IVANICS ISTVÁN (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Országgyûlési Képviselõtársaim! A reklám valóban érzékeny területe a mai gazdaságnak. Egy változó értékrendû társadalomban a fogyasztói szokások kialakítása a gazdaság egyes szereplõi számára különösen fontos feladatot jelent. Ismerjük mindannyian, hogy ezért az egyes - a törvényjavaslat szóhasználatával élve - vállalkozások mekkora árat hajlandók megfizetni. Sajnos, ezen vállalkozások érdekeinek a figyelembevétele a minisztérium részérõl feltûnõen hangsúlyozott módon sikerült, s ezzel nem a fogyasztók jártak jól.
A Magyar Köztársaságban mindeddig nem létezett olyan jogszabály, amely e területet a teljesség igényével szabályozni tudta volna, ahogy arra a törvényjavaslat helyesen rá is mutat. Ennek az állapotnak kívánt véget vetni az elõttünk fekvõ javaslat, valamint ezzel párhuzamosan az Európai Közösség joganyagához való harmonizációt jelölték meg célként az elõkészítõk.
A legnagyobb sajnálattal azt kell azonban megállapítani: e veretes célokat megvalósítani e törvényjavaslatban nem sikerült. A reklámjog eddigi szabályanyagát a belkereskedelemrõl szóló '78. évi I. törvény, ennek végrehajtási rendelete, a '96. évi I. törvény - közkeletû nevén médiatörvény -, az 1988. évi I. törvény - az úttörvény - rendezte, a szabályanyag megsértése esetén pedig a szabálysértési kódexet kellett értelemszerûen alkalmazni.
A jelenlegi szabályozás érintetlenül hagyta a rádió és televízió mint mûsorszóró által végzett reklámtevékenység szabályozását, nem érintette azokat az alapvetõen technikai normákat sem, amelyeket az úttörvény foglal magába, javarészt a közutak melletti reklámfelületek elhelyezését szabályozva. Ugyanakkor vívmányként említi a javaslat a fogalmi meghatározások egységét és a szabálysértésekért eddig kiszabható maximum 30 ezer forintos szabálysértési bírság felsõ határának emelését. Ezek a vívmányok azonban szappanbuborékként pukkannak szét, mihelyt közelebbrõl megvizsgáljuk õket.
Az indoklás a korábbi heterogén törvényi szabályozás legnagyobb hibájaként rótta fel e fogalmak eltérõségét, különös tekintettel az alapfogalom: a reklám eltérõ meghatározására. Mivel a médiatörvény rendelkezései hatályban maradtak, az a sajátos helyzet állt elõ, hogy míg eddig a megosztottság a reklám alapfogalmánál jelentkezett, addig most a reklám alapfogalmára csak egy fogalom létezik ugyan, de e fogalom nem teljes.
A korábbi szabályozás szétválasztotta a reklám és a hirdetés fogalmát. Ezt - ha nem is teljes egyértelmûséggel, de kétségtelen szándékkal - a médiatörvény szüntette meg. A politikai hirdetés fogalmát külön definiálta, ugyanakkor viszont a reklám fogalmi meghatározásakor zárójelben a hirdetés szócska is ott szerepelt, ezzel is jelezve a két fogalom azonosságát.
A médiatörvény ugyanakkor egy másik megosztással élt, mégpedig a reklám és a támogatás fogalmának szétválasztásával; támogatás alatt értve azt az esetet, amikor nem egy reklámszolgáltató által készített reklám közléséért, hanem valamely mûsorszám megjelenéséhez, költségeihez való hozzájárulásként fizet a vállalkozás, a reklám megrendelõje.
Ellenérték fejében azonban a mûsorban kell megjelennie a támogatás tényének, a támogatónak, méghozzá úgy, hogy kedvezõ képet fessen a mûsor róla. Ezt a fogalmat nevezi a szakirodalom szponzoringnak. Ugyanakkor a törvényjavaslat ezt a fogalmat nem alkalmazza, így támogatásról ma csak a médiatörvény hatálya alá tartozó mûsorszórók reklámtevékenységeinél eshet szó, az írott sajtóban például nem.
A jogalkotónak el kellene végre döntenie, hogy mit akar érteni egységes reklámfogalom alatt, nem pedig az egységesség hiányára hivatkozva vad törvényszerkesztésbe kezdeni, amelynek eredményeképp ugyanoda lyukad ki: most is megosztott fogalmakkal kell dolgozniuk majd a jogalkalmazóknak - most is két törvény eltérõ meghatározásai miatt.
