DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A Délkelet-európai Együttmûködési Kezdeményezéshez, köznapi nevén SECI- hez való csatlakozásunkkal kapcsolatos aggályaimat december 17-én már megfogalmaztam a tisztelt Ház színe elõtt. Ennek lényege: mivel Közép- Európából egyedül Magyarország vesz részt benne, térségünket alig ismerõ amerikai és más nyugati politikusoknak természetessé válhat, hogy Magyarországot az elszegényedett, a politikai kultúra hiányáról naponta tanúbizonyságot adó, az etnikai és más konfliktusokat fegyverrel megoldani akaró országok közé sorolja.
Magyarországot eddig történelmünk során csak a náci Németország kezelte együtt a balkáni országokkal. A hitleri Németország, miután szétverte a történelmi Mitteleuropát, besorolta hazánkat a német erõtér Südosteuropájába, amely ellen akkor minden magyar értelmiségi tiltakozott. A második világháború után a szovjet Kelet-Európa középsõ része, nyugati része lettünk. Nem véletlen, hogy egyes kormánypárti politikusoknak rájár a szájuk a szovjet szemléletet tükrözõ Közép- Kelet-Európa kifejezésre. Nem kételkedhetünk abban, hogy Washington a SECI-t, vagyis ezt a kezdeményezést a balkáni országok számára jó szándékkal hozta létre.
Az is nyilvánvaló, hogy a magyar külügyi vezetõk semmiben sem mernek senkinek ellent mondani. Ez vezetett a kezdeményezés melletti igenhez, míg Ausztria, Olaszország, Szlovénia, Horvátország viszont nemet mondott.
Miért nem látták meg ezek az országok azt a nagy lehetõséget, amit ennek kapcsán egyébként a külügyi államtitkár úr is ecsetelt? Nem az a helyzet, hogy a mai kormány számára helyünk a világban nem rajzolódott ki kellõképpen? A SECI-ben, éppúgy mint a KEK-ben, a fekete-tengeri és egyéb térségi együttmûködésekben való részvételünk csak akkor lehet gyümölcsözõ, ha nem helyettesíti a hiányzó diplomáciai erõfeszítéseket abban, hogy elfogadtassuk Magyarországot a világgal, és felértékeltessük mint Közép-Európa központi térségét.
Lehetséges, hogy egyelõre ezzel a kezdeményezéssel kapcsolatban csupán egy munkacsoportba való bekapcsolódásról van szó. Hosszabb távon azonban súlyos veszélyt jelent számunkra: Magyarország balkánivá válását; amely kezdetben lehet, hogy csak megítélésbeli kérdés, késõbb azonban felerõsíti fokozódó lemaradásunkat, amely amúgy is fájdalmasan sok téren jelentkezik a közigazgatástól az emberi erõforrások kezeléséig, amelyekben mind kimagaslottunk valaha a Balkánt ismerõk szemében.
A baj mélyen gyökerezik. A Horn-kormány másfél évszázad magyar külpolitikai törekvéseit sutba dobva kivette Magyarországot a maga természetes geopolitikai terébõl, amelyet az Antall- és Boross- kormányok nemzeti alapkérdésnek tekintettek. (Közbeszólás: Na, ne tessék mondani!)
Az MSZP-SZDSZ-kormány elfogadta azt a nézetet, hogy a visegrádi együttmûködés felesleges. Horn Gyula talán úgy gondolta, hogy Magyarország kelet-közép-európai népek hátán még Brüsszel kedvence lehet. Ezért aztán Csehországon kívül Lengyelország is eltávolodott tõlünk. A magyar-lengyel kapcsolatok pedig pártközi kapcsolatokká váltak. Köztudott, hogy a varsói magyar nagykövet rendre megkerülte a varsói külügyminisztériumot, és az ügyeket az ottani szocialista párt központjában intézte.
Térségünkbeli társnak maradt még Szlovákia. Kormányra kerülése után Horn úr nagyon bízott Meiar szlovák miniszterelnökben, ezt tudjuk. Többnyire nem tudjuk, hogy szûk körû beszélgetéseiken mi hangzott el, de az már tény, hogy Horn úr sem a magyar kérdésben, sem Szlovákia euro-atlanti integrációs íven való tartásában nem tudott eredményt elérni. Az elszigetelõdést okozó külpolitikai folyamat révén Magyarország nem a stréberségért remélt cirógatást kapta, hanem egyedül maradt az osztályban.
A magyar külügyi vezetés csak késõn kapott a fejéhez. Ezt jelzi Kovács külügyminiszter úr legutóbbi varsói látogatása, ahol már végre az euro-atlanti integrációs együttmûködés intézményesített formáinak kialakításáról esett szó. Ehhez azonban az kellett, hogy elõzõleg már a NATO-felvételünk is kérdésessé váljék. Ez lett az eredménye annak, hogy a kormány feledte: Prága, Budapest, Varsó összetartoznak. Ha nem, az számunkra rendkívül hátrányos, mert a két másik központ nemzetközi megítélése és beágyazottsága hazánkénál immár kedvezõbb, és ezért is felelõs a jelenlegi kormány.
Ezért tartom súlyos hibának Magyarországnak a SECI-hez való egyedüli csatlakozását. Úgy tûnik, tisztelt képviselõtársaim, Magyarország kormánya azt sem tudja, amit a Szekszárdi Húsüzem dolgozói a Parlament elõtti tüntetésükön táblára írva mutattak fel. Így szólt: "Szekszárd nem Észak-Balkán!". Én is ezt ajánlom szíves figyelmükbe. (Taps az MDF és az MDNP padsoraiban.)