DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselõtársaim! Jó érzés a parlamentben részt venni egy olyan vitán, ahol politikai hovatartozástól függetlenül nagyjából összhang van a vitában résztvevõk között. A törvényjavaslat vitája során meg lehet állapítani azt, hogy mégiscsak szép jövõje van annak a társadalomnak, amely a jövõt jelentõ gyermekek gondjaival, politikai hovatartozástól függetlenül felelõsséggel, segítõkészséggel foglalkozik.
A gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényjavaslat rögzíti a gyermekek védelmének rendszerét, a jogokat és kötelezettségeket, a pénzügyi ellátás kereteit és egyéb ellátásokat, a gyermekvédelmi gondoskodást, a gyermekvédelmi feladatok ellátását és irányítását, tehát a tervezet - és ez a lényeg -
komplexen átöleli az egész problémát. Köszönet ezért az elõterjesztõnek, mindenkinek, aki hozzájárult a javaslat elkészítéséhez.
A gyermekvédelem finanszírozási szabályai, amelyekrõl most nem akarok szólni, hiszen a hozzászólók ezt már érintették, lehetõvé teszik, hogy a rászorulók megfelelõ színvonalon kielégítsék biológiai szükségleteiket, a gyermekek védelmének rendszere megteremti annak lehetõségét is, hogy a veszélyeztetettek biztonságban éljenek. És higgyék el, kedves képviselõtársaim: a biztonságban élés minden ember számára különösen fontos, de a veszélyeztetett gyermekek számára még inkább az. A törvényjavaslat családcentrikusságáról már sokan szóltak. Ez a családcentrikusság a valahová tartozást, a szeretet iránti igényt igen nagy mértékben kielégítheti, és veszélyeztetett gyermekeknél a valahová tartozás, szeretet iránti igény kielégítése szintén nagyon fontos.
Hosszú távon azonban csak akkor valósítjuk meg a gyermekek jó életfeltételeit, ha a képességeiket megfelelõen ismerve segítjük önmegvalósulásukat. A képességek felismerése és az ennek alapján történõ nevelés minden gyermek számára fontos, de különösen lényeges a veszélyeztetett gyerekeknél azért is, hogy megtalálják önmagukat. Ez a fontos feladat részben túlmutat a törvénytervezeten, hiszen ez elsõsorban az oktatási-nevelési intézmények számára igen fontos kihívás. Ennek ellenére lényegesnek tartom, hogy most szóljak ezen problémáról, hiszen csak így biztosíthatjuk, hogy az oktatási intézményeket elhagyó gyermekek élete megalapozottabb legyen. Ennek érdekében szükségesnek tartom, hogy az oktatási intézményekben egy nevelõ megfelelõ honorárium ellenében rendszeresen figyelemmel kísérje és koordinálja a veszélyeztetett tanulók elõrehaladását.
Jól tudom, hogy nem könnyû feltárni a gyermekek képességeit, de az érintettek összefogásával választ lehet adni erre a kérdésre. Ha ezt megvalósítjuk, akkor a gyermek számára belsõ motívummá válik a tanulás. Nem szabad elfogadni Kosztolányi Dezsõnek az Emberismeret címû írásában megfogalmazott gondolatát, amely szerint a természet megismerése lehetséges, de az ember megismerésére nincs lehetõség.
A nehéz életsorsú gyermekek között különösen sokan vannak olyanok, akik érzelemszegény környezetben éltek vagy élnek. Ennek kapcsán figyelembe kell venni Howard Gardner, a Harvard Egyetem professzorának Az intelligencia sokfélesége címû könyvében leírt megállapítást, amely szerint eddig az intelligencián a logikai, a verbális és a matematikai képességeket értették, pedig a szociális, mûvészi és érzelmi képességek is igen fontosak.
A veszélyeztetett gyermekeknél különösen a szociális és érzelmi képességek igen lényegesek. Az nyilvánvaló, hogy ezen képességeket nem elegendõ csupán az iskolában felismerni és fejleszteni, hanem ehhez a társadalom egészének együttmûködésére is szükség van. Segítsük mi is ezt az együttmûködést! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)