DR. KÓNYA IMRE (MDNP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyûlés! Kedves Képviselõtársaim! Bizonyos fokig ünnepélyes a pillanat, amit most itt együtt, ebben a szûk és bensõséges körben a magyar parlament megél, hiszen az egyik utolsó olyan törvényünket fogadjuk el, amellyel a magyar alkotmányos intézményrendszer végül is teljessé válik.
Ebben benne van egy bizonyos fokú bírálat - ha tetszik: önbírálat is -, hiszen a Magyar Országgyûlés alkotmányos mulasztásban van ebben a vonatkozásban, ha tetszik, 1989. október 23-a óta, hiszen akkortól van az alkotmányunkban, hogy a fegyveres erõkrõl és így a határõrségrõl is kétharmados törvénnyel kell rendelkezni. Ezzel szemben egy tvr. szabályozza a határõrséggel és határõrizettel kapcsolatos szabályokat, és a tvr. alapján egy minisztertanácsi rendelet, amelyik a részleteket szabályozza.
Nos, lehet erre azt mondani, hogy ez egy jogi kérdés, de én úgy gondolom, hogy ennek óriási jelentõsége van. Az, hogy az alkotmányos intézmények igenis törvénnyel, alkotmányban meghatározott szintû törvényekkel legyenek szabályozva, annak gyakorlati jelentõsége is van, hiszen annak az intézménynek, amit szabályozunk, a mûködését, a biztonságát alapvetõen az adja meg, hogyha alkotmánynak megfelelõ törvényi szabályozás áll a háta mögött. Különösen így van ez azoknál a szervezeteknél - a rendõrség és a határõrség is ilyen -, amelyek akaratukon kívül, ha tetszik, önhibájukon kívül egy másfajta struktúrában, egy másfajta rendszerben, egy diktatúrában nem kizárólag olyan feladatokat láttak el, amelyeknek ellátására egy demokráciában hivatottak.
Mi is az oka ennek a késedelemnek? Azt hiszem, az elmúlt ciklusban alapvetõen egy politikai vita. Az akkori kormányzó pártok elsõdlegesen rendészeti szervként kívánták a határõrség feladatkörét, hatáskörét megfogalmazni; az ellenzéki pártok pedig aggályosnak vélték azt, hogy a belügyminiszternek magánhadserege lenne, hogy honvédelmi feladatokra egy alapvetõen rendészeti hatáskörrel rendelkezõ testület is felhasználható.
(12.20)
Elhangzott - és most nagyon sajnálom, hogy Mécs Imre képviselõ úr nincs a teremben, de valóban fõleg a Szabad Demokraták Szövetsége részérõl elég hangsúlyosan -, hogy megengedhetetlen és nem megnyugtató a belügyminiszter magánhadseregének a jelenléte az országban. Sajátos módon most itt a vitában lényegében ugyanezt az érvelést hallottuk a Független Kisgazdapárt részérõl, miközben a szabaddemokraták, örömmel konstatáltam, hogy idõközben engedékenyebbek lettek a belügyminiszteri irányítással kapcsolatban. Nem akarok ebbõl messzemenõ következtetést levonni, s nem kívánom azt, hogy a Kisgazdapárt is a jövõ ciklusban hasonló pozícióban más belátásra jusson. (Derültség a bal oldalon.) Mindenesetre nem árt, hogyha fölhívjuk a figyelmet arra, hogy a rendszerváltást követõen hét évvel mindenképpen anakronisztikus, ha valaki a Belügyminisztériummal kapcsolatban olyan aggályokat fogalmaz meg, amelyek indokoltak lehettek a rendszerváltás elõtt - sõt, nagyon komolyan indokoltak is voltak -, de egy demokráciában ma már megkérdõjelezhetetlen, hogy a belügyminiszter nem fogja antidemokratikus célokra fölhasználni az irányítása alatt álló testületet.
Megjegyzem, hogy közöttünk lehetnek politikai viták, és én ugyan a leghatározottabban kifejeztem ebbéli bizodalmamat a belügyminiszter úrban, miközben egyéb vonatkozásban kétségkívül vannak viták közöttünk, de még az is belefér, hogy kételyeket fogalmaz meg kormánnyal, politikusokkal szemben valamelyik párt. De az igencsak sajnálatos, ami itt elhangzott a Független Kisgazdapárt vezérszónokának az elõadásában, hogy a zöld ÁVO-hoz hasonlítja, és immár nem a politikai vezetést vette ezzel bírálat alá, vagy fogalmazott meg kételyeket, hanem magát a testületet, amelyik pedig az elmúlt hat-hét esztendõben, azt hiszem, bizonyította, hogy semmi köze nincs ahhoz a múlthoz, amelyben valóban jogelõdei meglehetõsen kétes szerepet játszottak.
