BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselõtársaim! Meglehet, kicsit késõn szólalok meg ebben a gazdasági reklámmal kapcsolatos törvényvitában. Harmadik hete folyik ez a vita, és ezen a késõ esti órán úgy érzem, hogy már egy kicsit kifulladóban van, rettentõ kevesen vagyunk jelen. Igaz, eddig már túl sokan és túl lelkesen megszólaltak ezzel a törvénnyel kapcsolatban, úgyhogy ezért fontosnak tartom, hogy a saját aggodalmaimat, kétségeimet elmondjam, mert nekem ebben a törvényben több minden nem tetszik. Abban a reményben szólalok meg az általános vitában, hogy talán még van mód a korrigálásra.
Az államtitkár asszony két héttel ezelõtt olyan lelkesen elmondta, hogy milyen komoly egyeztetés elõzte meg ennek a törvénynek a létrehozását, hogy hat bizottság is foglalkozott ezzel a törvénnyel a Házban. Nem vonom kétségbe, hogy volt nagyon alapos és komoly egyeztetés. De úgy gondolom, hogy ebbõl az egyeztetésbõl egy szempont minden bizonnyal kimaradt, vagy nem érzékelhetõen van jelen. Ez pedig a népjóléti tárcával történõ egyeztetésnek a kérdése, illetve a bizottságok közül kimaradt az a bizottság, amelyik, azt gondolom, okkal és nagy érdeklõdéssel foglalkozhatott volna ezzel a törvénnyel; tudniillik a szociális és egészségügyi bizottság, aminek magam is tagja vagyok. Ez a bizottság nem kapta meg ezt a törvényt mint megbízott bizottság, következésképp eddig még nem is foglalkozott vele. Remélem, hogy majd a módosító indítványok tárgyalása idején azért kikérjük.
(19.40)
Azt gondolom, hogy egy ilyen törvénynél, amelynek nyilvánvalóan vannak népegészségügyi vonatkozásai, hatásai, nagyon fontos tárcaközi egyeztetés tárgyát kellene képeznie, hogy milyen társadalmi hatásokra lehet számítani a törvény következtében. Van is egy olyan bizottság - a Népjóléti Minisztérium kebelében mûködik, de tárcaközi egyeztetõ bizottság -, az Országos Népegészségügyi Bizottság, amelyik ebbõl a szempontból vizsgálat alá venné a törvényeket. Nem tudom, megtörtént-e ez a vizsgálódás, illetve valami miatt feltételezem, hogy nem; vagy nem a jelenlegi, végleges formájában látták ezt a törvénytervezetet.
Éppen ezért, ezek miatt a hiányosságok miatt szeretnék a megszólalásomban elsõsorban ezekkel a népegészségügyet érintõ társadalmihatás-kérdésekkel foglalkozni; a második felében pedig konkrétan a törvény tartalmi részletkérdéseivel. Ami a népegészségügyi megfontolásokat illeti, azt gondolom, tagadhatatlan, hogy a reklámnak direkt és indirekt módon is nagyon szoros összefüggése van a lakosság egészségi állapotával. Magyarországon közhely, hogy a lakosság egészségi állapota nagyon rossz, hogy a mortalitási, morbiditási mutatóink aggasztóak, a várható átlagos életkor nagyon alacsony, és nemzetközi összehasonlításban ezekkel az adatokkal bizony nagyon sereghajtók vagyunk.
Nagyon élesen merül fel ebben a helyzetben az a kérdés, hogy az egészségre káros szerek fogyasztását egy ilyen reklámtörvény szabályozása kapcsán ösztönözzük vagy korlátozzuk. Ebben a törvényben az én véleményem szerint mindenképpen ösztönzésrõl van szó. Mondom ezt annak ellenére, hogy verbálisan, szövegszerûen a törvény nagy része a tilalmakkal foglalkozik - de errõl majd egy kicsit késõbb szeretnék beszélni. Azt gondolom, a reklámozók teljesen természetesen azért költenek reklámra, hogy forgalomnövekedést érjenek el. Itt pénzrõl van szó, nagyon sok pénzrõl. Vélhetõen azok, akik reklámozók, illetve reklámszolgáltatók, reklámközzétevõk, egy érdeklobbyban egységes lláspontot tudnak képviselni azzal kapcsolatban, hogy ez a törvény ne legyen túlságosan korlátozó.
