DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselõtársaim! Úgy gondoltam, hogy majd az általános vita további részeiben fogok hozzászólni, de Bauer képviselõ sajátos okfejtése mégiscsak arra kényszerített, hogy szót kérjek.
Bauer képviselõ úr valami erkölcsi magasságból próbál bölcsességeket osztogatni a jelenlegi ellenzéki pártoknak. Azonban szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy 1994 nyarán már benne volt az új Házszabályban a vizsgálóbizottság új intézménye. Önöknek az új Házszabály nélkül is a saját többségükkel lehetõségük lett volna '94 júniusában - ha a tényállás felderítése érdekelte volna a képviselõ hölgyeket és urakat - egy vizsgálóbizottságot felállítani, és akkor talán magamba szálltam volna, és osztani tudnám néhány érvelését.
De a kormánypártok nem a tényállás felderítésére szövetkeztek, hanem arra, hogy 1996 októberében kiderült a Tocsik-botrány. Az a Tocsik-botrány, amiben a két kormánypárt holdudvara - egyik oldalról a pénztárnok, a másik oldalról pedig egy kampánymenedzser, aki az SZDSZ privatizációs lobbystájaként ismert személy - érintett a Tocsik- ügyben. Ezt követõen a kormánypártok úgy gondolták, elõ kell szedni valami ügyet, hogy kétfejûvé tegyék azt a botrányt, ami elindult a Tocsik-ügyben. Azt hiszem, ki is húzhatnánk magunkat, hogy önök nem tudtak más botrányt elõvenni, mint azt a botrányt, ami 1993-ban szinte csontig rágott lett; két állami számvevõszéki vizsgálaton túljutott, és egy választás már olyan eredményt hozott, amilyet, tehát egy politikai fokmérõn is keresztüljutott ez az ügy. Önök mást nem tudtak a Tocsik-ügyben elõszedni, mint kihúzták ezt a '93-as ügyünket.
Én ezt szerettem volna elmondani önnek, hogy ha önt valóban érdekelte volna a valós tényállás, '94-ben elfogadtam volna az érveit. De így, '96 októberétõl kicsinyes bosszúnak tûnik az egész ügy. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.)