Avarkeszi Dezsõ Tartalom Elõzõ Következõ

DR. AVARKESZI DEZSÕ igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Az alkotmány- elõkészítõ bizottság munkája során számos olyan javaslat felmerült a különbözõ pártok részérõl, melyek merõben ellentétesek voltak azzal az alkotmányos berendezkedéssel, amelyre '90-ben rátért ez az ország. A többi párt mégsem tiltakozott az ellen, hogy ezeket a bizottság, majd a parlament megtárgyalja. Egyetlen olyan kérdés volt, amelynek a megtárgyalásától alapvetõen elzárkóztak az alkotmány-elõkészítõ bizottságban képviselt ellenzéki pártok: ez az Alkotmánybíróság törvényes szabályozásának áttekintése. Tehát egyáltalán azt nem engedték az ellenzéki pártok, hogy vita folyjon ezekrõl a kérdésekrõl. Ez akkor is már kicsit furcsa volt, és számomra elég furcsa volt, hogy ekkora vihart kavart az a javaslat, amit Dornbach képviselõ úr ismertetett, amelyre egyébként elkészült annak idején a szakmai javaslat, amellyel egyetértettek nemcsak a kormányzó pártok, hanem számos szakmai szervezet is. Ezt kívánta ismertetni Dornbach képviselõ úr.

A mai vitában sajnos az indulatok kicsit eluralkodtak, és számomra az volt a meglepõ, hogy a legindulatosabbak azok a képviselõtársaink voltak, akik nem voltak tagjai a jelölõbizottságnak. Természetesen a Házszabály szerint én az õ felvetéseikre nem reagálhatok, de én tagja voltam ennek a bizottságnak, és azt azért szeretném elmondani, hogy volt olyan javaslat is, személyi javaslat, amelyet ellenzéki párt, a Független Kisgazdapárt tett. (Zaj a jobb oldalon.) A kormánypártok támogatták ezt a javaslatot, ekkor a többi ellenzéki pártnak (Zaj. - Közbeszólások az ellenzék padsoraiból: A kormány nevében beszél!?) ez már rögtön nem volt jó javaslat, és õk nem fogadták el, õk akadályozták meg a konszenzust. (Dr. Kutrucz Katalin: A bizottság vagy a kormány nevében beszél? - Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõkeret leteltét. - Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage