BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselõtársaim! Bevallom, hogy semmivel sem érzem magam nagyobb szakértõnek a gyermekvédelmi törvény vitájában, mint az imént a határõrségrõl szóló törvénynél. De mint ahogy ott is fölmerült egy olyan általános kérdés, ami folytán nem bírtam ki, hogy ne kérjek szót, itt is, e törvény szövegében is van egy olyan általános kérdés, ami nemcsak arra késztet, hogy fölszólaljak, hanem még arra is késztetett, hogy módosító indítványt nyújtsak be.
(19.10)
A törvényjavaslat 10. § (1) bekezdése ugyanis a gyermekek kötelezettségeire vonatkozólag tartalmaz rendelkezéseket, és az én módosító indítványom a 62. pontban ennek az egész bekezdésnek, tehát a 10. § (1) bekezdésének az elhagyására irányul. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a 63. pontban az érintett bekezdés elsõ francia bekezdését illetõen mások - Csizmár Gábor, Csige József, Szabó Sándorné, Kristyánné Aknai Erzsébet, Egerszegi László, Rozgonyi József, Juhászné Lévai Katalin, Juhász Gábor és Ecsõdi László - is benyújtott egy módosító indítványt. Ezt a módosító indítványt az elõterjesztõ is támogatja, meg a bizottságok is támogatják, tehát azt kell mondanom, hogy a legégbekiáltóbb pontját ennek a szakasznak MSZP- s képviselõtársaim is megcélozták a maguk módosító indítványával, és ebben, úgy tûnik, hogy egyetértés van a kormány képviselõivel is, tehát ez mindenképpen feltehetõen elmarad a törvénybõl.
Mégis bevezetésképpen ezt is szeretném indokolni, hogy ezt miért támogatom. Bevallom, eredetileg én is csak erre a négy szóra gondoltam, elhagyni, aztán kiderült, hogyha figyelmesebben végigolvastam ezt a bizonyos (1) bekezdést, akkor az (1) bekezdés egészének elhagyására kell javaslatot tennem. Szeretném megismételni, hogy nem szakértõként, se nem pedagógusként, se nem egészségügyi szakemberként, se nem jogászként szólok hozzá ehhez a kérdéshez, hanem egyszerû laikusként, akibõl kétszer 25 év tapasztalata beszél. Ugyanis a szülõ-gyerek viszonyt egyszer 25 évig mint gyerek, utána 25 évig mint szülõ éltem meg; és ezen az alapon, néhány hozzám közel álló gyerekkel is megkonzultálva ezt a bekezdést, mondanám el azt, amit errõl mondani szeretnék.
Mirõl van szó? Ugye, a gyerekek kötelességeirõl beszél a törvényjavaslat ezen a ponton, és leszögezi a 10. § (1) bekezdésében, hogy a gyerek kötelessége különösen, mert egyéb kötelességei is vannak, hogy szüleivel együttmûködjék, eleget tegyen a szülõk elvárásainak - most csak rövidítve idézem -, hogy magatartásával illeszkedjék be a környezetbe, hogy képességeinek megfelelõen tegyen eleget tanulmányi kötelezettségének, és tartózkodjék az egészséget károsító szerek használatától; és az elsõben, ahol együttmûködjék a szüleivel, ott az is benne van: és irántuk tiszteletet tanúsítson.
Most szeretném nagyon nyomatékosan leszögezni, félreértések elkerülése végett, hogy én is kívánatosnak tartom, hogy ez így legyen. És azt hiszem, mindannyian kívánatosnak tartjuk, hogy a gyerek mûködjék együtt a szülõkkel, és tisztelje õket; kívánatosnak tartjuk, hogy tegyen eleget a szülõk elvárásainak; még inkább kívánatosnak tartjuk, hogy képességeinek megfelelõen tanuljon; és még ennél is inkább kívánatosnak tartjuk, hogy tartózkodjék az egészségét károsító szerek használatától. Nem abban van a vita, hogy ezek a követelmények helyeslendõek, támogatandóak, kívánatosak. Csak abban az egy apróságban van vita, hogy ez egy törvény szövegébe belekerüljön. És hogy megértsük, hogy ez miért nem helyes, miért kellene ezt kihagyni, ezért induljunk ki abból, amiben egyetértünk MSZP-s képviselõtársaimmal, meg egyetértünk a bizottságokkal, meg egyetértünk, urambocsá! még a kormánnyal is, tehát abban, hogy miért nem kell beleírni a törvénybe, hogy szülei iránt tiszteletet tanúsítson, mert ez az, amit mindenki ki akar venni.
