CSÓTI GYÖRGY (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Ha az épített környezet alakításáról és védelmérõl szóló törvénytervezetnél elmondhattam azt, hogy mi a konzervatív politika alapgondolata a szövetség, a holtak, az élõk és a megszületendõk között a világ szellemi és anyagi javainak megõrzésére, ápolására, továbbfejlesztésére, akkor azt itt kiemelten és különös hangsúllyal elmondhatom ismét.
Tisztelt Képviselõtársaim! Magyarország sajnos nem bõvelkedik mûemlékekben, az ország határain belül található mûemlékek száma - összehasonlítva más európai országokkal - meglehetõsen kevésnek bizonyul, éppen ezért különösen fontos a védelmük, éppen ezért különösen nagy gonddal kell kezelni azokat a mûemlékeket, amelyek megmaradtak a mai Magyarország területén. Mert - és errõl szólni kell innen - az országhatáron kívül található a magyar történelmi emlékek nagyobb része, s még ha nem is tetszik ez a mondat mindenkinek, különösen az országhatáron kívül, ez a tény akkor is tény, és a Magyar Demokrata Fórum meggyõzõdése szerint errõl a tényrõl ebben a törvényben is szólni kell. Szólni kell a magyar történelmi mûemlékek sorsáról, természetesen abban az összefüggésben, hogy ezeknek a mûemlékeknek az ápolását, kezelését kétoldalú államközi szerzõdésekben kell szabályozni, részben már meglévõ, részben a késõbbiek során megkötendõ ilyen szerzõdésekben. De ha mûemlékekrõl beszélünk Magyarországon, teljesen szó nélkül ezt nem hagyhatjuk, és gondoskodni kell, természetesen más módon, az említett módon és úton ezeknek a történelmi mûemlékeknek az ápolásáról és gondozásáról is.
A Magyar Demokrata Fórum ezt a törvénytervezetet is nagy örömmel fogadja, és támogatólag viszonyul a törvénytervezethez. Ez viszont nem jelenti azt, hogy néhány alapvetõ hiányosságára megint ne hívnám fel a figyelmet. Tisztelt Képviselõtársaim! Három nagyon fontos - sõt talán négy - szemléleti módosítást javasolunk e törvénytervezetnél.
Az elsõ az - és ezt külön kell hangsúlyoznom -, hogy ez a törvény sem választható el más törvényektõl, így ezt a környezetvédelmi törvénnyel, de különös tekintettel a településfejlesztési törvénnyel vagy az épített környezetre vonatkozó, az elõbbiekben tárgyalt és éppen most az Országgyûlés elõtt lévõ törvénytervezettel összefüggésben kell kezelni, vizsgálni. Azért említem ezt, mert ebben az összefüggésben az elsõ szemléletbeli hiányosság nemcsak erre a törvényre vonatkozik, hanem a megszületendõ településfejlesztési törvényre is utal elõzetesen, nevezetesen arra, hogy a mûemlékegyüttesek funkcióját hosszú távon meg kell határozni, és ezt - megítélésünk szerint - már ebben a törvényben is tárgyalni kell. Hiszen ha karbantartunk, fejlesztünk, örökséget õrzünk, akkor tudnunk kell, hogy ez az örökség milyen funkciót fog kapni a közeljövõben, esetleg a távolabbi jövõben. El kell döntenünk azt, hogy adott esetben a mûemléki együttesek sorsa milyen lesz, milyen feladatoknak kell hogy eleget tegyenek vagy milyen célra használjuk fel õket.
Tisztelt Képviselõtársaim! Engedjék meg, hogy mint Budapest elsõ választókerületének és ezen belül a budai Várnak és a várnegyednek országgyûlési képviselõje, példaként a Várat és a várnegyedet hozzam fel most is és a késõbbiek során is, azzal az alapvetõ megjegyzéssel, hogy az észrevételek természetesen általános jellegûek, és minden területre vonatkoznak; de én most csak a budai Vár kérdésével foglalkozom, amikor példát hozok fel.
