HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Miniszter Asszony! Hadd kezdjem egy személyes vallomással, bár nem szokásom. Húsz éve - egyetemista korom óta - írok filmkritikákat, de képviselõként sosem éltem azzal, hogy a hozzám ilyen közel álló témában interpelláljak. Azt gondolom, amikor több millió ember nehéz helyzetben él, akkor a kortárs film sorsáról talán valóban nem feltétlenül helyes és kell egy többé-kevésbé filmmel foglalkozó embernek beszélni. Itt azonban valóban a múltról van szó. Olyan egyszeri, megismételhetetlen értékrõl, amelyet ha elpocsékolnánk, akkor az utódaink elõtt is szégyenkeznünk kellene.
Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy amit miniszter asszony megfogalmazott, az a valóságban így érvényesüljön, és valóban olyan kezelésbe kerüljön a nemzeti filmállomány - a játékfilmek, híradófilmek, dokumentumfilmek -, szakmailag, technikailag egyaránt úgy tudják megõrizni, hogy azt a következõ nemzedékek is használni tudják, tanulni tudjanak belõle.
Ha a miniszter asszony megenged egy jó tanácsot, akkor általában azt szeretném mondani: nagyon helyes lenne, ha ön és munkatársai nemcsak akkor nyilatkoznának, amikor a kósza hírekre, a találgatásokra defenzív módon válaszolni kell, hanem akkor, amikor - ezek szerint - jó úton történnek dolgok, arról elõzetesen tájékoztatni kellene a nyilvánosságot, mielõtt még felreppennek mindenféle találgatások. Akkor talán valamivel nyugodtabb légkörben esne szó ilyen kérdésekrõl.
Kérem, hogy tartson ki amellett, amit itt megfogalmazott. Remélhetõleg a privatizáció iránt amúgy nem túlságosan lelkesedõ magyar humán értelmiség legalább a nemzeti filmvagyon megõrzéséért hálás lesz önnek. Köszönöm. Elfogadom a válaszát. (Taps.)