DR. HASZNOS MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Engedjék meg, hogy a reklámtörvény vitáját a reklám fogalmának egy igen frappáns definíciójával kezdjem - és ez az Akadémiai Kislexikonban olvasható: "Reklám: a fogyasztókat befolyásolni szándékozó, áruvásárlásra, illetve szolgáltatások igénybevételére ösztönzõ információszolgáltató tevékenység. Fõ csatornái a tömegkommunikációs eszközök." Ez, úgy érzem, hogy kellõ módon és hûen kifejezi a reklám valós tartalmát ma, egy fogyasztói piacgazdaságra épülõ társadalomban.
Érdemes azonban elgondolkozni azon, hogy a reklám tulajdonképpen az árutermelõ társadalom fejlõdésének egy sokkal korábbi szakaszában is megjelent már, és mégis a magyar jogtörténetben ez az elsõ eset, hogy a reklámot önállóan, önálló törvény formájában igyekeznek szabályozni. Hisz korábban a XX. század elsõ felében a reklám védelmét és korlátait a tisztességtelen versenyrõl szóló, 1923. évi V. törvény, valamint az azt módosító, 1993. évi XVII. törvény szabályozta. Hadd idézzek ebbõl egy nagyon érdekes tényállást, ami úgy szólt, hogy reklámszédelgés. "Reklámszédelgés az, amikor valaki áruja kelendõségének fokozására olyan ténybeli adatot vagy kifejezést használ, mely az árura, a vállalatra vagy bármi más tényre vonatkozóan a fogyasztóközönséget megtéveszti." Reklámszédelgés egy más, már közismert áruhoz hasonló név vagy csomagolás használata is. Úgy hiszem, ma azt a kort éljük, amikor már nemcsak a reklám, hanem más területen is elég sok a szédelgés; ez csak mint jogi érdekesség és kuriózum: akkor nevén merték nevezni a dolgokat és aki szédelgett, azt szédelgõnek hívták.
A XX. század végére a reklám egy nagyhatalommá, egy nagy hatalmú iparággá nõtte ki magát, milliós bevételekkel, amelyeket végsõ soron - természetesen mint a termék önköltsége - a fogyasztók fizetnek meg. Az árubõség és az új termékek megjelenése miatt azonban szükség is van a reklámra. Nem tagadjuk, nem mondjuk azt, hogy a reklám egy teljesen felesleges valami, mert kell az, hogy a fogyasztó információhoz jusson, és legyen igazi választási lehetõsége.
A reklámnak azonban ez az általunk is elismert pozitív funkciója nem eredményezheti azt, hogy lényegében maga alá gyûri azokat a területeket, ahol és amiben megjelenik. Ezért szükség van a reklám ésszerû keretek közé szorítására és a tevékenységnek a jogi szabályozására. Ma Magyarországon a reklámjoggal eddig a belkereskedelemrõl szóló törvény, annak a végrehajtási rendelete, a médiatörvény és bizonyos vonatkozásokban az úttörvény rendelkezései foglalkoztak, vagyis nem létezett olyan világos eligazítást adó, egységes jogszabály, amely a reklám területét a teljesség igényével szabályozni tudta volna.
Ennek a hiánynak kíván véget vetni ez a törvényjavaslat; valamint az elõterjesztõ az Európai Közösséghez való jogharmonizációt is megjelölte célul. Tehát ennek figyelembevételével, egy ilyen fontos jogszabály esetében én úgy érzem, jogalkotóként mi, az Országgyûlés, amikor az elõterjesztést megkapjuk, akkor tulajdonképpen abból a szempontból kellene vizsgálnunk e törvényjavaslatot, hogy az hogyan felel meg a minõség követelményeinek - és itt nemcsak a reklám minõségére gondolok, hanem a jogszabály minõségére -, a jogminõség követelményeinek hogy felel meg; hogy felel meg az információ és az informatika követelményeinek; hogy felel meg a munka értékrendbe illesztésének, és hogy felel meg az optimalitásnak. Vagyis a minõség a reklámban is többször kritikus szerepû tényezõ; az informálásnak és az információáramlásnak nincs ilyen módja és területe, amelyre a reklám valamilyen vonatkozásban már rá ne tette volna a kezét - most mindegy, hogy ez helyes vagy helytelen - és a legtöbb reklám a munka által létrehozott javakat propagálja a fogyasztás oldaláról; a munkával szerzett jövedelmek elköltésére ösztönöz. És mivel a reklám a modern életnek szinte minden szereplõjét érinti, így rengeteg ellentétes erõ erõterében fejti ki a hatását, és óriási a jogalkotó felelõssége, hogy a reklám ezt a rendkívül fontos eszközt a társadalom egésze számára optimálisan szabályozza.
