HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ellenzéki képviselõtársunktól jó néhányszor, több tucatszor hallottuk felszólalásában, hogy meg kell oldani, azt is mondta, hogy "a megoldást meg kell oldani". Az én véleményem szerint egy ilyenfajta jelentéstõl a Magyarországon élõ nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetének megoldását természetesen nem lehet várni, száz beszámoló sem képes arra, hogy többek között a több százezer magyar cigányt arra az életnívóra emelje, amely szerintünk minden európai embernek kijár. Hozzáteszem: ez a fajta megoldás a magyar etnikumú magyarok esetében is több évtizedet vesz igénye.
Azt gondolom, ez a beszámoló alapvetõen egy átgondolt és alapos munka volt. Bizonyos részeiben tanulmány értékû. Vannak benne természetesen hibák is, felfogásbelileg vitatkozhatunk ezek súlyán. Annyi azonban bizonyos, hogy ebben az országban több évtizede nem készült ilyen jellegû összegzés a magyarországi etnikai kisebbségekrõl, és ilyen módon nehéz bármihez is hasonlítani, hiszen sem az elõzõ kormányzatnál, sem a kádári évtizedekben nem készült ilyen jellegû összegzés. Ilyen módon tehát a hasonlítás eleve nehéz, mert nincs mihez hasonlítani.
A következõ, majd néhány év múlva elkészülõ beszámoló lesz az, amely módot ad arra, hogy valóban összehasonlítást végezzünk. Említették mások: köztudottan 13 kisebbséget érint ez a beszámoló. Az élet nyilvánvalóan meg fogja hozni ennek a körnek a bõvülését, hiszen különbözõ etnikumok élnek már Magyarországon, és bizonyos, hogy soraikból is ki fog kerülni elõbb vagy utóbb ezer magyar állampolgár, aki kisebbségi státuszt követel magának. Ezzel azonban már egy másik ciklusnak kell majd találkoznia.
Úgy gondolom, ez a jelentés alkalmas arra, hogy a 13 bejegyzett, magyarországi etnikai kisebbség közül 12 helyzetét árnyaltan elemezze. Ugyanakkor mûfajából és a probléma súlyából eredõen nem lehet alkalmas arra, hogy a hazai cigányság állapotát bemutassa. Amikor errõl néhány mondatot mondok, akkor valamilyen módon egy adósságomat is törlesztem, mert a cigány vitanapon bõbeszédû képviselõtársaim az idõkeretben elbeszélték elõlem a szót, és nem volt alkalmam elmondani mindazt, amit szerettem volna, és ezt az alkalmat engedelmükkel erre is kihasználnám.
A nemzetközi emberi jogi felmérések is mutatják, hogy a magyarországi kisebbségek, ha egzisztenciális helyzetükkel nem is elégedettek, de kisebbségi helyzetükkel igen. Magyarán: többségük, akiket megkérdeztek nyugati szakértõk, úgy látják, hogy kulturális identitásukat, nyelvüket az elmúlt években immár megõrizhetik, ápolhatják. Ennek örülnünk kell. Ugyankkor ez a felmérés is kimutatta azt, amit természetesen mindannyian a valóságból, a hétköznapokból is tudunk: hogy a magyarországi cigány, más néven roma népesség természetesen nem elégedett a helyzetével, és mi sem lehetünk elégedettek ezzel a helyzettel.
Én azt gondolom, szembe kell néznünk azzal a ténnyel, azzal a valósággal, hogy a magyarországi cigányság nem csak és kizárólag etnikai kisebbség. És amíg ezzel a ténnyel nem merünk szembenézni, addig igazi megoldáshoz nem fogunk eljutni.
(18.50)
(Az elnöki széket dr. Füzessy Tibor foglalja el.)
A magyarországi németek, a magyarországi lengyelek, a magyarországi örmények magánemberként, munkavállalóként, vállalkozóként, állampolgárként nem ütköznek olyan korlátokba, mint a magyarországi cigányok. Az elõbbi kisebbségeknek az a gondjuk, hogy saját kulturális mûhelyeik megmaradjanak vagy létesüljenek, mint örmény kulturális identitást megõrzõ, megõrizni kívánó egyéneknek merül fel kisebbségi gondjuk, egyébként azonban a magyarországi magyarokhoz hasonló eséllyel boldogulhatnak.
A bizottsági ülésen egy képviselõtársam hasonló gondolataimért megrótt, és azt mondta, azt állítani, hogy a magyarországi cigányság nemcsak etnikai jellegû kisebbség, az visszatérés az MSZMP KB egykori állásfoglalásához. Én ilyen összehasonlítástól nem ijedek meg. Úgy gondolom, ha az MSZMP KB annak idején - mondjuk - az alkoholizmus és a kábítószer ellen fellépett, ebbõl azért nem következik, hogy a Magyar Köztársaságban kötelezõvé kellene tenni ezeknek az élvezetét. Magyarán: ilyen történelmi párhuzamokat sántának és szerencsétlennek érzek.
A magyarországi cigányság helyzetét alapvetõen szociális státusza határozza meg. Azt hiszem, ez a problémák gyökere. A rendszerváltozás táján elsõsorban a közjogi szempontú, bizonyos értelemben elvont liberális szemlélet elfedte elõttünk ezt az üvöltõen egyszerû valóságot, hogy a cigányság helyzete jellegzetesen szociális meghatározottságú. Akik foglalkoznak a modern európai politikában egyre inkább fontossá váló szociális kizárás - angolul: social exclusion - problémájával, azok tudják, hogy mindaz, ami a szociális kizárás áldozatairól leírható, az a magyarországi cigányság nagyobbik részérõl szintén elmondható.
