POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A gyermekek védelmérõl szóló törvény olyan nagy kérdést tett fel, ami arra ragadtat sok hozzászólót, hogy túl nagyot markoljon, hiszen a gyermekekhez mindenki ért, a gyermekek sorsáért mindenki felelõsséget érez, és a gyermekekkel kapcsolatban mindenki tud szép szavakat mondani. Ezt a veszélyt segít elkerülni a rövid, tízperces idõkeret talán, hogy ezt a kicsit bõ lére ereszthetõ témát próbáljuk fegyelmezetten sorra venni.
Erre a törvényre szükség volt, szükség van, ez a legfontosabb talán, amit ki kell jelentenünk. Nemcsak azért, mert 1989 óta fennáll a magyar kormány, a mindenkori magyar kormányok és a parlament alkotmányos kötelezettsége e tekintetben, hanem azért, mert valóban már nem halasztható tovább a gyermekvédelem intézményrendszerének az átalakítása.
Ugyanakkor a javaslat címe és a rendelkezõ rész is azt állítja, hogy ez a törvény - ahogyan õk fogalmaznak - minden magyar, illetve Magyarországon élõ gyermek törvénye. Helyes! Jó lenne, szükség lenne egy ilyen átfogó, kódex jellegû szabályozásra. Azonban kézbe véve ezt a javaslatot, azt kell lássuk, hogy vajúdtak a hegyek, és egy kisebb, nélkülözhetetlenül fontos, de azért inkább csak egérkének nevezhetõ eredményhez vezetett ez a vajúdás.
A törvény terjedelmi szempontból két markáns részre, fejezetre oszlik. Az elsõ tíz, kis jóindulattal 20-25 paragrafus deklarálja azokat az általános jogokat, amiket az ENSZ gyermeki jogokról szóló nyilatkozatából át kell vennünk, és át is vesz ez a javaslat. A törvénytervezet másik része, négyötöde, a 181 paragrafus négyötöde pedig gyakorlatilag a gyámügyi rendszer, intézményrendszer reformját, újraszabályozását tartalmazza.
Hangsúlyozom, mindkettõre szükség van, ugyanakkor azt a célt, amit a törvény alkotói maguk elé tûztek, illetve maga a törvény is tartalmaz, ez nem tudta elérni. Másképpen feltéve ezt a kérdést, nem tisztázott, hogy ez a törvény a 2 millió 600 ezer fiatal, gyermek és ifjú életkörülményeit javítani kívánó törvény, vagy pedig a 30 ezer állami gondozott körülményeit javítani kívánó törvény, vagy a 320 ezer regisztrált veszélyeztetett kiskorú törvénye.
(12.20)
Tudjuk, hogy a valóságban a veszélyeztetett gyermekek számát a szakértõk nem 315-320 ezerben húzzák meg, hanem eléri ez a félmilliót is.
Ez a kérdés nem egy költõi kérdés, hanem a törvény helyes megítélése, mûködõképessége, szándékai helyes megítélésének az alapja.
Miniszter úr expozéjában nagyon helyesen kifejtette, hogy egy családcentrikus szabályozást tartunk a kezünkben, a törekvése, a jogalkotói szándék az, hogy ebbe az irányba, a család felé közelítse a gyermekek ellátását. Ez helyes. Hiszen szerencsére véget ért az az idõ, amikor az állam mindenható szerepét a legjobb szülõpótló szerepre is kiterjesztettük.
Ugyanakkor meg kell néznünk, hogy mi az, mi az az intézmény, aminek át kellene vennie ezt a funkciót, milyen állapotban van a magyar család mint kulturális, szociológiai, pénzügyi egység. Bizony azt látjuk, hogy ahogy szerte Európában, Magyarországon is a családok alapvetõ válsággal küszködnek, válságos helyzetben vannak. Elég, ha csak arra utalunk, hogy ma Magyarországon, 1996-ban a megkötött és a felbomlott házasságok száma, annak az eredménye, ha ezt a kettõt egybevetjük, az mínusz 33 000, és a felbomlott házasságok 75 százaléka egy vagy két gyermek sorsát is érinti.