(19.40)
El kell dönteni és meg kell határozni, hogy mi legyen a sorsa egy mûemlékegyüttesnek, sõt itt a világörökség részeként egy egész komoly komplex együttesrõl van szó. Mulatónegyed legyen, múzeumi negyed legyen, kormányzati negyed legyen, szórakoztató negyed legyen, vagy mi legyen a budai Várban, a budai Várral, hiszen ettõl függ majd a fejlesztése, ettõl függ majd a mûemlékegyüttes kezelése.
Megítélésünk szerint a budai Vár, amely egyébként történelmileg is, szerkezetileg is két részbõl áll: egy múzeumi negyed és egy polgárvárosi negyed kell hogy legyen. Nyilvánvalóan a királyi palota és a kapcsolt részek elsõsorban múzeumként kell hogy mûködjenek, és a polgárváros polgárvárosként kell hogy mûködjön, és így kell a hosszú távú fejlesztési koncepciónál eljárni, legalábbis a mi javaslatunk szerint. Ez a polgárváros azonban egyben egy élõ, szabadtéri múzeum is. S ilyenné kell alakítani, és ezt kell szempontként figyelembe venni, amikor errõl a kérdésrõl beszélünk. Mert a turista, legyen az az Alföldrõl Budapestre érkezõ honpolgár vagy külföldrõl érkezõ turista, ebben a polgárvárosban sétálva egy nyugodt, békés, ápolt környezetet szeretne látni, és csak akkor fog oda visszatérni, s akkor érzi ott jól magát, hogy betérjen egy italra, mondjuk, a Pierrot Kávéházba vagy bemenjen egy vacsorára a Halászbástya Étterembe, de ehhez pontosan azokat a feltételeket kell megteremteni, amelyek a Várnak ezt a részét polgárvárossá teszik, tehetik.
Itt térek rá a másik és ezzel szorosan összefüggõ szemléleti kérdésre, nevezetesen arra, hogy a törvény megalkotói - legalábbis a törvénytervezetbõl ez tûnik ki - kicsit tartanak a magántulajdontól. Ezen alapvetõen változtatni kell, mert a magántulajdon a mûemlékek esetében is magántulajdon kell hogy legyen, annak minden elõnyével és minden következményével együtt, hiszen az, hogy negyven évig ebben az országban a magántulajdon más megítélés alá esett, mint ezer esztendõvel korábban, vagy mint a Lajtán túl mindig is esett, ez nem befolyásolhatja ennek a törvénynek a megalkotóit, és ezen a szemléleten túl kell lépni.
Azt nagyon jól tudom, hogy ez a szemlélet egy féltésen alapul - de meggyõzõdésünk szerint megalapozatlan ez a félelem. Hiszen miért kell félteni a magántulajdonban levõ vagy ezek után kerülõ - pontosan azért, mert a magántulajdonból kikerültek a mûemléki épületek - mûemlékegyüttest vagy a mûemléképületeket a magántulajdonba visszaadástól? Hiszen ki a legjobb tulajdonos? Az, aki sajátját ápolja, gondozza. Nyilvánvaló, hogy az a háztulajdonos vagy az a kávéház-tulajdonos vagy étteremtulajdonos vagy lakástulajdonos, aki tudja, hogy gyermeke, unokája örökölni fogja azt, ami egyébként esetleg éppen apjáé vagy nagyapjáé volt korábban, azt a legjobb tudása, szellemi, anyagi erõforrásai felhasználásával fogja ápolni és gondozni.