Itt utalnék Takács Imre képviselõtársamnak az elõbbi felszólalására: õ azt mondta, hogy a hatástanulmány szinte már meg is történt azzal, hogy összehívták a szakma legjobb képviselõit, és õk maguk között eldöntötték, hogy vajon milyen hatása lesz ennek a reklámnak õrájuk, vagyis a reklámozókra, a vállalatokra, és hogy liberális-e vagy szorító-e ez a reklám, kiterjesztõek vagy szûkítõek az értelmezések: elmondták õk, a szakma.
Énszerintem egy jogszabály jó hatástanulmányának az a követelménye, hogy a társadalomban vizsgáljuk, tehát nem csak egy szakmában, hiszen akkor felesleges egyáltalán törvényhozásról, jogalkotásról beszélnünk - össze kell hívni mindenütt az érintett szakmát, döntsék el maguk között, hogy nekik mi a jó, és akkor azt mondjuk, hogy ez a hatástanulmány. Például lehet, hogy ez történt az adótörvények vonatkozásában, hogy eldöntötte a szakma, az APEH és a költségvetés, hogy neki mi a jó. (Dr. Brúszel László közbeszól.) Csak kérdés, hogy erre a társadalom - itt mutatják az élõ példák - hogy reagál.
(11.00)
Van egy régi mondás és bölcs közmondás: "Ó desint vires tamen laudanda est voluntas"; mi most ebben a cipõben járunk, hogy "Bár hiányoznak az erõk, de dicsérendõ az akarat." Ugyanis ennél a jogszabálynál én legfeljebb csak az akaratot tudom dicsérni, az eredmény azonban meg sem közelíti azt a célt, amit maga a jogszabály elõterjesztõje határozott meg.
Már a törvényjavaslat címe is megtévesztõ, mert nem a gazdasági reklámtevékenység egészével foglalkozik, abból kirekeszti a szabadtéri reklámot, valamint érintetlenül hagyja a rádió és televízió mint mûsorszóró által végzett reklámtevékenységet. Mivel a médiatörvény rendelkezései is hatályban maradtak, ez azt eredményezte, hogy a reklám alapfogalma most már ugyan egységes, de a fogalom nem teljes, és a jogszabály sem teljes körû, pedig a gyakorlat éppen azt igényelné, hogy minden reklámot egységes szemlélettel, egy törvényben kellene szabályozni. Ekkor lenne optimális a szabályozás, de hát ehhez kellenének azok a gondos hatástanulmányok.
A korábbi szabályozásnak volt egy nagyon lényeges eleme, hogy szétválasztotta a reklám és a hirdetés fogalmát. Ezt a médiatörvény ugyan megszüntette, de létrehozott egy másik megosztást, a reklám és a támogatás fogalmának szétválasztásával. Mivel ez a fogalom ebben az elõttünk lévõ törvényjavaslatban nem is szerepel, a szponzoring az írott sajtó esetében például egyáltalában nincs szabályozva. Ha figyelembe vesszük azt, hogy készülõben van a szabadtéri reklámokról szóló törvény is, így a jogalkalmazóknak a jövõben is megosztott fogalmakkal kell majd dolgozni.
Vannak pontosan körülírt fogalmak a törvényben, például ilyen a fogyasztó: természetes jogi, ilyen személy, olyan személy, de aztán vannak olyanok, amiket nemes egyszerûséggel csak "aki" szóval definiálnak, például a reklámozó: "... a reklámozó, aki...".
A fiatalkorú meghatározásánál például egyszerûen fittyet hánynak a polgári jog általános szabályaira, mely szerint a 16. életévét betöltött fiatalkorút, ha érvényes házasságot köt, minden jogi vonatkozásban nagykorúnak kell tekinteni.
Egyáltalán mi szükség van arra, hogy egy törvény elõkészítésekor a már szabályozott és jól mûködõ kérdéseket fejvesztetten újraszabályozzuk? Bár dicsérendõ az a tény, hogy probléma nélkül sikerült kimásolni a személyhez fûzõdõ jogok felsorolását a polgári törvénykönyvbõl, csak erre itt semmi szükség, elég utalni rá.
Ezek után jogosan állapítom meg azt, hogy az elõterjesztõ figyelmét semmi nem kerülte el, csupán a lényeg. Ugyanis a kódexigényû- jogalkotás nem abban fejezõdik ki, hogy a használt összes fogalmat újradefiniálom, hanem abban, hogy egy adott jogterület egészét általános igénnyel kívánjuk szabályozni. A reklámtevékenységnek a diribdarabban történõ és idõben elhúzott szabályozása még a tervezését is nehezíti a reklámtevékenységnek és a reklámmal foglalkozó cégeknek.
A reklám tipikusan egy olyan terület, ahol csak a terület teljes áttekintése ad alapot a jó törvényi szabályozás megalkotásában. Mivel ebbõl a javaslatból kimaradt a nem gazdasági reklámtevékenység, a politikai hirdetés, a szponzoring, a televíziós és rádiós reklám, a szabadtéri reklámozás, nem felel meg a saját maga által megfogalmazott céloknak sem.
