DÖGEI IMRE (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselõtársaim! Engedtessék meg nekem ezen a késõi órán, hogy felszólalok, nem volt szándékomban, de nem tudtam azt sem, hogy kirõl akar képviselõ úr beszélni... De nagy örömmel hallgattam a tájékoztatását Veres Péterrõl, arról a nagy magyar parasztról, aki ezt a hazát igazán szerette, és mindent megtett a földmûvelõ ember boldogulásáért. Egész életében azon fáradozott, hogy a magyar paraszti sorsot kiemelje abból a lehetetlen helyzetbõl, amelybe a történelem keserû fintora sodorta.
Valóban volt cseléd, napszámos, bérlõ s a végén tulajdonos. Megélte azt, hogy az a talpalatnyi föld, amelyre egész életét feltette, az övé lett. Ha most elénk állna itt a parlament padsoraiban, felállna a pulpitusra, azt hiszem, lesújtó véleménye volna a mai agrárpolitikáról - nem a termésátlagot illetõen, hanem a magyar paraszti sorsot illetõen. Számtalan cikkében jelezte a magyar parasztember hõsi helytállását, sokszor megírta az izzadt homlokot, a csurgó verejtéket... És akkor, amikor erre a derék magyar emberre emlékezünk, csak fõhajtással kell gondolnunk rá, hiszen egy olyan embert vesztett el a magyar paraszti társadalom, aki a XX. századnak egy világító fáklyája volt.
A történelem fintora olyan kellemetlen helyzetbe hozta azonban a politikai pályafutása alatt, amit nem érdemelt meg. Nem akart õ honvédelmi miniszter lenni. Ezt az akkori klikk talán sújtásként tette rá. Nem a vállán levõ váll-lapra, hanem az egész életére sújtásnak...
De derekan megállta a helyét ott is, de szíve, lelke mindig a paraszti érdekeket képviselte, ezért is mertem felállni, és elnézést kérek, hogy pont most, ebben a késõi órában emlékezek Veres Péterre. Az én szeretett szülõvárosomban, Törökszentmiklóson sokszor megfordult; az ország egyik alelnöke ott lakott, Cs. Szabó László bátyánk, mert úgy hívta azt is mindenki, mint Veres Pétert Péter bátyánknak... Mélységes felháborodással vette tudomásul azt a kommunista jelszót, hogy megesszük azt a tyúkot, ami a tojást tojta. (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõ leteltét.) Errõl is írt egypár újságcikket.
Méltón emlékezzünk az emlékére, és köszönöm képviselõ úrnak, hogy felhozta ennek a derék embernek az emlékét. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
(20.00)