DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselõtársaim!
Lehet, hogy meglepõ bejelentéssel fogom kezdeni a hozzászólásomat, de ezen törvényjavaslat és indokolási részének elolvasása után egy eleddig nem tapasztalt érzés feszítette szét a mellemet. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Eleddig nem tapasztalt... - mert a kormány két és fél év alatt beterjesztett javaslatai során sosem éreztem nemzeti büszkeséget; most viszont igen, képviselõtársaim. Tudniillik, elolvastam, és homályosan megpróbáltam értelmezni az indokolásnak azt a részét, amelyik ezt tartalmazza: "A javaslat beépül az európai jogharmonizációs programba, sõt, a jelzáloglevelekbõl eredõ kötelezettség átruházásáról szóló része tekintetében korszerûbb annál."
Voltak nyelvhelyességi problémáim a törvény egészével kapcsolatban, itt is - mert egy programba hogy lehet beépülni, ez kérdéses; de nálunk a bürokrácia bikkfanyelve ismer ennél sokkal drasztikusabb szóképeket is. De hogy egy programot hogy lehet meghaladni, az számomra már érthetetlen volt. De nagyjából levontam azt a következtetést, hogy mi olyat készülünk alkotni, ami meghaladja a jelenleg az Európai Unióhoz tartozó országok jogrendszerének a normáit. Ez nagyon méltó, nagyon örültem neki, csak az a kérdés, hogy valóban meghaladja-e, valóban tudunk-e mi olyat alkotni a jelenlegi Magyarországon jogi normák tekintetében, ami meghaladja, s nem inkább az életszínvonallal kellene foglalkoznunk, s sem inkább azokon a területeken kellene közelítenünk - nem meghaladni, közelítenünk - az európai normákhoz.
De utána elolvastam a törvényjavaslatnak a záró rendelkezéseit, ahol a 27. § (2) bekezdése nyolc sor. Én nem kívánom felolvasni, és ezzel rabolni a tisztelt Ház idejét, arra kérem képviselõtársaimat, hogy nézzék meg, és gondolkozzanak el rajta; mert azt hiszem, hogy a magyar jogalkotás történetében ilyen furcsa rendelkezéssel még nem találkoztunk. Tudniillik ez kimondja, hogy ez a törvény a megalkotása során figyelembe veszi az EU direktíváit. Valamikor, még joghallgató koromban úgy tudtam, hogy a normának vannak bizonyos elemei. Hogy egy törvényben miért kell nekünk kimondanunk azt, hogy figyelembe veszünk EU-direktívákat, nem tudom, de remélem, majd egyszer el fog minket igazítani az államtitkár úr, meg fogja mondani, hogy ezentúl az összes törvény megalkotásánál kötelezõ lesz egy ilyen klauzulát alkotni, hogy ezzel bizonyítsuk azt, hogy Magyarország érett az Európai Unióhoz való csatlakozásra, mert mi minden törvényünkben kimondjuk, hogy figyelembe vesszük az EU irányelveit.
Igen tisztelt Országgyûlés! Egy minimális történelmi áttekintést hadd adjak azért ezen a téren. Bár Szájer képviselõtársam már említett néhány intézetet, hadd hívjam fel az Országgyûlés és a jogalkotók figyelmét, hogy a második világháború elõtt Magyarországon egy nagyon jól kimunkált intézményrendszer mûködött, szakosított hitelintézetekkel, és a különféle mezõgazdasági tulajdonosok hitelproblémáira különféle megoldásokat kívánt adni.
Ez a törvény a hitelintézeteket egységesen próbálja meg szabályozni. A magyar birtokviszonyok ismeretében, a jelenlegi magyar társadalmi viszonyok ismeretében néminemû kétkedõ aggódás támad bennem, hogy a jogalkotónak a célja, szándéka - amely értelemszerûen nemes, támogatandó - valóban elérhetõ-e ezzel a szabályozással.