Nyilvánvaló, hogy sok minden szempontot fel lehet hozni, és a budai Vár példájánál maradva, a Vári Lakosok Egyesülete hosszú évek óta gigászi küzdelmet - legalábbis az õ szempontjuk szerint, az õ nézõpontjukból nézve gigászi küzdelmet - folytat a Mûemlékvédelmi Hivatallal azon tulajdonjog visszaszerzése miatt, amely egyébként korábban esetleg õseik tulajdonában volt, lakására visszaszerzésére irányul. Nem akarok nagy szavakat használni és nem akarok érzelmekre hatni, de közülük nagyon sokan abban a lakásban éltek 1945-ben, amikor feljöttek a pincébõl, amikor helyreállították azokat a házakat, saját erõbõl, vagy az õ szüleik vagy nagyszüleik tették ugyanezt. Miért lennének õk rossz tulajdonosai a mûemléki épületnek? A félelem teljesen megalapozatlan, tisztelt képviselõtársaim. Azért engedek ennek nagyobb teret ebben a felszólalásomban, mert ez egy nagyon fontos szemléleti megközelítés. Majd késõbb, más részeknél is kitérek még erre, hogy ez milyen gátakat vagy milyen nehézségeket épített be a mûemlékvédelmi törvénytervezetbe.
Mondhatnék sok más példát a magántulajdon mellett, érdekében. Würzburg is a világörökség része. S Würzburgban, ha végigmegyünk a vár utcáin, akkor csak magánházakat látunk - tehát hadd ne soroljam fel ezeket a példákat, tisztelt képviselõtársaim. Nem megalapozott ez a félelem.
De természetesen ehhez hozzá kell tenni, hogy viszont megalapozott az a gondolat és mindenképpen helyén való, hogy ezen lakások, épületek vonatkozásában különleges rendelkezéseket kell hozni. S az természetes, hogy a tulajdonosnak, akár a mostani, akár a jövõbeli tulajdonosnak, kötelezettségeket kell vállalni és ezeket a kötelezettségeket be kell tartani, s azok be nem tartása következményekkel kell hogy járjon. Másfelõl ezen tulajdonosok támogatást is kell hogy kapjanak, mert csak akkor tudnak a követelményeknek megfelelni, ha a mûemlékvédelem céljaira ezen épületek esetében állami támogatást, önkormányzati támogatást kapnak. De errõl is fogok a késõbbiek során szólni.
Hadd említsem meg annak az igénynek a mellõzésével, hogy most belemennék a részletekbe - a részletes vita során ezt természetesen meg fogom tenni, és már számos módosító indítványt tettem -, csak hogy szemléltessem azt a gondolatot, amelyet elmondtam: mennyire zavarokat okozhat a félelem, amely a magántulajdonosokkal szemben a törvénytervezetben fellelhetõ. Olyan fogalmakat határoz meg, mint például a mûemléki környezet fogalma, amely meglehetõsen értelmezhetetlen a szöveg alapján. Ezt vagy módosítani kell, vagy egyszerûen el kellene hagyni. Ugyanis túlságosan sokat szabályoz, túlságosan sok megkötést ad, véleményünk szerint indokolatlanul.
Ilyen - és megint csak a Vár esetét hozom fel -, hogy nem tartjuk megfelelõnek azt a szabályozást, miszerint a mûemlékekre vonatkozó szabályokat alkalmazzák olyan házak esetében is, ahol például egy kapu vagy egy más, a háború után épen maradt részlet van beépítve az egyébként teljesen új, 98 százalékban új épületbe. Ennek a fennmaradt mûemléknek a védelmére természetesen gondolni kell és azt biztosítani kell, de ettõl még az egész épületet nem célszerû vagy nem indokolt mûemléknek nyilvánítani. S különösen nem, ha egy telken van a mûemléképület a nem mûemlék jellegû, az elmúlt évtizedekben épült épülettel - szintén különbséget kell tenni. Úgy hiszem, itt a részletekbe most nem érdemes belemenni. A részletes vitában szólni fogok errõl, mint ahogy a mûemlékek fogalmára és a mûemléki jelentõségû területek fogalmára is javaslatot fogok tenni a szöveg módosítása vonatkozásában.
