PÓDA JENÕ (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselõtársaim! Egy nagyon fontos törvény fekszik elõttünk, amely régi hiányt pótol, ha meg is születik. Több mint húsz éve nem törvény szabályozza a határõrizettel, a határõrséggel, általában a Magyar Köztársaság határával kapcsolatos feladatokat és kötelezettségeket. Ez nem jelenti azt, hogy az elsõ törvényt alkotná meg a magyar Országgyûlés, hiszen történelmünk folyamán a feladat súlyának megfelelõen általában törvényi szabályozás valósult meg. Az elsõ ilyen törvényt Szent László királyunk hozta, amely ezzel a kérdéskörrel részletesen foglalkozik. Azt hiszem, hogy a folytonosság sok kérdésben fontos és erõs polgári erény. Azok a pozitív tapasztalatok, amelyek fölhalmozódtak az elmúlt években, évtizedekben, évszázadokban, számunkra is tanulságul szolgálhatnak.
Ha a határõrségrõl, a határõrizetrõl beszélünk, akkor a laikus szemlélõ számára is nyilvánvaló, hogy két nagyon lényeges és fajsúlyos kérdés különül el, illetve ütközik, ötvözõdik, és persze mind a kettõ alkotmányban pontosan rögzített kötelezettségünk és érdekünk. Az egyik a határok sérthetetlenségére vonatkozik, ami az állami szuverenitással függ össze, a másik pedig a határ rendjével, annak a biztonságos elválasztó, illetve összekötõ szerepével foglalkozik.
Az elsõhöz jobbára a fegyveres tevékenység, bizonyos háborús körülmények kapcsolhatók, de mindenképpen az erõt, adott esetben az elrettentést jelentheti vagy jelenti. A másik esetben pedig a békésebb, a polgári élet és a mindannyiunk által kívánt normális rend képzetét kelti. De mégis mind a két kérdést - amely összefügg szorosan, és amely bizonyos szempontokból mégis egymás ellen ható problémákat vet fel - valahogy egy módon és megnyugtató módon kell rendezni.
Azt hiszem, hogy az a kísérlet, amely tetten érhetõ a törvény megfogalmazásában, alapvetõen jól közelíti ezt a kérdéskört és fõ koncepcionális elemeiben mindenképpen támogatásra méltó. Akkor is így van ez, és akkor is ezt kell mondanom, ha bizonyos részletkérdésekben - és majd a késõbbiekben szeretnék erre utalni -, fõleg gyakorlati megvalósításában több kérdõjel, illetve olyan elem is fölmerül, amelyen szerintem változtatni érdemes.
Eljutottam oda, ahhoz a kérdéshez, amely minden törvénytervezet vitája vagy megközelítése kapcsán megkerülhetetlen. Nagyon fontos a precíz és korrekt jogi szabályozás. Nagyon fontos a szereplõk feladatainak, fõleg jogosítványainak, felelõsségének jó körülhatárolása, és erre ez a törvény törekszik. De az is nagyon fontos, hogy pontosan mérjük fel, milyen környezetben fogja ez a törvény kifejteni a hatását. Tehát az elmélet és a gyakorlat viszonya különösen akkor fontos, amikor egy ilyen változó, átalakuló világban alkotunk törvényt. Ez egyrészrõl magyarázata lehet annak a 7-8 éves késlekedésnek, amely a köztársaság 1989. október 23-ai kikiáltása, illetve az alkotmány kapcsán megfogalmazódik, és amely elõírja, hogy törvényben kell szabályozni a határõrséggel, határõrizettel kapcsolatos dolgokat - és a mai napig eltelt idõ, a hiány kérdése...
