CSÉPE BÉLA (KDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A törvényjavaslat 3. §-ához mi is több módosító indítványt nyújtottunk be. Ezekrõl szeretnék röviden szólni. Mint az általános vitában is hangsúlyoztuk, e kérdés, e törvényjavaslat alapvetõ szándéka, fogantatása lelkiismereti jellegû, és egy tartozást törlesztenénk. Végül is ebbõl a szempontból nagyon fontos az, hogy aki ebbõl a körbõl mégis valamilyen fajta összeget kaphat a hadirokkantak, a hadiárvák, a hadiözvegyek körében... - semmiféle kiesés ne legyen: tehát olyan kirekesztésszerû valami, hogy valaki a jogszabály olyan korlátjába Atközve érezze magát, hogy az egyiknek jár, a másiknak pedig nem.
Ebbõl a szempontból gondoltuk a következõket, és ezt szeretném röviden elmondani: mi is üdvözöltük azt, hogy az idõpont '49-rõl '45- re a kormányjavaslat alapján is megváltozik. Mi úgy gondoljuk, hogy ezt még egy évvel korábbra kellene tenni: vagy '44. december 31-re vagy '45. január 1-jére - az már mindegy, de egy évvel korábbra. Abban az évben, amikor megtörtént a felszabadulás, de itt voltak a szovjet csapatok, már voltak bizonyos kirekesztések, és akkor is voltak olyanok, akik ebbõl kiestek. Ez nem olyan nagy kör, amely pénzügyileg felborítaná ennek a forrásigényét; ez az egyik.
A másik pedig tényleg alapvetõen lelkiismereti kérdés, amit kezdeményeztünk: a módosító indítványunk szerint ez a járandóság megilletné mindazon személyeket, akiket magyar állampolgárként háborús sérelem ért. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy nemcsak azok a magyar állampolgárok lennének erre jogosultak, akik most Magyarországon laknak, akiket annak idején magyar állampolgárként háborús sérelem ért. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a jelenlegi Szlovákia, Románia vagy Jugoszlávia területén élõ olyan emberek is hozzájuthatnának ehhez a pénzhez, akik tényleg nagyon szerencsétlen sorsban töltötték el az éveiket a háborús sérelem óta, és nagy szegénységben élnek. Szeretném hangsúlyozni, hogy itt kizárólag a hadirokkantakra és a hadiözvegyekre gondolunk - nem a hadiárvákra, amely esetleg egy szélesebb kör lehet.
Úgy gondoljuk, hogy olyan hadirokkant és hadiözvegy, aki magyar és a határainkon kívül él, semmiképpen nem egy nagy létszámú sokaság. Az én birtokomban vannak ilyen levelek; tényleg nagyon megrázó és megható, amikor egy szegény hadiözvegy, akinek még pár éve lehet hátra az életébõl - vagy ki tudja, talán még annyi sem -, számít arra, hogy a magyar államtól most végre valamiféle ilyen elégtételt kap, ami pénzben nem fejezhetõ ki. Ez egy gesztus lenne, hogy mégis gondolt rá a magyar állam, hiszen annak idején magyar állampolgárként volt esetleg maga hadirokkant, vagy pedig egy hõsi halált halt személy özvegye. Tehát ezt a kiterjesztést erkölcsi okokból vezettük elõ.
Nagyon kérjük a honvédelmi kormányzatot, hogy fontolja meg, hátha mégis lehetséges lenne ennek az ilyen kiterjesztése. A bizottsági munkák alapján úgy látjuk, hogy a kormány ezt a javaslatunkat nem fogja támogatni. Tehát kérjük, hogy ezt fontolja meg. Véleményünk szerint nem sok emberrõl van szó. Még egyszer hangsúlyozom, hogy hadirokkantakról és hadiözvegyekrõl lenne szó, és nem hadiárvákról. Tehát egy viszonylag szûk körben tudnánk ezt a gesztust gyakorolni.
A másik kérdés - amely szintén a 3. §-t érinti - ezen juttatások mértéke. A javaslatunkban egy emelést hajtottunk végre, kizárólag azért, mert a korábban megállapított összegek fölött ilyen értelemben eljárt az idõ; infláció volt. Voltak, akik amiatt nem jutottak ehhez az összeghez, mert nem volt rá költségvetési fedezet, tehát a parlament is kicsit görgette maga elõtt ezt az ügyet. Végül is akik megkapták, azok megkapták. A mi javaslatunk szerint ezt most nem igényelhetnék újra. Aki nem kapta meg, aki költségvetési okokból szenvedett sérelmet - a halasztás miatt - a kifizetésnél, az most már egy bizonyos emelt összeggel kapja meg. Ez lenne a második gond, amit elõvezetek.
A harmadik pedig - ami már elhangzott, de én is csatlakozom ehhez a kérdéshez - az igazolás kérdése. Úgy gondoltuk: mindenképpen méltánytalan lenne, ha ilyen módon kirekesztõdnének a hadirokkantak, a hadiárvák, a hadiözvegyek azért, mert otthon nem találják meg ezt a bizonyos papírt, amellyel igazolni tudnák, hogy annak idején megvonták tõlük a járandóságot. Ha ilyen emberek kirekesztõdnek, akkor ezt nagyon súlyos sérelemként tudnánk felfogni. Ezért azt javasoljuk, hogy ha bármilyen módon igazolni tudja... - gondolunk akár egy levélre, akár valamilyen tanúsításra vagy valami ilyesmire; de örömmel üdvözöljük Jauernik István javaslatát is, mely szerint a saját nyilatkozata is elég lenne.
Úgy gondolom - rögtön reagálva erre -, hogy ez mindenképpen megoldaná a dolgot, hiszen az eljáró hatóságok elõtt is egyszerûbb lenne az eljárás: ha ezt a nyilatkozatot valaki aláírja büntetõjogi felelõssége tudatában, akkor ehhez hozzájuthat. Ezt mi is tudjuk támogatni. A mi javaslatunk is ezt célozná: ha valamilyen - bármilyen - ráutaló irat alapján nyilvánvaló, hogy hadirokkant, hadiözvegy vagy hadiárva, akkor ebbõl ne rekesztõdjön ki.
Ez volt az a három pont, amelyet a részletes vitában elõ kívántam vezetni. Azt elmondanám, hogy az igazolások adminisztratív megkönnyítése érdekében a mi módosító indítványunkhoz még egy csatlakozó módosító indítványt is beadott Semjén Zsolt képviselõtársam. Kérjük a bizottságot, hogy majd ezt is vizsgálja meg. Még egyszer mondom, hogy nekünk a Jauernik-féle javaslat is elfogadható.
Összességében az utolsó mondatom a következõ - még vannak más módosító indítványaink is, amelyek támogatását kérjük -: azt szeretnénk, ha pártok felett a lelkiismeret szava alapján születne valami olyan egyetértés, hogy a Ház nagy többséggel szavazza meg magát az alapjavaslatot és ezeket a módosító indítványokat is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)