KELLER LÁSZLÓ népjóléti minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban nagyon kardinális szakaszhoz érkeztünk a vitában. Tekintettel arra, hogy több kormánypárti képviselõtársam érvelt azon módosító indítványok mellett, amelyek a rendszeres gyermekvédelmi támogatást kívánták lényegesen jobban kiterjeszteni, mint ahogy azt a törvény beterjesztõi szándékoztak, úgy gondolom, hogy errõl mindenképpen indokolt - nem megvárva a jövõ heti zárszót - szólnom.
Annál is inkább indokolt, mert a képviselõtársaim kézhez kapták a háttéranyagot, amelyben valóban a rendszeres gyermekvédelmi támogatás tartalékaként 4 milliárd forint került megjelölésre. Béki Gabriella képviselõtársam szólt arról, hogy ez nem az egész évi támogatás, de arról nem szólt, hogy ez csak a központi költségvetésbõl az e célú támogatási összeg, és nem szólt arról, hogy bizony az önkormányzatoknak egy hasonló nagyságrendû támogatással kell vagy kellene számolniuk attól függõen, hogy a törvény mikor lép hatályba.
Ha a törvényt valóban életszerûbbé szeretnénk tenni - és errõl többen szóltak -, akkor az életszerûséghez hozzátartozik az is, bármilyen könyörtelen is, hogy az ország gazdasági teherbíró képességét bizony figyelembe kell venni akkor, amikor egy új intézményt megalkotunk. Nemcsak az ez évi kiadásoknál kell figyelembe venni, hanem figyelembe kell venni a jövõ év és az azt követõ évek kiadásait is. Csak az államháztartási törvényre szeretnék utalni, ahol ma már egy gördülõtervezéssel kell figyelnünk a jövõ évi és az azt követõ költségvetésekre. Tehát semmiképpen nem lehet eltekinteni a számoktól. Jó, ha errõl egy kicsit bõvebben beszélünk.
A rendszeres gyermekvédelmi támogatásnál mindenképpen figyelembe kell venni azt, hogy 50-50 százalékos arányban megosztott a tehervállalás a központi költségvetés és a helyi önkormányzatok között. Elhangzott a szám az 580 ezerre vonatkozóan. Az 1995 januári adatok alapján mondhatjuk azt, hogy 580 ezer gyermek lett volna jogosult a támogatásra, azaz a nyugdíjminimum 80 százaléka alatti összeg jutott egy fõre az adott családban. Ez az 1996. évi nyugdíjminimum szerint - amelynek 9600 forint volt az értéke - körülbelül 13 milliárd forint összeget tett volna ki. 1997-ben a nyugdíjminimum 11 500 forint, így a támogatás mértéke - ha csak a '95- ös adatok alapján számolunk - 580 ezer gyermekkel számolva - ami 2300 forint/fõ -, az 16 milliárd forint.
A háttéranyag az idõarányos résszel számolt, ez az a bizonyos 4 milliárd forint. Ha figyelembe vesszük az önkormányzat szükséges támogatását is, akkor ez a 8 milliárd plusz 8 milliárd - államháztartási szinten ez összesen 16 milliárd forint. Az 1996. év végi adatok alapján 825 ezren jogosultak - ez elég lesújtó szám, de ezek a tények - 2300 forint támogatásra. Ha jól számolunk, ez már 22,8 milliárd forint. Amennyiben a kormány támogathatná a módosító indítványt, akkor ez azt jelentené, hogy 950 ezer gyermek nyer jogosultságot. Ennek az államháztartási támogatási összege pedig már 26,2 milliárd forint.
Kedves Képviselõtársaim! Valóban jó lenne az, ha a határt, a limitet nem a 80 százaléknál, hanem a 100 százaléknál húznánk meg. De két problémára mindenképpen szeretném felhívni a figyelmet. Az egyik: ez a módosító indítvány egyrészt nagyon jelentõs költségvetési többletet igényel, amely forrását a kormány jelen pillanatban hosszú távon nem látja. A második: ha ez az összeg emelkedik, egyre nagyobb teher hárul fõleg a kisebb önkormányzatokra, amelyek nyilvánvalóan nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudják biztosítani ennek a fedezetét.
Tisztelettel azt kérem a képviselõtársaimtól, hogy amennyiben ezt a módosító indítványt a kormány végsõ formájában nem tudja támogatni, akkor se nevezzék ezt a törvényjavaslatot a jókívánságok gyûjteményének. Megítélésem szerint - úgy, ahogy több képviselõtársam utalt rá - a módosító indítványok, de a törvény önmagában is nagyon jelentõs elõrelépést jelentenek a gyermekvédelem területén. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)