A gyakorlat azért is nagyon fontos, mert az alkotmány részletesen szabályozza, hogy a fegyveres erõk a honvédségbõl és a határõrségbõl állnak. De ha megvizsgáljuk az utóbbi évek történéseit, akkor láthatjuk, hogy két jól elkülönülõ, gyakorlatában sajnos jól elkülönülõ testülettel van dolgunk A "sajnos"-t arra értem, hogy nem egyforma a felkészültsége, nem egyforma nemcsak szakmai értelemben, sokkal inkább gyakorlati értelemben az alkalmazhatósága a két testületnek, és mindenekelõtt nem egyforma a morális állapota és a tartása. Tehát amikor egyes képviselõtársaim azt a kérdést feszegetik, amely már egy nagyon régóta húzódó vita, hogy a Belügyminisztériumhoz vagy a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozzon-e a határõrség, akkor figyelmen kívül hagyják azt a nagyon fontos alapelvet, hogy bizonyos mûködõ - még ha kisebb-nagyobb hibákkal és változtatásra szorulóan is, de mûködõ - szervezet megbolygatása akkor különösen nagy felelõsséget ró a képviselõkre, tehát akkor, amikor a másik oldala bizony nem úgy mûködik, ahogy kellene. Nevezetesen arról van szó, hogy a honvédség az utóbbi idõk átszervezései, az utóbbi idõk személyi változásai, válságai, morális problémái miatt bizony nem hozza azt a biztonságérzetet a törvényalkotónak, amelyet egyébként az alkotmány és a törvények megfogalmaznának.
(12.00)
Egy kormánypárti képviselõ két héttel ezelõtt a honvédelmi bizottság ülésén szó szerint azt mondta, hogy a honvédség nem tud eleget tenni alkotmányos és törvényi kötelezettségeinek. Ennek a vitának a lefolytatása nem ezen törvénytervezetnek a keretei közé tartozik, de mindenképpen rámutat arra, hogy nem lehet egyszerre minden elemét megbolygatni és felbolygatni egy ilyen fontos intézménynek, amit az alkotmány külön is nevesít és pontosan szabályoz: a fegyveres erõkrõl beszélek.
Ha egyébként csak tisztán laboratóriumi körülmények között vizsgáljuk a törvényt és az elméletben próbáljuk elhelyezni más törvényekkel és az alkotmánnyal is összefüggésben, azért akkor is van valami hiányérzet, ami a törvényalkotási folyamatra mutat és az elmúlt évek tevékenységével kapcsolatos.
Amikor jó pár évvel ezelõtt megalkotta a parlament a biztonságpolitikai és a honvédelmi alapelveket, akkor az volt a további kívánatos folytatási irány - amelyre a honvédelmi törvény törekedett is, de ott a késõbbiekben megtört ez a fejlõdési irány -, hogy az egyes kerettörvények - tehát úgy ez a törvény, a határõrségrõl szóló törvény, vagy a rendõrségrõl, idegenrendészetrõl, adott esetben még a légirendészetrõl, általában a rendvédelmi szervekkel kapcsolatos törvények is - csak az után szülessenek meg, hogy a két országgyûlési határozat egy konkrétabb és általában egy nagyon precízen megfogalmazott nemzetbiztonsági stratégiát rögzítõ törvény vagy országgyûlési határozat után - annak megszületése után - legyen megfogalmazva. Ez az építkezési mód azért fontos, mert a mostani gyakorlat éppen ellentétes hatást is kiválthat.
Itt most az történik - történt meg tulajdonképpen vagy befejezõdik ennek a törvénynek az elfogadásával -, hogy bizonyos mozaikszerû építkezésekkel az alsó szinten kiépül a teljes törvényi szabályozás; fent ott van a két országgyûlési határozat, és közte bizonyos ûr marad, törvényalkotási ûr; az az ûr, amelynek a megfogalmazására a honvédelmi törvény törekszik, de nem teljes mértékben tudja ezt a feladatát betölteni, különösen azért, mert ott a nemzetbiztonság bizonyos stratégiai elemeinek a megfogalmazása mellett azért összekeverednek kimondottan a honvédségre mint szervezetre vonatkozó szabályozások is. Lehet, hogy ezt talán éppen egy külön törvényben lenne célszerû megfogalmazni. Most azonban ez a helyzet már adott; énszerintem ebbõl több félreértés és probléma származik és származhat majd a késõbbiekben a végrehajtás során is.
