesztés során elmondta, hogy 1901-ben volt utoljára átfogó, gyermekvédelemmel kapcsolatos törvény. Mégis azt kell mondani, ha már történelmi áttekintést tettünk, hogy minden vagy számos eleme ennek a beterjesztett törvénynek, már az ókori Rómában is létezett, hiszen a római császárság maga is gondoskodott a gyerekekrõl, sõt mi több, még alapítványi formában is, ahol elmondta, hogy egy gyereknek milyen járandósága van akkor, hogyha a császárság maga neveli föl, mert a szüleitõl vagy a családjától esetleg elszakadt.
Én úgy hiszem, hogy ez a rövid áttekintés mutatja azt, hogy rendkívül fontos a magyar társadalomnak a gyermekek védelme és ennek a rendszernek a kialakítása. És az, hogy hosszú vita elõzte meg ennek a törvénynek a beterjesztését, az magától értetõdik és természetes, hiszen szemléletében, felépítési rendszerében különbözõképpen gondolkodunk.
Hogy mennyire fontos ennek a törvénynek a beterjesztése, azt talán az is igazolta volna, hogyha a minisztérium a beterjesztés során azokat a számadatokat is rendelkezésünkre bocsátja, amit jelenleg nap mint nap tapasztalunk vagy amit a KSH-kiadványokban tanulmányozhatunk, hogy a legrászorultabbak a gyermekes családok, a legszegényebbek azok a családok, ahol több gyermeket nevelnek, és hogy drámai módon növekedett a veszélyeztetett gyermekek száma. Ha arra gondolunk, hogy közel egymillió alkoholista van Magyarországon, akkor magától értetõdik, hogy az alkoholista szülõvel rendelkezõ családban a gyermek ki van téve veszélyhelyzetnek; sok esetben természetesen ezt a veszélyhelyzetet sikerül elhárítani.
Tehát úgy gondolom, hogy az idõszerûsége ennek a törvénynek rendkívüli, és azt javaslom, hogy a bizottsági módosító indítványok kapcsán ezeket a tájékoztatásokat kapja meg a parlament.
A gyermekvédelmi rendszerünkben teljesen természetes, hogy nem múlt el az az idõszak, ami a kialakítása során létrejött, hiszen valójában a kialakult rendszer német, osztrák minta alapján született, és az egyik legfõbb törekvése a háborús sérült gyerekeknek vagy a háborúban szüleiket elvesztett gyerekeknek a gondozása volt. Ehhez kapcsolódott az a negyvenéves idõszak, amikor elsõsorban az intézményes nevelést, tehát vagy a családtól elszakított, vagy a családot kiegészítõ intézményes nevelést tekintették elsõdlegesnek.
A Magyar Demokrata Fórum elképzelése szerint, és ez a törvény szándékában is szerepel, elsõsorban a családi nevelés a megfelelõ. A családban vagy a rokonok között nevelt gyermekek nemcsak egészségi állapota, nemcsak mentális állapota, hanem az egész fejlettsége természetesen jobb, mint azoknak a gyerekeknek, akik valamilyen módon, akár kényszer hatására, elszakadtak a családjuktól. Én magam úgy ítélem meg, hogy ez a törvény szándékában szerepel, de - ahogy kormánypárti képviselõtársam már egyszer említette - számos kérdésben nem tud megvalósulni, ezért ezekben a kérdésekben a Magyar Demokrata Fórum módosító indítványokat fog beterjeszteni.
A család szerepének és a család megerõsítésének a fontosságát anyagilag már egyszer miniszter úr megemlítette, hiszen sokkal kevesebbet költenek a családok a gyerekre és sokkal egészségesebben tudják nevelni, szemben azzal, mintha állami intézményben nevelkedik. De nem eléggé és nem eléggé világosan sikerült azt elmondani, hogy bár kétségtelen tény, hogy a törvényben szerepel, hogy nem szabad anyagi okokból elszakítani a családjától a gyerekeket, de ma is tudjuk, hogy a közel 1800, csecsemõotthonban nevelt gyermek közül legalább 15 százalék szociális okok miatt került csecsemõotthonba, tehát nyilvánvaló, hogy meg kell találni annak az útját, hogy ha jobb támogatási rendszerrel rendelkezne a család, akkor ne kelljen akár hetes, akár teljes egészében csecsemõotthonba vagy más nevelõintézetbe kerülni a gyereknek.