Azt mondtam, hogy engem elsõsorban a társadalmi hatások foglalkoztatnak. Szükségesnek tartom, hogy néhány számot idézzek az elmúlt tíz év tendenciájával kapcsolatban. Ezek az Országos Okológiai Intézet statisztikai adatai, amelyeket szóba szeretnék hozni. Ezek a számok ijesztõek: a tüdõrákban meghaltak száma az elmúlt tíz év alatt 29 százalékkal növekedett. Új jelenség, hogy a nõknél a növekedés lényegesen magasabb, mint a férfiaknál. A nõknél az elmúlt tíz évben ez a növekedés 52 százalékos volt. A szájüregi rákban meghaltaknál az átlagos tíz év alatt elõálló növekedés 60 százalék. Itt a nemek között lényeges eltérés nem mutatkozik. A hasnyálmirigyrákban meghaltaknál az átlagos növekedés 26 százalék, és itt is az a tendencia, hogy a nõknél lényegesen magasabb, 38 százalékos ez a növekedési arány.
Tisztelt Képviselõtársaim! Nem akarok a tárgyamtól eltérni, és észben tartom, hogy a reklámtörvényrõl kell beszélnem. De azt gondolom, mindenképpen érdemes ezeket az egészségügyi adatokat, statisztikát ide idézni, hiszen közhely, hogy rossz az egészségi állapot. Azt gondolom - legalábbis az egészségvédõk számára ugyanilyen közhellyé válik -, hogy lassan a betegség-megelõzésre költeni sokkal olcsóbb lenne, mint a gyógyításra. Következésképp nagyon oda kellene figyelni akkor, amikor például egy ilyen reklámtörvény keretében akarva-akaratlanul fogyasztásösztönzést készítünk elõ.
Rátérve a törvény tartalmi kérdéseire, el kell mondanom, hogy ez egy nagyon kis törvény; az egész 23 paragrafusból áll. Ha félreteszem a bevezetõ általános rendelkezéseket és a befejezõ zárórendelkezéseket, akkor azt mondhatom, hogy a paragrafusok többsége - több mint fele - tiltásokat fogalmaz meg. Nekem ezzel a törvénytervezettel kapcsolatban pont az a legnagyobb problémám, hogy miközben mennyiségileg túl sok benne a tiltás, azonközben úgy érzem, hogy a törvényben tartalmilag valójában túl kevés a tiltás.
Miért mondom ezt? Azért, mert ezek a tiltások, amelyek megfogalmazódnak a törvényben, többségükben nagyon általános megfogalmazások, olyan úgynevezett gumiszabályok, amelyeknek vélhetõen nem lehet, vagy nagyon nehezen lehet érvényt szerezni. Ilyenek - hogy idézzek néhányat a 4. §-ból -: "Tilos a közerkölcsöt, közízlést sértõ reklámot elhelyezni". Ugyancsak a 4. §-ban: "Tilos olyan reklámot közzétenni, amely félelemérzetet alapos ok nélkül kelthet". Nem igazán tudom értelmezni, hogy itt mit jelent az "alapos ok", és miért szükséges ez a betoldás. Vajon alapos ok nélkül lehet-e félelmet kelteni reklámon keresztül?
Számomra természetesen elvileg öröm, hogy a törvény megpróbálja védeni a fiatalokat a reklámok káros hatásaitól, csak praktikus észrevételem a szabályozáshoz: azt gondolom, nem lehet vagy nagyon nehéz a fiatalokat úgy védeni a káros hatásoktól, hogy közben a felnõttek számára ezeket a káros hatásokat vonzóvá tesszük. Következésképp valóban azoknak a paragrafusoknak sem lehet érvényt szerezni, amelyek a fiatalok védelmében próbálják meg korlátozni a reklámot olyan általános megfogalmazással, hogy "Tilos közzétenni olyan reklámot, amely a gyermek- és fiatalkorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlõdését károsíthatja". Nem tudom, hogyan fogunk konkrét ítéletekké, döntésekké transzformálni egy ilyen jogszabályi paragrafust akkor, amikor a közterület tele van olyan reklámmal, kihívással, amely igencsak káros hatással van a fiatalok fejlõdésére - és sorolhatnám tovább a sort.
Azt kell mondanom, hogy talán a törvény legkidolgozottabb része az, amelyik a gyógyszerekkel foglalkozik. Úgy gondolom, hogy ezen a ponton valóban lehetett egyeztetés a népjóléti tárca és az elõkészítõk között. Nagyon részletesen és sok bekezdésen keresztül tényleg nagyon részletekbe menõen történik annak szabályozása, hogy a vény nélkül kapható gyógyszerek reklámjára, illetve a gyógyhatású készítményekre vonatkozóan milyen legyen a szabályozás.
Azt mondtam, hogy ebben a törvényben túl sok a tiltás, és ugyanakkor túl kevés. Szeretném megindokolni, hogy miért érzem kevésnek ezt a sok tiltást abból kiindulva, hogy a tiltások zöme látszatkorlátozás - csak úgy csinál, mintha valamit korlátozna, de érdemben nem tud odahatni, hogy korlátozza ezeket a szokásokat.
Két szenvedélyrõl érdemes beszélni alaposabban, amivel természetesen a törvény is foglalkozik: ez a dohányzás és az alkoholfogyasztás.