Ma igen divatos hangsúlyozni az európai csatlakozás érdekében a jogharmonizációt. A kodifikátor csak akkor kerül igen nehéz helyzetbe, ha nincs mihez igazítani a magyar jogot, mert közösségi szinten egyszerûen hiányzik az egységes szabályozás. Hogy valamit mégis mondjon, hivatkozik az áruforgalom szabadságának alapelvére. Csak itt egy alapvetõ tévedés van: ez a kereskedelem szabadságát jelenti és nem a reklámozás mint tevékenység szabadságát.
A tilalmak között van egy nagyon érdekes tilalom: "Adómentesség, adóelõny, adókedvezmény igénybevételének ígéretét tartalmazó reklám közzététele tilos." Kérem, ha van egy másik jogszabály, amely alapján minden polgár jogosult bizonyos feltételek esetén az állam által nyújtott adókedvezmények igénybevételére, akkor miért kell ennek a lehetõségétõl, a megismerés lehetõségétõl a reklámtörvényben elzárni. Ez már diszkriminációs problémát is felvet, mert bizonyos bennfentes körök úgyis ismerik pontosan ezeket a lehetõségeket. az egyszerûbb ember, az állampolgár, a vidéki kisvállalkozó nem ismeri. Vagy adjon, vagy ne adjon az állam egyáltalában senkinek sem adókedvezményt, vagy tûrje el azok igénybevételét és ismertetését. Ezért ezt a reklámot nem tiltani, hanem megfelelõ garanciák beépítésével szabályozni kellett volna.
Az összehasonlító reklámot nem tiltja a javaslat, de beépít egy olyan bonyolult és felesleges szabályozást, amely szerint az összehasonlító reklám nem eredményezheti a versenytárs vagy a más áru hátrányos megítélését. Kérem, aki összehasonlít valamit, akkor annak az összehasonlításnak az alapfeltétele, hogy nincs két egyforma termék, valamelyik valamilyen vonatkozásban rosszabb a másiknál, a másik pedig jobb. Ha egyszer ezt az egyik paragrafusban megengedjük, a másik paragrafusban azt mondjuk, hogy tilos az olyan összehasonlító reklám, amelyik kimutatná, hogy a másik jobb, akkor nincs összehasonlító reklám. Az összehasonlítás lényege éppen az, hogy melyik a jobb és melyik a nem.
Baj van a logika szabályaival máshol is. Ha egyszer a javaslat szerint a gyógyszert csak törzskönyvezés után lehet reklámozni, akkor miért kell néhány bekezdéssel késõbb kimondani, hogy vizsgálati készítmények reklámozása tilos. Ha egyszer leírtuk, hogy csak törzskönyvezés után, akkor ez nem lehet a vizsgálati szakaszban.
Az eljárási szabályoknál az is érthetetlen, miért nem kezdeményezhet a Fogyasztóvédelmi Fõfelügyelõség a Versenytanácsnál eljárást, mikor legtöbbször ugyanazon tényállásból adódik: a fogyasztókat veszélyeztetõ reklám egyben tisztességtelen piaci magatartás is. Az egyik esetben igen - tisztességtelen piac esetében felléphet -, a reklám esetében nem.
Nagyon hiányoljuk bizonyos érdekvédelmi szervezetek, bizonyos társadalmi szervezetek ügyfélkénti elismerését; akiknek, mondjuk, jogos érdekeit sértheti a reklám - állatvédõk, ilyenek, olyanok -, nem szerepelhetnek, és nem léphetnek fel.
Azt pedig szinte szégyenkezve mondom ki mint jogász, hogy milyen jogi dilettantizmus az, ha kimondja egy törvényjavaslat, hogy a bíróság határozat-megváltoztatási jogát külön kiemeli a törvény. Ha ez nincs benne a reklámtörvényben, a bíróságnak akkor is joga van a határozatot megváltoztatni, nem ebbõl származik a bíróság határozat- megváltoztatási joga.
(A jegyzõi széket dr. Trombitás Zoltán foglalja el.)
Összefoglalva: Ez a javaslat koncepciótlan, szabados, jogelméleti, jogszerkesztési hiányosságai vannak, a kódexigényû-szabályozás elmaradása miatt ez a javaslat így, ebben a formában nem szolgálja a célját, ezért nemigen tudjuk támogatni. Az más kérdés, vajon méltó-e az egy szakértõ kormányhoz, hogy a parlamentre bízza, hogy ötszáz módosító javaslattal javítsa fel ezt a törvényt olyanná, amilyennek lennie kellene. Ezért a Kereszténydemokrata Néppárt részérõl ebben a formában támogatni nem tudjuk, majd meglátjuk, hogy lesz-e elég erkölcsi erõ és idõ ahhoz, hogy a rengeteg módosító javalattal feljavítsuk. Köszönöm a türelmet. (Taps a jobb oldalon.)