CSIHA ANDRÁS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! Ha egy településen végigmegy egy idegen ember, és szép utcákat, szép házsorokat lát, szép utcaképet, akkor felcsillan a szeme az idegennek, hogy lám, egy rendezett település. Ha bemegy egy polgármesteri hivatalba, és netalán építkezni akar az állampolgár, és ott az ügyintézõ elmondja, hogy mit és hogyan kellene csinálni, mi a kötelessége, akkor lehet, hogy nem éppen dicséri a polgármesteri hivatal apparátusát az állampolgár.
Ezzel a két kis példával szeretném azt illusztrálni, hogy a mindennapi ember számára mit jelenthet ez a törvényjavaslat, amely most a Ház elõtt van, és hogy nagy a várakozás ezzel a törvényjavaslattal szemben, mind az alkalmazók szemszögébõl, mind pedig akik esetleg ügyfélként a törvény hatálya alá kerülnek.
Megmondom õszintén, hogy választókerületemben a polgármesteri hivatalokban azt tapasztaltam, hogy már több éve várják ennek az új törvénynek a megjelenését és az ehhez kapcsolódó egyéb jogszabályokat, de ezek közül is talán ha szabad mondani, az országos építési szabályzatot, az újat.
Joggal mondta egyik képviselõtársam, hogy ez a törvényjavaslat sokrétû viszonyrendszerbe avatkozik bele, hisz nagyon komoly egyéni, közösségi érdekeket érint, azokat segítheti, de lehet azoknak ellenére, vagy netalán kárára is. Ez az egyik jelentõs oka annak, hogy a törvényjavaslatot mielõbb el kell fogadni.
A másik dolog, amit én meg tudnék fogalmazni, az az, hogy egyfajta rendetlenség alakult ki az elmúlt években, és ez nem az utóbbi 4-5 év problémája, ez 8-10 éves probléma. Például az, hogy szükséges valamiféle rendteremtés az építésügyben, az építésigazgatásban; ez egyértelmû és nagyon szükséges dolog.
A másik, amit én kiemelnék ebben a rendteremtésben, hogy a települési rendezési tervekben sincs éppen valami egyértelmû fegyelem, sõt, talán kis túlzással, de azt tudom megfogalmazni, hogy ma igen kaotikus állapotok vannak.
(18.00)
Megmondom õszintén, hogy a településrendezéssel kapcsolatban az önkormányzatok, az önkormányzatok vezetõi, a testületi tagok nem igazán tudták fölmérni a rendezési tervek jelentõségét, szükségességét, és ez bizony idõnként elég kellemetlen állapotokhoz vezethet és vezetett.
Szükséges a törvény azért is, hogy a jogi és szakmai alapkövetelmények - mint ahogy képviselõtársam is itt elõttem utalt rá - a több mint harminc éve hatályban lévõ törvényt követõen újból frissen és a mai kor követelményeinek megfelelõen legyenek meghatározva.
Ugyanakkor a törvényjavaslat beterjesztését szükségessé tették a bekövetkezett társadalmi-gazdasági változások is, így a piacgazdaság kialakulása. Nagyon fontosnak tartom a mezõgazdaság átalakulásának mintegy kényszerítõ hatását a törvény elfogadására, hisz' csak egy nagyon egyszerû példa: választókerületem egyik városa 37 ezer hektár területû; több mint 12 ezer új földtulajdonos jelent meg ebben a városban. Biztos, hogy számosan kívánnak tanyát, állattartó telepet vagy mezõgazdasági telepet építeni. Világos, hogy ez csak úgy spontán nem mehet, hanem valamiféle szabályozottság, irányultság szükséges e tekintetben is.
Természetesen szükségessé teszi a szakmai, jogi, intézményi, szabályozási feltételrendszernek a megteremtése is a törvény elfogadását.
Én ezt a törvényjavaslatot alapvetõen kerettörvénynek tartom, amely a késõbbi kormány- és ágazati rendeletekkel együtt - és remélhetõleg egy korrekt, korszerû, kicsit más felfogásban dolgozó Országos Építésügyi Szabályzattal együtt -, ha úgy tetszik, egyfajta épített környezeti kódexet alkot.