Mindenekelõtt az elsõ - és az egyik ilyen legfontosabb - része pontosan a hatáskörök szabályozásával kapcsolatos. Emeljük ki mindjárt az egyik legfontosabb kérdést például, amely egy nagyon fontos emberi szabadságjog és alkotmányos alapjog is: az emberi élethez való jog kérdése; és ebben a törvényben értelemszerûen ennek az ellentéteként a lõfegyverhasználattal kapcsolatos részek megfogalmazása merül fel.
Ez a törvény úgy szabályozza, hogy mindenekelõtt utal a rendõrségi törvényre, más kérdések szabályozásakor pedig más törvényekre is. Tehát kialakul egy olyan utalási "pókháló", amely nemcsak a jogalkalmazó - adott esetben egy bíróság - dolgát nehezíti meg, hanem mindenekelõtt azok dolgát, akiknek nap mint nap végre kell hajtani ezt. Tudjuk persze, átmeneti állapotban élünk, amit nemcsak az jelez, hogy nem tudjuk, lesz-e új alkotmány vagy sem, hanem az is, hogy éppen egy folyamat kellõs közepén a határõrség kapcsán azt hajtja végre a kormány - a parlament támogatásával -, hogy egyre inkább hivatásosok szolgáljanak, és lehetõség szerint váltsuk ki a lehetõ legrövidebb idõn belül a sorkatonák, sorhatárõrök munkáját; de mindenféle szempontból közelítve is a lõfegyverhasználat az egyik legfontosabb kérdés.
Tehát indokolt az, hogy ne más törvényekre való utalásokkal szabályozzuk ezt a kérdést, hanem ide precízen, pontosan, felsorolással kerüljön be. És nemcsak azért, mert nem képesek az emberek - hiszen persze, hogy képesek - arra, hogy más törvény paragrafusát felütve ezeket a részeket elolvassák, hanem azért, mert lényeges különbség van a rendõrségi fegyverhasználat és mondjuk, a határõrség fegyverhasználata között. A határõrség fegyverhasználata adott esetben több és szélesebb, és ez mindenképpen külön szabályozandó - az elõbbiek elmondása szerint.
Ugyanígy a feladatmegosztás kapcsán problémákat jelenthet az, hogy a szabályozás elég széles körben törekszik annak megfelelõen a feladatok megosztására, ahogyan tulajdonképpen a határõrség egy elég univerzális szervezet is kell hogy legyen a határõrizettel összefüggésben; hiszen ahogy a törvénytervezet meghatározza, a 20 kilométeres sáv, amelyben mintegy fizikailag próbálja jelezni azt, hogy melyek a tevékenységi körei ennek - bár nyilván ezen is lényegesen túlnyúlik -, szóval ez a 20 kilométeres sáv területében az ország területének majdnem negyedét adja. És értelemszerûen szinte minden elõfordul egy ilyen nagy területen is, a specialitásokon túl is; szóval minden olyan dolog elõfordul, ami az ország egészében is elõfordul.
Tehát a határõrség ezen törvényi megfogalmazás szerint szinte univerzális szervezetté kezd kinõni, amely egyesíti mindazokat a szerepeket, funkciókat - a titkos- információgyûjtéstõl bizonyos rendészeti, rendõrségi hatáskörbe tartozó dolgokon át, a vám- és pénzügyõrséget érintõ kérdéseken keresztül egészen a fegyveres erõ funkcióval összefüggésben a honvédelmi kötelezettségig... Tehát ez egy nagyon éles és nagyon finom szabályozást igényel, és a precíz, pontos megfogalmazások ezért elengedhetetlenek, és az utalások nem helyesek minden esetben.
Tényleg így van - ahogy az egyik képviselõtársam itt az általános vitában már utalt rá -, hogy például a nyomozati jogkör kapcsán az embercsempészet, a tiltott határátlépés vagy a határjelek megrongálása egy teljesen természetes és idesorolandó kérdéskör, ami az illetékességet jelenti. De bizony a tömegoszlatás vagy a fedõvállalkozás létrehozása mindannyiunk érzése szerint is határeset, nemcsak azért, mert határõrizetrõl és határõrségrõl van szó; tehát ez a határeset azt jelzi, hogy bizonyos esetekben indokolt lehet, de általános esetekben nem. Tehát egy precíz, pontos szabályozással jobban körül kell határolni ezeket a lehetõségeket.
