DR. NÁDORI LÁSZLÓ (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! A törvényjavaslat érdemeirõl, jelentõségérõl nagyon röviden. Egyetértve az állampolgári jogok országgyûlési biztosával, aki azt írta a jelentésében, hogy a jelenlegi szabályozáshoz képest elõremutatónak, szellemében haladó jellegûnek ítéli meg, én is csak ennyit tudok mondani: a képviselõnek a legfõbb feladata az, hogy megtegye kritikai észrevételeit.
Tisztelt Országgyûlés! A törvény elfogadása remélhetõen feltételt teremt a gyermekvédelmi rendszerben meglévõ ellentmondások feloldásához, remélhetõleg segítséget nyújt a gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények identitászavarának leküzdéséhez, az intézményi rendszer tartalmi tevékenységének javításához, és javítja majd a rendszerbe kerülõ gyermekek és az õket nevelõk, gondozók, valamennyi dolgozó társadalmi megítélését.
A gyermek- és ifjúságvédelem szervezeti és tartalmi elemeinek, összetevõinek tisztázása, a gyermekvédelmi intézmények szervezeti hovatartozása mindig bizonytalanságot hordozott magában. A gyermekvédelmi problémák ugyanis gyakran a társadalmi problémák sûrített formáiként jelennek meg. Örökzöld téma például, hogy a gyermek- és ifjúságvédelem elsõsorban szociális feladat-e vagy pedagógiai jellegû tevékenység. Tehát a közoktatás rendszeréhez vagy a szociálpolitikához tartozik-e? Ha mind a kettõhöz, mi legyen az optimális szabályozás?
A kérdés ágazati szinten 1988-ban eldõlt. A család-, gyermek- és ifjúságvédelem akkor a Mûvelõdési Minisztériumtól a Szociális és Egészségügyi Minisztériumhoz került. A helyzet azonban részben továbbra is tisztázatlan maradt. A rendszerváltozás a bizonytalanságot talán elmélyítette. Idézem miniszter urat, aki az expozéjában a következõt mondotta: "A mûködõ intézményi rendszer környezete lényegesen megváltozott, a diszharmónia egyre élesebb." A törvény elfogadásával remélhetõen feloldódik az az érzés, amelyet a területen dolgozók mostohagyerekként, területen kívüliként élnek meg, vagy úgy érzik, hogy több gazdához is tartoznak, de legalábbis kettõs kötésben élnek.
(17.40)
Ismét a miniszter urat idézem, aki azt mondta: "Ennek a törvényjavaslatnak a nem titkolt célja, hogy újra felépítse a gyermekek ügyében eljárók társadalmi elismertségét, presztízsét."
Tisztelt Országgyûlés! A törvény elfogadásával remélhetõen lehetõség nyílik arra is, hogy néhány kérdésre világos választ kapjunk. Milyen kérdésekrõl van szó? Így például ismételten világosan meg kell határozni, milyen intézmény a gyermek- és ifjúságvédelmi intézmény, mik ezen intézmények fõ meghatározó funkciói, milyen szakképzettséggel rendelkezõk adják meg ezen intézmények szakmai arculatát. A másik nagy kérdéscsoport pedig: milyen szakmai normatívák alapján mûködhetnek az intézmények. Hasonló kérdéseket tett fel Dobos Krisztina képviselõ asszony, még markánsabban.
Miért vetõdnek fel ezek a kérdések? Az 1993. évi törvény a közoktatásról a gyermekvédelmet, a gyermekvédelmi intézményeket kihagyta a közoktatás rendszerébõl, nem tartoznak a nevelési-oktatási intézmények közé. Ugyancsak nem sorolja be saját intézményei közé az 1993. évi szociális törvény sem. A közoktatási törvény az 1996. évi módosítással már tesz engedményeket. Igaz, hogy a gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények továbbra sem tartoznak az oktatási törvény hatálya alá, de a 122. § (3) bekezdésében ezt olvashatjuk: "A gyermek- és ifjúságvédelmi intézményekben foglakoztatott vezetõk és pedagógusok foglalkoztatására, jogaira és kötelezettségeire, juttatásaira és kedvezményeire a kollégiumban foglalkoztatott vezetõkre és nevelõtanárokra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni." Tehát a törvény a gyermekvédelmi intézményekben dolgozókra utal ugyan, de ezzel továbbra sem tisztázódott a szakmai tevékenység sajátos jellege.
