BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A Fidesz-Magyar Polgári Párt a területfejlesztésrõl és -rendezésrõl szóló törvény elfogadását követõen is a megjelent kormányhatározatok ismeretében az elmúlt évi területfejlesztési támogatások elosztásának tapasztalatairól szóló minisztériumi összeállítás ismeretében határozott felelõsséget érez abban, hogy a Magyar Köztársaság területfejlesztése arányos, normatív támogatáson alapuló és az európai integráció elveinek is megfelelõ rendszerben történjen.
Nagy horderejûnek tartjuk ezeket a törvényeket és a kormány határozatait. Amikor mi ebben a kérdésben szólunk, és én magam is, a Fideszen belül is jelentõs viták kereszttüzében állva, akkor mindig ennek a több irányú felelõsségnek és az ország arányos fejlõdésének az elkötelezettjeiként szólunk.
Igyekszem hozzászólásomban egyre kisebb okot adni arra, hogy akár az ország egyik, jobban fejlõdõ térségének képviselõjeként szóljak. Munkámban és a Fidesz-Magyar Polgári Párt országos hálózatkialakító munkájában is arra törekszünk, hogy minden terület érdekei és jogos követelései jelenjenek meg abban a szabályozásban, ami a parlament elé kerül, ami a kormány döntését követõen lehetõvé teszi, hogy a területen dolgozó önkormányzatok, a különbözõ kamarák és különbözõ testületek döntéseit meghatározzák.
Miniszter úr expozéjában utalt arra, hogy milyen törvényi, kormányrendeleti, miniszteri rendeleti elemzések és jogszabályok elõzték meg ennek a határozati javaslatnak a beterjesztését. Örülök annak, hogy a bizottságokban elhangzott vitákról kormánypárti képviselõk is korrekt tájékoztatást adtak, és lehetõségünk volt a Házszabálynak megfelelõen a kisebbségi vélemény ismertetésére is. Még egyszer hangsúlyozni szeretném, ez a kisebbségi vélemény nem a területfejlesztési támogatásoknak és a decentralizáció elveinek az ellenzõjeként jelent meg részünkrõl, hanem annak érdekében, hogy a parlament felügyelete, ellenõrzése, döntése értelmében megszülessenek azok a lehetõségek, pénzügyi források és annak a folyamatos figyelemmel kísérése, hogy az átláthatóság biztosítva legyen, amely mindannyiunk célja.
Megismétlem, hogy a magam részérõl rendkívüli módon hiányolom a területfejlesztési koncepciónak a parlament vitája nélküli határozatijavaslat-beterjesztését. Ugyanakkor tudom, hogy mindannyiunk asztalán már régebb óta a területfejlesztési koncepció ott szerepel, olvasható, elemezhetõ. Sõt, ahogyan miniszter úr erre utalt is, már a koncepciónak megfelelõen, helyenként attól eltérõen regionális szervezõdések indultak el, és a koncepciónak megfelelõen, illetve attól eltérõen megyei területfejlesztési tanácsok vezetõi, kamarák és más szervezetek már ebben rendkívül nagy lehetõséget látva és az irányításuk, felügyeletük alá tartozó terület iránt érzett felelõsségtõl is és az ország modernizációjában való részvétel, a lehetõségektõl való elmaradás miatti félelmükben is már jelentõs tárgyalásokat és egyeztetéseket folytattak le. Így tehát szükséges, hogy a parlament foglalkozzék a támogatások és a decentralizáció elveivel, a kedvezményezett területek besorolásának feltételrendszerével.
Ismételten annak adok hangot, hogy mindezeket megítélésünk szerint törvényben kellene szabályozni és rendezni, hiszen egy parlamenti határozat óhatatlanul olyan kötelezettségeket is - akár látens, akár konkrét formában - megszabhat, amelyek mind az önkormányzatok számára, mind a kistérségi tanácsokban való részvevõk, szereplõk számára, mint például a falusi turizmus vagy a vállalkozók esetében, állampolgároknak, társaságoknak szabnak meg feltételeket, rónak rájuk kötelezettségeket. Ezeknek törvényben kellene megjelenniük.
