DR. BIHARI MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselõtársaim! Valóban nagy jelentõségû törvény megtárgyalására, helyesebben visszaküldés utáni újratárgyalására és végül szavazására kerül sor. A köztársasági elnök úr elõször élt azzal az alkotmányban biztosított jogával, hogy megfontolásra visszaküldött két törvényt - ezek között egyikként a képviselõk jogállásáról szóló módosított törvényt - a parlamentnek.
Szeretném hangsúlyozni azt, hogy véleményem szerint a bizottsági tárgyalások során mindkét bizottságban házszabályszerûen folyt a tárgyalás, a módosító indítványok megtárgyalása és végül a szavazás. Úgyhogy ezért nem egészen értettem képviselõtársamnak azt a minõsítését, hogy õszerinte méltatlan volt az eljárás a köztársasági elnök úrhoz, és ezért õ visszavonta a módosító indítványát. Az, hogy egy képviselõ módosító indítványa nem nyeri el egyik bizottságban sem a többséget, sem - a legtöbb helyen - az egyharmadot sem, szerintem nem elegendõ ok arra, hogy valaki ilyen minõsítést mondjon vagy tegyen.
Tulajdonképpen csak három dologról szeretnék szólni és három dologra reflektálni. Az egyik az, hogy differenciálhat-e, különbséget tehet-e a parlament összeférhetetlenségi szabályok meghozatala során vagy sem. A köztársasági elnök úr is - jogegyenlõségi szempontból - több tételben és több észrevételével ezt kifogás tárgyává tette. Az összeférhetetlenségi szabályoknak a differenciálás a lényege. Két véglet van: vagy semmi nem összeférhetetlen - és akkor teljes az egyenlõség -, vagy minden összeférhetetlen, és akkor megint csak minden pozíció összeférhetetlen, és megint teljes az egyenlõség. A különbözõ gazdasági és nemcsak gazdasági pozíciók közötti különbségtétel indoka az, hogy fennáll-e a veszély arra, hogy részben hatalomkoncentráció vagy nemkívánatos érdekbefolyásolás jön létre.
Ha ez a veszély fennáll, akkor megtiltják ezen tisztségek képviselõséggel együtt való betöltését. Így az összeférhetetlenségi törvények a jogászok között például az ügyvédekre nem mondják ki általában az összeférhetetlenséget, a bírákra mindenhol kimondják, az ügyészekre kimondják, a jogtanácsosokra nem mondják ki. A közalkalmazottak egy részére van, ahol kimondják, más részére nem mondják ki. Önmagában az tehát, hogy a törvénytervezet a gazdasági és nem gazdasági pozíciók között differenciáltan próbál különbséget tenni összeférhetõség és összeférhetetlenség között, nem ad okot alkotmányos aggályra.
A másik, amivel foglalkozni szeretnék: a módosító indítványok között szerepel az eljárási szabályokra vonatkozó indítvány. Az ajánlás 26. pontjában Géczi József Alajos képviselõ úr kitolná a törvény hatálybalépését addig, amíg az érintett házszabályi módosítás nem történik meg. Megítélésem szerint erre azért fontos kitérni, mert az a képzet keletkezhet, mintha a jelenleg hatályos össszeférhetetlenségre vonatkozó eljárási szabályok alapján nem lehetne lefolytatni korrekt összeférhetetlenségi eljárást. Az eljárási szabályokat részben az alkotmány tartalmazza, részben a Házszabály külön fejezetben, további részben az 1990. évi LV. törvény és kisebb részben a módosított törvény.
Ezen eljárási szabályok alapján egyértelmûen, pontosan megállapítható, hogy hogyan indul az eljárás, kik kezdeményezhetik, a kezdeményezés után milyen eljárási határidõk vannak, ki hozza meg a döntést, és a döntésnek mi a konzekvenciája. Mindezek alapján úgy gondolom, az az aggály nem állja meg a helyét, hogy a jelenleg hatályos eljárási szabályok alapján nem lehet lefolytatni korrekt összeférhetetlenségi eljárást.
Végül a kétharmados szabályt illetõen az ajánlás 30. pontjában szerepel egy elõterjesztés, amely az alkotmány 20/A § (2) bekezdésének módosítására irányul. A korábbi általános és részletes vitában is elmondottam: én magam tartalmilag egyetértek azzal, hogy minõsített többséghez kössék az összeférhetetlenség kimondását, viszont ehhez az alkotmányt kell módosítani, mert az alkotmány mondja ki, hogy egyszerû többség elegendõ az összeférhetetlenség kimondásához. Nyilván ennek az is az oka, hogy Magyarországon 1962 óta összeférhetetlenségi ügy nem volt. De nem ez a lényeg.
Egyetértek azzal, hogy egy ilyen jelentõségû döntés, amely végsõ soron a képviselõi mandátum elvesztéséhez vezet, minõsített többséget igényel. Viszont ahhoz, hogy ezt a módosítást keresztülvigyük, a képviselõk jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvényt nem elég módosítani, hanem kifejezetten alkotmánymódosító törvényt kell benyújtani. Ezt benyújthatta volna bármelyik képviselõ.
(19.40)
Természetesen az alkotmányozási moratórium azt lehetõvé teszi, hogy a hat párt egyetértésével feltétlenül szükséges és indokolt esetben alkotmány módosítására sor kerüljön. A kétéves hatpárti tárgyalások során például ezzel a szigorítással mind a hat párt egyetértett. Azt gondolom tehát, hogy ha mondjuk, december óta vagy azt megelõzõen egy, a jelenlegi módosító törvényhez kapcsolódó alkotmánymódosító törvénytervezetet valaki benyújtott volna, ez a javaslat elfogadásra találhatott volna, egyszerûen csak házszabályszerûen kellett volna ezt elõterjeszteni.
Én magam úgy gondolom, hogy a bizottságok a maguk tárgyalásai során és a parlament a módosító indítványok tárgyalása során kellõ felelõsséggel és részletességgel tárgyalták meg a beérkezett módosító indítványokat. Azt gondolom, hogy a parlament példát mutathat, hogyha ötven év után elõször átfogó összeférhetetlenségi törvényt alkot meg, ezzel megnyitva a lehetõséget arra, hogy más szervezetekre, önkormányzatokra, kormánytagokra, minisztériumokra vonatkozó szigorúbb összeférhetetlenségi szabályok elõkészítésére és elfogadására is sor kerüljön.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)