POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Aki kicsit is ismeri a magyar társadalom mindennapjait, a rendszerváltás befejezetlenségébõl fakadó lehangoló folyamatait, a '94 óta elharapózott lobbyzmus és korrupció rémisztõ mértékét, nem lepõdhetett meg különösebben azon, hogy az összeférhetetlenségi törvény életbe lépése legsúlyosabban a szocialista frakciót érinti. A szocialisták között található a legtöbb olyan képviselõ, akinek most választania kell a parlamenti mandátuma vagy valamelyik állami többségû vállalatnál betöltött tisztsége között.
Az érintettek között szerepel a legnagyobb magyar vállalat, a Mol elnöke, Pál László is.
(15.40)
A Népszava március 5-én megjelent száma szerint Pál László - ahogy ezt a lapban meg is erõsítette - levélben fordult az MSZP elnökségéhez, döntenék el õk, melyik posztjától váljon meg: a Molnál betöltött elnöki hivatalától vagy a parlamentitõl. Kósáné Kovács Magda - ha hihetünk a Népszavának - azt ígérte, ha döntést nem is hoznak, de úgymond mindenképpen állást foglalnak e kérdésben.
A tudósítást olvasva óhatatlanul is az "ezt már láttuk valahol" érzése idézõdik fel bennünk. Ismerõs ez a muzsika a fülünknek, bizony, nem máshonnan, mint a régi szép pártállami idõkbõl. Akkoriban megszokott dolog volt - és ha valakinek talán elhalványult volna az emlékezete, ajánlom figyelmébe az MSZMP KB kiadott jegyzõkönyveit -, hogy az MSZMP vezetõ testülete döntötte el, hogy mikor melyik területen milyen beosztásban van a legnagyobb szükség erre vagy arra az elvtársra. A párt engedelmes katonája pedig miért is érezte volna megalázónak vagy rossz érzést keltõnek azt, ha magas kezek bábuként tologatják ide vagy oda az egypárti hatalom sakktábláján? (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból: Így van!)
A polgári társadalmakban azonban sem a pártelnökségnek, sem másfajta párttestületnek nincs módja, nincs szerepe ilyen döntéseket hozni, de még állást foglalni sem állami többségû vállalatok vezetõ posztjainak betöltésérõl. Az effajta beavatkozás illetéktelenségét és otrombaságát nem fedheti el az olyasfajta képmutató retorika, amelyik a döntés és az állásfoglalás közötti nyelvi különbséggel próbálja elfedni ezt a tûrhetetlen gyakorlatot. Az így érvelõ így csak kiskaput kíván kovácsolni ehhez a gyakorlathoz, amely ellentétes az elfogadott törvénnyel.
Túlzás nélkül állítható, hogy Pál László úr írásos aktusa, levele, amellyel ezt a személyes döntést - talán a régi reflexeknek engedve - átruházta pártja elnökségére, nem más, mint megcsúfolása vagy teljes meg nem értése épp annak a törvénynek, a törvény szellemének, amelynek betûjét éppen érvényre kívánja juttatni. Paradox módon ez a cselekedet errõl tanúskodik. Hiszen éppen az a törvény lényege, hogy az állami vállalatok mûködését - amennyire lehet - megszabadítsuk a politikai pártok befolyásától; hogy minél tisztábban és ellenõrizhetõbben elkülönüljön az állami szféra és a pártpolitika; hogy eltorlaszoljuk az átjárhatóság rejtett, féllegitim csatornáit; hogy megfosszuk táptalajuktól - amennyire lehet - a korrupció és a befolyásolás klienseit.
Illúziónk persze nem nagyon lehet. Egy fecske nem csinál tavaszt, egy törvény nem csinálhat erkölcsi rendet vagy forradalmat. Bizonyítja ezt Pál László ominózus levele is, amellyel, sajnos, arról tanúskodik, hogy szocialista képviselõtársunk, bár aláveti magát a törvény betûjének, a törvény szellemével azonban nem azonosul, nem tud azonosulni. Mondhatnánk akár így is: a pártállam szelleme, kísértete bolyong még mindig a demokrácia egyik legfontosabb törvénye fölött. A szellemidézés, az ördögûzés nem a kenyerünk, de az effajta kísértetjárás utólag is csak megerõsít bennünket abban: helyesen tettük, hogy az összeférhetetlenségi törvényt elsõ pillanattól fogva sürgettük, és elfogadásra a lehetõ legszigorúbb formáját javasoltuk. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban. - Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: És nem szavaztátok meg!)