Több elõttem szóló a szabályozás teljességére hivatkozott, és ha megnézzük, hogy valójában mire hat ez a törvényjavaslat, akkor egyértelmûen megállapíthatjuk, hogy ha a fogalmakat próbálja is általánosságban kiterjeszteni, egy igen szûk területet fog át ez a szabályozás. Hiszen ha csak egy reklámzászló esetét nézzük, amely egy zárt üzletben van elhelyezve, akkor meglepõdünk azon: ha ezt a zászlót a tulajdonos esetleg kihelyezi az üzlet elé, akkor erre már ez a szabályozás nem fog vonatkozni. Tehát mindenképpen alapvetõ megközelítés lett volna a törvény beterjesztésénél, hogy a korábban, már '94-ben a parlament elé terjesztett szabadtéri reklámtervezetet is idehozza, illetve egyesítse ezeket a területeket úgy, ahogy a védjegyek és földrajzi árujelzõk védelmének törvénybe iktatásánál tapasztaltuk. Természetes, hogy így további lehetõséget teremtünk a reklámozóknak, reklámoztatóknak, hogy zavar keletkezzen ezen a területen.
Hogyha csak vázlatosan megnézzük, hogy milyen területek maradtak ki ebbõl a törvénybõl, akkor egész komoly felsorolást eszközölhetünk. Ugyanis nem foglalkozik ezen törvényjavaslat a reklám közgazdasági vonatkozásaival, a reklám ízlésre kifejtett hatásaival, a reklám közérzetre, életérzésre kifejtett hatásaival, a politikai reklámmal, a jótékonysági reklámmal, a közérdekû reklámmal, a vegyes reklámfajtákkal, a reklám és a természeti környezet viszonyával - igen lényeges kérdés -, a reklám és az épített környezet viszonyával - szintén szabályozandó kérdés -, a reklám városkép-alakító szerepével, a jelenlegi eltorzult és elmaradott magyar viszonyok rendbetételének módjával, a rendbetétel elõsegítésével, esetleg bizonyos reklámfajtáknak a pozitív diszkriminációjával - illetve elõnyben részesítésével például a kultúra területén vagy olyan közérdekû információk vonatkozásában, amelynél ez meggondolandó -, a reklámmal kapcsolatos civil szervezetekkel, azok tevékenységével, a reklámozás helyi önkormányzati szabályozásával - itt különösen sok gondot és problémát látok felmerülni az elkövetkezendõ idõszakban, hiszen az önkormányzatok teljesen ki vannak zárva jelen pillanatban ebbõl a szabályozásból -, a reklám káros hatásainak taxatív felsorolásával, és még sok mindent kiemelhetnénk errõl a területrõl.
Tehát megállapítható, hogy azt a célt, melyet a törvénytervezet megfogalmaz, hogy általánosan szabályozza a reklámtevékenységet, semmiképpen nem fedi le. Itt nyilvánvaló, hogy valamilyen utólagos szabályozásra nagyon rövid idõn belül sort kell keríteni. Nincsenek illúzióim, hogy a parlament meghatározott többségének ismeretében valamilyen formában el fogja fogadni ezt a törvényt.
A Kereszténydemokrata Néppárt nem javasolja elfogadásra - még nagyon sok módosító javaslattal sem lehet egy olyan egységes reklámtörvényt most létrehozni, amely a területeket megfelelõ alapossággal, megfelelõ részletezettséggel felmérné, illetve törvénybe foglalná. Természetesen módosító javaslatokkal lehet a jelenlegi helyzeten is valamit javítani, és egy olyan kompromisszummal elfogadni, hogy akkor ez a terület talán rendbe lesz téve, amelyet most az elõterjesztõ kiragadott ebbõl a nagy mezõbõl.
(12.30)
Itt is természetesen nagyon sok kívánnivalót hagy maga után a törvényjavaslat, hiszen a versenyhivatal is kifogást emelt azért, mert nincsenek pontosan szabályozva azok a feltételek, amelyek a versenyhivatalra, illetve az egyéb kapcsolódó szervezetekre vonatkoznak. Különösen a törvénytervezet 7. § (2) és (3) bekezdésében, a 15. § c) és d) pontjában, valamint 16. és 19. §-aiban foglalt szabályok nincsenek összhangban az 1996. évi LVII. törvényben foglalt anyagi jogi, hatásköri és eljárásjogi szabályokkal; ezenkívül a 7. § (2) bekezdés c) pontjában foglalt szabály magának a tisztességes és ésszerû összehasonlító reklámnak a megtiltását eredményezné, ami ellentmond az EU-jogharmonizációból fakadó követelményeknek. Ezek természetesen javíthatók, módosíthatók, hiszen a törvény vitája alatt és elfogadása elõtt nagyon sok mindenben lehet kompromisszumra jutni, ha az elõterjesztõ is úgy gondolja, de semmiképpen nem érhetõ el az a kívánt cél, hogy ez teljes körû és a gazdaság jelenlegi fejlettségét, helyzetét figyelembe vevõ komplett törvény legyen.
Ezért mi sajnálatunkat fejezzük ki, és támogatásunk csak nagyon feltételes.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)