Azért nem kell ennek belekerülni, mert nem kívánatos, hogy a gyerekek tiszteljék a szüleiket? Nem. Nyilvánvalóan nem azért kell ezt belevenni, hanem azért nem kell belevenni, mert az, hogy a gyerek tiszteli a szüleit, ha jól meggondoljuk, akkor egy természetes állapot. Ugye, a megszületõ gyerek elsõ élménye az, hogy ott van az a nagy, meleg, puha, akit szeret, meg ott van az a nagy, erõs - ezzel most már az apjánál tartok - aki mindent tud, akire mindig lehet számítani, és akit biztos, hogy tisztelni fog. És az egész gyerekkor úgy telik el, hogy nincs más, akihez olyan közel állna a gyerek, mint az anyja; nincs más, akit olyan erõsnek, nagynak, okosnak, bölcsnek, ügyesnek tartanak, és mindent meg tud oldani, amit õ nem, ez általában az apja.
Azt gondolom tehát: az, hogy a gyerek tisztelje a szüleit, még ha benne is van mind a tízparancsolatban, mind az úttörõk 12 pontjában, biztos, hogy nem kell törvénybe iktatni. Már csak azért sem kell, mert ha ez a viszony mégsem úgy alakul, ahogy a tízparancsolat meg az úttörõk 12 pontja elõírja, akkor ennek sosem a gyerek az oka, hanem mindig az az oka, hogy az a szülõ nem méltó arra, mert nem úgy viselkedett, mert nem úgy járt el, nem úgy él, hogy a gyereknek tisztelni kelljen. Azért nem, mert például hazugságon kapta a szüleit, mert azt látta, hogy nem úgy viselkednek egymással, ahogy neki mondják, és ezt nem akarom most fölsorolni, mert késõ van. Tehát azt gondolom - és ebben egyetértek MSZP-s képviselõtársaimmal -, hogy nem kell beleírni a törvénybe, hogy tisztelje a szüleit; annak ellenére, hogy ezt mindnyájan kívánatosnak és normálisnak tartjuk.
Ha ebben már egyetértettünk, akkor mehetünk tovább azokkal a francia bekezdésekkel, amelyekben eddig a kormány még nem ért velem egyet, és most kell róla meggyõznöm - legalábbis a bizottsági ülésen nem értett velem egyet ebben a kormány. A legnyilvánvalóbb pont, hogy képességének megfelelõen tegyen eleget tanulmányi kötelezettségének. Kívánatos? Persze, hogy kívánatos. Az úttörõ jól tanul. Ezt is megtanultam már, amikor én még gyermekkorban voltam, és nemcsak a szüleimet tekintettem nagynak és okosnak, hanem a tanáraimat meg az iskolát meg az egész úttörõ szervezetet. Akkor megtanultam. Nem voltam mintagyerek egyébként, 3-as magatartásom is volt. Tehát azt szeretném csak elmondani, hogy persze tanuljunk. De vajon az, hogy a gyerek hogyan tanul, az csak a képességein múlik, hogy mennyire tud tanulni, ha 100 százalék szorgalommal, összpontosítással fejti ki az erõfeszítést, vagy azon is múlik, hogy vasárnap vagy amikor a televízióban a Dallas van, akkor õ most tanul vagy megnézi a Dallast? Nyilvánvaló, hogy azon is múlik, hogy Dallas vagy házi feladat? Ez pedig minden gyerek életében egy naponta ismétlõdõ fontos döntés. És minden gyerek - minél nagyobb, annál inkább - napról napra, hétrõl hétre döntési szituációba kerül, hogy megfelel e törvény elõírásának, vagyis hogy képességeinek megfelelõen tegyen eleget tanulmányi kötelezettségének, vagy nem teljesen tesz képességeinek megfelelõen eleget tanulmányi kötelezettségének, hanem szórakozik, alszik, focizik és így tovább. Én azt gondolom, hogy ez a törvény azt a szuverenitást veszi el a gyerektõl, amikor törvényes kötelezettségének tekinti, hogy képességeinek megfelelõen tanuljon, hogy szuverén emberként - hangsúlyozom, korlátozottan szuverén, mert ott van az iskola, meg a szülõ, de mégiscsak szuverén emberként - mérlegeli azt, hogy mennyire a tanulásra, mennyire a játékra és mennyire a lebzselésre és egyébre fordít idõt.