A háború elõtti Magyarországon ugyanis három nagy hitelintézet foglalkozott nevezetesen a mezõgazdasági hitelek problémájával. Az egyik volt az Országos Földhitelintézet. Ez a nagy- és a középbirtokokra szakosodott. A másik, a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete volt. Ez - mint ahogy a neve is mutatatja - kisbirtokosok problémáira próbált megoldást találni. És miután voltak 5 holdnál kisebb nagyságú birtokok, törpebirtokok, ezek tulajdonosai számára az Országos Központi Hitelszövetkezet volt az az intézmény, amely a hitelezésnek a gondjait megoldotta.
Tehát látható, hogy hármas rétegezõdés volt, és akkoriban föltételezték - és az élet ezt bizonyította, mert ezek virágzó intézmények voltak -, hogy a mezõgazdaság speciális problémái miatt különféle intézeteknek kell szakosodni, és különféle intézeteknek kell ezt a kérdést megoldani.
Hogy mennyire jók voltak ezek az intézetek, mi sem bizonyítja jobban, mint azok a gazdasági válságok, amelyek, mondjuk, az elsõ világháború után megrázták Magyarországot, amikor a hitelállománynak körülbelül a 45 százaléka maradt a trianoni határokon túl levõ területeken - és ez nagyon komoly válságot jelentett; talpra tudtak állni, tudatos kormányzati politikával az elsõ világháborút követõ válságból a magyar mezõgazdaság kilábolt. Kilábolt, mert a kormányzatnak a politikája ezen intézetek tekintetében nagyon határozott volt. Egyrészt kaptak speciális privilégiumokat, adókedvezményeket, illetékmentességet. A jelzáloglevelek kibocsátásának a privilégiuma meghatározott intézetekhez kötõdött. Megkapták azt, hogy a követelések végrehajtásánál elsõbbséget élvezzenek. Nagyon erõs volt az állam és az intézetek kapcsolata. Még azt is elkövették, hogy ezeknek a hitelintézeteknek a vezetõihez kormányzati jóváhagyásra volt szükség. (Sic!) Ha úgy tûnt, hogy probléma van a gazdasági életben, az állam beavatkozott, interveniált. Nem félt attól, hogy a magyar mezõgazdaság számára igen fontos területen az állam aktívan részt tudjon venni a mezõgazdasági politika irányításában. És ami nagyon lényeges, tisztelt képviselõtársaim, ezek az intézetek nem voltak profitérzékenyek. Nem az volt a céljuk, hogy minél nagyobb profitra tegyenek szert, hanem a haszonból a mûködési költségeiket tudják fedezni, ezenkívül céljuk a mezõgazdaság talpra állítása, segítése volt, a gazdák számára egy könnyebb hitelnyújtási lehetõség megteremtése. Ez a szerkezet 1947-ben megszûnt, államosításra került.
Itt egyetlenegy mondattal hadd utaljak vissza Juhász képviselõtársam felszólalására, majd egy tegnapi miniszterelnöki mondatra; ahol a miniszterelnök úr - aki lassan most már igazán ki fogja érdemelni a magyar Cicero nevet, mert olyan szellemesen tud szónoki fordulatokkal élni - azt mondta, hogy a magyar mezõgazdaságot 1990 után szétverték. (Karakas János: Hát ez igaz!)
(11.00)
Ez annak igaz, aki nem ismeri a tényleges helyzetet, és politikailag elvakult és fanatikus. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) A magyar mezõgazdaságnak a szétverése például 1947-ben megkezdõdött, igen tisztelt képviselõtársaim, amikor államosították ezeket, és megszûnt a magyar mezõgazdaság számára egy kedvezõ hitelnyújtási lehetõség.
A magyar mezõgazdaság szétverése akkor is megkezdõdött, amikor kényszerítették az embereket, részben jogszabályok által - elvették a földjüket -, részben olyan viszonyokat teremtettek, hogy nem volt maradásuk azon a területen.