Én úgy hiszem, hogy a szándék a családközpontúságra a törvény alkotóiban megvan. A kivitelezésben azonban számos esetben további javítási lehetõségekre kell gondolnunk, hiszen a családban való nevelés nemcsak ennek az egy törvénynek a fontos feladata, hanem egész szemléletrendszerünk megváltoztatásának. Ezért én úgy gondolom, hogy a családban való nevelés nemcsak törvényi felhatalmazást kell hogy jelentsen, hanem programokat, ha úgy tetszik, programokat az iskolában - utalok arra, hogy a nemzeti alaptantervben háromszor szerepel a "család" szó, kétszer zárójelben -, programokat a médiában, programokat az egész oktatási és képzési rendszerünkben.
A másik jelentõs rész a prevenció. Teljesen egyetértek abban képviselõtársaimmal, hogy a törvénynek - szervezeti rendszerében is - a legfontosabb része, hogy prevencióban gondolkozik. A prevenciónak azonban sokkal átfogóbb rendszerét kell kialakítani.
Mire gondolok? Ha az elõbb azt említettem, hogy a német minta alapján alakult ki a magyar gyermekvédelmi rendszer, akkor azt is el kell mondani, hogy a jelenlegi német rendszerben húsz különbözõ intézmény foglalkozik azzal, hogyan lehet a gyermekeket és az ifjúságot olyan megelõzõ tevékenységbe bevonni, ami az õt ért károsodástól meg tudja védeni. Ez a húsz különbözõ intézményi rendszer információs bázist alakít ki és egymásnak átadja az információit, így ha valami történik a gyerekkel, valami történik a családdal, akkor egymás támogatását tudják felhasználni.
A törvényben szerepel részben a védõnõi, az egészségügyi hálózat, részben a gyermekvédelmi és családtámogatási hálózat, részben az iskolai, vagy kevéssé szerepel az iskolai gyermekvédelmi hálózat. Ezeknek az egymásnak való információátadása, egymásnak a segítése azonban nem szerepel a törvényben, és én úgy gondolom, hogy bár az adatvédelem rendkívül fontos, de az információs hálózat kialakítása alapvetõ prevenciós kérdés, az információ rendkívül fontos, hiszen akkor lehet megakadályozni vagy akkor lehet megvédeni a gyerekeket a különbözõ helyzetekben, akkor lehet a családokkal foglalkozni, amikor még nagy baj nem történt.
A törvény alkotásában és az elvekben is az egyik legfontosabb kérdés, hogyan lehet a családok megerõsítése mellett a beavatkozások idõpontját és minõségét optimalizálni. A beavatkozások idõpontja és minõsége rendkívül sokszínû, és ebben azt kell hogy mondjam, hogy a törvény valóban ennek a lehetõ legszélesebb tárházát írja le. Azonban egy jelentõs kérdés merül fel: van-e megfelelõ feltételrendszere ezen beavatkozások pontos idõpontja meghatározásának és minõségének?
A pénzügyi kérdésekrõl a késõbbiek során szeretnék szót ejteni. Itt most elsõsorban az emberi feltételre gondolok. Van-e megfelelõ képzés, hogy azok, akik a családsegítõ szolgálatban vagy akár az iskolai gyermekvédelemben, akár a gyámügyben mûködnek, megfelelõ módon, megfelelõ minõségben tudjanak beavatkozni?
A törvény számomra egyik legnagyobb hiányossága, hogy nem számol azzal vagy nem készítette elõ azt a programot, ami a képzésbe bevonná mindazokat a személyeket, akik ebben a rendszerben mûködni fognak; nem elégséges és nem megfelelõ a képzési rendszer, és úgy ítélem meg vagy úgy gondoljuk, hogy jelentõs mértékben segíteni kellene azoknak az akár állami, akár önkormányzati, akár hatósági jogkörrel vagy akár csak segítõ szolgáltatással bíró intézményrendszerben dolgozóknak a képzését, amely jelen pillanatban nem megfelelõ színvonalú, és amely számos esetben problémát okoz.
A kritikus helyzet elhárításában természetesen az egyik legfontosabb kérdés - és azt gondolom, elveiben is talán egyetérthetünk, ezt módosító javaslattal is szeretnénk támogatni -, hogy a lehetõ legkevesebb ideig maradjon távol a gyermek a családjától, a krízishelyzetbe nagyon rövid ideig avatkozzanak be, és a lehetõ leggyorsabban kerüljön vissza abba a környezetbe, ahol nevelik.
(12.00)
Számos pszichológus szerint a krízisintézményeknek a kiépítése rendkívül fontos lenne. Itt megint csak egy példát mondanék el: Münchenben hat darab krízisház van, amelyik befogadja azokat a családokat, szülõket, gyerekeket, akik adott pillanatban éppen problémával rendelkeznek. Ezeknek a krízisházaknak a száma Magyarországon jóval kevesebb, tehát az arányoknak nem megfelelõ.