Erre vonatkozóan egyébként részletes módosító indítványokat fogunk benyújtani, akár a fegyverhasználattal kapcsolatban, akár mondjuk, ennek a nyomozati jogkörrel összefüggõ kérdéskörnek a precízebb megfogalmazása érdekében is.
A felelõsségmegosztás kérdése az egyik legfontosabb ebben, hiszen nemcsak együttmûködésre kötelezettek ezek a szervezetek - beleértve a határõrséget is -, de hát ennek megfelelõen bizonyos rivalizálás is ki fog alakulni, ahogy ez mindig is megtörténik szervezetek között. Tehát nagyon fontos, hogy átfedések feleslegesen ne legyenek, de lyukak se képzõdjenek.
Azzal a szabályozási móddal, amelyet így most megfogalmaz a törvénytervezet, a Magyar Demokrata Fórum egyetért; nevezetesen, hogy békében a belügyminiszter, háborús, minõsített helyzetben pedig a honvédelmi miniszter felügyelje a határõrséget. Ennek jelentõs külpolitikai és tapasztalati okai vannak. Mindenekelõtt a délszláv válságra szeretnék utalni, képviselõtársaim, amikor ez a modell jól mûködött. Jól mûködött, nemcsak azért, mert nem keltett felesleges pánikot azzal az elõzõ kormányzat - ha keltett volna -, hogy kénytelen lett volna a hadsereg erõit mozgósítani bizonyos események bekövetkezése kapcsán, hanem ezzel egyben azt is sikerült elkerülni, hogy nem keltett különösebb félelmet a szomszédainkban, félreérthetõ vagy félremagyarázható félelmet. Tehát arányos fenyegetettségre arányos választ adni különösen fontos, azt hiszem; és ebbõl a szempontból ez a fajta tagozódás jó lehetõséget nyújt, és a késõbbiekben is indokolt fenntartani.
Nem téveszthetnek meg bennünket - egyelõre legalábbis - azok a nyugat-európai törekvések vagy bizonyos fejlõdési folyamatok - amelyek olyan fizikai és politikai körülmények között persze ott indokoltak -, amelyek egy nagyon gyors és látványos fejlõdést indítottak a határõrségeknél - ha egyáltalán vannak még ilyenek - a rendészeti, rendvédelmi feladatok irányába. Azok nagyon puha határok és nagyon biztonságos határok: a Benelux-országok határai, vagy másokat mondhatnék példaként. Nálunk egyelõre nem ez a helyzet, és amíg nem ez a helyzet, addig mindenképpen indokolt a jelenlegi állapot fenntartása.
Külön kell szólni a sorkötelesek kérdésérõl, hiszen ez a folyamat tart, és - éppen az elõbb elmondottakkal összefüggésben - nem lehet túl gyors ennek a végrehajtása; különösen akkor, hogyha figyelembe vesszük azt, hogy a kilenc hónapra tervezett új szolgálati idõ már azt a kérdést is fel fogja vetni, hogy lesz-e egyáltalán elég fiatal, aki a polgári szolgálat és az egészségügyi minimumfeltételek mellett tulajdonképpen alkalmas arra, hogy sorkatonai vagy sorhatárõri szolgálatot lásson el.
Összességében tehát a törvénytervezet jól szolgálja azt a célt, amit az elõterjesztõi megcéloztak; több helyen módosításra és pontosításra szorul. Ennek a lehetõségei megvannak, és mi magunk is élni kívánunk a módosító indítványok benyújtásának lehetõségével. Ha azokban sikerül ezeket a problémákat megfelelõen rendezni, akkor minden bizonnyal elfogadható lesz a Magyar Demokrata Fórum képviselõi számára is ez a törvénytervezet.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)