Nagyon jól tudjuk, hogy minden felnõttnek ez természetes joga, hogy az életében mérlegeli, hogy a kötelességeinek tesz-e eleget, munkahelyen vagy itt az Országgyûlésben, itt ül például az ülésteremben, vagy inkább valami más s foglalatosságon vesz részt. Hát vajon a gyereknek nincs önálló, szuverén döntése az életének nagyon sok kérdésében, például abban, hogy mennyit tanul, és mennyit nem? Nyilvánvalóan van, és ez a törvényszöveg azért rossz, törvénnyé tenni a tanulás kötelezettségét azért rossz, mert az emberi szuverenitást és döntést próbálja elvenni a gyerektõl. Márpedig ez a szuverenitása a gyereknek is meg kell hogy legyen, életkorától függõen különbözõ mértékben lehet egy gyerek szorgalmas, vagy lusta, a lustaság nem törvénysértés
Ha ebben már egyetértünk, akkor mehetünk tovább. Mi a helyzet a b) meg a c) pontokkal? Nem akarok minden pontról külön beszélni. Tehát annak, hogy eleget tegyen szülõje vagy más törvényes képviselõje elvárásainak, illetve hogy magatartásával, viselkedésével illeszkedjék be a fejlõdését biztosító családi környezetbe. Vajon amikor egy gyerek életkorának megfelelõ módon konfliktusba kerül a szüleivel, nem tesz eleget a szülõk elvárásának, vajon akkor törvényt sért? Én azt hiszem, hogy egy gyerek számára ugyanolyan természetes, mint egy felnõtt számára - csak korlátozott mértékben -, hogy önálló véleménye van, hogy önállóan dönt abban, hogy lemegy az udvarra játszani vagy nem, hogy megeszi az ebédet vagy nem, és nagyon sok mindenben konfliktusba a kerül a szülõk elvárásaival. Ha nem kerülhetne a gyerek konfliktusba a szülõk elvárásaival, még ha a szülõ megítélése meg a társadalom megítélése szerint azok jogos és indokolt elvárások is, ha nem engednénk meg a törvényben, hogy a gyerek konfliktusba kerüljön a szülõ elvárásával, azzal az emberi szuverenitást, az önállóságot vonnánk meg teljesen attól a gyerektõl.
(19.20)
Azt gondolom, ez is egy olyan passzus, amit nem szabad törvénybe iktatni, mert ennek nincs értelme. Tehát egyszerûen az emberi szuverenitást vonjuk el a gyerektõl, az önálló - hangsúlyozom: a korlátozottan, de mégiscsak önálló - életvezetés lehetõségét, jogát vonjuk el a gyerektõl az (1) bekezdésben szereplõ a)-b)-c)-d) pontokkal. Én tehát azt javasolom, hogy szabadítsuk meg ezt a törvényszöveget ettõl a nagyon nem idevaló bekezdéstõl, ennek a pontjaitól.