Itt egy olyan, hosszabb távon fenntartható védelmi rendszer megalkotására tesz kísérletet a parlament, aminek a kulcsa, a csomópontja a család intézménye. Éppen ezért nem lehet csak ennek a törvénynek a részeként tekinteni ezt, hanem bizony vissza kell tekintenünk az elmúlt néhány évre: milyen intézkedéseket hozott ez a parlament a Horn-kormány elõterjesztése alapján, amelyik érintette a családokat, s olyan állapotban vannak-e a családok anyagi, kulturális, morális szempontból, hogy ezeknek a feladatoknak meg tudnak-e felelni. Nincs más, aki helyettük megfelelne ennek a feladatnak, de azt is lássuk be, hogy ma a családok nem abban az állapotban vannak, hogy zavar nélkül el tudnák látni ezt a feladatot.
Amikor a törvény címét olvassuk, gyermekvédelemrõl szólunk, azt látjuk, hogy a "védelem" mint egyfajta ilyen katonai szakszó beivódott ebbe a szópárba, és a magyar társadalom amúgy is gyengülõ szolidaritását végiggondolva bizton mondhatjuk, hogy ha valahol létezik egészséges emberi összefogás, az a gyermekek sorsa; ha valami iránt még éreznek a magyar polgárok felelõsséget, akkor az a felnövekvõ gyermekek sorsa.
De legalább ugyanennyi negatív tényt is ismerünk. Nemcsak a gyermekeket kell megvédenünk ugyanis, hanem a gyermekkort is. Így van ez mindenütt Európában, nemcsak a gyermekeket személy szerint, egyenként fenyegeti ma a társadalom nagyon sok jellemzõje, hanem a gyermekkort is veszélyezteti.
Mikre gondolunk? Egy német egyetem gyermektanulmányi központjának a háttértanulmányát olvasva öt pontban lehet összefoglalni azokat a változásokat, a modern élettel együtt járó változásokat, amik fenyegetik a gyermekkort, illetve a gyermekeket.
Az elsõ ilyen maga a családi élet változása, amely sok gyermeket szembesít nyilván a válás problémájával, s ennek következtében elvész az otthon természetes környezete, az élet természetes ritmusa.
A második ilyen probléma a szegénység és a szociális különbségek problémája. A leszakadó társadalmi csoportok gyermekeiben a lecsúszó felnõttlét kondicionálódik, ez adódik tovább. Az újkori szegénység könyörtelenül tovább adódik, könyörtelenül újratermeli önmagát. Gazdasági, kulturális és szociális hátrányokról van itt szó. A modern kor szegényei nemcsak szociális, hanem bizony információs értelemben is másodrendû állampolgárok lettek, s az állampolgári lét peremére sodródnak.
A harmadik ilyen ok a család válságán, a szegénységen túl a médiák hatalma a mai modern társadalomban. A tömegmédiák sokszor kulturális környezetszennyezõk, és sokszor a kereskedelmi kínálatukban egyáltalán nincsenek tekintettel a gyermekek életkori vagy - ha úgy tetszik - pedagógiai szükségleteire és sajátosságaira. Ennek a fajta kulturális környezetszennyezésnek mentális hatása legalább olyan tartóssá válhat, mint a természeti környezetszennyezés sejtjeinkbe beívódó mérgei. A különbözõ médiák használatához igen korai életkorban való hozzászokás a gyermekeket egy életre megfoszthatja a fantázia szabadságától és sokszor az önállóbb véleményformálás saját útjától is. Gondoljunk arra, hogy milyen kaotikus állapotok vannak ma a létrejövõ gazdasági vagy kereskedelmi televíziózás tekintetében Magyarországon! Nap mint nap megsértik a médiatörvény erre vonatkozó passzusait. Agresszív reklámkampányok keresztjébe, célkeresztjébe kerültek a gyermekek.