Tisztelt Képviselõtársaim! Egy másik szemléletbeli probléma, amely a mûemlékvédelmi törvénynél tetten érhetõ vagy legalábbis a mi megítélésünk szerint fennáll, az a tény, hogy a törvény tárgyát képezõ mûemlékek tulajdonosai sorában különleges helyzetben vannak ugyan az egyházak, de a törvény érthetetlen és megengedhetetlen módon egyáltalán nem tesz említést az egyházakról, holott a körülbelül 10 500 mûemléképület, mûemlék-létesítmény közül körülbelül 2000 az egyházak tulajdonában van. Tehát az egyházak - az államot nem számítva, az államon kívül, de annak mértékét meghaladó módon - az egyedüli tömeges tulajdonosai a mûemlékeknek.
(19.50)
Tehát az egyház ebbõl a különleges helyzetébõl kifolyólag a mûemléki törvényben különleges megilletést kellene hogy kapjon, amit sajnos, nem tapasztalunk a törvénytervezetben. A mûemlékek védelme szempontjából szükséges a legnagyobb használó és tulajdonos, az egyház bevonása a mûemlékek sorsának intézésébe. Ezért a törvény alkosson fejezetet az együttmûködés szabályozására már megítélésünk szerint a végrehajtási utasítás megszerkesztésénél is. Továbbá javasoljuk, hogy a törvény egy 2. számú mellékletben sorolja fel az egyházi tulajdonú mûemlékeket is.
Tisztelt Képviselõtársaim! Egy másik kérdéskör a mûemlékek dokumentálása. A törvény a tervezet szerint meglehetõsen maximalista. Ezt most nem elmarasztalólag mondom, hanem pozitív értelemben. Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy a mûemléki védettség korlátait a törvény elõírásainak teljes érvényre juttatása esetén olyan sok esetben és annyiféle címen kellene alkalmazni, ami adott esetben a mindennapi élet komoly akadályát jelentheti.
Elég ennek bizonyságául felhozni példaként a 3. § b) pontjának (2) bekezdését (Sic!), amely mûemléki jelentõségû területnek nevez minden olyan területet, amely alatt bemutatásra érdemes egykori épületegyüttes maradványai rejlenek, éspedig tekintet nélkül a felszín mai funkciójára, beépítettségére. Ilyen maradványok Magyarországon bárhol napvilágra kerülhetnek, és így rendkívül sok helyen elrendelhetõ egy ilyen korlátozás, egy ilyen védettség. Éppen ezért az emlékek ilyen nagy és potenciálisan még növekvõ száma, másfelõl a bemutatásukra és a hozzáférhetõségükre vonatkozó elõírások, melyeket e törvény más helyen megfogalmaz, szükségessé teszik a mûemlékek közvetett dokumentáció útján való bemutatását is.
A fényképi, rajzi, szöveges és méretekkel ellátott dokumentálást egy másik szempont is szükségessé teszi, nevezetesen az 1954. évi hágai konvenció elõírásai. Egy kellõen dokumentált objektum elpusztulása, megrongálása esetén ugyanis bármikor helyreállítható, újraépíthetõ, még ha nem is ugyanolyan értékû, de mégis fennmarad az emberiség számára egy esetleg valamilyen katasztrófa folytán elpusztult mûemlék. Így az eredeti dokumentáltság továbbá megvédi az évszázadok, esetleg évezredek folytán bekövetkezõ lassú, a figyelem kihagyásai miatt elõálló alakvesztéstõl, hitelességromlástól is, megvédi a mûemléket ilyen értelemben az utókor számára eredeti formájában, hiteles formájában egy jó dokumentáció. A törvénynek elõ kell írnia a mûemlékek, külön azok kiemelt csoportjának tömeges dokumentálási kötelezettségét, az erre alkalmas módszerek, eszközök és az ehhez szükséges szervezet létrehozását is.
