DR. FODOR ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyûlés! Akik a jelenleg mandátummal rendelkezõ országgyûlési képviselõk közül az elõzõ ciklus utolsó ülésének egyikén jelen voltak a hadigondozottakról szóló törvényjavaslat vitáján és határozathozatalánál, bizonyára már akkor valamennyien tudták, hogy az akkori zárószavazással nem nyerte el végleges formáját a hadigondozottak ellátásának törvényi szabályozása.
A hatálybalépést követõen a tömegesen beérkezõ kérelmek elbírálásánál viszonylag rövid idõ alatt kiderült, hogy a törvény elõírásainak szigorú betartása esetén elutasító határozatot kellett kiadni nagyszámú olyan esetben, amikor egyidejûleg érzékelhetõ volt, hogy a kérelmezõ hadigondozotti státusa abba a körbe tartozik, amely a törvényalkotói szándékot eredetileg motiválta.
Alapvetõen három csoportba voltak sorolhatók azok az ellentmondások, amelyek a törvény alkalmazása során felmerültek. Az elsõ ilyen ellentmondás abból fakad, hogy az egyösszegû térítés feltétele a késõbb megszüntetett ellátás 1949. január 1-je elõtti megállapítása volt. Kiderült az - amit akkor már valamennyiünknek illett volna tudnunk -, hogy a háború után hosszú ideig eltûntként számon tartottak közül sokakat csak az '50-es években nyilvánítottak holttá. Ezért nem kerülhetett sor minden esetben 1949. január 1-je elõtt hadiözvegyi vagy hadiárva-ellátás megállapítására.
Az 1949. január 1-jei dátum törvénybe foglalása nem volt megalapozott azért sem, mert csak az azt követõen megvont ellátások címzettjei esetében tételezte fel a politikai megfontolást a megvonás szempontjaként. A kormány napirenden lévõ elõterjesztése az említett két ellentmondást egyidejûleg kívánta orvosolni; egyrészt azzal, hogy az egyösszegû térítés iránti jogosultságot a késõbb megvont ellátás megállapításának idõpontjától függetlenítette, másrészt a megvonás idõpontját - mint a jogosultság feltételét - 1945. december 31-ére módosította.
A mostani vita során azonban kiderült, hogy már 1945-ben is született két olyan jogszabály, amely az eredeti törvényalkotói megítélés szerint hadigondozotti ellátás megszüntetésérõl intézkedett, és politikai indíttatású volt. Ezért a kormány támogatja azt a módosító javaslatot, amely a fenti dátumot az Ideiglenes Nemzetgyûlés megalakulásának idõpontjára, tehát 1944. december 22-ére változtatta.
Tisztelt Országgyûlés! A napirenden lévõ elõterjesztés itteni plenáris vitája során, a bizottsági vitában, továbbá párhuzamosan a hadigondozotti érdekképviseletekkel folytatott konzultációk alkalmával a fentieken túl egy olyan formula megfogalmazására koncentráltunk, amely a sérelmet szenvedettek korabeli hadigondozotti státusa függvényében az eredeti törvényalkotói szándék szerint biztosítja a jogosultságot mindazoknak, akiktõl valóban politikai okokból vonták meg az ellátást úgy, hogy egyúttal ez a formula megfelel az államigazgatási eljárás szabályainak.
A fenti követelményeknek eltérõ megoldás felel meg a hadirokkantak és hadiözvegyek, illetve a hadiárvák tekintetében. A hadirokkantak és hadiözvegyek esetében egy közvetett bizonyíték teremtheti meg a törvényi kritériumok próbáját is kiálló jogosultságot az egyösszegû térítésre. Zárójelben megjegyzem: ez a közvetett bizonyíték már 1944 tavaszán is rendelkezésünkre állt. Nevezetesen arról van szó, hogy 1992. január 1-jétõl egy kormányrendelet rendezte a hadirokkantak és hadiözvegyek rendszeres ellátását olyan kritériumok alapján, amelyek egyrészt megfeleltek a korabeli jogosultságot megalapozó feltételeknek, és összhangban állnak az 1994. évi XLV. törvényben rögzített feltételekkel is.
Az 1992. január 1-jétõl történõ megállapítás egyrészt bizonyíték a hadigondozotti státusra, bizonyíték arra, hogy az ellátást korábban vagy megvonták, vagy nem állapították meg, és bizonyíték arra is, hogy az egyes esetekben a folyósítást illetõen nem merült fel nem politikai természetû kizáró ok, következésképpen a megvonás politikai okokból történt.
A honvédelmi bizottság módosító javaslata tehát a jelenleg rendszeres ellátásban részesülõ hadirokkantak és hadiözvegyek számára alanyi joggá teszi az egyösszegû térítést, természetesen kivéve azokat, akik ezt az egyösszegû térítést már megkapták, illetve akiknek az ellátását soha nem vonták meg vagy nem szüneteltették. A kormány ezért ezt a módosító javaslatot támogatja.
Ilyen közvetett bizonyíték, mint a jelenlegi rendszeres ellátás ténye, nem áll rendelkezésre a volt hadiárvák esetében. Így a képviselõi módosító javaslatok itt arra irányulnak, hogy az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvényben is alkalmazott - és az ügyfél részére a bizonyítási kötelezettség tekintetében indokolt esetben felmentést adó - könnyítések érvényesíthetõk legyenek.
(17.10)
Sajnos, itt sok esetben nem alkalmazható az államigazgatási szervnek a bizonyítási eljárásban történõ közremûködésre vonatkozó kötelezettsége, mert úgy az önkormányzatoknál, mint a központi közigazgatásban a dokumentatív erejû bizonyítékok jó része megsemmisült, így az elõbb hivatkozott törvénynek a nyilatkozattételen alapuló bizonyítási lehetõségét kívánják képviselõi módosító javaslatok ebben a törvényben megjeleníteni.
A kormány álláspontja ezzel összefüggésben az, hogy a hadigondozotti törvényben foglalt jogosultságokat az önkormányzatok jegyzõi államigazgatási eljárás keretében állapítják meg, következésképpen alkalmazniuk kell az államigazgatási eljárásról szóló törvény rendelkezéseit. Ebbõl következõen nem szükséges, sõt, a jogszabályalkotás írott és íratlan szabályai szerint nem is illik a más törvényben nevesített eljárási szabályt egy alkalmazási területrõl szóló jogszabályban megismételni.
Tisztelt Országgyûlés! A napirenden lévõ elõterjesztésnek a kormány által támogatott módosító javaslatokkal történõ elfogadásának az anyagi kihatása viszonylag pontosan prognosztizálható a hadirokkantak és a hadiözvegyek esetében, ez együttesen mintegy 2-2,1 milliárd forintot igényel. Ez azt jelenti, hogy a költségvetésben az alapítvány számára juttatott ez évi támogatással és a korábbi évek maradványával együtt rendelkezésre álló összegbõl 800-900 millió forint marad a volt hadiárvák egyösszegû térítésére. Ez akkor elegendõ, ha a törvény módosításának következményeként az újramegállapító határozatok száma az eddigieken túl nem haladja meg a tízezret. Amennyiben erre vonatkozó elõzetes számításaink alulbecsülték a tényleges igényeket, akkor az Országgyûlésnek szembe kell néznie azzal, hogy az egyébként humánus és nemes politikai szándék realizálása érdekében további költségvetési forrásokat kell találnia.
Nemcsak a költségvetési források hiánya, hanem más megfontolások miatt sem támogatja a kormány azokat a módosító javaslatokat, amelyek az egyösszegû térítés 1994-ben megállapított összegének felemelését célozták meg. Ez annál kevésbé indokolt, mert ez a juttatás kárpótlás jellegû, és az eddig hatályos szabály alapján is a megállapító határozatok kiadása ugyanúgy elhúzódott, mint a rendes kárpótlási eljárás során. Mint ahogy ott sem került sor ilyen késedelem miatt az eredetileg megállapított összeg felemelésére, itt sem tartjuk ezt indokoltnak.
Tisztelt Országgyûlés! A további képviselõi indítványok a törvénynek olyan módosítását eredményezték volna, amely az eredeti törvényalkotói szándékban tetten érhetõ koncepción túl alapvetõen más felfogásban kezelné ezt a kérdést, ezért ezeket a módosító javaslatokat a kormány nem tudja támogatni, túl azon, hogy jelentõs részükrõl házszabályi elõírások miatt sem lehet állást foglalni, hiszen a módosító elõterjesztésen túlterjeszkednek. (Folyamatos zaj.)
A kormány álláspontja szerint erre nincs is szükség. Megerõsít bennünket ebben a véleményünkben nemcsak a bizottsági vita, hanem a hadigondozottak érdekképviseleteivel történt konzultációk eredménye is. Ennek alapján joggal bízhatunk abban, hogy a kormány által is támogatott módosító javaslatok és a napirenden lévõ elõterjesztés elfogadásával a hadigondozottak ellátásának törvényi szabályozása az érintettek szempontjából is és hosszú távra szólóan az elérhetõ legjobb kompromisszumot tartalmazza.
Fentiek figyelembevételével kérem az Országgyûlés döntését. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps.)