Az építésügyben ma egyfajta szétesettség tapasztalható, hisz' a hivatalok - errõl késõbb még szólok - nem igazán és nem mindenhol állnak feladatuk magaslatán. Utaltam rá, hogy a településrendezés fontosságát a testületek nem igazán érzik.
Nagyon lényeges, hogy az építési fegyelem alacsony szintje is változtatást indikál. Ez vonatkozik a tervezõre, a kivitelezõre, és idõnként bizony az építtetõ sem éppen mentes hibáktól.
Az építésigazgatás területén komoly feszültségek, gondok vannak. Ezek személyi jellegûek is: a képesítés, az alkalmasság problematikája vetõdik fel, és a tárgyi feltételek. Hiszen amire a törvényjavaslat nagyon helyesen utal, hogy milyen nyilvántartásokat kellene megcsinálni, azt hiszem, ezektõl nagyon sok elsõfokú hatóság messze van, hiszen arról - pláne kistelepüléseken vagy kisebb településeken - álmodni sem lehet, hogy számítógépes rendszeren legyen a mûszaki nyilvántartás vagy sok minden más, pedig ez végül valahol megkönnyítené az ügyintézést.
Jogalkalmazási gondok is vannak az elsõ fok esetében - ezt exponálnám -, és az elsõ fok által elvégezhetõ és elvégzendõ ellenõrzések sem éppen a hatékonyságot jelentik.
Nagyon örülök annak, hogy a törvényjavaslatban az építésfelügyelet visszaállítódik - hogy ilyen csúnyán fejezzem ki magamat -; ennek megvolt a maga szerepe és jelentõsége.
A törvényjavaslat a településrendezési feladatok rendszerének meghatározásával - mint ahogy többen utaltak már elõttem is rá - korszerû és az európai gyakorlattal összhangban álló elveket alkalmaz és fogalmaz meg. Azt tudom mondani, el kell felejtenünk azt, hogy ÁRT, RRT, és meg kell tanulnunk az új fogalmakat helyettük. Ezek mögött az új fogalmak mögött természetesen új tartalmak is vannak.
A településrendezési feladatok megvalósítását biztosító szabályokat is rögzíti a törvényjavaslat, valamint ennek az intézményrendszerét. Átfogó rendszerben gondolkodik: településrendezés, építési folyamat, épített környezet fenntartása és védelme. Azt hiszem, ez egy nagyon lényeges tartalma és gondolata a törvényjavaslatnak.
Nagyon jól fogalmaz a törvényjavaslat - bár a határidõket tekintve kissé engedékeny - a helyi építési szabályzat kidolgozására és megkövetelésére vonatkozóan.
Úgy érzem, hogy a törvényjavaslat elfogadása esetén helyzetbe hozza az építésügyet, és ráirányítja a figyelmet ennek a társadalmi- gazdasági, sõt kulturális jelentõségére. Ismétlem, hogy új szemléletet hoz a környezet és az építés összekapcsolásával, mint ahogy ez elhangzott az expozéban és más képviselõtársaim felszólalásában.
Említettem, hogy a hazai építésügy és az építésigazgatás meggyengült. Erre több jel van. Ez azonban nemcsak a rendszerváltásból fakadt, sõt korábban kezdõdött: a nyolcvanas évek második felében ez tapasztalható volt, és egyfajta szereptévesztés is bekövetkezett. Volt idõszak, amikor az építésigazgatás vitathatatlan volt, nem lehetett vitatni a határozatait, viszont a nyolcvanas évek második felétõl talán beindult valamiféle engedékenység, ami a települések javát természetesen nem szolgálta.
Az építésigazgatás és az építésügy megújulására való törekvés nem valószínû, hogy kellõ támogatást kapott, hiszen azok, akik gazdasági helyzetükkel élni tudtak az építtetõk közül, nem akarták alávetni magukat a különféle szabályoknak, elõírásoknak, mások viszont kifogásolták az összetettnek, bonyolultnak tûnõ engedélyezési eljárást.