A két törvény összhangjára hívja fel a figyelmet Farkas Gabriella képviselõnõ, õ is nagyon markánsan.
Hátrányosnak érzik a gyermekvédelemben dolgozók a munkakör betöltéséhez szükséges szakképzettség világos meghatározásának a hiányát is. Nem tekinthetõ például a pedagógus szakvizsgával egyenértékûnek a második vagy harmadik szakként megszerzett szociálpedagógusi, nevelõtanári, pszichopedagógusi szakképzettség. Úgy tûnik az érintettek számára, hogy a Népjóléti Minisztérium a gyermekvédelem területén dolgozó szakembereket, pedagógusokat, szociális munkásokat illetõen átadta a terepet a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztériumnak. Ezzel továbbra is fenntartja a bizonytalan helyzetet.
A kettõs kötõdés tartósítja a szakmai identitászavart. Erre utal Surján képviselõ úr, aki a következõt mondotta elõadói beszédében: "Nagyon fontos a közoktatás és a gyermekvédelem kapcsolatának elmélyítése" - én hozzáteszem: tisztázása.
Ma egy gyermekvédelmi intézmény mûködési feltételeit, szakmai színvonalát döntõen - szeretném hangsúlyozni: döntõen - a helyi gazdasági háttér határozza meg. Ez a szakemberek véleménye.
A jelzett problémákat a törvény önmagában nem oldja, nem oldhatja meg, de elfogadása elengedhetetlen feltétel ahhoz, hogy e bonyolult hatásmechanizmusú tevékenységi terület elemei valóban mûködõképes rendszerré álljanak össze. Ehhez megfelelõ anyagi, szakmai garanciákkal bíró követõ jogszabályok kellenek. Csak így válik lehetõvé az, hogy a gyermek- és ifjúságvédelem a társadalmi szükségleteknek megfelelõen határozza meg önmagát. Egyetértek Csizmár Gábor képviselõ úrral, a gyerekekkel csak a nevelésükhöz értõ személyek és intézmények foglalkozzanak.
Néhány fogalmi problémát vetnék fel, amire Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok biztosa is felhívta a figyelmet. A 2. § (1) bekezdésében a következõ fordulat szerepel: "a gyermek mindenek felett álló érdekét figyelembe venni." Nos, nekem jogilag - nemcsak nekem, Gönczöl Katalin is azt mondja: "Ebben a megfogalmazásban kifejezõdõ elv nehezen kényszeríthetõ ki bírói úton." Tehát valami problémát lát, nem tiszta, nem fogható meg. Számomra sem világos, módosító indítványt is adtam be, de nem tudtam jól megindokolni. Véletlenül jöttem rá, találtam meg az eredeti angol nyelvû, 1989. évi egyezményben, ahol nem szerepel "a gyermek mindenek felett álló érdeke", nem "over-all interests", az van: "the best interest of childe", tehát a gyermek legjobb érdeke - ez jogilag értelmezhetõbb.