(18.40)
Ez ellen nem lehet mentség az sem, hogy minél hamarabb szükséges ismét a pénz elosztásáról dönteni, és ez a határozati javaslat - mondják mások - épp ennek a normativitását kívánja biztosítani. Ha ez így van, akkor ezeknek törvényben kellene megjelenniük.
Feltétlenül fontosnak tartom - itt a vita során is elhangzott -, hogy jelenleg más tárcák hatáskörébe tartozó és ágazati - sokszor nem egyeztetett - érdekek kereszttüzébe kerülõ kérdéskört is elemeztek. Véleményem szerint egy folyamatos oda-vissza egyeztetés - tárcaközi egyeztetés - feltétlenül szükséges, fõleg a területfejlesztés egyik gerincét képezõ vonalas létesítmények, nemzetközi léptékû, Európát átszelõ infrastruktúrák nyomvonalainak a kijelölésénél, autópályák építésénél vagy vasúthálózati fejlesztéseknél, vagy a nemzetközi vérkeringésbe bekapcsolódó logisztikai központok kialakításánál.
Megismétlem azt, hogy rendkívül hiányosnak és helyenként ezzel a határozattal szembemenõnek tartom, hogy nincs egységes, a mezõgazdaság nemzeti koncepciójára vonatkozó parlamenti határozat; vagy ami van, az erõsen vitatott, és a mai tiltakozások kereszttüzében is áll. Nincs megfelelõ koncepció az energiahálózat fejlesztésére, távlatban az energia - mint egy alapvetõ termelési költség - hosszú távú meghatározására. Azt sem tartom helyesnek, hogy önkormányzatok vezetõi - megyei és városi önkormányzatok vezetõi - saját lelkesedésükbõl, helyenként ügyességükbõl, rámenõsségükbõl meghatározói a mai magyar iparfejlesztésnek, és ennek lehetõséget ad az is, hogy egyes területeken kialakult munkakultúrák vagy más területeken rehabilitálásra váró ipari körzetek talán meghatározzák a fõ mozgási lehetõséget, és ebben befolyásolják a külföldi, fõleg a multinacionális cégek szándékai is az iparfejlesztési stratégiát.
Mégis azt mondom, hogy a Magyar Köztársaság parlamentjének irányt kell mutatnia az ipar, a kereskedelem, az úthálózat, vasúthálózat és más meghatározó ágazati érdekek fejlesztésére, és azzal egyetértek, hogy ezek összehangolására a térségekben vagy a régiókban nagyobb odafigyelés szükséges. Nem lehetséges az, mint ahogy ma tapasztaljuk, hogy van olyan megye, ahol már két autópálya-koncepció van, és vannak olyan térségek, ahol a tárcának és a helyi közösségeknek alapvetõen eltérõ érdekei jelennek meg a központi és a helyi területfejlesztési koncepciókban.
Szeretném azt is mondani, hogy ez a középtávú koncepció és a programfinanszírozás az európai integrációnak egy szerves része lehet; az európai integráció elõtt megteendõ nagyon sokrétû és nagyon nagy - és az ország gazdaságát kemény feltételek elé állító - koncepció része kell hogy legyen.
Mindezek alapján mondom még egyszer, hogy az országgyûlési határozati forma, ez a technika lehetõséget ad arra, hogy különbözõképpen értelmezzék - ha nem is a kormányzati résztvevõk, de esetleg õk is -, különbözõ módon értékeljék ezt a határozatot a térségi területfejlesztési tanácsok és fõleg a kistérségi - sajnos csak statisztikai vonzáskörzetekre szervezõdhetett - területfejlesztési tanácsok. Nem sikerült elérnünk azt a törvény után sem - most már mintegy fél év, háromnegyed év után -, hogy a területfejlesztés fókuszába egy összehangolt, programfinanszírozott, koncepciózus, de a kistérségek önszervezõdõ, önkormányzati vállalkozói kamarái kerüljenek. Ma túlsúlyos a megyei területfejlesztési tanácsok szerepe, és ez a túlsúlyosság tovább fokozódik akkor, ha a megyei területfejlesztési tanácsok vezetõi és a megyei kamarák vezetõi határozzák meg a régiók kialakításának a fõbb irányelveit is.