Az elsõ fokon olyan ellentmondások is tapasztalhatók voltak, hogy a különféle terhek alatt az elsõfokú építésigazgatási hivatali apparátus mintegy megroppant, és inkább konfliktust elkerülõ gyakorlatot kívánt folytatni. A következetes, a hivatástudatot és a szakmai értékeket maguk elõtt tartó ügyintézés esetében pedig az elõbbiek miatt kerültek lehetetlen helyzetbe, hogy ám mit keménykedtek, hiszen mások engedékenyebbek. Hozzájárult ehhez az állapothoz az is, hogy az építéshatósági munka jelenleg, ha szabad így fogalmazni - lehet, hogy sarkos, de azt hiszem, igaz -, szakmai felügyelet nélkül mûködik. Ha e tekintetben sem lesz változás, akkor az építésügy nem fog talpra állni egyhamar. Tehát szükséges az egységesítés, az ellenõrzés és a számonkérés, és a bizalomra épített igazgatás nem mûködhet.
Rendkívül tagoltnak tûnik az építésigazgatás szervezeti rendszere jelenleg, hiszen 1600-1800 elsõfokú hatóság van, és az elsõ fokot ellátják olyan hivatalok, ahol a feltételek nincsenek meg vagy legfeljebb hiányosan vannak meg, és egy kis hivatal is szinte ugyanarra alkalmas, mint egy nagy vagy közepes városnak a hivatala.
Ugyanakkor nagy problémát látok a képesítési és továbbképzési rendszerben. A továbbképzéssel kapcsolatban - de azt hiszem, a képesítéssel is - körülbelül húsz-huszonöt éve kínlódik a szakma. Többszöri kezdeményezésre még az akkori ÉVM sem tudta vagy akarta megszervezni. Azt hiszem, most ez az új törvény jó apropó arra, hogy ebben a tekintetben is, tehát képesítési és továbbképzési vonalon is, valami történjen.
A törvényjavaslat egyértelmûsíti az építési folyamat szabályozását, a folyamatban részt vevõkkel szembeni követelményeket. Ezek közül most egyet-kettõt szeretnék kiemelni.
A tervezõi képesítéssel kapcsolatban az elmúlt tíz-tizenöt évben is mindig viták voltak, hogy ki, mit, hogyan és miként tervezhet. Azt hiszem, ebben a törvényben - mint ahogy történik is a megfogalmazása - egyértelmûen rögzíteni kell a képesítési elõírásokat, és még egy: ezeket szigorúan számon kell kérni. Azt hiszem, talán Baráth Etele képviselõtársam mondotta volt az építõmérnöki kamara szerepét, ami itt, ebben a tekintetben valójában nagy segítséget jelenthet.
(18.10)
Az építési hatósági engedélyezés körébõl én a helyszíni szemlének a fontosságát emelném ki; ez nem azonos az építésfelügyelettel. Az építési engedélyezési eljárás során korábban is volt olyan kitétel, hogy idõnként ki kell menni, de azt hiszem, ez a törvény is egy picit engedékeny. Tehát gyakoribb építés közbeni ellenõrzések szükségesek az elsõfokú hatóság részérõl is annak érdekében, hogy a késõbbi vitákat el lehessen kerülni, vagy helyrehozhatatlan károk ne következzenek be.
Az építésfelügyeletrõl már szóltam. Csupán két érvet hoznék még ennek a szükségességére. Az egyik az, hogy van egy szakmai kontroll - mert az építésfelügyeletet az elsõ fok viszonylatában én egy szakmai kontrollnak is tekintem -, a másik pedig az, hogy az építtetõ a kivitelezõ esetében is egy nagyon komoly féket - jó értelemben vett féket - jelenthet, hisz meggondolják, hogy mikor kövessenek el valamiféle csalafintaságot. Tehát az építésfelügyelet visszatartó erõ lehet. Mindent nem old meg, de nagyon kemény visszatartó erõ lehet.
Ezeknek a fentebb elmondott érveknek a következetes érvényesítése elõsegítheti az elsõfokú hatósági munka és településkép-formálás színvonalának a javítását. Csak konzekvens jogalkalmazói magatartás és megfelelõen felkészített hivatal biztosíthatja a jelenlegi anomáliák megszüntetését vagy ezek csökkentését. A tartalmi rész adott. Kérdés, hogy milyen szervezeti keretek között és milyen felállásban valósuljon meg mindez. Azt hiszem, a törvényjavaslatnak ez az egyik legvitatottabb része.
