DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP): Nekünk való intézmények-e, és képviselik- e a kisgazdák érdekeit az agrárkamarák? Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az agrárkamarák eszméje az elsõ világháború elõtti évtizedekre megy vissza. Fõ szorgalmazója, hogy német mintára nálunk is létrejöjjenek, Rubinek Gyula 600 holdas csallóközi földbirtokos, a magyar nagybirtok szürke eminenciása volt.
Elképzelését azonban csak az elsõ világháború utáni krízis lecsillapodása után tudta tetõ alá hozni. Vidéken nagyjából 1924-tõl kezdõdött a kamarák szervezése. Azonban nem váltották be a hozzájuk fûzött reményeket. A '30-as évek végétõl már a Napnál is világosabb volt, hogy a parasztság csak úgy tudja érvényesíteni érdekeit, ha olyan szervezetet hoz létre, amely kizárólag a paraszti érdekek védelmét tekinti feladatának. Ez lett a '40-es évek elejétõl a Magyar Parasztszövetség.
Mindezt azért volt fontos elõrebocsátanunk, hogy szilárd fogódzkodókat adjunk a mai problémák megértéséhez, mert bár a mai kamarák egészen más történeti körülmények között jöttek létre, mutatis mutandis, számos analógia állapítható meg. Így például, hogy 1994-ben szintén válságos idõszakban fogadta el a parlament a kamarai törvényt. Ugyancsak analóg helyzet van abban a vonatkozásban is, hogy 1992-tõl az általános válságon belül különösen mély válságát élte a szocialista nagybirtok, a téeszek és az állami gazdaságok. Végül pedig, hogy a Horn-kormány most a kamarákat kívánja eszközként felhasználni, hogy megmentse az állami gazdaságokat és a téeszeket.
Ha pedig arra az úton-útfélen tapasztalható jelenségre gondolunk, hogy a kormány nagyon is gyakran feledkezik rá a Kádár-rezsim módszereire - aminek legékesebb példája az önkormányzatok visszatanácsosítása -, aligha csodálkozhatunk a dolgon. Miért lennének épp az agrárkamarák kivételek? Ha 1998 után sem változnak a dolgok, komolyan számolhatunk vele, hogy a kisgazdák törvényben elõírt kötelességévé teszik majd, hogy pénzükkel járuljanak hozzá az agrár- közigazgatás fenntartásához, az egyre bõvülõ tisztviselõi kar eltartásához, ami már eddig sem csekély teher. S mindezért cserébe legfeljebb szép szavakat remélhetnek, mert most még erre sem futja a kamarák retorikájából.
A kisgazda érdekek biztosítása ugyanis a legritkábban sem jön szóba. Ékes bizonyítékai mindennek a most zajló gazdademonstrációk. Ellenkezõ esetben nem az utakon keresné boldogulását, és nem az utak elzárásától remélné érdekei kikényszerítését az ország gazdatársadalma.
(21.40)
Nem túlzás tehát részünkrõl, ha kisgazda nézõpontból vizsgálva a dolgokat megállapítjuk, hogy az agrárkamarák nem nekünk és a mi szempontunkból nem jól lettek kitalálva. A kamarákban a döntõ szó ma is a régi embereké, akik a lehetséges világok legjobbikának ma is a nagybirtokot, a téeszek és az állami gazdaságok világát tartják. Pedig ha teljes vertikumban gondolkodnának, a kisgazda érdekekre is gondolniuk kellene.
A kisgazda érdekvédelemnek - értsd ezen a családi gazdálkodás érdekvédelmét - két lényeges oldala van: 1. a gazdasági érdekvédelem, és 2. a társadalmi érdekvédelem. Eddig talán a Magyar Parasztszövetség volt az egyetlen szervezet, amely képes volt integrálni a parasztság gazdasági és társadalmi érdekvédelmét. Sajnos ma távolról se állnak így a dolgok.
A parasztság társadalmi, de bizonyos mértékig gazdasági érdekvédelmének a mintaintézményeit Európában ma Svájcban és Dániában találhatjuk. Svájcban inkább az egyesületi jelleg domborodik ki, Dániában pedig a szövetkezeti jelleg. Bárhogyan legyen is, tényként szögezhetjük le, hogy a mi történeti gyakorlatunkhoz a svájci és a dán modell áll közelebb, és a megoldást is ebben az irányban kell keresni, nem pedig a német mintára létrehozott agrárkamarákban, amelyek ma jóformán kizárólag a nagybirtokos lobbyk védõbástyái, és keveset se törõdnek a kisgazdák érdekeivel.
Köszönöm.