DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN külügyminisztériumi államtitkár: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõ Úr! Nagyon nagyra becsülöm képviselõ úr következetességét, azt, hogy immáron harmadszorra áll a tisztelt Ház elé ebben a kérdésben, de attól tartok, ismét ki fogom ábrándítani. Hiszen nem adhatok érdemben más választ, mint amit a legutóbb ugyane tárgyban feltett kérdésére.
Közöttünk a véleménykülönbség nem 1956 történelmi jelentõségének a megítélésében van. Ezt szeretném nagyon határozottan leszögezni. Magunk is abból indulunk ki, hogy 1956 mind a magyar történelemnek, mind az európai eszmei fejlõdésnek és az európai köztörténelemnek egy nagyon fontos mérföldköve. Olyan mérföldkõ, amelyre joggal lehetünk büszkék mi valamennyien, akik e forradalom örököseinek is valljuk magunkat. Ugyanakkor nem értünk egyet azzal - s ezt kénytelen vagyok még egyszer megismételni -, hogy bármiféle elõjogot, bármiféle különleges eljárást lehetne alapozni Magyarország történelmi érdemeire.
Elõször is nem értünk egyet ezzel azért sem, mert nagyon világossá tette mind az Európai Unió, mind a NATO, hogy milyen feltételek teljesülése esetén fogad be új tagokat, s ezen feltételek között történelmi feltételek nincsenek. Tehát nekünk arra kell törekednünk, hogy ezeket a világosan megfogalmazott feltételeket, amelyek a politikai intézményrendszerre, a gazdasági intézményrendszerre, a hadsereg reformjára, az ország teljesítõképességére, a demokrácia teljesítményére vonatkoznak, teljesítsük. Mivel Magyarországot mindkét fontos integrációs szervezet: mind az Európai Unió, mind a NATO vezetõ és mértékadó körei az elsõ körben esélyes országok közé sorolja, ezért joggal lehetünk büszkék arra a teljesítményre, amit mi magyar állampolgárok most, ezekben az években fejtettünk ki annak érdekében, hogy Magyarország alkalmassá váljon a bekerülésre.
Azt hiszem tehát, hogy nem kevesebb, hanem legalábbis egyenértékû az a teljesítmény, amit ennek érdekében teszünk. Ez nem áll ellentétben azzal, hogy a múltat meg kell becsülni, a múltra tisztelettel kell nézni és ápolni kell a hagyományainkat. De tudjuk azt, hogy alapvetõen nem a múltbeli érdemek, a múltbeli erények, hanem a jelen teljesítményei alapozhatják meg ennek az országnak a jövõjét és sikereit. Ezt valamennyi partnerünk, beleértve Jacques Chirac, általam nagyon nagyra becsült francia köztársasági elnököt is, ugyanígy gondolja, hiszen ebben a rendkívül fontos beszédben sem mondta azt, hogy Magyarországnak azért kell bekerülnie, mert '56-ban példát mutatott, hanem azért, mert Magyarország a saját teljesítményével ezt kivívta.
De egyébként is félreértésekre adhatna okot az az érvelés, amit ön javasol nekünk, és az ön által szándékolttal éppen ellentétes hatást válthatna ki. Hiszen azt a képzetet kelthetné, azt sugallhatná a külsõ megfigyelõ számára, hogy Magyarország egyébként nem lenne képes teljesíteni a feltételeket, egyéb tekintetben nem is érdemelné meg a tagságot, csak azon történelmi érdemek miatt, amelyek a múltban gyökereznek, tehát valójában Magyarországot csakis ezért kellene diszkriminálni. Már pedig ez egyáltalán nem így van.
Továbbá attól is tartunk, hogy ez bizonyos értelemben feszültséget kelthetne más országokkal, hiszen más országoknak is vannak történelmi érdemeik. Ha ön beszélt a közelmúltban jelentõs lengyel vagy cseh politikusokkal, akkor tudja, hogy a lengyel és cseh politikusok is úgy gondolják - és azt hiszem, ugyanannyi alappal, mint mi -, hogy nagyon nagy mértékben részt vettek a szovjet rendszer összeomlásában. A kommunizmus megszüntetésében a lengyel Szolidaritásnak szintén jelentõs szerepe volt, tehát nem biztos, hogy elfogadnák, hogy Magyarországnak ebben nagyobb a szerepe, mint Lengyelországnak volt.
Végezetül Chirac elnök úr beszédérõl pár szót. Az ön értékelésével maradéktalanul egyetértek. Valóban történelmi jelentõségû beszéd volt. Olyan beszéd volt, amelyet mi, magyarok nagyon szívesen hallgattunk, nagyon sokra becsültünk, és annak az 1956-ra vonatkozó részeit is szívesen hallgattuk. De ennek a beszédnek is a legfontosabb tanulsága számunkra az volt, hogy Chirac elnök a mai Magyarországot támogatja, a mai Magyarországot tekinti olyan partnernek, melynek feltétlenül helye van a 2000 utáni Európában, Európai Unióban és a NATO-ban.
A magyar kormány és a magyar tömegtájékoztatás a mi megítélésünk szerint mindent megtett annak érdekében, hogy a beszéd üzenete eljusson a hazai közvéleményhez. Mind a magyar televízió, mind a sajtó nagy mértékben foglalkozott a beszéddel, a látogatás egészével, számos publicisztika, kommentár emelte ki ennek a különös jelentõségét a magyar-francia kapcsolatokban; s mi is úgy ítéljük meg, hogy ez az elmúlt hosszú évtizedek óta a legjelentõsebb látogatás volt, amelyet francia politikus Magyarországon tett, és a legfontosabb üzenetet adta.
Tehát azt hiszem, hogy a dolgok érdemét tekintve nincs nagy különbség közöttünk. Viszont engedje meg, hogy továbbra is fenntartsam, hogy a magyar kormány álláspontja alapvetõen helyes és partnereink által is méltányolt, amikor a jelen erõfeszítéseit, és nem a múlt érdemeit állítjuk elõtérbe. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)