A törvényjavaslat 52. § (2) bekezdése kimondja, hogy néhány kiemelt ügyben elsõ fokon a kormányrendeletben kijelölt települések jegyzõi járnak el. Ez eddig rendben is van. Ez a bekezdés - mint ahogy mondottam - rengeteg vitát váltott ki. Ugyanis vannak érvek, amelyek e mellett a szûkítés mellett vannak, azt mondják, elfogadjuk vagy részben elfogadjuk, hogy az építésügyi feladatok csoportosuljanak, a kiemelt feladatokat kevesebben lássák el. Részben elfogadják, hogy csökkenteni kell az elsõfokú hatóságok számát. De innen csak viták és kérdések vannak. Mik ezek?
Jogosnak, de kissé túlzottnak tartják a kistelepülésekre való hivatkozás miatti elsõfokú hatóságszám-csökkentést. Mások úgy fogalmaznak, hogy az építéshatósági szerepkörök szûkítése a szakmai felügyelet, az építésfelügyelet megvalósítása miatt kell. Vitatják, hogy egyes feladatokat szabad-e az önkormányzatoknál otthagyni - például telekkialakítás dolgában merült ez fel különösen. Tehát szakmailag át kell gondolni, hogy ez a csoportosítás jó-e vagy esetleg további bõvítés vagy szûkítés következzen be.
Mivel az építésigazgatás az egyik legszélesebb közigazgatási munka és jelentõsen befolyásolja a közhangulatot, ezért az elsõ fok javasolt szûkítését a lakosság körében - legalábbis azok, akik tudnak a tervezett 130-140 elsõfokú hatósági számról - ellenérzéssel fogadják. Hozzáteszem, hogy talán igazuk is van. Ha megnézem azt, hogy Hajdú- Bihar megyében a tervezett négy elsõfokú hatóság közül van olyan, ahol körülbelül 70-80 kilométert kell utaznia az állampolgárnak, ha be kell mennie a hivatal székhelyére, akkor azt hiszem, ez elég problémás, és ha ezt tetézi két-három átszállás oda is meg vissza is, akkor már nem kell ragozni, hogy milyen hangulatot vált ki. Ez az egyik dolog.
Egyszerûsíteni szükséges a különféle szakhatósági engedélyek beszerzését. Veszélyeztetve látják - mondják mások - a rendszeres kapcsolatot a hatóság és az építtetõ között. Tehát ez megint valamiféle közelebbi elsõfokú hatóságot feltételez. Ez a koncepció - amelyet, mondom, nagyon sokan megkérdõjeleznek, bár egyes részeirõl elismerik, hogy szükséges - nagy egyenetlenségeket és - lehet, hogy kicsit kemény leszek - talán nem megfelelõ átgondoltságot takar.
Csak egy-két dolgot jegyzek meg, nagyon röviden. Hajdú-Bihar megyében egy elsõfokú körzetre - az eredeti tervezet szerint - 132 ezer lakos esik, míg más megyékben - nem egy van - 40-50 ezer. Az utazási távolságokról már beszéltem. De például Hajdú-Bihar megyében a debreceni körzetben 330 ezer lakos esne az elsõfokú építéshatósági körzetbe. Tehát mindenképpen indokolt, legalábbis a mi megyénk esetében - és ezt minden szakmai vonal megerõsítette - ezt még egyszer átgondolni, és nem biztos, hogy csak a városi jogállású településekhez szabad helyezni elsõfokú építésügyi hatóságot, hanem esetleg az arra alkalmas 6-8 ezer lakosú községi jogállású településekre is. Ezt tehát tisztelettel ajánlom a kormány figyelmébe.
