DR. KERTÉSZ ZOLTÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselõtársaim! A vita e késõi szakaszában nehéz már olyat mondani, hiszen saját frakciómból is már a harmadik hozzászóló vagyok, korábban is mondták képviselõtársaim, hogy tulajdonképpen érintettség révén szólnak hozzá. Én is azt mondhatom, hogy nem szakemberként, nem építészként, hanem Sopron város képviselõjeként szólok ehhez a témához.
Sopron nemcsak a leghûségesebb város címmel büszkélkedhet, hanem 1975-ben a mûemlékegyüttes megóvásáért kifejtett munkájáért Európa- díjat kapott. Akkor közel 300 objektum, létesítmény volt felsorolva, kicsit érthetetlen számomra, hogy most csak hat épület szerepel olyanként feltüntetve, ami nem adható ki állami tulajdonból. Ezek pedig az alábbiak: a Fabricius-ház, a Tábornok-ház, Storno-ház, Esterházy-palota és két zsinagóga az Új utcában. Jelenleg valamennyi múzeumként funkcionál.
Hogy a mûemléki épületekben lévõ lakásokat a benne lakók megvásárolhatják, az egy nagyon jó dolog. De ettõl, sajnos, a problémák nem oldódnak meg, sõt, inkább fokozódnak. Hisz azt mindenki tudja, hogy mennyivel költségesebb egy ilyen épület eredeti állapotban való helyreállítása és felújítása, ilyen értelemben, sajnos, magára maradt a város, hisz ilyen jellegû támogatást öt év óta nem kapott, utoljára 160 millió forint volt ez az összeg. Ha az infláció értékét figyelembe vesszük, akkor mindenki kalkulálhatja, hogy mennyi kellene most hasonló célokra a város számára. Az viszont egyértelmû - ahogy Csóti György képviselõtársaim is említette -, hogy csak egy megfelelõen karbantartott, óvott mûemléki együttes lehet vonzó a turizmus számára, hiszen Sopronnak is egyik nagyon lényeges bevételi forrása a turizmusból származik. De sajnos ezekbõl a bevételekbõl túl sokat von el a költségvetés, viszont nem igen van lehetõség éppen ilyen célokra visszaforgatni ezekbõl a bevételekbõl.
Egyébként Sopron város polgárai és az önkormányzat is mindent megtesznek ennek a történelmi örökségnek, ennek a mûemléki együttesnek a megóvása érdekében. Sopron város szakemberei már az elõkészítés során is részt vettek ennek a törvénynek a kidolgozásában, nagyon sok javaslatuk be is épült a javaslatba. Ennek ellenére van még néhány észrevétel, illetve javaslat, amit röviden hat pontban szeretnék összegezni.
Elõször is: az országos mûemlékvédelmi hatóság feladatait, jogköreit a javaslat túlságosan kiterjeszti. Kicsit úgy érzik az építész szakemberek, hogy a javaslat nem mûemléki, hanem mûemlékvédelmi hivatali törvény lett.
Másodszor: túl keveset foglalkozik a tervezet a fenntartás, felújítás és finanszírozás problémáival vagy a hatósági jogkörök pontosításával, meghatározásával. Ezekben az épületekben leggyakrabban idõs emberek laknak, akik sajnos éppen a jövedelmi viszonyaik miatt nemigen tudják vállalni ezt a költséges felújítást és rendbehozást. Ha viszont fiatalok vásárolják meg vagy éppen öröklés útján jutnak ezekhez a lakásokhoz, akkor részükre célszerû lenne valamilyen kiemelt támogatási lehetõséget biztosítani, ugyanúgy kedvezményes lakásvásárlási lehetõséget, tehát hogy szociálpolitikai kedvezményt, gyerekkedvezményt, egyebet is igénybe vehessenek ilyenkor.