Megismétlem azt, amit több kutató, több térségfejlesztõ már leírt: el kell kerülnünk azt az állapotot, amikor a nyugat-kelet irányú lejtõ, az eltérõ fejlettségi szint még újabb leszakadásokhoz vezet. Ezt azonban nem úgy kell megakadályoznunk, hogy a fejlõdõ és különbözõ okok miatt korábban évszázadokon keresztül adottságait jobban kihasználó vagy az elmúlt idõszakban nagyobb figyelmet kapott térségek hátrányára történjen meg ez a felzárkóztatás. A helyes megoldás és a helyes irány az, ha az innovációs központok támogatásával, ösztönzésével emeljük hozzá a hátrányos helyzetben lévõ térségeket. Bekövetkezhet egy közbensõ állapot is, amikor a nyugati országrész és a fõváros, valamint a nagyvárosok - szigetszerûen kiemelkedve - továbbfejlõdnek és még dinamikusabban fejlõdnek, és a keleti országrész, valamint a rurálisnak nevezett - illetve az évtizedek, évszázad által felhalmozott hátrányokkal küszködõ - térségek lemaradnak. Ezt el kell kerülni.
Az európai integrációnak is egy alapvetõ feltétele, hogy mivel nem jótékonysági intézmény egyetlen európai bizottság sem - és a miniszter úr által és mások által idézett bizottságok fõleg nem azok -, ezért nagy gondot kell fordítani azokra a lépésekre, amelyek a felzárkózás lehetõségét biztosítják. De ismételten nyomatékkal szeretném azt mondani: ha egy befektetõ, ha egy innovátor, aki idehozza azokat a lehetõségeket, amelyekkel élnünk kell - egy technológiát megújító, akár hazai, akár külföldi befektetõ -, nem az általa kívánt területre kíván bejönni, ha ott nem kap lehetõséget, és nem az országot, ezt a hazát választja befektetése színteréül, hanem Csehországot, Lengyelországot, Spanyolországot vagy más régiót, akkor ez az ország számára hátrányos, és azok a térségek sem tudnak fejlesztési lehetõségekhez jutni, ahol erre rendkívül nagy szükség lenne.
Ezért egy területfejlesztési koncepciónak olyannak kell lennie, amely megtartja ezeket az elõnyöket, vonzza az innovációban résztvevõket, és a technológiai fejlõdés pedig - a legutóbbi kormányszintû, miniszterelnök úr által is tett nyilatkozatok alapján -
az ország számára, a felzárkózó Magyarország számára rendkívül fontos.
A Fidesz-Magyar Polgári Párt érdekelt abban - mint ahogy ennek több alkalommal hangot is adtunk -, hogy a multinacionális cégek magyarországi terepválasztásukkal és ehhez a magyar kis- és középvállalkozók megfelelõ kapcsolódásukkal a fejlõdés motorjai legyenek. A multinacionális cégek ne szigetszerûen emelkedjenek ki egy- egy térségbõl - hiszen ez a tõkemozgás kétirányú, és ez természetes -, hanem az itt megtermelt javaikat, az itt képzõdött eredményüket lehetõség szerint fordítsák újabb és újabb elmaradt térségek fejlesztésére. Ehhez egy jól átgondolt, megfelelõ távlatokat mutató, elõre kiszámítható adó- és kedvezménypolitika szükséges. A mentességek rendszerét úgy kell kialakítani, hogy az ne egy-egy politikai szándékot segítsen elõ, hanem a gazdaság, a nemzet arányos fejlõdését.