(19.50)
A gyógyszerszabályozáshoz képest mennyiségileg is sokkal szûkebb ez a szabályozási eljárás, amit a törvény számunkra kínál. Egyetlen paragrafus néhány bekezdésében foglalkozik a dohányfogyasztásnak és az alkoholfogyasztásnak a reklámjával. A dohányról aztán késõbb még esik szó, de az alkohollal kapcsolatban kizárólag az általánosságok szintjén fogalmazódik meg néhány üzenet.
Én magam is azt gondolom, hogy talán szükséges lenne az általános vitában még rendelkezésre álló hátralévõ idõt arra felhasználni, hogy próbáljunk meg ezen a két területen kicsit konkretizálni a szabályozáson. Éntõlem sem idegen a gondolat, hogy, mondjuk, alkoholformák tekintetében tegyünk különbséget, és próbáljuk meg legalább a közterületekrõl levenni, letiltani azokat a reklámokat, amik, mondjuk, a tömény szesz fogyasztására csábítanak.
A magam részérõl nagyon alaposan megfontolnám azt is, hogy a dohányfogyasztással kapcsolatban a közterületek használhatóságát mérlegre tegyem.
Összefoglalva, szeretnék még néhány megjegyzést szóba hozni. Az egyik kérdésem, amit a törvény elõkészítésével kapcsolatban nem értek: miért van elválasztva a tartalmi szabályozás és a formai szabályozás két külön törvényben. Most csak a gazdasági reklámtevékenységrõl szóló törvényrõl beszélünk, és majd egy késõbbi fázisban a szabadtéri reklámokról. Azt gondolom, hogy nagyon szerencsés lett volna, hogyha ezt vagy egy törvényben van módunk tárgyalni, vagy legalább párhuzamosan, tehát ha egyszerre kerülnek a parlament elé.
Úgy érzem, hogy ez a törvény lényegesen lazább szabályozást tartalmaz az említett szereknek a reklámozásával kapcsolatban, mint a jelenleg életben lévõ törvényi szabályozás. A jelenlegi szabályozással az a gond, hogy nagyon sok helyen találhatóak ezek a paragrafusok. A zöme a belkereskedelmi törvényben szerepel. Azt gondolom, hogy az a legnagyobb probléma jelenleg is, hogy nem lehet igazán érvényt szerezni azoknak a passzusoknak, amik le vannak írva, és kérdés számomra, komoly nyitott kérdés, hogy vajon ha a gazdasági reklámtevékenységrõl szóló törvényt elfogadjuk, akkor a jövõben lehet- e és hogyan lehet érvényt szerezni ezeknek a törvényeknek a betartására.
A mai nap élménye számomra, hogy reggel a rádió híradásában felfigyeltem arra a hírre, ami egy precedens értékû perrõl szól Amerikában, hogy tudniillik dohánygyártó cég pert veszít a biztosítóval szemben. Azt gondolom, hogy miközben állandóan Nyugatra, illetve Európára tekintgetünk, amihez képest az élet sok területén évtizedekkel vagyunk lemaradva, vannak, lehetnek olyan kérdések, ahol nem kellene az ilyen típusú évtizedes lemaradásokat apránként behozni, ugyanúgy végigjárni azokat a gyötrelmes utakat, amiket talán az õ tapasztalataik alapján már megspórolhatnánk magunknak.
Befejezésül szeretnék szóba hozni még egy gondolatot, hogy ne maradjon félreérthetõ mindaz, amit mondani akartam, hiszen esetleg olybá tûnhet, hogy liberális létemre én a tilalmak erõsítése mellett úgy szólaltam meg, ami sértené a szólás-, illetve a választási szabadságot.
El kell hogy mondjam, hogy a szólás- és a választási szabadság természetesen nekem is kedves, és nemcsak Bretter képviselõtársamnak, aki az elsõ vezérszónokként ezeket a kérdéseket már szóba hozta.
Biztos vagyok benne, hogyha egy olyan helyzet állna elõ, hogy valami miatt mondjuk a dohányosokat üldöznék, akkor én magam lennék az elsõ, aki elkezdenék a dohányosok mellett szólni, a dohányosok jogait, választási szabadságát képviselve védeni õket.
Liberálisként egyáltalán nem vitatom el a jogukat, de azt gondolom, hogy ebben a törvényben másról van szó. Arról, hogy a fogyasztás ösztönzésének akarunk-e korlátot szabni vagy nem. Erre a kérdésre én a magam részérõl azt válaszolom, hogy igen, szükségesnek tartanám, hogy a fogyasztás ösztönzését a törvényben megfogalmazottakon túl is próbáljuk meg korlátozni, mederben tartani. Azok a módosító indítványok, amiket megpróbálok kidolgozni, erre tesznek majd javaslatot. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)