Miután a magyar fordítás - amelyet 1991-ben jóváhagyott a parlament - is ezt a "mindenek felett álló"-t vette át fogalmazásilag, fordításilag helytelenül, nyilvánvaló, hogy a jogalkotónak, a törvény- elõkészítõnek ezt kellett figyelembe venni. Még egyszer hangsúlyozom: a két kifejezés között tartalmi különbségek vannak. A "mindenek felett"-tel nem tudok mit kezdeni, káros asszociációk is beugranak, arról nem is beszélve, a római jogban a "salus rei publicae", a köztársaság üdve, "suprema lex esto", ott van ilyen, hogy "suprema lex" a legfelsõbb törvény legyen a köztársaság üdve. Sehol a jogban nincs, hogy "mindenek felett", nem tudnak mit kezdeni ezzel. De az eredeti szöveg az jó, pontos, le kell pontosan fordítani.
A másik, ami ugyancsak idetartozik a 3. § (2) bekezdésében - ez már kényelmetlenebb - azok a megkülönböztetések, amelyek itt úgy szerepelnek, hogy fajhoz, nemhez stb. stb. Mindnyájan az emberi fajhoz tartozunk. Tehát ez a megkülönböztetés tartalmilag lehetetlen. Ha nagyon triviáris példát hoznék, ne haragudjanak majd képviselõ urak, akkor ezt úgy tudnám elmondani, hogy medve néni az állatóvodába nem engedi be Furulyás Pistikét, mert az emberi fajhoz tartozik. Tehát nem kell ezt használni, arról nem is beszélve, hogy felesleges is, mert amit ki akar fejezni, itt van: nemzeti és etnikai csoporthoz való tartozás, tudniillik errõl van szó, amikor azt írja, hogy fajhoz való tartozás, s mindenki tudja, hogy mirõl beszélünk. Arról nem is beszélve, hogy az eredeti szöveg nem species-rõl vagy "szpiszíz"-rõl, ahogy az angol mondja, hanem race-rõl, rasszistáról szól. Az amerikai újságokban lehet olvasni, hogy "race riots", feketék-fehérek egymás közti verekedése. Tehát nem "faj" van az eredeti egyezményben, amit megint rosszul fordítottak le "faj"-ra.
Én nagyon javasolom a jogalkotónak, hogy gondolkodjon el ezen. A budapesti Embertani Intézetben világhírû professzorokat kérdeztem meg, nem értenek egyet a törvényszöveggel. A köznyelvben "faj" van, ez kétségtelenül rossz. Ez tipikusan intellektuális környezetszennyezés, amikor egy rossz fogalmat átteszünk a köztudatba, és azt használjuk, azt hisszük, hogy jó.
A törvényjavaslat, tisztelt Országgyûlés - most már nagyon rövid leszek -, megsínyli a preambulum hiányát. Igyekszik pótolni a preambulumot egy gyötrelmes nyolc és fél soros egyetlen mondattal. Gyötrelmes mondat, márcsak önmagában is. Pedig a miniszter úr is felhívta a figyelmet arra, hogy vegyük alapul az egyezményt. Az egyezmény, amit mi is aláírtunk, amihez csatlakoztunk, az világos. Azt kellett volna követni, abban a preambulumban minden fel van sorolva.
(17.50)
Amit például hiányolok a nemlétezõ preambulumból, az a következõ: az emberi közösség tagjainak veleszületett jogai vannak; egyenlõk és elidegeníthetetlenek. Ez le kell szögezni! Erre lehet felfûzni egy csomó paragrafust. A másik: a gyermeki jogok különbségtétel nélküli érvényesítése. Ezt az egyezmény annak idején azért tette be, mert a 0- 16-17 éves kor egy egészen specifikus fejlõdési kor, amit mi úgy nevezünk, hogy szenzitív kritikus fejlõdési szakasz. Vagyis: ha a gyermek ebben a korban nem kapja meg azt az intellektuális, értelmi, fizikai képzést, ami a fejlõdéséhez szükséges, már csak pedagógiai deficittel fejlõdik ki. Tehát soha nem lesz olyan, mint amilyen lehetett volna - márpedig nem ez a cél.
