CSIGE JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Kedves Képviselõtársaim! Úgy gondolom, indokolt ez a megszólítás ma, hiszen oly kevesen vagyunk, hogy aki még ilyenkor is kitart, igazán kedvesnek, beleérzõnek gondolhatjuk egymást, mindnyájunkat.
Számomra különösen fontos és különösen kedves ez a törvényjavaslat is, hiszen azokról a gyermekekrõl, azokról a fiatal felnõttekrõl, ifjakról szól, akik a társadalomban a leghátrányosabb, a legnehezebb helyzetben vannak. S igazán sajnálom, hogy az általános vita eme szakaszában jószerével csak kormánypárti képviselõk elõtt mondhatom el. A választóközönség ugyanis azt hiheti, hogy a parlamentben úgy megy a munka, mint a tévéközvetítések idején. Ott ugyanis csak az látszik, hogy ellenzékiek vannak, hébe-hóba talán még kormánypártiak is, de nem nagyon. Pedig ez az a törvényjavaslat, amely nem indulatokat és háborúságot, hanem érzelmeket és gondolatokat váltott ki az országgyûlési frakciókban, a patkó különbözõ oldalain.
Számomra különleges élmény volt ennek a törvényjavaslatnak az elõterjesztése és az általános vita eddigi lefolyása is. Az történt ugyanis, hogy a mindenkori szokásomtól eltérõen ezúttal az általános vita indításakor nem itt bentrõl figyeltem a történéseket, hanem közel negyven fokos lázban otthon, a tévébõl követtem.
(20.40)
Elõtte a napirend elõtti ütés-vágás, adok-kapok zajlott, és amikor 10 órakor rákerült a sor a gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényjavaslat tárgyalására, mintha a televízió is kicserélõdött volna, mintha a tízéves készülékem is emberibbé vált volna, és a mutatott kép is humanizálódott, és az akkori, addigi céklaszínû vad indulatok helyett egy humanizált emberi légkör kezdett kijönni a készülékbõl. És én ezt nagyon fontosnak tartom.
Akkor, afféle vén tanárként, Arany János jutott eszembe, Arany Jánosnak is induló alapmunkája, a Toldi. Amikor az elõzményekbõl arra lehetett következtetni, hogy György, a rókalelkû báty és a jóravaló, ám nála sokkalta erõsebb Miklós között már-már elkerülhetetlen az összeütközés, akár az egymás agyoncsapása is, és amikor a gonosz György után Miklós következett volna válaszra, azt mondja Arany János: "Lelke gyûlölségén erõt vett valami, valami, nem tudom én azt kimondani."
Vagyis itt is az történt. Mert gyermekrõl, mert hátrányos helyzetû gyermekrõl van szó, mindenki lelke gyûlölségén erõt vett valami, valami, nem tudom én azt kimondani. És ez nagyon fontos. Kár, hogy a választóközönség sem mindig érezheti meg, hogy itt bármelyik oldalon ül valaki, ugyanaz a cél, a jobbítás, a szebbítés, a különbbé tétel vezethet mindenkit.
Úgy látszik, mégiscsak van remény. Valamennyien fontosnak érezzük a gyermekek védelmét és ezt a gyámügyi igazgatást is. Meggyõzõdésem, hogy módosító indítványokkal, amirõl elõttem szóló képviselõtársaim már többen szóltak, valóban jobbá, hatékonyabbá tehetõ ez a törvény.
Egy ilyen részrõl, egy kis részrõl, kívülrõl talán jelentéktelen részrõl szeretnék én magam is szólni. Voltaképpen a 25-26-27. §-hoz köthetõ az én mondandóm. Ez az otthonteremtési támogatásról szól, nagyon helyesen; a dolog lényegével magam is teljesen egyetértek. Nevezetesen, hogy a otthonteremtési támogatás célja, hogy az átmeneti vagy tartós nevelésbõl kikerült fiatal felnõtt lakáshoz jutását, tartós lakhatása megoldását elõsegítse. Ez így rendben is van.
Azt gondolom, hogy az állami gondozásból kikerülõknek van egy kisebb csoportja: az enyhén és középsúlyosan fogyatékos fiatalok csoportja, akiket szintén kezelni kell ebben a körben. Jól tudom, általában gondolatilag, lényegileg a törvényben ez benne van. Az enyhén és középsúlyosan fogyatékos fiataloknak azonban épp az a sajátosságuk, hogy fogyatékosságuk miatt lassabban fejlõdnek, nehezebben válnak felnõtté, és ha általában egy fiatalnál a huszonnegyedik életév mint korhatár, helyénvaló, esetleg még egy évvel megtoldva, ezekre a fogyatékos gyermekekre talán még két-három év kellene. Azt mondják a hozzáértõk, hogy õk huszonhét-huszonnyolc éves korukra érik el azt a kort, azt a fejlettséget, azt az érettséget, hogy igazán alkalmasak az önálló élet- és pályakezdésre.
Az én választókörzetemben van egy ilyen nevelõotthon Balmazújváros- Nagyháton. Ebben a nevelõotthonban enyhén és középsúlyosan fogyatékos gyermekeket nevelnek. Ezek a gyermekek tizennyolc éves korukra még nem, de egy részük késõbb, az önálló élet- és pályakezdésre, az önálló otthonban való élésre alkalmassá válik. Az intézetben most is van nyolc-tíz ilyen fiatal, akiket lehetne támogatni, de nem húsz, nem huszonnégy, hanem talán huszonöt-huszonhat, esetleg huszonhét éves korukban.
Azt gondolom, hogy egy apró módosító indítvánnyal, amely a 27. § a) pontjához illeszkedne, meg is lehetne oldani ezt a nem is olyan nagy tömeget, nem is olyan nagy pénzt érintõ változtatást. Arra gondolok, hogy a nagykorúvá válást követõen, de legkésõbb a huszonnegyedik évének betöltéséig - mondja az elõterjesztés -, és én kiegészíteném azzal, hogy illetve betegség vagy fogyatékosságuk miatt késõbb részesülhessenek ebben az otthonteremtési támogatásban.
Kevés fiatalt, kevés állami gondozottat érint ez az én módosítványom, de azt gondolom, hogyha õk alkalmassá válnak az önálló életre, akkor ne ítéljük arra õket, hogy életfogytiglan állami gondozásban maradjanak. Lassabban, nehezebben, ám annál nagyobb örömmel tudnának õk az önálló életre készülni. Segítsük õket!
Köszönöm szépen. (Taps.)