DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az elmúlt évben az ön és kormánya sikerpropagandájával szemben két igen jelentõs társadalmi látleletet ismerhettünk meg: az egyik volt a katolikus püspöki kar körlevele, a másik pedig a Szociális Szakmai Szövetség által készített Gyorsjelentés a szegénységrõl címû kiadvány.
1995 márciusában Koppenhágában az ENSZ tagállamai, közöttük a Magyar Köztársaság képviselõi is nyilatkozatot fogadtak el - és cselekvési programot is egyben - a szegénység felszámolására. A részt vevõ nemzetek - így Magyarország is - kötelezettséget vállaltak arra, hogy 1996-ra elkészítik saját hosszú távú cselekvési programjukat az egyenlõtlenségek mérséklésére és a szegénység lehetséges megszüntetésére.
E program keretében intézkedéseket tesznek az éhezés, a hiányos táplálkozás felszámolására, felelõsséget vállalnak az oktatásáért, az alapvetõ egészségügyi szolgáltatásokért és a megfelelõ lakhatásokért. Biztosítják, hogy a szegények is hozzájussanak hitelhez, tudáshoz, információhoz. Különös figyelmet fordítanak a szegénység legsúlyosabb terheit viselõ családokra, nõkre és gyermekekre.
A magyar kormány azóta hallgat e kötelezettség vállalásáról; nem tudom, lehet, hogy azért, mert úgy véli, hogy ezek a problémák nem itt, Magyarországon, hanem csak a harmadik világban várnak megoldásra -
vagyis Magyarországon nincs szegénység. Ezzel szemben az említett látlelet arról beszél, hogy ma a magyar társadalom 30-35 százaléka szegény, vagyis a 3 millió szegény országa lettünk.
Kérdezem ezért miniszterelnök urat, hogy ön, illetve kormánya tudatában van-e ennek a súlyos ténynek, azonosul-e a koppenhágai nyilatkozat céljaival, és kérdezem továbbá, elkészült-e a vállalt nemzeti cselekvési program. Ha igen, az milyen célokat fogalmazott meg, s ezekbõl mostanáig mi valósult meg? Várom szíves válaszát. (Taps az ellenzék padsoraiban.)