Nem minden szegény áldozata a szociális kizárásnak. Vannak például nyugdíjasok, akik képesek megõrizni igen alacsony jövedelem mellett is egy tisztes szegénységet. De a szociális kizárás áldozatai kivétel nélkül a szegénységük miatt jutnak ebbe a helyzetbe. A tartós munkanélküliség, a munkanélküli családok szubkultúrája egyik jellegzetes forrása és elõidézõje a szociális kizárásnak. Ez egy olyan világ, amelytõl a munka világa éppen olyan idegen, mint tõlünk néhány évtizede a tõzsde világa, és a munkanélküliség - tudjuk - döntõen és elsõsorban és nagyon jelentõs mértékben azt a cigányságot sújtja, amelynek jelentõs része ráadásul csak a hatvanas, hetvenes években jutott állandó munkalehetõséghez. Ilyen módon tehát munkájuk elvesztésével még könnyebben csúsznak a tartós munkanélküliek közé, mint azok a magyar családok, amelyek évtizedeken át, generációkon át mégiscsak valamifajta munka kultúrájában nõttek fel.
A szociális kizárás jelenti az oktatásból, a szakképzésbõl, közhelyesen mondva: a jobb iskolákból való kizárást. S ha megnézzük, az elit gimnáziumok, a fõiskolák, az egyetemek hallgatóit, akkor pontosan azt tapasztaljuk, hogy azok hiányoznak onnan, akikrõl beszélek.
A szociális kizárás jelenti a közéleti szerepvállalásból való kizárattatást is, mert ne csapjuk be magunkat szép szavakkal: a helyi demokrácia elsõsorban és döntõen mindig a helyi középosztályé. Az önkormányzatokban, a helyi önkormányzatokban a befolyás, a hatalom azé a stabil, konszolidált középosztályé, amely dönt és meghatározza a dolgokat. Ezért nagyon fontos, hogy vannak kisebbségi önkormányzatok, és nagyon jó, hogy a cigányság is rendelkezik ezzel. Kérdés természetesen, hogy a kisebbségi önkormányzatok mennyiben képesek a szociális jellegû harcot, a szociális felszabadulás küzdelmét megvívni.
A szociális kizárás jelenti a szociális, társadalmi, kulturális intézményekbõl való kizárást is és ennek is nagyon nagy mértékben áldozata a magyarországi cigányság. A kulturális kizárattatásra hadd idézzek egy igen egyszerû példát, amely nagyon ritkán jut eszükbe az embereknek. Egy operajegyen például hatalmas állami dotáció van, míg a szórakoztató zene után adót szed az állam. Magyarán: az Opera látogatóit, akik a felsõ középosztályból kerülnek ki, a szegények dotálják. Minden kultúrállamban egyébként természetesen, nemcsak Magyarországon, hanem Nyugat-Európában is. Nem mondom, hogy ez rosszul van így, de ezek azok a dolgok, amelyekre nagyon kevéssé figyelünk, nagyon kevéssé jut eszünkbe.
Azt hiszem, természetesen magam személyes meggyõzõdése szerint, hogy a szociális kizárást, százezrek, egymillió ember szociális kizárattatását - hiszen azért nem csak a cigányok tartoznak közéjük - sem szegénypolitikával, sem egyszerûen szociálpolitikával nem lehet megoldani. De legalábbis egy átgondolt szociálpolitika valamilyen módon mégiscsak javíthat, változtathat helyzetükön, noha én könnyû megoldást nem remélek.
A szociális kizárás jelensége, ez a kategória egyre inkább ráillik - sajnos - a magyarországi cigányság nagyobbik részére, ez természetesen ismert világszerte, és ha például az Európa Tanács Alésén - amelynek tagja vagyok - a magyarországi cigányság helyzetérõl beszélek, akkor ahogy elmondom ezt, el próbálom mondani angol szavakkal, akkor mindenki bólogat, mert mindenki ismeri ezt a jelenséget. Az Egyesült Államokban a feketék vagy a latin-amerikai bevándorlók, Nagy-Britanniában az úgynevezett vándorló csoportok és a bevándorlók - nem ugyanazok a vándorlók: évszázadok óta Angliában élnek, csak nem vették fel az ottani többségi társadalom életét, míg a bevándorlók különbözõ gyarmatokról érkeztek. De mindenesetre a szociális kizárás problémája sokkal súlyosabb, nehezebb, fájdalmasabb gond, mint arról általában beszélni szoktunk.
Természetesen - és ez a témától messze vezet, ezért csak egyetlen mondattal térnék rá - a többségi etnikumból is egyre több szegény zuhan a szociális kizárásba. Úgyis fejezhetném ki magam, hogy ez az õ alviláguk, ahová lezuhanhatnak, ha nem állnak helyt a versenyben, a piacgazdaságban, a struggle for life létharcában. Mégis azonban más, ha egy etnikumot alapvetõen fenyeget ez a veszély, vagy ha ez a veszély csak személyében érinti, és nem maga etnikai meghatározottságából ered a szociális kizárás veszélye.
Úgy érzem tehát, tisztelt képviselõtársaim, hogy a jelentés a magyarországi németek, románok, szlovákok, szerbek és más nemzetiségek identitásának megõrzésérõl fontos, érdekes képet ad számunkra. Ne áltassuk magunkat azzal azonban, hogy a szociális kizárás, a szegénység több százezer, javarészt roma áldozatának helyzetérõl bármi fontosat csak egy ilyen jelentés által megtudhatunk, s a teendõnk nagyon nagy többsége e témában még elõttünk áll. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)