De mondom, örömmel konstatálom, hogy a kormányzó pártok oldaláról a korábbi ciklusban megfogalmazott aggodalmak már elcsitultak, és ezért tulajdonképpen fenntartható az a kompromisszum, amivel végül is 1993- ban feloldódott ez a nagyon mélynek látszó ellentét, nevezetesen fegyveres erõként lett változatlanul az alkotmányban megfogalmazva a honvédelmi törvénnyel összefüggésben a határõrség, ugyanakkor alkotmányban rögzített módon kiemelten kerültek megfogalmazásra a rendészeti hatáskörrel összefüggõ feladatok. Úgy érzem, hogy ez egy jó kompromisszum. Ehhez hozzá kell tenni, hogy természetesen nem lett betagolva a hadseregbe, a Magyar Honvédségbe a határõrség, tehát megmaradt függetlennek, és megmaradt a belügyminiszter irányítása alatt. Úgy érzem, hogy ez egy olyan kompromisszum, ami továbbra is tartható, és végeredményben erre épül a mostani szabályozás is, amit a Magyar Demokrata Néppárt a maga részérõl támogat.
Ugyanakkor nyomatékkal kívánom hangsúlyozni, hogy amennyire indokolt volt az elmúlt ciklusban - vagy legalábbis magyarázható és Brthetõ - a kétharmados többséggel nem rendelkezõ kormányzó oldal részérõl ez a késedelem, hiszen kétharmados többséget lehetett volna létrehozni, és amikor létrejött ez az említett kompromisszum a honvédelmi törvénnyel kapcsolatban '93-ban, akkor a legfõbb feladat a rendõrségi törvény meghozatala volt; és bizonyos fokig érthetõ volt, hogy hiába készültek különbözõ tervezetek, ezek a tervezetek nem kerültek törvényjavaslat formájában benyújtásra az elmúlt ciklus során. Viszont ott voltak a páncélszekrényben; és a magam részérõl teljesen érthetetlennek tartom - és engedjék meg, hogy megfogalmazzam ezt a kritikát -, hogy két és fél évig kellett várni ameddig ez a törvényjavaslat itt van elõttünk. Mert kérem szépen, visszatérnék a bevezetõben elmondottakra: ez nem valamiféle jogászi flanc, hogy az alkotmány alapján a szükséges törvényeket meg kell hozni. Ennek gyakorlati következménye is van, mert igenis, azok a jelenségek, azok a hiányosságok, amelyek a határõrség munkájában megmutatkoznak, nem kis mértékben a szabályozatlanságra vezethetõk vissza.
Hozhatnék itt példákat, de talán csak a legkirívóbbakat, nevezetesen a legújabb eseményeket, amikor több mint száz fegyver tûnt el a határõrség adyligeti laktanyájából. Tudjuk, hogy ezzel kapcsolatosan vizsgálat van folyamatban. Erõs a gyanúm, hogy még egyéb fegyvereltûnésekre is fény fog derülni. Én õszintén bízom abban, hogy ennek a következménye nem az lesz, hogy a Belügyminisztérium képviselõi levonják a konzekvenciát, hogy le kell fejezni a határõrséget, mert felelõst kell találni. Úgy gondolom, hogy jobb, ha mindenki a saját háza táján söpör. A felelõsség igenis megáll, de ez kormányzati felelõsség, mert lehetetlen, hogy egy kialakult alkotmányos rendezés mellett két és fél évig kelljen várni arra, hogy ez a törvény megszülessék. Úgy érzem, hogy ez egy olyan indokolt kritika a Belügyminisztériummal szemben, amit feltétlenül meg kell fogalmazni ebbõl a pozícióból.
Ettõl függetlenül, mint mondottam, a Magyar Demokrata Néppárt támogatja a törvényjavaslatot, teljesen függetlenül attól, hogy néhány részletrendelkezésben pontosításra szorul. Itt van például a védelmi helyzet, aminek a definíciója elég sutára sikeredett - elnézést, helyettes államtitkár asszony -, és itt van például a hatáskörök, illetékességek rendszere, ahol bizonyos keveredés is tapasztalható. Ezek mind olyan kérdések, amelyeket módosító indítványokkal rendbe lehet hozni.
Tehát tisztelt képviselõtársaim, tisztelt Országgyûlés, a Magyar Demokrata Néppárt nevében támogatom az elõterjesztett törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)