A véleményem az - és itt pontosítok, hiszen félreérthetõ volt, ez nem volt szándékom: mit értek én a város és vonzáskörzetén, a bibói gondolatok kifejtésén, amely véleményem szerint szintén mozgatórugója lehet a fejlõdésnek -, egyetértek azzal ma már, hogy a hátrányos városkörnyékekben a lehetõséget ugyanúgy biztosítani kell, mint más területeken, hogy a GDP számításánál a megyei jogú város ne terhelje ezt a térséget.
(18.50)
De ez csak a számításhoz és a lehetséges alapok elnyeréséhez szükséges. Ezt követõen ezt a módszert azonnal el kell felejteni, és amikor egy-egy térségrõl átfogóan beszélünk, és annak a fejlesztésére, rendezésére, koncepciójára ezt követõen egy projektet állít össze egy térség, ott a legszorosabb együttmûködés szükséges a város és vonzáskörzete között. A városnak és az elmaradott vidéknek a szembeállítása a történelem során soha nem vezetett eredményre, és csak azok malmára hajtotta a vizet, akik ebbõl éltek, akik mindig a város és a falu szembeállításából próbáltak hasznot húzni.
A város gondoskodik egy adott térség magasabb szintû szellemi és fizikai infrastruktúrájának a meglétérõl, gondoskodik néha az ingázóknak a munkalehetõségérõl, az oktatás, a kultúra, az innováció magas fokú színterérõl. Nem minden teremthetõ meg a kisebb településeken, ezért egy szimbiózisra van szükség, amely egymásrautaltságot és a kölcsönös elõnyök alapján egy szoros kohéziót jelent.
Szeretnék néhány olyan részletkérdéssel is foglalkozni, amely az általános vita keretei között még elviselhetõ. Én határozottan annak a híve vagyok, hogy minden állami és önkormányzati tõkemozgást, amit a megtestesülõ vagyonon keresztül - akár társasági formában, akár egy magánvállalkozásnak a keretei között - birtokol valaki, a testület döntését és a kincstárban történõ elszámolását követõen annak a vagyonnak a további mozgását nyilván kell tartani.
Itt már átéltünk sokan a magyar parlamentarizmust és a pártok mûködését is negatívan befolyásoló, olyan eseményeket, amelyeket én most nem akarok a nevén nevezni, de ennél nagyságrendben, számban és eseményben nagyságrendben több problémával, botránnyal nézünk akkor szembe, ha ennek a vagyonnak a mozgását nem követjük tovább.
Egyetlen törvényben, ami a területfejlesztéssel és -rendezéssel kapcsolatban megjelent, egyetlen kormányrendeletben vagy miniszteri utasításban sem láttam annak a nyomát - sajnos -, de nyilván a gazdasági szakemberek meg tudják mondani, hogy a költségvetési törvényben, az államháztartásról szóló törvényben, annak reformjában is nyomon követhetõ, hogy ezeket a vagyontárgyakat aktiválni kell. Vagy egy gáztársulásnak a létrejöttét követõen, amikor a benne levõ, benne szerepet vállaló önkormányzatok végül is a társaság privatizációja mellett döntenek, és mondjuk, 40 százalékért értékesítenek egy vagyontárgyat, akkor ennek a pénznek a mozgását soron kell követni. Ha nem tesszük meg ennek a vagyonnak a folyamatos nyilvántartását és követését, akkor itt a késõbbi számbavételeknél és elszámolásoknál igen súlyos, korrupciós, igen súlyos privatizációs és igen súlyos nyilvántartási problémákkal kell szembenézni a mindenkori döntéshozónak, a mindenkori kormánynak, a mindenkori területi önkormányzatoknak és a helyi önkormányzatoknak.
Nagyon fontosnak tartom azt, hogy az egyéb állami pénzeszközöket és pénzügyi kedvezményeket összehangolva kell mûködtetni és felhasználni; ez egy kormányzati szintû és egy területi szintû feladat. A felhasználások átláthatóságát is a területfejlesztési támogatások átfogó elvei között támogatjuk és fontosnak tartjuk.