Harmadszor: az 56. § (1) bekezdésében a meglevõ három kategória teljes körére kiterjeszti a mûemlékként való védettséget, de nagyon helyesen városképi jelentõségû állomány átkerülhet önkormányzati, helyi védelemre. Ez nagyon fontos lehet, különösen a jövõre nézve, mivel kortárs mûvek is kerülhetnek védelemre. Itt is szeretnék néhány soproni példát említeni: Sopron polgárai közismertek lokálpatriotizmusukról is és adakozó szellemükrõl is. Néhány köztéri szobor az utóbbi évben éppen magánkezdeményezésre, alapítványok indításával, illetve konkrétan személyi felajánlásból kerülhetett ki Sopron köztereire. Ilyen szobor a Kölcsey-szobor, a Vörösmarty-szobor és Gyóni Géza szobra. És akiknek a nevét itt meg kell említenem - hisz jelentõs adományokkal, illetve felajánlásokkal és az adományok gyûjtésével nagyon jelentõs munkát végeztek -, õk a Káspár nõvérek Sopronban.
Ez a törvény nem tudja elõirányozni ezeknek az ügyét, a párhuzamosan tárgyalt, az épített környezet alakításáról és védelmérõl szóló javaslat viszont nem fordít elég figyelmet a helyi védelem kiépítésének rendszerére. Egy stabil, minden településen meglevõ és mûködõ helyi védelmi rendszer nélkül nem biztosított az egyszintû mûemlék-kategória. Természetesen a helyi értékvédelem és az országos mûemlékvédelem egymásra épülésén kell alapulnia a korszerû hazai értékvédelemnek is, ahogy ezt a granadai egyezmény 10. cikk 4. pontjában aláírásával Magyarország vállalta is.
Azért is fontos ez a kérdés, mert hazánkban már a '60-as évektõl voltak nagyon jó helyi kezdeményezések. A rendszerváltással megvalósult decentralizáció megszüntette a központi szakmai irányítás, városépítési mûhelyek eszközét. Az országos szintû mûemlékhatóságnak fel kell vállalnia a kiépítés szakmai támogatását. Csak így lehet jogos az eddig általa védett városkép-kategória - idézõjelben mondom - "leadása", csak így lehet ezt egységesen végrehajtani. Csak akkor remélhetõ, hogy az addig védett épületek nem kerülnek - idézõjelben - "ebek harmincadjára".
A mûemlékvédelem elemi érdeke, hogy a települési önkormányzat együttmûködõ partnere legyen, hisz szakmai támogatás, információáramlás másképp nem képzelhetõ el. Az együttmûködés fõ vonala a terület- és településrendezés, ami önkormányzati kompetencia.
Negyedszer: nagyobb figyelmet kellene szentelni a társadalmi támogatás kérdésének is. Társadalmi igény és támogatottság nélkül a hivatal igyekezete nem sok eredményre vezetne. Elsõsorban az ilyen célú egyesületek támogatására, a rájuk való támaszkodásra és a velük való együttmûködésre gondolok. Továbbra is szükséges a hatékony mûemléki propaganda. A tervezetben csak a helyi önkormányzatok mûemlékvédelmi tevékenységei között van megemlítve a társadalmi szervezetekkel, egyesületekkel való együttmûködés, a 29. § (1) bekezdésében.
Ötödször: a javaslatban nincs megfelelõen megoldva a közérdekbõl a tulajdonosi jogokban való korlátozás kompenzálásaként elvárható támogatás. Az Európa Tanács ide vonatkozó ajánlása, amely két fõbb területre osztható, úgy az adminisztratív eszközök körére, olyan városfejlesztési stratégia szükséges, amely felhívja a lehetséges befektetõk figyelmét az örökség használatát segítõ forrásokra vagy egyszerûsíti az adminisztratív eljárásokat. A második körben, a pénzügyi eszközök terén adókedvezmények kellenek, fõleg az örökösödési és a helyi adók esetében a lakástámogatások ilyen irányú módosítása, forgalmiadó-visszatérítési lehetõség és kedvezményes hitelek.
Amit a hatodik pontban el kívánok mondani, arról Szabad György képviselõtársam is tett már említést, nevezetesen, hogy a Környezetvédelmi Alapból is többet kellene ilyen célokra fordítani, és meg kellene határozni, hogy ebbõl konkrétan mennyi kerüljön elkülönítésre mûemlékvédelmi célokra.
Képviselõtársaimmal néhány módosító indítványt nyújtottunk be, ezekkel javaslom a törvény elfogadását. Köszönöm a figyelmüket.