A következõ dolog, amirõl szólni szeretnék, az a fõépítészi vonal. Utaltam rá, hogy erénye lehet ennek a törvényjavaslatnak az, hogy kötelezõvé teszi a fõépítészek alkalmazását. A szerepük meghatározó lehet a településfejlesztésben, településrendezésben. De szükséges tisztázni - ha nem is a törvényben, akkor a kapcsolódó rendeletekben - a települési vagy önkormányzati fõépítészek és az elsõfokú építési hatóság kapcsolatát. Egyetértési jog, véleményezés legyen, vagy egyáltalán, hogyan és milyen módon befolyásolhatja a hatósági döntéseket a fõépítész azon túl, hogy van - még régi kategóriában mondva - általános rendezési terv vagy részletes rendezési terv? Mi a kontroll lehetõsége? - hiszen azért kontrollálni is kell oda-vissza! A kistelepülések esetében - amelyek anyagi források hiányában nem képesek fõépítészt alkalmazni - el kell gondolkodni azon, hogy társulásos formában közös fõépítészt alkalmaznak - ez is egy lehetséges megoldás -, vagy elképzelhetõnek tartom azt is, hogy esetleg a megyei önkormányzat fõépítésze kaphasson ezektõl a kistelepülésektõl megbízást egy-egy feladat elvégzésére. Ennyi pontosítást, kiegészítést mindenképpen szükségesnek tartok.
Az utolsó kérdés a településrendezéssel kapcsolatos önkormányzati feladatok, amelyek a törvényben megfogalmazódnak. Ezt nagyon fontosnak tartom, hisz utaltam rá, hogy a nyolcvanas évek közepétõl a rendezési tervek sorsa igen-igen hányatott volt. 1990 óta, a rendszerváltást követõen pedig talán a feladat nem ismerése vagy nem kellõ értékelése miatt szintén nem került megfelelõ helyre a településrendezési tervek ügye és sorsa. A rendezési tervekkel való ellátottság, illetve az egyes tervek aktualizáltsága is ellentmondásosnak tûnik. A testületek nem figyelnek oda rá adott esetben, a jegyzõk nem érzik közel magukhoz ezt a kérdéskört, a hivatali szervezeteknek pedig veszõdség, és ráadásul a testület nem is ad hozzá pénzt. Ebben a tekintetben tehát mindenképpen egyfajta szigorításra és konzekvens magatartásra van szükség.
Javaslom, hogy a törvényjavaslatban megfogalmazott határidõket - legalábbis azoknak a szakembereknek a véleménye alapján, akikkel ez ügyben beszéltem - szigorítsuk meg. Elég - hogy mondjam..? - türelmes a törvényjavaslat e tekintetben.
A térségi, közös települési rendezési tervekkel kapcsolatban pedig az a véleményünk, hogy egyfajta anyagi ösztönzéssel, anyagi támogatással itt talán siker érhetõ el, hisz - amint utaltam rá - a kistelepülések nem képesek ezt önmaguk megoldani. Ezt szintén érdemes lenne átgondolni.
A helyi közutakkal kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy ezeket a passzusokat át kell gondolni, mert nem egyértelmûek: egyötöd, kártérítés, mikor van, mikor nincs, milyenek az érdekek, az egyéni érdek mikor erõsebb, mint a közösségi érdek és fordítva. Tehát a közútlejegyzéssel kapcsolatos dolgot a törvény elfogadásáig mindenképpen tisztázni kell.
A másik ilyen vitatott probléma a közmûfejlesztési hozzájárulás. Az tiszta sor - mint ahogy a törvényjavaslatban is van -, hogy ha csak az önkormányzaté a beruházás, akkor ez úgy lejátszható, mint ahogy benne foglaltatik, ellenben nagyon sok településen a lakosság és az önkormányzat közösen végez közmûfejlesztést. Erre viszont valamilyen megoldást kellene találni.
(18.20)
Ezeket szerettem volna elmondani e jelentõs, számomra legalábbis jelentõs törvényjavaslat kapcsán. Úgy érzem, ha a törvényjavaslat elfogadása után az következik be, hogy a közigazgatásban is és a lakosság körében is egyfajta szemléletváltozás áll be - amelyre megyei képviselõtársam, Orosz tanár úr utalt -, akkor azt hiszem, ez a törvény már egy nagyon lényeges eredményt hozott. De azt hiszem, ennél többrõl van szó. Kávássy képviselõ úrra utalok csak, mint legfrissebb hozzászólóra, hogy a környezet és az épített környezet, meg hát ami a törvénynek is az egyik vezérfonala, hogy a kettõ összekapcsolása alakíthat ki egy emberi környezetet, olyan emberi környezetet, amelyben szívesen élünk és élnek esetleg gyermekeink is.
Mindezek után a törvényjavaslatot némi pontosítással, korrekcióval részletes vitára alkalmasnak tartom, és azt követõen elfogadásra javasolom. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)