Azt hiszem, képviselõtársaim emlékezete idõként kihagy, és a miniszterelnök úré is, amikor elfelejti, hogy a termelõszövetkezetek nagy része már messze nem a mezõgazdaságból élt meg, hanem különféle melléküzemágaik voltak, ahol könyveléstechnikai manõverekkel próbálták egyensúlyban tartani az adott szövetkezetek mérlegét. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.)
Úgy tûnik, képviselõtársaim - akik most közbekiabálnak, ahelyett, hogy gombnyomással kétpercesre kérnének lehetõséget - elfelejtik azt, hogy ezeknek a szövetkezeteknek a nagy része kényszerbõl jött létre. A jól gazdálkodó szövetkezetekhez politikai okokból odacsapták a rosszul gazdálkodó szövetkezeteket. '90-ben tiszta lapot kellett kezdeni, hogy akik tudnak eredményesen gazdálkodni, kapják meg ezt a lehetõséget; azok az egyéni gazdák, akik úgy gondolják, hogy van erejük, van tudásuk, van szakképzettségük, kapjanak lehetõséget. (Karakas János közbeszól.)
Úgyhogy a szétveréssel kapcsolatban jobb lenne - õszintén mondom -, ha nem ilyen javaslatok tárgyalásánál próbálnák meg a múltat magyarázni.
Igen tisztelt Képviselõtársaim! Ennek a törvényjavaslatnak a jogi rendszere egy kicsit szerencsétlenre sikeredett. Úgy gondolom, jobb lett volna talán nem megpróbálni különféle utaló szabályokkal összehozni ennek a hitelintézeti területnek a szabályozását, mert a különféle jogszabályokra való utalással és a jogi normák keveredésével, valamint a nem megfelelõ szóhasználattal a jogalkalmazó számára nehéz helyzetet teremtünk, ha ilyen módon fogjuk majd ezt elfogadni.
Nem is beszélve egyébként a magyar állampolgárokról, akik ha ezt a jogszabályt elolvassák, akkor ismételten csak legyinteni fognak, s azt mondják, hogy ezek a jogászok nem tudnak értelmesen és magyarul fogalmazni. Ez a jogszabály nem egy szûk rétegnek készül. Nem a szabadalmak oltalmáról szól, hanem sok-sok mezõgazdasági termelõ számára is megpróbál valamiféle eligazítást nyújtani. Ha ezt megfogalmazzuk, úgy kell megfogalmazni, hogy ne ötéves jogi elõképzettség legyen szükséges ahhoz, hogy egy-egy szónak a tartalmára lehessen következtetni, hanem a közérthetõség alapján a magyar állampolgárok tudják, hogy a törvényjavaslat valójában mit tartalmaz.
A keveredésre csak néhány példa. A hitelintézetekrõl szóló törvényt és az értékpapírtörvényt tartalmazza másodlagos joganyagként, mert azokat a szabályokat kell alkalmazni, amelyekkel ez a törvény egyébként ellentétes rendelkezést nem tartalmaz. De természetesen a polgári törvénykönyv háttérjogszabálya ennek a törvénynek, valamint a jelzáloglevelekrõl szóló részben az 1982-ben kibocsátott 28. számú törvényerejû rendelet szintén egy ilyen háttérjogszabály.
Ezeknek a jogszabályoknak a fogalmi rendszere helyenként keveredik. Ebbe még egy nagyobb keveredést visz ez a javaslat, ezért úgy gondolom, nagyon szükséges lesz a módosító javaslatok során kigyomlálni a fogalmi pontatlanságokat, és megpróbálni egységes fogalmi rendszert alkotni, hogy ezek a jogszabályok alkalmazásuk során ne jelentsenek majd problémát.
Nagyon röviden néhány olyan kérdést említenék, amelynek a megvitatását a Magyar Demokrata Fórum mindenképpen indokoltnak tartja. Elhangzott, igen tisztelt képviselõtársaim, hogy csak az ingatlanok tekintetében kívánjuk ezt a kedvezõbb lehetõséget megteremteni.