Azt gondolom, a gyermekvédelmi törvény csak akkor fog hatékonyan mûködni, ha a rendszer hatékonyságát egy teljes ellenõrzési és végrehajtási rendszer, és természetesen a büntetéseknek is a megfelelõ rendszere alakítja ki. Erre már utalt Surján László képviselõtársam, hogy számos esetben nincsen garancia arra, hogy megfelelõ büntetések szülessenek. Úgy hiszem, hogy ebben a kérdésben ma talán sokkal veszélyesebb a helyzet, mint öt vagy tíz évvel ezelõtt volt, gondolva a kábítószerezésre, vagy akár a gyermekprostitúció, akár a gyermekrablások kérdésére.
Mi az, amiben úgy gondoljuk, hogy egyet lehet érteni, és amiben a kétségeink ellenére támogatni lehet a törvényt? Természetesen az elsõ és a legfontosabb az az elv, amit az elõbb már említettem, hogy a családban nevelkedjen a gyerek, és hogy ezért mindent meg kell tenni törvényi és egyéb szabályozás kapcsán is. Ami azonban kétségessé teszi a családban való nevelkedés kérdését, az, hogy úgy gondoljuk, ez az igazgatási rendszer azzal, hogy nem dekoncentrált, hanem nagyon sok esetben az önkormányzatokra bízza ennek az ügynek a kezelését, nem azért nem fog megvalósulni, mert az önkormányzatok nem gondoskodnak kellõképpen a saját gyerekeikrõl - sõt azt gondolom, igazából a hely közelsége miatt talán õk rendelkeznek a legtöbb információval -, hanem azért jelent problémát, mert - megint a szakképzettségre utalva -
különösen a kistelepülések önkormányzatai ellentétbe kerülhetnek a várossal, illetve a környezetével, mert itt valamiféleképpen a járási rendszernek megfelelõ vagy ahhoz hasonló rendszer alakul ki.
A másik jelentõs kétség az, ami a pénzügy területén merül fel. Úgy gondolom, ma az önkormányzatok számos esetben nem azért nem tudnak rendszeres vagy rendkívüli nevelési támogatást nyújtani, vagy a napközit megfelelõ módon támogatni, mert nem kívánják, mert úgy gondolják, ez nem fontos a számukra, hanem azért, mert szegények ezek az önkormányzatok. Ha a gyermeki jogok ENSZ-alapokmánya kapcsán mi az esélyegyenlõséget vagy a minden gyermekre vonatkozó jogokat deklaráltuk, ezeket kívánjuk beépíteni a törvénybe, akkor bizony igen kétséges számunkra az, hogy a szegény önkormányzatok - és valljuk meg õszintén, igen sokan vannak ezek a szegény önkormányzatok - biztosítani fogják-e a jogokat, vagy pedig számukra egy megoldás lesz, hogy a gyermeket intézményes nevelésben részesítik a különbözõ formáknak megfelelõen. Tehát úgy hiszem, egy olyan pótlási rendszert kellene kidolgozni, amely ezt az esélyegyenlõséget biztosítja.
A másik, legalább ilyen fontos kérdés, hogy hogyan is fog megváltozni az igazgatási rendszer. Beszédem elején említettem azt, hogy szakképzett emberek, megfelelõ szakképzettséggel rendelkezõ emberek - ami nemcsak azt jelenti, hogy jogi szakképzettséggel rendelkeznek, hanem pedagógiai, pszichológiai képzettséggel rendelkezõ emberek - részt vesznek-e az ellátási rendszerben, az igazgatási rendszerben és az intézményi rendszerben. Ennek a feltételrendszerét nem biztosítja a törvény. Könnyen lehet azt mondani, hogy kérem, másképp kell ezt biztosítani, de úgy gondolom, a továbbiakban erre komolyan kell gondolni, hiszen a törvény végrehajtásának alapvetõ feltétele lesz.
Végül az intézményrendszerrõl nagyon röviden, két mondatban, mert az idõ lejárt. Úgy gondolom, hogy meg kell vizsgálni azt az intézményrendszert, amelyik jelen pillanatban a gyermekvédelemben vagy a gyermekjólétben mûködik, de nagyon vigyázni kell arra, hogy egypár forint vagy egypár tíz millió forint spórolása miatt nehogy sérüljön ez az intézményrendszer. Tehát a feltételeit nem azzal kell megteremteni, hogy most bezárunk intézményeket, és utána sokkal drágábban kell ezeket megvalósítani.
A Magyar Demokrata Fórum eddig 48 módosító indítványt készített el. A továbbiakban is módosító indítványokkal szeretnénk javítani a törvényt. Úgy gondoljuk, ha megfelelõ módon javul a törvény, akkor támogatni lehet, azonban jelen formájában számos olyan kérdés van, ami miatt nem tudjuk támogatni. Köszönöm. (Taps az MDF padsoraiból.)