DR. GICZY GYÖRGY (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A miniszterelnök úr beszédének bevezetõjében arról beszélt, hogy a társadalmi stabilitás kérdésének szánja ezt a megnyilatkozását. Úgy gondolom, egy magyar kormányfõnek nem parlamenti felszólalásokkal kell biztosítani az adott társadalom stabilitását, hanem józan, kiegyensúlyozott kormányzással. Pontosan az a legnagyobb baj az egész Postabank-ügyben, hogy tetten érhetõ: az állampolgárok elveszítették a bizalmukat, elveszítették a bizalmukat a bankszférával szemben, de nem utolsósorban elveszítették a bizalmukat a kormánykoalícióval és a kormányzattal szemben. (Dr. Pusztai Erzsébet: Így van! - Dr. Szabó Zoltán: Meg az ellenzékkel szemben. - Zaj mindkét oldalon.)
Azt mondta itt, miniszterelnök úr, hogy rémhírterjesztések voltak ezzel a jelenséggel kapcsolatban. Hadd tegyem hozzá, hogy sajnos, aki Magyarországon a bankok helyzetét és a bankokkal kapcsolatos, már korábban megmutatkozó ellenmondásos és problematikus szituációkat ismeri, azokban joggal merülhet fel a gyanú és joggal merülhet fel kétség egy ilyen kiélezett szituációban. Ön azt mondta, miniszterelnök úr, hogy a társadalom komoly áldozatokat hozott azért, hogy a stabilizáció, a gazdasági stabilizáció és ez a jelenlegi helyzet megteremtõdjék. Ezzel szemben azt szeretném hangsúlyozni, hogy ez a társadalom nem jószántából hozott áldozatokat, hanem ez a kormányzat sorozatos áldozatvállalásra szorította rá az állampolgárokat.
Ezért gondolom én azt, jelenségértékû kellene hogy legyen a kistermelõk megmozdulása, amelyet valóban nem kifejezetten ellenzéki erõk és ellenzéki pártok szerveztek és mozgattak, hanem az állampolgárok rádöbbentek arra, hogy ebben a szférában is eljutottak a tûrés határáig, és ezért próbálják, próbálták a polgári engedetlenség békés megnyilatkozásait felhasználni ahhoz, hogy a saját érdekeiket végre képviseljék.
Ön ezt úgy aposztrofálta, igen tisztelt miniszterelnök úr, hogy ön megérti, hogy a kistermelõk a maguk igazságát keresik, személyes tisztességüket ön nem vonja kétségbe. Ön ezt az egész szituációt tulajdonképpen egy magánjellegû, személyes jellegû ügyre zsugorítja ezzel. Nem arról van szó ugyanis, hogy a kistermelõk csak egyéni, pillanatnyi, vélt érdekeik alapján és a közterhek viselésétõl való elszabadulásból cselekedtek így; hanem ez a magyar társadalomnak egy szimptomatikus jelensége, amelyet követni fog nyilvánvalóan a fuvarosok és most már - a mai lapok tanúsága szerint - a fõvárosban lévõ szemetesek demonstrációja is.
Megkérdezem miniszterelnök urat, az ön társadalmi stabilizációt szolgáló kormányzása alatt az ön kormánya melyik foglalkozási ágat nem sértette még az ország iránt elkötelezett békességes és áldásos kormányzati tevékenysége révén. Tud-e mondani egy olyan társadalmi réteget, amelyet az ön kormányzatuk alapvetõen emberi megélhetésében, tisztességében, lehetõségében ne sértett volna meg, és ne állt volna szemben az õ érdekeikkel? Mondja meg, igen tisztelt miniszterelnök úr, tulajdonképpen kinek a kormánya, amelyik itt ül elõttünk!
(15.30)
Melyik önkormányzati, melyik társadalmi rétegé, melyik foglalkozási ágé, amelyért önök tettek volna valamit ez alatt az idõszak alatt? Csak egyetlenegy szférát vagy egyetlenegy önkormányzatot említsen! (Dr. Torgyán József: Önmagukért! - Taps az ellenzék padsoraiban.) Úgy gondolom, hogy ezek szimptomatikus jelek. Egy kormányzatnak el kellene gondolkodnia azon - amely igényt tart arra, hogy demokratikusan és demokratikus értékek szerint ítéljék meg a mûködését -, hogy vajon tett-e ezért az országért valamit ez alatt az idõ alatt. És ha majd a miniszterelnök úr föl tud sorolni olyan társadalmi rétegeket és foglalkozási ágakat, amelyekért ön áldozatos munkát vállalt (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõ leteltét.), akkor majd kérhet áldozatot a magyar polgárságtól és a magyarországi lakosságtól!
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék soraiban.)