Az Országgyûlésnek a területfejlesztési eszközrendszer korszerûsítése érdekében mindenképp kontrollálnia kell a kormánynak azt a döntését, amely ezen javaslat alapján vagy a korábban meghozott rendeletek alapján végül is szétosztja azt a forrást, amelyet a megyékhez vagy a régiókhoz telepít. Tehát a kormány döntését követõen a parlamentnek akár a környezetvédelmi és területfejlesztési, akár az önkormányzati, de más bizottságok ebbéli ellenõrzõ szerepét fokozni kell, hogy nyomon követhetõ legyen a kormány döntésének e jogszabályoknak való megfelelõsége.
(Az elnöki széket dr. Kóródi Mária, az Országgyûlés alelnöke
foglalja el.)
A megyék közötti differenciált elosztásnál a javaslat szerint rendkívül bonyolult szabályozás figyelhetõ meg. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy ez a bonyolult szabályozás áttekinthetõ legyen és a programfinanszírozásra való áttérés minél hamarabb történjen meg. Ehhez alapvetõen szükséges, hogy a települési önkormányzatok rendezési terveinek az összehangolásán keresztül készüljön el a rendezési program, nyúljon át megyehatárokon, a valóságos régiókat ölelje fel, és ez szolgáljon a program kialakításának alapjául.
Az elõbbi hozzászóló azt mondta, hogy az önkormányzatok szabadon szervezõdhettek. Ez nem így történt. Jelentõs mértékben és meghatározó módon a statisztikai vonzáskörzetek voltak a meghatározók, és ez a korábban meghozott törvénynek és a mostani javaslatnak is az egyik alapvetõ hibája. Amikor majd valóságos régiók kialakításáról beszélhetünk és szándékaink szerint ebben a térségek szabad társulása, nem pedig a korábbi feudális megyehatárok lesznek a meghatározók, akkor beszélhetünk igazán szabad szervezõdésekrõl. Remélem, ehhez a Belügyminisztérium által benyújtandó társulási törvény majd megfelelõ keretet ad.
A területfejlesztési célelõirányzatok felhasználásának irányelveiben, a "kiemelten támogatni kell"-ben szinte minden benne van. Jobb lenne, ha nagyobb prioritásokat határozna meg a tisztelt Ház.
A területfejlesztési célelõirányzatból megvalósítható programok, illetve fejlesztések közül a támogatóknál szintén majdnem minden lehetõség felsorolást nyert. A területi kiegyenlítésnél pedig a döntõ és meghatározó szempontokat a termelõ infrastruktúrához, a vízelvezetõ rendszereknek a kiépítéséhez és felújításához kapcsolódóan tartom fontosnak, és erõltetettnek és mesterségesnek érzem, hogy a megszûnt mezõgazdasági szervezetektõl átvett bel- és külterületi meglevõ infrastrukturális hálózatok felújításához, fejlesztéséhez ezek a források ilyen módon kapcsolódjanak. Ezekre a második kárpótlási törvény során a tisztelt Ház a korábbi ciklusban törvényt hozott. Ezeket az önkormányzatoknak át kellett venniük. Sajnálatos, hogy ezekrõl semmifajta központi nyilvántartás nem rendelkezik; több mint százmilliárdos létesítményvagyonról van itt szó.
Tisztelt Ház! A kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszerénél nagyon fontosnak tartom, hogy a társadalmi- gazdasági szempontból elmaradott térségek mellett - és errõl már volt szó - jelenjenek meg azok a lehetõségek is, amelyek az innovációnak, az vidékfejlesztésnek a szempontjait is kiemelten veszik figyelembe.