Szeretnék kiemelni két gondolatot. Az egyik a családi nevelés jelentõsége, a másik pedig a gyermekkor különleges gondoskodása, amelyre utaltam. Minden felszólaló - a törvény szelleme is - nagyon helyesen kiemeli a családi nevelés jelentõségét. Szeretném egy közmondással kezdeni - és néhány kutatási eredményt idecsatolni -, hogy a törvény ilyen szempontból mennyire jó. Csak a végrehajtásával lehetnek bajok, ha nem tartjuk be. Egy kínai mondás szerint nem írható egyetlen kínai család kapujára sem, hogy nálunk semmi baj nincs. Ennek ellenére ott is, Európában is a családi nevelés primátusát senki nem kérdõjelezi meg.
Most már csak arról van szó, hogy ehhez a családi neveléshez milyen feltételeket adunk. Nos, erre ez a törvény nagyon pozitív válaszokat ad. Többek között ezért fogadja el egyetértõen a kormánypárt és az ellenzék egyaránt. Egy anyától elszakított gyermek - lehet, hogy ez tankönyvi adat, de nagyon szeretem hangsúlyozni - állapota folyamatosan romlik: az arca heteken belül kifejezéstelen lesz, mimikája romlik, fél év után pedig elutasítja a kapcsolatteremtést, bénultan fekszik. Nagyon sok maradandó lelki károsodás abból adódik, hogy a gyermek el van szakítva az anyától.
Egy példát mondanék, és ezzel ezt a gondolatkört befejezem. A holland hajósok körében végeztek egy rendkívül szellemes kísérletet. Egy kis hajóról van szó, ahol az egész család ott van, ott van a gyermek is 6-7 éves korig, hiszen utána a törvény kötelezi iskolába járásra. Hét évig egy pici kis hajón van, ahol a taton ide-oda lehet mozogni, de nincs mozgástere. Amikor értelmi és testi képességbeli tesztet alkalmaztak többezer holland gyermeken, a következõt tapasztalták. A 7 éves, hajón nevelkedõ holland gyermekek gyorsaságban, állóképességben, motorikus koordinációban, ügyességben messze elmaradtak az otthon nevelt gyermekektõl, sõt, bizonyos értelmi képességek terén is meghatározó különbség volt köztük. Igaz, hogy késõbb behozták, azonban a trendek nem találkoztak. Mindig alatta maradtak azoknak, akik nem a hajón nevelkedtek. Tehát egy kis különbség - egy kis deficit - mindig maradt. Ezt hívjuk deficitnek, ez az, amit az életben nem tud bepótolni. Nos kérem, ezért olyan nagyon fontos a gyermek családi nevelése, és a gyermek számára megadni minden feltételt az értelmi, az érzelmi és a testi fejlõdéshez.
Kaptam egy, "A párbeszéd gyermek- és ifjúságpolitikája" címû kis füzetet, amely bevezetõjében a következõ szerepel. "Nincs a hatalomgyakorlásnak olyan szférája, amely akár törekvései, akár kötelezettségei révén ne érintené valamiképp a gyermek- és ifjúsági korosztályok helyzetét". Ezt nagyon jónak tartom. Ha a hatalomgyakorlás tud találkozni a társadalmi elfogadottsággal, ha csak annyit ér el, hogy a devianciák száma stagnál, nem emelkedik, már akkor is történelmi lépést tettünk, nagyon jelentõs eredményt értünk el.
Tisztelt Országgyûlés! Kedves Képviselõnõk! Képviselõk! Ha jól tudom, a törvényt 1993. december 31-ig kellett volna benyújtani a '91- es határozat alapján. Ezt a késést csak egy jó törvénnyel tudjuk ellensúlyozni. Nekem az a meggyõzõdésem, hogy ez egy jó törvény lesz. Surján Lászlóhoz kapcsolódom: óva intem a képviselõket, hogy vastagon belemenjek különbözõ módosító indítványokkal, mert akkor szétesik ez a törvény. Finom, jól megfontolt, jól megvitatott módosító indítványokkal ez a törvény még jobbá tehetõ. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)