Valóban felmerül az a kérdés, hogy a törvényjavaslat elõterjesztõi kellett volna ismerjék, hogy az Országgyûlés tavaly a jelzálog tekintetében nemcsak az ingatlanra tette lehetõvé a jelzálogjognak a bejegyzését, hanem bizonyos ingóságokra is. Ezért a megkülönböztetés e tekintetben jogilag értelmezhetetlen, a gyakorlatban pedig szinte elfogadhatatlan. A vagyontárgyak: a hitelezõ számára adott esetben teljesen mindegy, hogy mi a hitelnek az alapja, ha az egy forgalomképes vagyontárgy, eladható vagyontárgy és a nyilvántartása szempontjából a jelzálogjognak a bejegyzése megoldható.
Kérném majd az államtitkár urat, hogy próbálja meg értelmezni a 3. § (3) bekezdésében foglalt tulajdonosi jogosítványoknak a legújabb megfogalmazását. Szájer képviselõtársam utalt arra, hogy itt a kezelõi jogot megpróbálják visszahozni; fölösleges, értelmezhetetlen, és ha a termõföldnek a tulajdonjogát vagy egyéb ingatlan tulajdonjogát meg fogja szerezni ez a pénzintézet, abban az esetben semmiféle értelme nincs, hogy a polgári törvénykönyv szerint a tulajdonost megilletõ jogosítványokat korlátozzuk.
Tudniillik, ha ez a szöveg marad meg a törvényben, akkor komoly tulajdonosi jogosítványokat hagy figyelmen kívül a jogalkotó. Holott a polgári törvénykönyv sokkal szélesebb tulajdonosi jogosítványokat tesz lehetõvé a tulajdonos számára. Azt hiszem, ez egyébként csak egy szokványos jogszabály-szerkesztési hiányosság.
Nagyon komoly gondot fog jelenteni az idõleges tulajdonnak a fogalma, azért, mert valóban semmiféle szankciója nincs annak, hogy ha megszerzi - és most rosszhiszemû legyek, államtitkár úr -, az erre szakosodott hitelintézet nagy mennyiségben fogja fölvásárolni vagy tulajdonba kapni a termõföldeket - mert lehet ilyen szándékkal is alakítani. Volt már rá példa a magyar történelemben, hogy egy sorozatos csõdhullámot követõen a kisbirtokoknak az ezrei kerültek banki tulajdonba - megtörténik. Letelik a jelenlegi javaslat szerinti egy év - egyes képviselõtársaim ezt három évre kívánják felemelni -, és utána mi van?
Ha nincs ennek semmiféle jogi következménye, hogy a törvény kimondja, hogy ha letelik a három év és nem adta el, állami tulajdonba kerül, természetesen kártalanítás ellenében, akkor jogászként nem tudunk ezzel a megfogalmazással mit kezdeni. Csak fel kell vetni azt a kérdést, hogy valóban elõkészített-e ez a törvényjavaslat, ami az Országgyûlés elé kerül.
Az idõ miatt egyetlenegy megjegyzés még: nem gondoltam volna, hogy a közjegyzõi lobby ennyire erõs, hogy e téren is kifejezetten közokiratot kívánnak elõírni. A korábbi ptk.-módosításnál már kiderült, hogy a közokiratok egy fajtája valóban legyen indokolt. De hogy ezen szerzõdések tekintetében az elõkészületek során elfogadott megoldás, hogy közokirat vagy teljes bizonyító erejû magánokirat (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõ leteltét.) is meg fog felelni, azt hiszem, továbbra is követendõ, és itt a közokiratnak a kötelezõ elõírása mindösszesen csak azt fogja jelenteni, hogy drágább lesz ez az egész eljárás, és egy bizonyos lobby tudta az érdekeit érvényesíteni.
Ezért, igen tisztelt képviselõtársaim, jelentõs módosításokkal tudjuk csak ennek a számunkra nagyon fontos törvényjavaslatnak az elfogadását támogatni. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)