Tisztelt Ház! Befejezésül szeretném nyomatékkal jelezni, hogy a három év során, ha a Ház ezt az idõtartamot választja mint keretét e határozati javaslat megvalósulásának, minden évben elemezni kell, nyomon kell követni, hogy a kapott pénzekbõl milyen hátrányos mutatókat sikerült megváltoztatni. Mert például az elõttem szóló, aki azt említette, hogy a borsodi térségben milyen programok valósultak meg, és ha a sajtóból arról értesülhettünk, hogy ide több kormány 30 milliárdot meghaladó összeget térségfejlesztési és rehabilitációs programokra fordított, akkor itt alapvetõ és döntõ változásoknak kellett volna bekövetkezniük. Vagy ha a gáztársulások fejlõdését nyomon követjük, akkor milyen következményekkel, milyen változásokkal járt, kikerült-e egy terület a hátrányos helyzetbõl vagy sem. Ezért tehát annak a híve vagyok, hogy a fenntartható fejlõdés mindenekelõtt; a fenntartható fejlõdést rendkívül fontosnak tartjuk. Azzal, hogy a vissza nem térítendõ támogatásokból vagy állami támogatásokból megvalósult infrastruktúra értékesítését követõen az önkormányzat a bevételeivel szabadon rendelkezzék, és esetleg ne a prioritásoknak megfelelõen használja fel az összeget, ezzel nem lehet egyetérteni.
(19.00)
A fenntartható fejlõdés érdekében azokat a forrásokat is az arányos, áttekinthetõ fejlesztési rendszerbe kell bekapcsolni.
Itt átfutóan hangzott el néhány szó a kincstári rendszerrõl. Az önkormányzatok és a községfejlesztési tanácsok jelentõs része a kincstári rendszerben ma még gátat lát. Szeretné, ha a kiutalt pénz egyértelmûen az õ rendelkezési körébe kerülne. Itt nem errõl van szó. A kincstári rendszer azért fontos, mert a kincstári rendszer mind a törvényesség õre, mind a megfelelõ pénzeszközök megfelelõ elszámolását biztosíthatja. Ma a kincstári rendszert sokan a területfejlesztési és -rendezési törvény egyik gátjának tartják.
Tisztelt Ház! A politikai szándékok e határozati javaslatnál nem hagyhatók figyelmen kívül. Úgy látom, hogy e mögött és a területfejlesztésrõl és -rendezésrõl szóló törvény mögött is igen erõs politikai szándékok húzódnak meg. Minél hamarabb azoknak a politikai döntéshozóknak a körzetébe, körébe, látószögébe kell ezeket a pénzeszközöket helyezni, akik a választás elõtti évben, majd a választás évében is ezekbõl a pénzeszközökbõl, lehetõségekbõl számunkra, maguk számára hosszabb távon elõnyöket kovácsolhatnak. Ezt el kell kerülni.
Több pártnál - az egyik párt esetében határozottan - már megjelentek azok a szempontok is, amelyek a kiugróan, kiemelkedõen fejlõdõ térségektõl a személyi jövedelemadó mind nagyobb mértékû elvonását ösztönzik. Megjelentek már az iparûzési adó megosztásának és lefölözésének az elméletei is. Ezek mind ellenérdekeltséget teremtenek, és egy-egy területnek, egy-egy térségnek nem az átgondolt fejlõdését, ösztönzését szolgálják, hanem "elvenni onnan, ahol van, és oda tenni, ahol nincs"-leegyszerûsítéssel egyfajta hospitalizálódáshoz (Sic!) vezetheti az egyes térségeket és önkormányzatokat.
Az a javaslatom, hogy az országgyûlési határozati javaslattal szemben a magyar parlament vizsgálja meg annak lehetõségét, miként lehet törvényben, egy jól átgondolt, más törvényekkel harmonizáló javaslatot tenni a területfejlesztési támogatásokra, a decentralizáció elveire, a kedvezményezett területek besorolásának feltételrendszerére, hogy egyetlen politikai motiváció eszközéül se szolgálhasson ez a javaslat. Köszönöm a figyelmet. (Taps mindkét oldalon.)