Mindezekbõl következõen az MDF javasolja, hogy a törvény tegye feladatává az Országos Mûemlékvédelmi Hivatalnak a záros határidõn belül dokumentálandó mûemlékek jegyzékbe foglalását, mégpedig két szempont szerint, két csoportban. Az egyik csoportba azok a kiemelt jelentõségû mûemlékek tartoznának, amelyeknek elpusztulásuk esetére a teljes visszaállítást lehetõvé tevõ dokumentációval kell rendelkezniök az elõbb idézett hágai konvenció értelmében. A második csoportban azoknak a nem kiemelt fontosságú, de bemutatásra, késõbbi tanulmányozásra, tudományos célú feldolgozásra érdemes mûemlékeknek a jegyzékét kellene biztosítani, amelyek a mindennapi élettel való ütközés csökkentése érdekében elhelyezésük, helyigényük miatt teljes terjedelmükben nem tehetõk tartósan vagy állandóan bemutathatókká.
Tisztelt Képviselõtársaim! Néhány más, konkrét javaslatot is szeretnék itt megemlíteni, amely változtatásra ítéltetett a Magyar Demokrata Fórum álláspontja szerint. Az egyik ilyen: a törvény nem rendezi megfelelõ módon a hatósági jogköröket, és megengedhetetlennek tartjuk azt, hogy az elsõfokú és a másodfokú hatóság, tehát az elsõ fok és a másodfok a mûemlékvédelmi hatóságon belül maradjon. Ezen megítélésünk szerint mindenképpen változtatni lehet. Azon lehet vitatkozni, hogy ki legyen a másodfok, lehet a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, lehet más megoldás is, elõbb elhangzott javaslatok értelmében is, de egy helyen nem maradhat az elsõ és a második fok.
Egy másik nagyon fontos észrevétel, amit szeretnék kiemelni még az általános vitában, de természetesen visszatérünk rá majd a részletes vitában is, hogy az Országgyûlésnek költségvetésben kell biztosítania évrõl évre a mûemlék helyreállítására és fenntartására, egymástól elkülönítve fenntartásra, illetõleg helyreállításra szánt összegeket.
És itt említem meg azt, amelyet már több képviselõtársam megemlített elõttem, hogy megengedhetetlen, éppen félreértelmezhetõ - úgy emlékszem, hogy Orosz István képviselõtársam is említette, Fekete Györgyre is emlékszem, hogy szóvá tette -, hogy a költségvetésnél a lista, az állami tulajdonban lévõ, állami tulajdonból ki nem adható mûemlékegyüttesek listája nem változhat annak a függvényében, hogy esetleg kevesebb pénzügyi eszköz áll rendelkezésre. Gondolom, a jogalkotónak vagy a törvénytervezetet készítõknek nem ez volt a szándéka, de éppen ezért, hogy ne is lehessen ezt felfedezni a törvényben, mindenképpen pontosítani kell a szöveget.
És még egy dolgot szeretnék szóvá tenni, hogy eléggé érthetetlennek tartjuk, hogy a világörökséggel nem foglalkozik ez a törvénytervezet, az épített környezet alakításával és védelmével foglalkozó törvénytervezet igen, de megítélésünk szerint itt is, nyilvánvaló, hogy a világörökség fogalmába nemcsak mûemlékek tartoznak, de valamilyen módon errõl ebben a törvénytervezetben is szólni kell.
Ezt a törvénytervezetet is az elõbb elmondottak értelmében a Magyar Demokrata Fórum támogatja, és kéri ellenzéki társait és a kormányzó pártokat, hogy koncepcionális észrevételeit is és egyedi módosító javaslatait is a lehetõségek keretein belül vegye figyelembe, mert akkor jó szívvel meg tudjuk szavazni ezt a törvényt, és köszönöm a figyelmüket.