Nyilván azt gondolják, az aztán biztos nem vitatható, hogy a gyerek tartózkodjon az egészségét károsító szerek használatától. Mint ahogy az sem vitatható, hogy a felnõtt tartózkodjon az egészségét károsító szerek használatától, a dohányzástól, az alkoholtól meg sok minden egyébtõl. Még azt is mondhatnám, hogy a csokoládétól meg a hústól, ha túl sokat eszik belõle... Igen, indokolt, hogy az ember mértékletesen éljen, a felnõttnél is, meg a gyereknél is. De õ dönt. Minden normális felnõtt ember teljesen maga dönt, mindaddig, amíg másokat nem károsít a cigaretta füstjével, hogy a cigarettával tönkreteszi-e a saját egészségét vagy sem. Azt gondolom, ha minden felnõtt állampolgárnak ezt a jogot megadjuk, nem mondhatjuk azt, hogy a gyerektõl teljesen elvonjuk. Életkorától függõen a szülõ befolyása mellett... Én nem gyújtottam rá abban az elsõ 25 évben sem, meg a másodikban sem, és a gyermekeim sem gyújtottak rá ebben a 25 évben, ahol én már szülõként játszottam szerepet ebben a viszonyban, de nem azért, mert akár nekem megtiltották volna a szüleim, akár én megtiltottam volna a gyerekeimnek, de különösen nem azért, mert nekem ezt a törvény megtiltotta.
Azt gondolom, még az e) pontot is ki kell venni ebbõl a törvényszövegbõl. Marad tehát az, hogy az egészet.
Hadd mondjam el - mindjárt kész vagyok -, hadd jegyezzem meg, hogy amikor idáig eljutottam, eszembe jutott, hogy megnézem az indokolást. Mivel indokolja az elõterjesztõ, hogy ennek benne kell lenni a törvényben? És arra jutottam, amire a fejének rázásával az államtitkár úr is utal, hogy nincs benne indokolás; nem indokolja a törvény semmivel, hogy mi szükség van erre a törvényben. És igaza van, hogy nem indokolja, mert nincs is rá indok.
Azt javasolom tehát, képviselõtársaim, hogy állapodjunk meg abban, hogy ezt semmi sem indokolja. Szóban persze elhangzott az, hogy de hát egy csomó bekezdés szól itt a gyerekek jogairól, akkor legalább egy bekezdésnek kell szólni a gyerekek kötelezettségeirõl is, mert másképp felborul az egyensúly a jogban.
Tessék megnézni az alkotmányt, az új alkotmány tervezetét! Hány bekezdés van ott az emberi és állampolgári jogokról, és mennyi van ott kötelességekrõl? Hiszen az alkotmány emberi jogi része a polgár szabadságát védi az állammal és a többi emberrel szemben. Nos, amikor a gyerekek jogairól van szó, akkor a társadalom legnagyobb hátrányos helyzetû kisebbségének, a gyerekeknek a jogait kell igenis védeni. Kötelezettségbõl jut nekik elég, mert természetes helyzet a családban is, az óvodában is, az iskolában is, hogy elsõsorban kötelezettségek hárulnak a gyerekre. Nem kell törvénynek elõírni, a pedagógusok, szülõk, nagyszülõk, keresztszülõk és a többi egész ármádiája préseli a gyerekekre a kötelességeket. Bizony, a jogaikról kell beszélni, úgyhogy nem indokolja a jogok és kötelességek viszonya, hogy itt a törvénynek kellene a gyerekek kötelezettségeit is elõírni.
S végül az utolsó megjegyzés. A másik indok, amit szóban hallottunk, az az volt, hogy ha nincs a törvényben, akkor mire fog hivatkozni az iskola házirendje. Hát kérem szépen, régen rossz annak az iskolának, amelyik a maga házirendjét csak a törvényre való hivatkozással tudja a tanulókkal, a diákokkal elfogadtatni. Azt hiszem, ha nincs egy iskolának olyan tekintélye, hogy a kész iskola az iskolaközösségbe belépõ elsõ osztályos gyerekekkel a maga házirendjét törvényes hivatkozás nélkül is el tudja fogadtatni, akkor régen rossz annak az iskolának, azon az iskolán már nem fog semmiféle törvény sem segíteni.
Megismétlem, tisztelt képviselõtársaim: azt javasolom, akkor járunk el valamennyien helyesen, ha elfogadjuk az én módosító indítványomat, nemcsak azt a 63. módosító indítványt, amelyik csak azt a szülõk iránti tiszteletet írná elõ kötelezõen, hanem az én 62. módosító indítványomat is, ami ezt az egész bekezdést törölné. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)