BOROS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyûlés! Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy a határõrizetrõl és a Magyar Köztársaság határõrségérõl szóló törvényjavaslat megalapozott, a részletekre is odafigyelõ, az érintettek véleményét is figyelembe vevõ, igényes normaszöveg. Természetesen nem hiba nélkül való, de módosító javaslatokkal a szakemberek és a hozzáértõk számára elfogadhatóvá tehetõ.
A pártok vezérszónokait hallgatva azon gondolkodtam, vajon ugyanaz a szövegváltozat került-e mindannyiunk kezébe. Mert azt még normális dolognak tartom, hogy a különbözõ pártok között szemléletbeli különbségek vannak, de azt már aligha, ha az érvanyag rossz ízû célzásokkal, hasonlítgatásokkal, gyanúsítgatásokkal van tele.
Ha valaki ebbõl a törvénytervezetbõl azt olvassa ki, hogy íme, itt a belügyminiszter magánhadserege, az vagy nem tanult meg olvasni, vagy fogalma sincs a demokrácia lényegérõl. Tulajdonképpen nem is a mindenkori belügyminiszterrel kapcsolatos sanda feltételezés a fõ gondom, hanem az, hogy a törvénytervezet kapcsán a határõrségrõl szólva valakinek a kék és a zöld ávó jut az eszébe. Ezt az érintettek nevében és helyett a leghatározottabban visszautasítom. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Tisztelt Országgyûlés! Hölgyeim és Uraim ! A törvénytervezet kapcsán a határõrség szervezetének egy talán kevéssé ismert egységérõl, a kiképzõ és továbbképzõ intézetekrõl szeretnék szólni. A dolgot történelmi visszatekintéssel kell kezdenem. Néhány évvel ezelõtt jött a hír, hogy a Határõrség Országos Parancsnokságának szándéka szerint felszámolják a soproni és a zalaegerszegi határõr- igazgatóságot, a feladatokat pedig megosztják a gyõri, a keszthelyi és a nagykanizsai igazgatóság között. Az indok: a migráció súlypontja áttevõdött a déli-keleti határszakaszra, a nyugati határszakaszon lehet enyhíteni a határõrizeten.
(22.30)
Az elképzelés ellen tiltakoztak a zalaegerszegiek, és tiltakoztunk mi, soproniak; nemcsak a döntést, hanem az indokolást is vitattuk. Csak nagyon halkan jegyzem meg, hogy az akkori indok még ma sem áll, hiszen a nyugati határszakaszon a zöldhatáron átlépni szándékozók száma egyre növekszik, az ellenük való fellépés egyre nehezebb feladatot jelent. Ráadásul mindannyian tudjuk, miért tér el a magyar és az osztrák határsértési statisztika, és minek következtében kényszerültek az osztrákok négyszáz fõvel megemelni a határõrizeti létszámot.
Egyszóval: megtörtént a megszüntetõ döntés, ám a BM és a Határõrség Országos Parancsnoksága - tolerálva a soproniak kérését, melyért ezúttal is kifejezem köszönetemet - létrehozta a Kiképzõ és Továbbképzõ Intézetet, amely a körmendi után a második az országban. Az is igaz viszont, hogy méreteiben, a gazdálkodáshoz szükséges összeg nagyságát illetõen, a kiképzés és továbbképzés skáláját tekintve, valamint a sorállományi képzést is figyelembe véve legalább kétszerese annak. Ami az elvégzendõ feladatok nagyságát illeti, azt hiszen, nem túlzok, hogy meghaladja jó néhány kis vagy közepes határõr-igazgatóság tevékenységét.
Azt sem illene elfelejteni, hogy azok az emberek, akik annak idején a határõr hivatást választották, majd kényszerûen tudomásul vették, hogy a határõrség kebelén belül ugyan, de teljesen vagy részben más munkát kell végezniük, arra nem számítottak, hogy ez a körülmény anyagi helyzetüket és szolgálati elõmenetelüket negatívan befolyásolja. Ezek az emberek évtizedeken keresztül a mindenkori elvárásoknak és érvényes parancsoknak megfelelõen, kiválóan látták el feladataikat, mindezt úgy, hogy ezenközben példamutató kapcsolatokat alakítottak ki a város vezetésével és lakosságával. A határõrség Sopronban ma is fogalom, tagjait tisztelet és elismerés övezi. E munka kiválóságának elismerését nemcsak a város által adományozott csapatzászló jelképezte, hanem a valamennyiünk büszkeségére Göncz Árpád köztársasági elnök úr által személyesen átadott csapatzászló is.
Szeretnék emlékeztetni arra is, hogy a határõr-igazgatóságok éves, minden szempontot figyelembe vevõ értékelése során a soproni igazgatóságot a képzeletbeli dobogóról alig-alig sikerült másoknak leszorítani.
Úgy vélem, az általam elmondottak is bizonyítják, hogy ezek az emberek értik és szeretik munkájukat; korábban a határõrizet terén, manapság pedig a kiképzés különbözõ formáiban nyújtanak kiemelkedõt. Mindezek alapján indokoltnak tartom, hogy a törvény tegye lehetõvé a belügyminiszter számára a kiképzõ és továbbképzõ intézetek státuszának meghatározását. Ezeknek az intézeteknek a jogállása, az ott dolgozók állománytáblája tisztázatlan; meggyõzõdésem szerint a szolgálati törvény alapján nem hozhatók közös nevezõre más tárcák hasonló intézményeivel. Ezért szükséges, hogy a belügyminiszter felhatalmazást kapjon a rendeleti szabályozásra, amelynek során különös figyelmet kell fordítani a hivatásos és közalkalmazotti létszám nagyságára, a kiképzés, illetve a továbbképzés összetettségére, a beiskolázottak létszámára, az esetleges sorállományi képzés meglétére. Hogy ez megtörténjék, módosító javaslatot nyújtottunk be Czellár István, Lajtai István és Lusztig Péter képviselõtársaimmal, melynek támogatását kérem a tisztelt Háztól.
Hölgyeim és Uraim! Szeretném egyértelmûsíteni: a dolognak az a tétje, hogy az intézetekben dolgozó tisztek rangfokozatban és fizetési besorolásban megkapják azt az elismerést, amelyet munkájuk alapján megérdemelnek. Remélem, a javaslat elbírálásakor a BM és a Határõrség Országos Parancsnokságának illetékeseiben mûködik az az empátia, amelyért mondandóm elején köszönetet mondtam.
Végezetül még egy dologról szeretnék szólni a törvénytervezet kapcsán. Többen kifogásolták a szándékot, miszerint a határõrség nyomozati jogkört kapna. Felvetették az elképzelés alkotmányosságát, a rendõrséggel való szembeállítás lehetõségét. Én nem vagyok jogász, ezért az alkotmányosság ügyében nem foglalhatok állást. Azt azonban szeretném megjegyezni, hogy az aggály realitásának tagadását is hallottam már, ugyancsak jogász szájából. Ami pedig a nyomozati jogkört és ennek kapcsán a rendõrséggel való szembenállást illeti, ilyet csak azok feltételeznek, akik soha nem laktak határszélen, és nem ismerik a határõrség és a rendõrség között kialakult szakmai és emberi kapcsolatokat. Ha a határõrség megkapja a nyomozati jogkört, akkor ezzel nem szembekerül a rendõrséggel, hanem kiegészíti, segíti annak munkáját.
Mindezek alapján ismét leszögezem: a törvényjavaslatot jónak tartom; a megfelelõ viták lefolytatása után, a módosító javaslatok beépítésével elfogadásra javaslom. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps.)