A negyedik ilyen fenyegetõ újkori momentum, hogy minél korábbi életkorban megkezdõdik az oktatás, és az iskola a korai életszakaszokra terjeszkedik ki, s egyre korábbi életszakaszokban jelenik meg egy tantárgy-pedagógiai drill, a gyermekkort megölõ, a gyermekkort elfojtó teljesítményelvû verseny. Én barátja és híve vagyok egy teljesítményelvû társadalomnak - ami a felnõtteket illeti. De azt gondolom, megvan a józan ész által diktált határa, amikor ezt szabad a gyermekkor kárára leengedni. Démoni az a világ, ahol az "vodások, a középsõ csoportosok és a nagycsoportosok készülnek a felvételi vizsgára, hogy bejuthassanak a versenyképes tudást nyújtó általános iskolába. És ez a világ ma itt van Budapesten és néhány nagyvárosunkban.
Az ötödik meghatározó pont a gazdasági szempontok mindenekfölött való hangsúlyozása. A gyermekek felé forduló társadalom emberképe határozza meg azt, hogy milyen lesz ez a felnövekvõ gyermek, és ebben a gazdasági szempontok ma mindenhatóak. A gyermeknek szabadságra, egyenlõ szeretetre és testvéri melegségre is szüksége van ahhoz, hogy egészséges lény legyen, egészséges ember legyen.
Ennek a törvénynek, hogyha a feladatát, vállalt feladatát be akarná tölteni - hogy minden magyar, s Magyarországon élõ gyermek törvénye kíván lenni -, világos emberképpel, ezen belül világos, jól körvonalazott gyermekképpel is rendelkeznie kellene. Ezzel adós marad.
Nézzük tehát azt, amit ad ez a törvény, és itt néhány részletre, majd az általános vitában pontosabban végigvitatott részletre szeretném fölhívni a figyelmet!
Adós marad ez a törvény az intézményrendszer átalakításához szükséges szakemberek képzési feltételeinek megválaszolásával. Hol vannak azok a szakemberek, akik meg tudják majd óvni gyermekeinket, vagy a családokat támogatni tudják a gyermekprostitúció, a drog, az abúzus és egyéb problémák tekintetében? Nincsenek ma ilyen sok irányban képzett szakembereink.
Megoldatlan, és nem kellõen tisztázottak szerintünk a törvény életbe léptetésével kapcsolatos rendelkezései. Nem lehet egymástól elszakítani a megelõzés, a kríziskezelés és a gondozás funkcióit. Az életbeléptetõ rendelkezések ezt teszik, s a finanszírozás tekintetében bizony kiszolgáltatott helyzetet hozhat létre.
Az adatvédelem tekintetében komoly aggályokat vet föl a törvény. Illõ lenne, hogyha ez eddig nem történt meg, az Országgyûlés adatvédelmi biztosának véleményét kikérni, hogy megfelel-e a bizalmas, személyes adatok kezelésének az itt szereplõ eljárási rend.
Kívánatos lenne a segélyezés feltételhez kötése. A szegénység, mint az egyik legnagyobb, a gyermekeket sújtó probléma jelent meg a mi felsorolásunkban is. A gyermekek segélyezése jelenthet valami elõrelépést e tekintetben, de ez ugyanakkora veszélyt is magában rejt, egyfajta szegénységcsapdát is... (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi a felszólalási idõ leteltét.) ...tudniillik nem teszi érdekeltté a családokat abban, hogy a maguk erejébõl is elõremozduljanak, kikászálódjanak ebbõl a hátrányos helyzetbõl. Adott esetben megfontolandónak tartjuk az iskolás korú gyermekek iskolába járatását mint feltételt a segélyezés feltételéül megszabni.
Ezeket a fenntartásainkat és részletfelvetéseinket a részletes vita keretében, adott esetben módosító javaslatok formájában is, ki fogjuk fejteni. Köszönöm a figyelmüket.
Végezetül azt kell hogy elmondjuk: erre a törvényre szükség van, a részletek tisztázása után a Fidesz-frakció támogatni fogja e törvény elfogadását. Köszönöm. (Szórványos taps a jobb oldalon.)